Közgazdászok a válságról

Válságkezelés

Válságkezelés

Bod Péter Ákos: Annál is rosszabb a helyzet a büdzsével, mint ahogy elsőre tűnt

2021. január 17. - Közgazdászok a válságról

2020-ban az államháztartás központi alrendszere 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a hírt közölte a Pénzügyminisztérium; ez GDP-arányosan 9 százalék körüli. A tavalyi évre szóló költségvetési terv és a betervezett 367 milliárd forint hiány már márciusban irreálissá vált. Minden józan elemző tudhatta, hogy a világjárvány kitörésével a gazdaság recesszióba fordul, így a tervbe foglaltnál kevesebb állami bevétel keletkezik, míg politikai döntéstől függő mértékben nőnek a kiadások.

Így is lett. A novembert már 3300 milliárd forint deficittel zárta az állam. Azt viszont, hogy ebből miként lett Szilveszter éjjelére 5500 milliárd forintot meghaladó hiány, nehéz elképzelni. Pontosabban csak elképzelni lehet, mert nincs a kezünkben részletes tájékoztató. A rendeleti kormányzás jóvoltából a képviselők is mentesültek adatokkal telerótt országgyűlési irományok böngészésétől.

Ám vajon tényleg romlásnak indult az államháztartás tavasszal? Hiszen amikor a gazdaság válságba kerül, nem szükségszerű, sőt kívánatos-e, hogy a központi költségvetés költekezzék? Dehogyis nem. Minden uniós tagország ezt tette. Nálunk is mentőintézkedések meghozatalát sürgették az érdekképviseletek. Közgazdászoknak egy nem csekély köre („tizenötök”) kérte és tanácsolta a máshol már bevált, és most is gyorsan elővett munkahelymegtartó intézkedések mielőbbi átvételét – elfogadva a deficit átmeneti megnövekedését. Az adósságnövekedésben a hitelminősítők sem láttak különösebb gondot; a S&P tavasszal az évre 5 százalékos, a Moody’s később 7,3 százalékos deficittel számolt.  

Eleinte azonban még más volt nálunk a kormányzati felfogás. Az államapparátus ugyan a meglevő pénzügyi keretek átcimkézésével, az átmeneti hitelmoratórium beszámításával, jegybanki hitelkeretekkel büszkén kihozta, hogy rekordméretű intézkedési csomag segíti meg a gazdaságot, ám a miniszterelnök érdemben más irányt szabott. Az uniós szabályok szerinti 3 százalékos hiányszintet nem szabad átlépni, az eladósodás veszélyes, a külföldi hitelfelvétel öngyilkosság. Emiatt aztán a magyar Kurzarbeit lassan jött ki és elég szűkösre sikerült, nem növelték meg az álláskeresési támogatás abszurdan rövid idejét, és a „minden elvesztett munkahely helyett újat teremtünk” is csak politikai szlogen maradt.

Azonban a második negyedévtől megmutatkozott, hogy a visszaesésünk súlyos, a térségben a nagyobbak közé tartozó. Fordulat állt be a gondolkodásban: nem kerülhető el a további gazdaságélénkítés. Az uniós 3 százalékos hiánykorlátjáról kezdettől fogva tudható volt, hogy az recesszióban nem érvényes, attól nyugodtan felmehet a költségvetési hiány egy-két évre. A piacon pedig rengeteg a pénz, nyomott a kamatszint. Élt is a helyzettel az állam: április végén, majd novemberben komoly összegben bocsátott ki devizakötvényt.

Ez még mindig nem ok arra, hogy a büdzsé romlásáról beszéljünk. Az viszont gond, hogy erős – sőt bármilyen – parlamenti kontroll hiányában olyan kiadási tételekre ment el irdatlan mennyiségű pénz, amelyekről gyanítható, hogy sosem fognak megtérülni, mégis ugyanúgy fizetési terhet jelentenek, mintha a versenyképességünk jól ismert feltételeire költött volna Magyarország: a digitális tanulás és munkavégzés megtámogatására, egészségvédelemre, a nehezebb álláskeresés miatti gondok enyhítésére, szakmai kultúrák védelmére. Így is megtízszereződött a deficit november végére.

A december minálunk veszélyes hónap. Évek óta akkor szokott kiszórni százmilliárdokat a kormány, nehogy „túl szép” legyen a hiánymutató – nosza, gyorsan megnöveli. Nehéz elhinni, hogy ilyenkor valóban a legfontosabb helyekre jut a közpénz. 2020 decembere minden idők magyar rekordját hozta: kormány ennyit még sosem költött el. De erre az új fordulatra most nem adott indokot a vártnál bővebb adófizetés miatti pénzbőség. Minden tétel nyilvánvalóan az adófizetők vállára helyezett jövőbeli terhet.

Azt sem gondolhatjuk, hogy egyszeri megcsúszás volt, de idén szépen visszatér a költségvetés a szokásos szemérmes hiányhányadra. A PM által közzétett 2020-2024-es kitekintés eleve számol a korábbiaknál nagyobb deficit fennmaradásával. Meg még egy választási év is előttünk áll. Továbbá a dolgok logikája szerint a tavalyi kiköltekezés újabb és újabb kiadási tételek felmerüléséhez vezet az idén és jövőre.  

 

(A cikk a Privátbankár oldalán jelent meg: https://privatbankar.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos--a-budzse-tavaly-nyarra-elromlott-decemberben-azert-tudott-meg-nagyot-romlani.html)

A bejegyzés trackback címe:

https://valsagkezeles.blog.hu/api/trackback/id/tr4416392840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása