Az uniós pénzek áramoltatásának fő elve ez ideig az volt, hogy a befizetett közös költségvetésből segítsék a gyengébb tagországok felzárkózását a többiekhez. A kiegyenlítettebb teljesítményű gazdaságokkal jobban bővíthető az Unió piaca, és erősebbé, versenyképessé tehető kifelé is a gazdasági övezet, ami mindenki számára kedvező. E kívánatos helyzet eléréséért vállalták a nettó befizető szerepét a gazdagabb országok, amelyek közvetlenül nem, csak a bővülő piaci lehetőségeken keresztül részesülhettek a közös gazdasági tér előnyeiből.
Lemaradó felzárkózásunk
A többi kelet-közép-európai országgal együtt mi is befizetésünket meghaladóan részesültünk az uniós forrásokból, sőt, egy főre számítva a legtöbbet elnyerők közé tartoztunk. Ennek ellenére felzárkózásunk az Unió átlagához majdnem a leglassúbb volt. A csatlakozásunk óta eltelt évek alatt kb. 10 százalékpontot javítottunk, csakhogy – amint az a következő táblázatból kiolvasható – egykori társainknak jóval nagyobb felzárkózást sikerült felmutatniuk.
A számok értékelésénél figyelembe kell vennünk, hogy Románia és Bulgária csak 2007-ben lett tagja az Uniónak, ami hátrányt jelentett számukra a 2004-ben csatlakozottakhoz képest, hiszen ők csak a 2014-2020 közötti ciklusban jutottak teljes értékű tagként az uniós forrásokhoz. Ennek ismeretében különösen gyenge a magyar konvergencia. Az Unió átlagához a 2004-es csatlakozáskor Szlovénia és Csehország állt a legközelebb, és ez 2019-re sem változott. Ám míg akkor a táblázatban számba vett országok között a harmadik helyet foglaltuk el, 2019-re visszacsúsztunk a hetedikre.
Persze adódik a kérdés: mi lehetett az oka a táboron belüli jelentős pozícióvesztésünknek. Röviden az, hogy a politikai, hatalmi szempontok nálunk jóval erőteljesebben befolyásolták a gazdaságpolitikát, mint a többi országban. A kétezres években a választási ciklusokhoz igazodó „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitika folyt, vagyis a választásokra készülve nagy jövedelemkiengedések történtek (udvarlás a választópolgároknak), amit a felduzzadt államadósság finanszírozási igénye miatt megszorítások követtek – ez volt a jólétnövelés ára. A költségvetési és reáljövedelmi faragások viszont keresleti oldalról visszafogták a növekedést.
Ezt a modellt követte már az első Orbán-kormány is 2000-től, amire Medgyessy Péter osztogatásai csak rátettek, de 2003–2004-ben már vissza kellett fogni a keresletet. 2006-ban Gyurcsány Ferenc radikális áfacsökkentése akkora lyukat vágott a költségvetésben, amire korábban nem volt példa (12 százalékos hiány a GDP százalékában), a visszakozás 2006 második felétől egyértelmű volt. Nagyjából 2008-ra rendeződni látszott a helyzet, ekkor azonban beütött a világgazdasági válság, ami a magyar gazdaság nagyfokú nyitottsága miatt jelentős recessziót (6,7 %) váltott ki.
A kényszerű költségvetési konszolidációk épp azokban az években vágták vissza a növekedés lendületét, amikor a kedvező külső konjunktúra egykori sorstársainknál példátlan lendületű fejlődést hozott.
A Bajnai-kormány gazdaságstabilizációs, konszolidációs intézkedései nyomán 2010-ben már növekedett a magyar gazdaság is, Orbán Viktorék azonban nem ezt az utat folytatták. Unortodox politikájuk 2012-ben újabb recessziót eredményezett (1,5 %), ami a többi országra – Szlovénia kivételével – nem volt jellemző. A piacgazdaság hajtóerőinek háttérbe szorítása, az erőforrások jelentős részének politikai alapú elosztása, a befektetések elmaradása az embertőkébe (oktatás, egészségügy, szociális szféra) – ezekről a területekről inkább tőkekivonás történt – Orbán Viktor regnálása alatt legyengítették a magyar gazdaság növekedési és versenyképességét. A 2017–19 közötti növekedés a kedvező külső konjunktúrán túl az uniós források nagyarányú megelőlegezett bevonásának eredménye, túl azon, hogy a 2018-19-es választásokra készülve fellazították a teljes gazdaságpolitikai eszköztárat.
A következő táblázatból látható, hogy relatív lemaradásunk zöme a 2004. évi csatlakozást követően a világgazdasági válság előtt és közvetlenül utána halmozódott fel. A 2013 utáni növekedési periódusban valamelyest javult a helyzetünk.
Noha az uniós források elosztásánál az országon belüli regionális különbségek kiegyenlítését kellene követni, az egy főre jutó GDP alapján azt látjuk, hogy 2004–2018 között (2019-es adatok még nem állnak rendelkezésre) semmit nem változott a legjobb teljesítményt felmutatók sorrendje. Csak a „periférián” történt némi átrendeződés: Észak-Magyarország lekörözte Dél-Dunántúlt és Észak-Alföldet.
Mindez arra utal, hogy az uniós pénzek sem tudtak karakterisztikus elmozdulást kiváltani a régiók fejlettségi sorrendjében. 2004-ben a legszegényebb körzet a leggazdagabb teljesítményének 40,1 százalékát tette ki, és ez az arány 2018-ra csak 42,5 százalékra javult.
Felzárkózási esélyeink az új uniós költségvetési ciklusban
A koronavírus lényegesen, mondhatjuk gyökeresen megváltoztatta az Unió forrásbevonási és elosztási gyakorlatát és elveit, s adódik a kérdés, ezek után milyen uniós segítségre számíthatunk a 2021–2027 közötti ciklusban.
Bizonytalan időtartamú engedmények
A koronavírus-járvány kiváltotta gazdasági visszaesés ellensúlyozására Brüsszel korábban kőbe vésett szabályokat oldott fel, s ezek nagymértékben megnövelték a kormányok mozgásterét. Már csak ezért sem igaz, amit Orbánék lépten nyomon állítanak, hogy az Uniótól semmiféle segítséget sem kapunk.
- Eltörölték azt a szabályt, hogy a költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. Ez félelmetes kardként lebegett a fejünk felett, be nem tartásának következménye, a pénzelvonás miatt. Áprilistól azonban teljes a felmentés, ami büntetlen költségvetési túlköltekezést jelent. Élünk is vele.
- Az Unió felfüggesztette a cégek állami támogatásának tilalmát. Pontosabban kisösszegű dotáció eddig is engedélyezett volt, most viszont megszűnt az összegkorlát. Élve e lehetőséggel Szijjártó Péter minisztériuma be is gyűjtött 249 milliárd forintot a költségvetésből (eddig), amiből nagy cégek nagyberuházásait támogatják – vissztehermentesen, követelmények támasztása nélkül. Ugyanez a helyzet azzal a 110 milliárddal is, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség spriccel szét cégeknek (ezek a közpénzek azonnal elvesztik közpénz jellegüket).
- Elvileg nincs lefektetve, csak gyakorlatilag engedélyezik, amit eddig szigorúan tiltottak: a központi bankok általi közvetlen költségvetési finanszírozást, vagyis a pénznyomtatást.
Nagy kérdés, hogy ezek az engedmények meddig élnek. Örökre kivetíthető új szabályok vagy csak ideiglenesek. Úgy gondolom, amíg nem tér vissza a világgazdaság a korábbi növekedési ciklusba, addig maradnak. 2021-ben mindenképpen, de 2022-re nem vennék mérget. Főleg nem a korlátlan vállalati dotálásra, hisz az piactorzító, a közös piacon belüli tiszta verseny ellenébe hat. Valószínűsíthető, hogy a költségvetési hiányt kordában tartó szabályra fokozatosan térnek vissza, s vele párhuzamosan a jegybanki pénznyomda leállítására is. (A 2022-es szigorítás az Orbán-kormánynak a választások miatt nagyon kellemetlen volna, ezért is próbálják védeni a hiány és az adósság elfutását – más kérdés, hogy ostobán.)
Források az új uniós költségvetésben
Nagy-Britannia kilépésével az Unió költségvetése megcsappan, de hogy ne legyen nagy kiesés, a befizetéseket megemelték. Így lehetséges, hogy a 2014–2020 közötti 1082,3 milliárd eurós keret csak 1074,4 milliárdra mérséklődik. Ebből a keretből mi minden ágon kevesebbet kapunk.
A felzárkózást segítő alapokból 15 százalékkal kevesebb jut, mint a most lejáró ciklusban, ezt a javasolt 24 százalékos csökkentéssel szemben érte el Orbán Viktor – a szegénységünkre hivatkozva. (A többletpénzt ő 3 milliárd euróra tette, valójában ez csak 2,1 milliárd.) Hogy a felhasználható keretünk mégis 30 százalékkal, 50 milliárd euró fölé növekszik, annak köszönhető, amit Brüsszel még sosem tett: elfogadtatott (az Unió hitelfelvételéből!) egy 750 milliárd eurós Helyreállítási Alapot (Next Generation EU), amiből 390 milliárd ingyen pénz lesz, 360 milliárdot pedig olcsó hitelek formájában helyeznek ki. Ebből kaphatunk mi is 6,1 milliárdot vissztehermentesen és kb. 10 milliárdot hitelként.
A „brüsszeli bürokraták” koronavírus-járványra adott rugalmas alkalmazkodásának, radikális szemléletváltásának és merész bevállalásának köszönhetően – amely a Helyreállítási Alapot létrehozta – az Uniótól kapott forrásaink soha nem látott mértékben szaporodnak. Noha a befizetési kötelezettségeink is nőnek, még így is kb. 4 milliárd euróval több nettó forrással rendelkezünk majd, mint az előző ciklusban.
A „jogállamiság” mint lehetőségkorlát
Hogy megnövekedett lehetőségeinkkel mennyire tudunk élni, az nagymértékben függ attól, hogy a pénzek elosztásánál, felhasználásának ellenőrzésekor milyen szigorral veszik figyelembe a jogállamisági kritériumot. Az Európa Tanács július 21-i csúcstalálkozóján történtekre és az utána elhangzott nyilatkozatokra gondolva az a benyomásom, hogy ezúttal Orbán Viktor pávatánca nem lesz elégséges. Feltételezésemet a következőkre alapozom:
- Az állam és kormányfők csúcstalálkozóján elfogadott döntések közt megfogalmazódott: „Az Európai Tanács aláhúzza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát”. (Ezt Orbán Viktor is aláírta, noha a magyar parlament az ellenkezőjére adott neki felhatalmazást.)
- Ugyanitt, ugyanekkor eldöntötték, hogy kidolgozzák az EU érdekeit védő jogállamisági kritériumrendszert és alkalmazásának mechanizmusát, amit minősített többséggel (15 tagállam, amely az Unió lakosságának 65 százalékát képviseli) léptetnek életbe. Angela Merkel és Ursula von der Leyen azt nyilatkozta, hogy ehhez elég lesz átdolgozni a 2018-ban kialakított rendszert. Véleményüket a többség elfogadta – szemben a magyar állásponttal, amely teljesen új szisztéma kialakítását követelte.
Ha a lefektetett kritériumok szerint az Európai Bizottság jogsértést állapít meg, tájékoztatja az érintett tagállamot, amely ha egy hónapon belül nem korrigál, az EB javasolja az Európai Tanácsnak a pénzcsapok elzárását, az utalások felfüggesztését, vagyis a szankcionálást. Ezt a Tanácsban csak minősített többséggel utasíthatják vissza. (Adott esetben ennek eléréséhez Orbánnak Lengyelországon túl még további 13 tagállamot kellene megnyernie, amire kevés esély látszik.)
- Július 23-án az Európai Parlament jelentős módosításokat kért a két nappal korábban az Európai Tanácsban elfogadottakat illetően. Többek közt azért, mert nem látott elég garanciát arra, hogy a jogállamiságot sértő országnál csökkentik az uniós kifizetéseket. Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli nyilatkozta ekkor, hogy az Unió nem pénzautomata, és a Parlament csak akkor szavazza meg az új költségvetést és a Helyreállítási Alapot, ha garanciát lát arra, hogy a pénzek elköltése a jogállamiság szabályainak betartásához kötött.
- Orbánt nem védi az Unió 7-es cikkely szerinti eljárásának esetleges kedvező kimenetele sem, mert attól függetlenül is kaphat büntetést a jogállamiság sérelme miatt.
Ezért nyilatkozta Orbán Viktor az uniós csúcsról hazatérve – miután kidicsekedte magát –, hogy most csak csatát nyert, a háború még hátra van.
Nekünk meg már nagyon elegünk van az állítólag értünk folyó csatákból és háborúkból, amelyek valójában Orbán és környezetének hatalmi/pénzügyi érdekeit szolgálják – a köz rovására. Jobb volna békésen helyreállítani jogállamunkat.
(Az esszé a Liget Műhely oldalán jelent meg: https://ligetmuhely.com/liget/felzarkozasunk-es-az-unios-penzek/)
