Közgazdászok a válságról

Válságkezelés

Válságkezelés

Csatlakozás a nyilatkozatunkhoz

2021. május 28. - Közgazdászok a válságról

Tegnapi közös blogbejegyzésünkben nyolc pontban foglaltuk össze, hogy miért tartjuk súlyos hibának a kínai Fudan Egyetem kampuszának Budapestre telepítését.

Úgy gondoljuk, hogy kifejezetten káros lenne a magyar gazdaságot és a jövő társadalmát további, soha meg nem térülő, újabb, több százmilliárd forintra becsülhető kiadással megterhelni!

Örömmel fogadtuk, hogy nyilatkozatunkhoz csatlakozott Kornai János Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, illetve Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter is!

A visszajelzésektől felbátorodva úgy döntöttünk, hogy bárki számára megnyitjuk a csatlakozás lehetőségét!

Ha egyetért a nyilatkozatunkkal, akkor az alábbi linken tudja jelezni a támogatását:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1v7ERwjDVwLoYeOOHHmxkUapL2pkoU3T5VZJIF31Mtpo/edit?usp=sharing

Nyilatkozat a kínai Fudan Egyetem kampuszának Magyarországra településével kapcsolatban

Alulírottak – kizárólag a szakmánkra korlátozódva – a következők miatt nem értünk egyet a kínai Fudan Egyetem kampuszának Magyarországra településével.

 

  1. A magyarországi kampusz nem a kínai fél tőkebefektetéseként és kockázatvállalása mellett valósulna meg, hanem a magyar állam által Kínától felvett hitelből, vagyis a magyar állampolgárok pénzéből épülne Kína számára, a kínai érdekek szolgálatára. Ezt a hitelt tehát akkor is vissza kell fizetni, ha az egyetem működése részben vagy egészben nem termeli ki a felvett hitel és a kamatok megfizetéséhez szükséges pénzt.

 

  1. Az ITM szerint 540 milliárd forintra becsült projekt összege mintegy 90 milliárd forinttal meghaladja a 2022. évre beterjesztett költségvetésben a felsőfokú oktatásra szánt előirányzatot. Nem értünk egyet azzal a könnyelműen kijelentett véleménnyel, miszerint egy ilyen értékes egyetem kampuszának Magyarországra jövetele „minden pénzt megér”. A magyar állampolgárok közpénze véges, korlátozottan áll rendelkezésre, amit mindenkor felelősen és az egész ország érdekeit szem előtt tartva kell felhasználni.

 

  1. A projekthez felvenni szándékozott, többszázmilliárd forintra becsült (450-580 md) hitel kamatlába kb. hatszorososa lenne annak az unió által kínált kölcsönnek, amelynek felvételétől a kormány a túlzott eladósodás elkerülésére hivatkozva a minap tartózkodott.

 

  1. A hitel feltételei (visszafizetés ütemezése, valutája, árfolyamkockázat megosztása, záradékok, nemteljesítés esetén gyakorolt jogok stb.) ismeretlenek, miközben a transzparencia elemi feltétele egy ilyen mértékű, nemzedékeket eladósító hitel felvételének.

 

  1. A betelepülő egyetem működtetése – az ITM számításai szerint is – 2023-2027 között 100 milliárd forintot igényelne, ezt követően pedig évente további 15,5 milliárd forint veszteségtérítést.

 

  1. A fenntartására létrehozandó magyar-kínai alapítványban kisebbségi magyar részesedés lenne – a közbeszerzések elkerülése érdekében.

 

  1. Belátható időn belül behozhatatlan hátrányt jelentene a magyar felsőoktatás számára:

– a kínai és a magyar egyetemeken oktatók közti kb. tízszeres bérkülünbség és az évi több millió forintos személyes kutatási keret elcsábítaná a hazai egyetemek legjobb oktatóit,

 – a Fudannak a hazai felsőoktatási intézményekkel szemben előnye lenne a magyar és a nemzetközi pályázatokon,

– a magyar egyetemek finanszírozásából kiesnének a Fudanra átpályázó külföldi diákok.

 

  1. A kínai kampusz tandíja többszöröse lenne a magyar felsőoktatásban kiszabottnak, ezért a magyar társadalom szűk rétege engedhetné meg, hogy a gyerekeit itt taníttassa.

Akkor, amikor

 – az elmúlt évben a magyar államadósság rátája ismét 80 százalék fölé emelkedett,

– csökkenteni kell a szintén felduzzadt államháztartási hiányt,

– az Unió Helyreállítási alapjából a kormány kivette az egyetemek megújítására szánt 1200 milliárd forintos csomagot,

– Paks II. és a Budapest-Belgrád vasút létesítésére alsóértéken 4300 milliárd forintos adósságunk halmozódik fel – a piacinál magasabb kamatlábak mellett,

úgy ítéljük meg, hogy kifejezetten káros lenne a magyar gazdaságot és a jövő társadalmát további, soha meg nem térülő, újabb, többszázmilliárd forintra becsülhető kiadással megterhelni.

 

 Bihari Péter, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Felcsuti Péter, Győrffy Dóra, Király Júlia, Mellár Tamás, Nagy Zoltán, Oblath Gábor, Palócz Éva, Petschnig Mária Zita, Prinz Dániel, Riecke Werner, Scharle Ágota, Vértes András

Petschnig Mária Zita: Újraindított sikerhajsza

Néhány gondolat a jövő évi költségvetésről

Az Orbán-kormány kommunikációs kormányzást folytat. A gazdaságban is arról szóló politikai üzenetei vannak, amit el akar érni: bizonyítani, hogy minden döntése páratlanul sikeres, jó és csakis értünk történik. Ez jellemző a 2022-re beterjesztett költségvetésre is, ami a számok alapján ugyan kevéssé követhető nyomon, de az előterjesztő Pénzügyminisztérium szavakban mindent megtesz, hogy a jó utat felmutassa.

A „2022. évi költségvetés Magyarország újraindításának költségvetése”[1] – olvasható az előterjesztés indoklásában. S ugyanitt: a cél az, „…hogy olyan lendületet adjunk a magyar gazdaságnak, amivel 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legsikeresebb országa közé emelkedhet, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.”[2]E rendkívül ambiciózus törekvéssel csak egyetérteni lehet. Ám a teljesülésének van néhány, nem lekicsinyelhető bökkenője.

Mert miről is lenne szó?

Ha a fejlettséget az egy főre jutó bruttó hazai termékkel mérjük, akkor a 2018-as adatok szerint (a 2019. éviek még előzetesek) Magyarország az unióban a 22. helyen állt; az első ötöt Luxemburg, Írország, Hollandia, Svédország és Németország töltötte be. A németek az ötödik helyen álltak, tehát 2030-ra minimum őket kellene kilőni a mostani felhozatalból. Náluk több mint húszezer dollárral nagyobb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Becslésem szerint, ha mi megtáltosodnánk és 2021-től évi hat százalékkal növekednénk, a németek pedig csak évi 1,5 százalékkal, az évtized végéig még mindig mögöttük maradnánk. (Pedig ez jóval nagyobb növekedési ütemkülönbség lenne, mint az a két százalékpont, aminek a fenntartását Orbán Viktor szükségesnek tartja.)

A növekedési feltételekben akadnak egyéb problémák is.

– Az egy főre jutó egészségügyi kiadások tekintetében 2018-ban az unió hátsó fertályában kullogtunk, a 22. helyet tudtuk megcsípni. A németeknél ez a mutató majdnem háromszor akkora volt, mint nálunk.

– Az egy főre jutó K+F alapján 2018-ban az unió 18. helyén álltunk; a németek több mint három és félszer többet fordítottak fajlagosan e fontos növekedési hajtóerőre.

– A felsőfokú oktatásban résztvevők népességen belüli arányát nézve, az unió 25. helyét foglaltuk el 2018-ban. Ez a ráta Németországban harminc százalékkal jobb volt, és az utóbbi években még emelkedett is – nálunk viszont csökkent.

– Ha az életminőséget a születéskor várható átlagos élettartammal mérjük, akkor is nagy a lemaradásunk. Az unióban 2018-ban a 24-dikek voltunk 76,2 évvel, szemben a németek 81,1 esztendejével. De az életminőségre következtethetünk abból is, hogy az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma 2018-ban az unióban csak Lettországban és Romániában volt kevesebb a nálunk mértnél. A németek adata több mint másfélszeresét tette ki a mienkének.

A felsorolt néhány szám talán meggyőzi e sorok olvasóját arról, micsoda gigantikus programot tűzött ki 2030-ra Orbán Viktor, aki ezt az utolérési célt 2019 februárjában adta elő a nyilvánosságban. Elképzelése talán akkor lenne megvalósítható, ha a „rothadó, halódó” Nyugatra és az életerős, felemelkedő Keletre vonatkozó víziója is bejönne, s minket a jó keleti szél az Európai Unió élvonalába repítene. Igaz, Keletről eddig csak néhány nagyprojektet tudhatunk magunk mögött: Paks II., Budapest-Belgrád vasútépítés, a Fudan Egyetem részlegének Budapestre telepítése (alsó értéken számítva ezek hozzávetőleg 4750 milliárd forintos hitelből készülnek el + kamat +drágulási faktorok!), de jöhetnek még újabbak is.

Ám, ha az unió gazdag országai, a nettó befizetők lerohadnak, mi miből fogunk Kelet felé törleszteni? Valószínű, eddig talán nem kellene elmennünk Utópiában, amikor vannak előttünk sokkal közelebbi megoldandó kérdések is. A 2022-es költségvetés kapcsán rögtön az,

miért nevezte el ezt a kormány az újraindítás költségvetésének.

 Az újraindítás a magyar nyelvben azt jelenti, hogy valamit, ami leállt, újra mozgásba hozzuk. A magyar gazdaság nagy része a tavaly márciusi korlátozások nyomán valóban lefagyott, az előző negyedévhez képest a GDP 14,5 százalékkal esett, de a III. és a IV. negyedévben már emelkedett a teljesítmény, és ez folytatódott 2021 első három hónapjában is – negyedéves alapon számolva.

Igaz, idén is voltak korlátozások, de senki nem jósol erre az évre visszaesést, noha bizonyos szolgáltatások időlegesen tényleg nem működhettek. Már a második járványhullámkor is az volt a kormány üzenete, hogy megőrizzük a gazdaság működőképességét. Ez év februárjában pedig – nagyjából a harmadik hullámban – teleplakátolták az országot az „Újraindítjuk a gazdaságot” szlogen hirdetésével. Mindezek után és az idei, a kormány által várt négy százalék fölötti növekedést követően, miféle, 2022-re szóló újranyitási tervről szónokol a kormányzati kommunikáció? Vagy odafent bolondultak meg, vagy/és a föntiek az országlakókat tekintik gyengeelméjűeknek és memóriazavarosoknak.

Arról nem is szólva, hogy a gazdaság-újraindítási akciótervet sehol sem mutatták be. Olyan értelemben nem, hogy vázolták volna, mi teszi szükségessé az újabb akciótervet, mit akarnak vele elérni, a célok elérése érdekében milyen intézkedéseket hoznak, és azoknak milyen gazdasági, társadalmi hatásuk lesz. Sőt – és ezt is a kormány figyelmébe ajánlom –, már az idei költségvetés kikényszerülő módosításakor megtörtént a tavaly felállított gazdaságvédelmi alap átkeresztelése gazdaság-újraindítási alapra. Nem véletlen, hogy a 2021-es költségvetés-módosítás előterjesztésében is a gazdaság már megtörtént újraindításáról szóltak. Így például: „…a gazdaság újraindítására, a munkahelyek védelmére a vészhelyzet alatt jelentős, kormányrendeleti szintű döntések születtek a 2021. évi költségvetési törvényt érintően”[3]. S ugyanitt ezzel indokolják a tavaly elfogadott 2,9 százalékos GDP-arányos hiány több mint két és félszeresére emelését: „…a kormány által a tavalyi évben és idén már meghozott a járvány elleni és a gazdaság újraindítását segítő döntések következtében a 2021. évre 7,5 százalékos GDP arányos uniós módszertan szerinti hiánycél prognosztizálható”[4] (kiemelés tőlem – PMZ).

Mindezek ismeretében, számomra legalábbis érthetetlen a 2022-es költségvetésben olvasható szöveg: „A gazdaság-újraindítási akcióterv elemei hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság… minél rövidebb idő alatt visszatérjen a dinamikus növekedési pályára[5] (kiemelés tőlem – PMZ). Hol vagyunk, ha nem itt? S miért gondolja a kormány, hogy ez csak neki, az ő döntéseinek köszönhető? Európa legnyitottabb országában nem számít a külső konjunktúra alakulása és az uniós pénzek beáramlása?

A nagy fogadkozások mellett, a gazdaság újabb újraindításához felsorolt, 2022-ben alkalmazni szándékozott új eszközök hihetetlenül vérszegények. Az eszköztárat csak úgy tudták felduzzasztani, hogy a korábbi intézkedéseket is újra felsorolták. Ami valóban félig-meddig új döntés, az a következő:

– 2022. július 1-jétől csökkennek a munkáltatói bérterhek, és munkanélküliek alkalmazása esetén a vállalkozók adókedvezményeket kapnak.

– A kkv-knál kibővül a fejlesztési adókedvezmény (ez egy korábbi döntés harmadik lépcsője).

– 2022-től szélesítik az agrárkár-enyhítési alapot.

– 2021-ben döntött már a kormány a beruházási alap felállításáról, ezúttal ennek összegét emelték meg több mint 430 milliárd forinttal. A törvénytervezet ezt speciális tartalékalapnak nevezi, ami beruházások előkészítésére és megvalósítására szolgál – a minisztériumokon keresztül. A konstrukcióját gyaníthatóan azért találták ki, mert így a minisztériumok takarásában nem, vagy nehezen lesz kimutatható, hogy milyen típusú fejlesztésekre folynak ki pénzek. Ez sem vadonatúj döntés, amit a törvénytervezet is megerősít és egyben tájékoztat is arról, hogy miféle beruházásokról lesz szó, eszerint „…a beruházási alap előirányzat terhére 2022-ben folytatódnak az oktatási, egészségügyi, közlekedési, kulturális-, szabadidő és sport, turizmusfejlesztési, egyházi, illetve környezetvédelem területén elkezdett beruházások.”[6]

A felsorolt néhány százmilliárd forintra becsülhető döntésekkel szemben a 7308 milliárd forintra taksált 2022-es gazdaság-újraindítási akcióterv (a GDP 13 százaléka) úgy jött ki, hogy egy sor tételt összegereblyéztek a költségvetésben. Ám a bemutatott táblázat elemei nemcsak túl tarkák (vagyis vitathatók, hogy valóban az „újraindításhoz” szükségesek-e, mint például a sportra és a kultúrára kiszignált 129 milliárd, az egyházak támogatására szolgáló 30 milliárd forint), de a költségvetés alapján kibogozhatatlanok: honnan szedték össze és kik részesülnek majd belőle. Vagyis megint olyan költségvetést fog elfogadtatni a kormány a parlamenttel, aminek a valós tartalmát jószerivel csak ő tudja beazonosítani. Pedig a költségvetések átláthatóságát vizsgáló nemzetközi felmérések már régóta elmarasztalnak bennünket. A 2019-es vizsgálat szerint messze nem értük el a megfelelés alsó határát sem, az unióban az utolsók voltunk.[7]

Az „újraindítás” újraindításának ideológiáját véleményem szerint azért hívták segítségül, hogy ezzel indokolják a fellendülőben lévő magyar gazdaság – szerintem teljesen felesleges, sőt káros – további, költségvetés felől történő élénkítését (ami a választások évében rendre elő szokott fordulni). S mentsék azt a menthetetlen, választási szempontokra tekintettel lévő politikát, aminek következtében 2022-ben csak kissé mérséklődik az államháztartás hiányrátája (ezt még a kormányellenességgel aligha vádolható Költségvetési Tanács is felrótta), az még mindig a maastrichti mérték (három százalék) majdnem kétszerese lesz. Az államadósság rátája pedig csak néhány tized százalékponttal csökken, s magasabb szintet jelez a globális válság mélypontján, 2009-ben mértnél is. Mindemellett pedig tudjuk, hogy a jegybank is növekedést támogató monetáris politikát folytat, miáltal összességében szinte biztosra vehető a gazdaság túlfűtése, s nyomában az infláció felpörgése.

Ezen a nyomvonalon haladva, nem kell 2030-ig várnunk, hogy bekerüljünk az unió öt legmagasabb inflációjú országa közé. Már ma ott vagyunk, s jövőre megcélozhatjuk a dobogó legfelsőbb fokát is. A lényeg úgyis az, hogy az élen legyünk.

 

(A cikk a Hírklikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/kozelet/ujrainditott-sikerhajsza-nehany-gondolat-a-jovo-evi-koltsegvetesrol-/381550)

 

[1] T/16118. számú törvényjavaslat Magyarország 2022-es központi költségvetéséről, Bp. 2021. május, 207.  oldal.

[2] Ugyanott.

[3] T/15974. számú törvényjavaslat a Magyarország 2021-es központi költségvetéséről szóló 2020-as XC. törvény módosításáról, Bp. 2021. április 64. oldal

[4] Ugyanott.

[5] T/16118. számú törvényjavaslat Magyarország 2022-es központi költségvetéséről, Bp. 2021. május, 212. oldal

[6] Ugyanott, 215. oldal.

[7] Open Budget Survey felmérése 2019. Eszerint Európában nálunk csak Észak-Macedóniában, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában volt rosszabb a helyzet

Bod Péter Ákos: Ez most infláció, vagy az élénkülés jele? Sajnos, az előbbi…

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, a nyugdíjas-index 3,2 százalékkal, a maginfláció 4,1 százalékkal haladta meg a tavaly februárit - tette közzé a KSH. Az elmúlt tizenkét hónapban a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagost kissé meghaladó mértékben emelkedett.

Ha a koronavírus-válságot megelőző években jön ki a KSH ilyen februári inflációs adatokkal, akkor az ember bólint, legfeljebb azon húzza fel a szemöldökét, hogy az unalmasnak számító februárban a januárihoz képest átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak. Ma már ugyan nem annyira jellemző az általános januári átárazás, de mégis inkább az év eleje az érdekesebb a tartós fogyasztási cikkek árának, a szolgáltatási tarifáknak az alakulása szempontjából. Februárhoz képest kissé nagy az index.

De most nem gyors növekedésű, „békebeli” időket élünk. A vírusválsággal küzdő magyar gazdaság árviszonyait vetjük össze a 2020 februári helyezettel, így kell megítélnünk a három százalékot meghaladó éves fogyasztói árindexet, és az évkezdethez mért további pénzromlást. Vannak ebben egyedi magyarázó tényezők, ezúttal a jövedéki cikkek drágulása formájában, de érdemes ránézni a főbb termékcsoportok áralakulására.

kepkivagas_31.PNG

Az élelmiszerek, italok árai 2020-ban hét százalékkal nőttek, és eszerint most tovább drágultak. A korábbi években a tartós fogyasztási javak (elektronikai cikkek, autók) tartották féken az áremelkedési ütemet az erős importverseny viszonyai között, mivel ezeknek, valamint a ruházati termékeknek az árszintje nem igen növekedett. Most azonban nem segítettek a tartós cikkek.

Megdrágulásukban bizonyosan nagy szerepe volt a forint tartós és jelentős értékvesztésének. Az euróval, dollárral szemben gyengülő hazai valuta szükségszerűen felfele viszi ezek árszintjét. Ekkora importfüggőség esetén egyébként minden fogyasztási területen, de kiemelten az üzemanyagok és a tartós lakossági javak esetében erős az árfolyamhatás. Természetesen a termelés folyamatokat is érinti a forintgyengülés az importált javak drágulása révén. És valóban, idén januárban 6,6 százalékkal volt magasabb az ipari árindex, mint egy évvel korábban – emögött nyilvánvalóan ott az a tény, hogy tavaly igen sokat romlott a forint árfolyama.

A másik figyelemre méltó csoport az élelmiszer. Növekedése most is meghaladja az átlagos ütemet. Mivel ezzel a termékkörrel mindenki találkozik, a napi cikkeknél tapasztalt áremelkedési ütem jelentősen befolyásolja a fogyasztói várakozásokat.

Kimondható tehát, hogy jelen van és minden bizonnyal velünk is marad az infláció, hacsak...

a forintvaluta utóbbi időkben elszenvedett értékvesztését vissza nem korrigálja a valuta erősödése.

Ahhoz azonban az MNB kamatpolitikájának módosítása lenne szükséges.

Csakhogy a jegybank, melynek vezetése nem titkoltan a gazdasági növekedés szempontjait tartotta szem előtt döntéseiben, a nyilvánvalóan túlfűtött időszakokban sem törekedett egyensúlyi kamatokra, vagyis amelyek mellett nem érvényesül inflációs nyomás, és nem gyengül tendenciaszerűen a fizetőeszköz. Jelenleg viszont valóban rászorul a gazdaság a laza monetáris politikára és a támogató költségvetési politikára, hiszen jóval a potenciális termelési szint alatti a jelenlegi kibocsátás. Ilyenkor tényleg indokolt a jegybanki kamatszint mélyen tartása. Ezzel viszont odavész az inflációt féken tartó gazdaságpolitikai eszköz. Sőt a növekedési szempontoknak alárendelt jegybanki felfogásból egyenesen következik a tartósan gyenge és a későbbiekben is gyengülő forint-árfolyam, holott abból újabb áremelési impulzus fakad.

A hivatalos megszólalók arra mutatnak rá, hogy az index még így sem lépi túl (egyelőre) a jegybank középtávú 3 százalékos inflációs középértékéhez adott egy százalékkal a négy százalékos felső határt: nem lépett ki a tolerancia-sávból, nincs tehát döntési kényszer. Ez formailag így van, noha a maginfláció már meghaladta a 4 százalékos értéket – de az MNB a fogyasztói árindexre hivatkozik.

Ám ehhez két megjegyzést kell tenni.

Az egyik: a sok évvel ezelőtt kitűzött 3 százalékos inflációs cél már annak idején sem volt túl ambíciózus, és ma már a legnagyobb a térségünkben.

Amikor pedig a célértékhez plusz és mínusz egy százalék toleranciasávot rendeltek, ezzel az intézkedéssel az árstabilitás fogalmát egészen a 3,99 százalékos fogyasztói árindexig felengedték, ráadásul olyan időszakban, amikor gazdaságszerkezeti okokból történelmi mélypontra süllyedt az európai infláció.

Másodszor pedig az árszint alakulásának megítélésénél nem lehet elvonatkoztatni az általános gazdasági helyzettől, a konjunktúraciklus állapotától.

Pörgő gazdaság mellett a három százalék a „kissé sok, de elmegy” kategóriába esik; ugyanilyen árindex igen magasnak számít stagnálás vagy recesszió esetén, amikor a tényleges output jóval a potenciális szint alatt van, azaz a gazdaságban kihasználatlan kapacitások gyűlnek fel, a lakossági fogyasztás gyenge, vagy egyenesen csökkenő. Ilyen volt 2020: a magyar GDP csökkent 5 százalékkal, a lakossági fogyasztás is jócskán elmaradt a megelőző évitől.

kepkivagas2.PNG

2020 recessziós év volt a legtöbb tagállamban, így nem csoda, ha az EU átlagos éves inflációja az éves egy százalék alatt maradt. Ehhez kell hozzámérni a magyar (meg a cseh, lengyel) inflációs indexet. Nem véletlenül olyan országokról van szó, amelyek még nem szánták el magukat az euróövezeti belépésre, illetve (mint a magyar esetben) nem is lennének képesek teljesíteni a belépési ismérveket, ezek között az infláció féken tartását. Ugyanakkor nyitott, kis gazdaságként különösen ki vannak téve a külső gazdasági és pénzügyi hatásoknak, nemzeti valutájuk nehéz időkben sokat veszíthet értékéből. Ez történt tavaly, és bizony a spekulációnak továbbra is ki vannak szolgáltatva a visegrádi hármak, közöttük pedig leginkább éppen hazánk. A gyenge valuta pedig tovább gerjeszti a pénzromlást, amíg valamikor és valahogyan meg nem törik ezt a veszedelmes kört.

Folyik a találgatás elemzői körökben, hogy az MNB már most márciusban tesz-e lépést a negatív folyamatok lefékezése érdekében, vagy sem. Hamarosan meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy a tavalyi komoly recesszió és a mostani elhúzódó kilábalás közgazdasági viszonyai mellett túl nagy a pénzromlás üteme, és ezt érzik az emberek, tudják a gazdasági szereplők, nyilván észlelik a nemzetközi és hazai pénzügyi körökben is. Kockázatos szakaszba kerültünk – ismét.

(A cikk az mfor.hu oldalán jelent meg: https://mfor.hu/cikkek/benchmark/ez-most-inflacio-vagy-az-elenkules-jele-sajnos-az-elobbi.html)

Petschnig Mária Zita: Füstbe ment a három százalékos infláció

Jósolni nehéz, főleg, ha a jövőről lenne szó – tartja a fáma. És ez igaz az inflációra nézve is.

Minden átíródik csak az inflációs pálya nem

Az elmúlt év végén a Pénzügyminisztérium újra programozta a 2021-re vonatkozó magyar növekedési és egyensúlyi pályát. Egyrészt, mert a költségvetésben elfogadotthoz képest a járvány más mintázatot vetített előre, másrészt, a költségvetési többletköltés nagyságáról a kormány új álláspontra helyezkedett (mertek nagyobbat álmodni). Valamennyi makrogazdasági adatot felülvizsgálták és átírták, kivéve az idei évre szóló infláció prognózisát, amelyet továbbra is három százalékon véltek teljesülőnek. Ez azonban két okból is súlyos tévedés volt – már akkor is. Egyfelől, mert az infláció a keresleti és kínálati viszonyok alakulásának következménye, márpedig, ha ezek változnak, mint a felülírt prognózis szerint, akkor ennek hatása az inflációban is tükröződik. Másfelől téves volt annak a feltételezése, hogy 2021-ben kisebb lesz az infláció, mint a járvány pusztította, termelés- és kereslet-visszaesést hozó esztendőben, hiszen a világjárvány várható csillapodása és a kormányok, jegybankok jelentős pénz-kiáramoltatása nyomán meginduló konjunktúra beindítja az árszínvonal emelkedését.

Miközben már az MNB és a prognóziskészítő elemzői kör is rendre felfelé módosítgatta és módosítgatja ez évre szóló inflációs előrejelzését (vannak, akik már a négy százalék feletti drágulást is lehetségesnek tartják az év átlagában), a kormány továbbra is ragaszkodik a tavaly megszabott három százalékos mértékhez. Ez egyetlen szempontból érthető csak: nem akarja idő előtt kiigazítani a tervezett áremelkedéshez kapcsolt nyugdíjakat és szociális támogatásokat; így fékezhetők az éven belül a költségvetési kiadások. Vagyis annak árán, hogy a társadalom többnyire legelesettebbjei tizenegy hónapon keresztül kamatmentesen hiteleznek (a korrekció decemberben szokott érkezni). Kinek?

Annak az államnak, amelynek kormányon lévő vezetői más téren meg két kézzel szórják – immár második éve – a költségvetési pénzeket – tudjuk, kiknek és hova, de ez a cikk most nem erről szól. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy az idei inflációhoz ragaszkodó pénzügyi kormányzat újabban már 7,5 százalékos államháztartási hiányt prognosztizál a bruttó hazai termékhez viszonyítva, az uniós elszámolás szerint a folyó évre, ami több mint két és félszerese a költségvetésben elfogadottnak. E program teljesítésében a kormány öles lépésekkel halad előre, hiszen már az első negyedévben sikerült az éves hiányterv több mint háromnegyedét abszolválnia.

A kimutatott infláció lefelé torzít

Az első negyedévben három százalék fölötti árszínvonal-emelkedést mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. Azért fogalmaztam úgy, hogy „mutatott ki”, mert a tényleges infláció ennél magasabb lehetett. Persze mindig mindenki nagyobb drágulást érzékel, mint a hivatalosan publikált mérték, de ezúttal nem erről van szól. Hanem arról, hogy ebben az évben a statisztikai hivatal az egyes termékek és szolgáltatások árindexeit a tavalyi forgalmazási adatokkal súlyozza (szorozza be). Ha a fogyasztási kosárban a magasabb drágulást jelző reprezentáns kisebb súlyt kap, mert tavaly visszaesett a vásárlása, akkor az általános árindex alacsonyabb lesz. Példa erre az üzemanyag, amelynek eladásai az elmúlt évben tíz százalékkal csökkentek, de idén az ára már az első negyedévben jóval az átlag fölött, 6,3 százalékkal emelkedett, vagyis az átlagosnál jobban dráguló termék kisebb súllyal szerepel az árindexben. Becslésem szerint, ilyen rajzolatot jelez még a fogyasztói kosárban figyelembe vett termékek hozzávetőleg egynegyede.

Mi várható?

 Inflációnk az első negyedév folyamán hónapról-hónapra emelkedett, a januári 2,7 százalék márciusra 3,7 százalékra kúszott fel. Az év első hónapjaiban bekövetkezett 3,2 százalékos átlagos drágulás több mint háromszorosa az Európai Unió-bélinek, s ezzel a mértékkel az unión belül továbbra is tartjuk az irigylésre egyáltalán nem méltó dobogós helyünket. És ez még nem a tetőpont – ebben minden előrejelző (a kormány kivételével) egyetért. Az árszint növekedése a következő negyedévben át fogja lépni a Nemzeti Bank inflációs célkitűzésének felső határát (négy százalék) a tavalyi, elzárások miatt visszaeső infláció okán. Majd jön egy kis csillapodás, de szeptembertől igen alacsony, előző hónaphoz mért drágulási ütem mellett is visszakapjuk a négy százaléknál nagyobb árnövekedést. Az esztendő egészében a Magyar Nemzeti Bank – márciusi jelentése szerint - 3,8-3,9 százalékos drágulást vár, ami azt jelenti, hogy az év további hónapjaiban átlagosan négy százalék körülit. Az elemzők nagy része – beleértve e sorok íróját is – négy százalék közelébe prognosztizálja az esztendő egészére várható inflációt.

Több tényezőre és azok együttes hatására alapozódik a kormányénál magasabb prognózis

(Nagyobb importált infláció) Megerősödik a külső árdrágulás, ami a romló forintárfolyammal együtt drágább importot eredményez. Prognózisok szerint, az unióban, amely legfőbb kereskedelmi partnerünk, az áremelkedés hozzávetőleg a duplája lesz a múlt évinek, amit főként az olajárak, a nyersanyagárak és a szállítási költségek növekedése vált ki a kínálathiányos, kereslet-túlsúlyos piacokon. A járvány által szétzilált globalizált világgazdaság termelési szálainak összevarrása várhatóan több szegmensben is sajátos költségnövekedést vált ki a nemzeti gazdaságokban.

(Erős belső termelői árnyomás) Az import drágulásából adódóan, de belső okokból is, erős termelői árnyomás mutatkozik az iparban és a mezőgazdaságban. Az ipar belföldi eladási árszintje – az év első két hónapjában – a tartós fogyasztási cikkek gyártásán túlmenően, a legnagyobb mértékben a termelőeszközök (továbbfelhasználásra kerülő termékek) körében emelkedett, és ez át fog gyűrűződni a fogyasztási cikkekbe. Hasonló átgyűrűződés várható az élelmiszeráraknál, a gabona-, az olajos növények, a cukorrépa és a rizstermelés ráfordításainak tavalyi rapid növekedéséből adódóan. Az első hónapok fogyasztói árindexei már utalnak is erre a jelenségre. És azt is tudjuk, hogy a növénytermesztés drágulása idővel megjelenik az élő állatok és állati termékek ráfordításaiban is, ahonnan már csak egy ugrás a fogyasztói árak emelkedése.

(Erős fogyasztói inflációs alaptrend) Az alap-, vagy maginfláció is magas gazdaságon belüli árnyomásról tanúskodik. Az, amelyben nincsenek benne az idényáras élelmiszerek, az energia és az üzemanyagok, és így az infláció alaptrendjét jelzi. Egyúttal jelzi azt is, hogy milyen mértékű az inflációs várakozás a gazdaságban, ami nagymértékben befolyásolja a tényleges áralakulást, a kínálati árak megszabását. Az alapinfláció mértéke az elmúlt év végére négy százalékra kúszott fel. Idén legjobb esetben is csak lassú mérséklődése várható, hiszen az üzemanyagok drágulása – amit pillanatnyilag a jegybank az infláció elsődleges felpörgetőjének tart – idővel bekúszik az alapinflációban számításba vett áru- és szolgáltatáskörbe is.

(A dohányáruk drágulása) A dohánytermékekben realizált jövedéki adó mértékének meghatározásánál kötelezettségünk van az uniós előírások követésére. Ennek eleget téve, januárban már megtörtént egy nagyobb adóemelés, amit áprilisban újabb követett, miközben még fél éven keresztül a tavalyi adónövelés hatása is velünk tart. A dohányáruk az idei fogyasztási kosárban megközelítően hat százalékkal szerepelnek, és már az első negyedévben 17 százalékos drágulást jeleztek.

 (A háztartások és vállalkozások magatartása) A járvány miatti korlátozások feloldásával a háztartások és a vállalkozások olyan magatartást fognak mutatni, ami nem hagyja lehűlni az inflációt. A háztartások részéről a lezárások miatt elhalasztott kereslet berobbanása várható, a kényszer-megtakarítások mozgósításával is, amit olcsó fogyasztási hitelekkel is ki lehet egészíteni. A kínálati oldal képviselői pedig újabb átárazásokkal fognak segíteni magukon, pótlandón a járvány alatt keletkezett veszteségeiket. A magasabb kínálati árakat a meglóduló fogyasztási kereslet várhatóan el fogja fogadni. Vagyis azt a jövedelmet, amit a járvány alatt a kormány nem adott oda a vállalkozásoknak, a lakosság fogja a magasabb infláción keresztül kitermelni.

(Laza költségvetési és monetáris politika) Az eddig megismert számok alapján, a kormány költségvetési politikája továbbra is extralaza marad. Az államháztartás deficitjét a GDP arányában a tavalyi 8,1 százalékhoz képest alig-alig kívánják csökkenteni. A jegybank pedig felemelte a költségvetés közvetlen finanszírozásához szükséges direkt pénzteremtés keretét. Bár az infláció visszaszorítása érdekében kamatemelésre lenne szükség, erre valószínű, a választások előtti évben a Nemzeti Bank nem fog sort keríteni.

***

Az infláció igazságtalan jövedelem-újraosztást hajt végre a társadalomban. Kedvezményezi azokat, akik nagyobb áremelést tudnak kitermelni, mint amekkorát a fogyasztásukban kénytelenek elviselni. De kedvezőtlenül érinti mindazokat, akiknek a jövedelme nem tud, vagy csak részben lépést tartani az árszint növekedésével.

Igazságtalan, érdemtelen, direkt jövedelem- és vagyonújraosztással pedig már tele van a padlás….

(A cikk a HírKlikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/kozelet/fustbe-ment-a-haromszazalekos-inflacio/379774)

Mellár Tamás: Ennyit ér a hitelesség?

 Az elmúlt 11 esztendőben igen ritkán fordult elő, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke a nyilvánosság elé lépett volna és közleményt adott volna ki. Most, március 22-én hétfőn, mégis ez történt, Vukovich Gabriella elnök asszony az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy „8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon 2020-ban a korábbi évek átlagaihoz képest. 2020-ban az Európai Unió 27 tagállama közül csak öt országban volt arányaiban kevesebb többlethalálozás, mint Magyarországon.”

 Ha hitelt adhatunk a Magyar Távirati Iroda közleményének és valóban ezt mondta az elnök asszony, akkor elég nagy a baj, mert ebben a két rövid mondatban szinte semmi sem stimmel. A hivatkozott számok nem felelnek meg sem a KSH által közzétett Stadat adatbázis, sem az Eurostat számainak. Könnyen ellenőrizhető ugyanis, hogy az előző öt esztendő (2015-19) átlagos halálozási száma 130 214 (illetve az Eurostat adatai szerint 130 338) fő volt, s ehhez képest a 2020-ban elhunyt 140 900 fő nem 8331 fős növekedést jelentett, hanem 10 686 (vagy az Eurostat adatai szerint 10 562) fős növekedést. Vukovich elnök asszony hétfői közleményében tehát eltüntetett 2355 halottat.

 De vajon miért szánta rá magát az ország főstatisztikusa erre a nyilvánvaló csúsztatásra (hogy keményebb kifejezést ne használjak)? A válasz egyszerű azért, hogy kijelenthesse „csak öt országban volt arányaiban kevesebb a többlethalálozás, mint Magyarországon”. Mert a 8331-es halálozási növekményből 6,3 százalékos emelkedés adódik, ami valóban alacsonyabb, mint a legtöbb EU-s ország halálozási növekménye (egyébként az EU-s átlag 10,9 százalék volt 2020-ban). Valójában azonban az elnök asszony által közölt számnál magasabb, 8,2 százalék (10 686/130 214) volt a magyarországi halálozások tavalyi növekedése. Csakhogy ezzel az értékkel hátrébb kerültünk volna ebben a szomorú adatsoron alapuló európai rangsorban. Hátha még az összehasonlíthatóságot is szem előtt tartanánk, vagyis az EU- rangsor metodikájának megfelelően, nem az előző öt éves átlaghoz, hanem csak a megelőző évhez viszonyítanánk a halálozási növekményt, akkor a halálozások növekedése még nagyobb: 8,7 százalék lenne. De ezzel az értékkel már csak a tizedik helyet tudnánk elérni.

 Úgy látszik, hogy az illetékeseknek (az olvasóra bízom, hogy kit gondol illetékesnek) nem volt jó a tizedik (vagy az Eurostat szerinti adatszolgáltatás szerint 12-dik) hely, s ezért kérték fel a Hivatal elnökét erre a nyilatkozatra. Így próbálták ellensúlyozni azt az igen szomorú tényt, hogy immáron több napja Magyarország vezeti a covid- járványban meghaltak népességarányos számát. A hétfői KSH nyilatkozat így tehát a kormány propagandájának részévé vált.

 De vajon megéri-e ez a kétes szerep a nagy múltú statisztikai intézmény számára? Vajon érdemes-e feláldozni a hosszútávú hitelességet a kormány rövidtávú céljainak oltárán? Ezek persze költői kérdések, mindenki tudja rájuk a választ. De legalább az Orbán-kormány jól járt ezzel a nyilatkozattal, mert erősítette a bizalmat iránta, azt sugallta az emberek számára, hogy minden rendben van a védekezés frontján, nemzetközi összehasonlításban egészen jól állunk. Két-három hónappal ezelőtt még magam is egyetértettem volna ez utóbbi megállapítással, ma már erősen kételkedem benne.

 Ugyanis olyan súlyos helyzet alakult ki, amelyben az efféle propaganda már nem sokat ér. Akik elkapták a vírust és megtapasztalták az egészségügyi ellátást, vagy családtagjaikat, ismerőseiket veszítették el, azok számára semmit nem jelent az, hogy a lista hatodik, vagy tizedik esetleg tizenkettedik helyén vagyunk-e. És azok számára sem jelent vigaszt, akik esedékes műtétjeikre várnak immár hosszú hónapok óta, vagy idős koruk ellenére még mindig nem kapták meg a védőoltásukat. A statisztikai adatokhoz kicsit is konyító állampolgárok számára pedig elég hamar lelepleződik ez a gyenge lábakon álló manipuláció. Egyedül a masszív fideszes tábor számára jelenthet megerősítést a hír, de ők e nélkül is erősen elkötelezettek maradtak volna.

 Összességében tehát nem történt semmi különös, csak tovább folytatódik és mélyül a KSH hitelességi válsága.

 

Bihari Péter: A Biden-terv magyar szemmel

Az amerikai Kongresszus 2021. március 10-én elfogadta Biden elnök mentőcsomagtervét, az American Rescue Plan-t. A csomag  mérete 1900 Mrd dollár, ami a 2020. évi amerikai GDP 9,1%-a. Jelen írásban arra teszek kísérletet, hogy a Biden-terv  gyorsértékelése  alapján megállapítsam mely területek, gazdasági, társadalmi csoportok a terv fő kedvezményezettjei, és ennek alapján rekonstruáljam az amerikai válságkezelés fiskális politikai prioritásait. A monetáris politikai vonatkozásokat nem érintem. Az olvasó számára rövidesen nyilvánvaló lesz, hogy Magyarország és az Egyesült Államok a válságkezelés nagyon eltérő útját járja. Ma még nem tudjuk, hogy az American Rescue Plan sikeres lesz e.  Azt viszont tudjuk, hogy a több ezer milliárdos válságkezelési program mellett itthon  sokan elszegényedtek, kevesek látványosan tovább gazdagodtak, miközben az összgazdasági teljesítmény jelentősen  visszaesett. Van okunk azt gondolni, hogy valamit nem jól csinálunk. Ilyen alapokról indulva a Biden-terv megérdemli megkülönböztetett figyelmünket.

 Felsorolásszerűen a  terv legfontosabb intézkedései a következők. Egyszeri 1400 dolláros  támogatás a 75000USD-nél kisebb éves jövedelemmel rendelkezők és további 1400 dollár az általuk eltartottak számára.  A jelenleg érvényes szabályok szerinti   munkanélküliségi segélyt heti 300 dollárral kiegészítik 2021 szeptemberig. Egészségügyi ellátási fedezettséget biztosító egyéni hozzájárulás 100%-os támogatása állásvesztés esetén. Támogatás nyújtása 2021 szeptemberig a hiteltörlesztési késedelemben, lakbérfizetési és közüzemi számlafizetési késedelemben lévők részére, valamint hajléktalanok éjszakai szállásának és élelmezésük biztosítására. Az élelmiszersegélyekre fordított összegek 15 százalékkal történő megemelése. Az iskolai és óvodai bezárások miatt kieső étkezések következtében az alacsony jövedelmű családokban növekszik a megfelelő élelmezés nélkül maradó gyerekek száma. Az ő megsegítésüket célozza az élelmiszervásárlásra felhasználható speciális bankkártyák (P-EBT kártya)  feltöltésére szolgáló keretösszeg 5 Mrd dollárral történő  megemelése. Az alacsony jövedelmű nők és újszülöttjeik támogatására irányuló program (WIC program) 800 M dollárral emelkedik.  A gyerekek után járó adókedvezmény  előrehozott kifizetése havonként 250 dollárt jelent a   6-17 év közötti korcsoportban, és 300  dollárt a 6 év alattiak esetében. Az alsó és középfokú oktatási intézmények (K-12 education)  sikeres újranyitását 130 Mrd dollárral segíti a program. A felsőfokú intézmények hallgatói rendkívüli pénzügyi támogatására  40 Mrd dollár áll rendelkezésre. Szintén 40 Mrd dollár az óvodai szolgáltatás megerősítésére szolgál. Két hetes (teljes bérrel) fizetett szabadságban részesülnek a magánszektor és a szövetségi állam alkalmazottjai, ha a Coviddal összefüggésben betegállományba, karanténbe vagy az iskolabezárás miatt otthon maradó gyermek felügyeletére kényszerülnek. Az iskola bezárás miatti szülői szabadság kétharmados bérkompenzáció mellett 10 hétre növelhető.

Éttermek és bárok támogatására 25Mrd dollár áll rendelkezésre. Cégenként legfeljebb 10M, és fizikai telephelyenként legfeljebb 5M dollár segítheti a bér- és bérleti költségek, közüzemi díjak kifizetését. A Paycheck Protection Program (PPP) keretében a KKV-k jutnak hitelhez a bér- és működési költségeik fedezésére. Meghatározott feltételek teljesülése esetén  ezek a kihelyezések  vissza nem fizetendő hitelekké válnak.  A PPP program keretösszege 7,25 Mrd dollárral bővül.  A törvény 5 Mrd dollárt irányoz elő az 500000 dollárnál kisebb éves árbevételű cégek számára. A szállítási ágazat vállalatai 30Mrd dollárt kaphatnak tranzit- és bérköltségek fedezésére és  személyi védőeszközök beszerzésére.

Covid tesztekre (laboratóriumi kapacitások, mobil tesztegységek)  és kontaktuskutatásra további 50Mrd , a közegészségügyi szektorban létszámbővítésre 19Mrd dollár áll rendelkezésre. A vakcinák elosztására és a kínálati lánc fejlesztésére 14 Mrd dollárt irányoz elő a program. Repülőterek és a repülési ágazat 11 Mrd-os bértámogatásban részesül. 1,5Mrd dollár szolgál a vasúti közlekedés tartalékba helyezett alkalmazottainak és a nem működtetett vasúti vonalak reaktiválására. 

Az American Rescue Plan 350 Mrd dollárt fordít a tagállamok, helyi, kisebbségi és amerikai területi önkormányzatok  kiesett adóbevételeinek pótlására.

Ha hat felhasználói  csoportot képezünk, és az egyes kiadási tételeket – rendeltetésük alapján – ezekbe besoroljuk, akkor a következő eredményt kapjuk: 979Mrd dollár jut a háztartásokhoz, 435 a kormányzati szektorhoz (tagállamok, helyi, területi és kisebbségi önkormányzatok),  209 Mrd oktatási intézményekhez, 126 Mrd az üzleti szektorhoz, 103 Mrd egészségügyi intézményekhez, 81 Mrd az ezeken kívüli egyéb területekhez. A Biden-terv teljes kiadási főösszegének százalékában kifejezett megoszlást az alábbi ábra mutatja.

bihari1.png

(Forrás: Committee for a Responsible Federal Budget adatai alapján saját szerkesztés)

A Biden-tervnek volt előzménye. A  Kongresszus  2020. márciusában   fogadta el Trump elnök tervét, a Cares Act törvénycsomagot, ami a Biden-tervvel gyakorlatilag megegyező nagyságrendű mentőcsomag. A két csomag szerkezetének összehasonlítása  érdekes tanulságokkal szolgál. 

 A Cares Act legnagyobb kedvezményezettje az üzleti szektor (1200Mrd dollár), ami a  csomag forrásainak a felét teszi ki.  A másik felén osztoztak a háztartások, (ön)kormányzatok és az egészségügyi szolgáltatók. A háztartások a keretösszeg több mint egynegyedét kapták. Figyelemre méltó viszont, hogy ezeket  a forrásokat a Trump-terv is a 75000 dollár alatti  - azaz alacsony - jövedelmek kiegészítésére fordította. A százalékos megoszlást az alábbi ábra mutatja.

bihari2.png

 (Forrás: Committee for a Responsible Federal Budget adatai alapján a szerző szerkesztése)

Ha mechanikusan összeadjuk   a Trump és Biden tervet,  az összevont számokból azt olvashatjuk ki, hogy a háztartások részesedése 38%, az üzleti szektoré 31% a kormányzati szektoré 16%.

bihari3.png

(Forrás: Committee for a Responsible Federal Budget adatai alapján saját számítás és szerkesztés)

A hazai válságkezelő intézkedésekről áttekinthető, naprakész kimutatás nem érhető el, és ilyen sosem került nyilvánosságra.  A transzparencia hiánya miatt kevés a bizalom, nehéz az ellenőrzés és értékelés, viszont könnyű a  visszaélés. Leginkább a tavasszal meghirdetett Gazdaságvédelmi Akcióterv kiszivárgott előirányzatainak áttekintése alapján nyerhető kép a kormányzat preferenciáiról. Az Akciótervet  9000Mrd-os összértékben hirdették meg,  ami a  GDP18-20%-t teszi ki. Ebből a keretből 7200Mrd-ra rúgnak a számszerűsített formában is ismerhető előirányzatok.  Ennek nem teljes összege a költségvetést érintő állami transzfer. A törlesztési moratóriumot a  bankszektor „finanszírozza”. A kedvezményes hiteleknek  (a megismert keret 27%-a)  sem a teljes összege, hanem csak a kamatkiadás jelent költségvetési kiadást. A moratórium igénybe vevői és a hitelfelvevők többletforrásokhoz jutnak, ezért érdemes ezeket a tételeket is az ösztönzési csomag részének tekinteni.  A terv időhorizontja három év,  az egyes évekre eső  felhasználás nem feltétlenül időarányos. Bonyolítja az összehasonlítást, hogy az Akciótervben szereplő intézkedések egy része a Covid válság előtti   döntés eredménye. További bonyodalmat jelent, hogy számos ma ismert fontos intézkedés (iparűzési adó megfelezése, hitelmoratórium meghosszabbítása, orvosi béremelés, stb) az Akcióterv meghirdetése után született. Arra azonban alkalmas az Akcióterv, hogy közelítő képet alkossunk arról, hogy a Covid válság első hullámának idején a kormányzatot milyen prioritások vezérelték a 9000Mrd-os mentőcsomag megalkotásakor.

Az Akcióterv legfontosabb intézkedései a következők: munkahelyvédelmi bértámogatás (220Mrd), foglalkoztatással összefüggő adócsökkentések, családok és nyugdíjak támogatása (13. havi nyugdíj, CSOK) (435Mrd), egészségipar fejlesztése (375Mrd) , oktatás és képzések támogatása  (65Mrd), hitelek cégek megsegítésére (2416Mrd), vállalatok, iparágak, kutatás fejlesztés támogatása (619Mrd), befektetés kiemelt szektorokban (turizmus 600Mrd, filmipar (61 Mrd), közlekedés és logisztika (993), élelmiszer és mezőgazdaság (480Mrd).  Az alábbi ábra készítésekor  az  Akciótervben nem számszerűsített tételeket  kiegészítettem a CSOK (200Mrd) és a hiteltörlesztési moratórium (700Mrd) adataival. Ezek pozitív hozzájárulásával  éri el a háztartásoknak juttatott kedvezmények  részaránya a 19%-os mértéket. 

bihari4.png

(Forrás:  Prinz Dániel: Kiszivárogtak a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részletei  https:// qubit.hu/2020/05/13/ alapján saját szerkesztés)

Az Akcióterv intézkedéseiből és  vezető politikusok megnyilatkozásaiból az a kép rajzolódik ki, hogy a kormányzat számára a legfőbb  prioritás az üzleti szektor támogatása. A magyar csomagban  ennek a területnek a részaránya a Trump-tervhez képest több mint 20, a Biden-tervhez képest  közel 70 százalékponttal magasabb. A gazdasági válság szociális következményeinek enyhítéséről a hazai válságkezelés gyakorlatilag teljes egészében lemond, az elszegényedett, munkaerőpiacról kiszoruló rétegek helyzetének javítására a Covid válság kitörése óta új intézkedések nem születtek. A háztartásoknak nyújtott kedvezmények is elsősorban a magasabb jövedelműek számára nyújtanak többletlehetőségeket (autóvásárlás, hitelmoratórium). Ez még a Cares Act prioritásaihoz képest is nagy eltérés. A hazai kormányzati politika legnyersebb, az első ipari forradalom korának szellemi fővonalát idéző alapvetése az, hogy a munkavállalási hajlandóságot a  túlélés parancsa kényszeríti ki, az  állami segítség ezt a motivációt ássa alá, és ezzel   gyengíti a gazdaság teljesítőképességét. Elsősorban a Biden-terv esetében nyilvánvaló a rászorulók megsegítésének szándéka. Számos intézkedés mögött  láthatóan emberiességi, szociális, jóléti és nem – vagy csak közvetetten - gazdaságstabilizálcióval összefüggő megfontolások állnak. Vannak ilyenek, de nem ezek indokolják a háztartások kiemelkedően magas részarányát a program egészében. Ráadásul az emberiességi és a közgazdasági megfontolások jelen esetben összhangban állnak egymással. Az alacsony jövedelműek segítése egyben a gazdaság stabilizációját is szolgálja. A hazai és az amerikai (beleértve a Cares Act csomagját is) válságkezelés közötti különbséget – a szociális dimenzió sarkosan különböző megítélésén kívül - egy alapvető közgazdasági szemléleti eltérés magyarázza.  Magyarország kormányzó politikusai és tanácsadóik azt gondolják, hogy a - döntően - kínálati oldali válságkezelés a célravezető.  Abban bíznak, hogy a vállalkozások fenntartják  a kibocsátásukat, ha a gazdasági válság miatt kieső kereslet minél nagyobb részéhez  állami támogatás, adókedvezmény vagy kedvezményes kamatozású  hitel formájában hozzájutnak. A bideni  válságkezelés – a jóléti szempontokon túl - viszont azon a megfontoláson alapul, hogy a válság miatt kieső jövedelmek pótlása fékezi a kereslet csökkenését, és ez stabilizálja a kínálatot. Támogatások helyett a vásárlók tartják életben a vállalatokat. Abban nincs különbség a két felfogás között, hogy válság idején anticiklikus fiskális lépésekre van szükség.  Abban  sincs nagy különbség, hogy milyen mértékű, államadósságarány-emelkedést tartanak elfogadhatónak. (A Biden-terv önmagában 9%-os GDP arányos hiányt okoz. Magyarországon ehhez hasonló mértékű lehetett a 2020. évi hiány. Felejtsük el, hogy néhány hónappal korábban még a 3-4%-os hiány számított itthon az átléphetetlen „vörös vonalnak”)  Abban áll a különbség, hogy az amerikai válságkezelés – döntően -  keresleti, a magyar pedig   kínálati alapú.

 Az állami keresletösztönzés ellen gyakran érvelnek azzal, hogy a plusz pénzből nem feltétlen válik tényleges kereslet (mert nem költik el, hanem megtakarítják), vagy ha válik, akkor  az az importot és nem a hazai termelést élénkíti.  Ezek az érvek az alacsony jövedelműek  pénzügyi támogatására illenek a legkevésbé: ebben a körben  biztosan elköltik  a kapott forrásokat, és legkevésbé ebben a körben valószínű a  magas importhányad a fogyasztáson belül. Az élénkítő hatás szempontjából látszólag közömbös, hogy 1 forintnyi költségvetési juttatást az alacsony jövedelműek költik el személyes fogyasztásra vagy egy vállalat fordítja   bérkifizetésre vagy anyagvásárlásra (ami  majd valaki más bevételévé és személyes jövedelemévé válik). A kínálati oldali stimulálás azonban csak akkor működik zavartalanul, ha  a többletpénzt valóban bérkifizetésre és anyagvásárlásra, azaz a termelésre  fordítják.  Kínálati eredetű válság esetén ez a mechanizmus valóban működik.  Növelhető a termelés, ha  a költségek növekedését az állami kedvezmények ellensúlyozzák. A tartósan kereslethiányos vállalatok azonban aligha tartják fenn korábbi kibocsátásukat, és ilyen helyzetben nincs sok értelme beruházásaik növelésére sem.  Márpedig a hazai válság alapvetően keresleti jellegű. Ilyen körülmények között az állami kedvezmények (adócsökkentés, támogatások) nem válnak teljes egészükben keresletté, hanem vállalati megtakarításként, esetleg a tulajdonos magán bankszámláján kicsapódnak, vagy vállalati felvásárlásokat finanszíroznak. A kieső bevételek pótlása a vállalati eredmény zuhanását fékezi, ezzel pedig a vállalat fennmaradását támogatja. Fontos kérdés, hogy milyen állapotban lesz a vállalati szektor az élet normalizálódása után, de ennél még fontosabb, hogy mi lesz a normalizálódás eljöveteléig.  Lassabb  és  tompítottabb lesz a kilábalás, ha az Akcióterv támogatásai nem a keresletet, hanem a megtakarításokat élénkítik. A   vállalati szektor betétállománya 2020 április-2021 január között átlagosan 21%-kal bővült az  egy évvel korábbi ugyanezen időszaki 7,1%- os ütemmel szemben. A felvásárlások esetén az eladónál keletkező  bevétel egy része a tulajdonos személyes fogyasztásává, másik része megtakarítássá válik. Minél nagyobb a  tulajdonos  jövedelme, annál kisebb a többletjövedelemből személyes fogyasztásra (új keresletre) fordított rész.  Mészáros Lőrinc is naponta csak egyszer tud vacsorázni. A hazai válságkezelés hatásfoka azért alacsony, mert az állami kedvezmények egy része óhatatlanul elszivárog érdemi keresletélénkítő hatás nélkül.  Keresleti válságra keresleti, kínálati válságra kínálati típusú válságkezelő eszközök a legalkalmasabbak.

 A Gazdaságvédelmi Akcióterv 600 Mrd forintot juttatott a  turizmus ágazatba, ami az ágazat 2020. évi bruttó árbevétel kiesésének (334Mrd) közel kétszerese.  (A  kereskedelmi szálláshelyek árbevétele kb. 60%-kal esett vissza.) A remélt gazdaságélénkítő hatásból meglehetősen kevés valósult meg. Több szállodát kifestettek, máshol kicserélték a nyílászárókat, felújították vagy most létesítettek wellness részleget, stb. A 600 mrd-os támogatás szolgált  a felújítást végző cégek, esetleg a szállodai alkalmazottak és beszállítók kifizetésére. Ezek a turisztikai ágazati költések élénkítő jellegűek. A KSH adatai szerint 2020 április-december időszakban összesen 97Mrd  értékű beruházás valósult meg a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágban, ami a teljes keretösszeg 16%-a. Sajtóhírek szerint komolyabb felvásárlások történtek az ágazatban. Vélhetően ezen tranzakciók finanszírozására szolgált a 600MRd-os keret nagyobb része.  A felvásárlások árbevétele pedig valószínűleg bankszámlákon várja  a jobb idők eljövetelét. Groteszk, de legfőképpen kis hatékonyságú módja a válságkezelésnek, ha egy kormány inaktivitásra kényszerült vállalatokba pumpált pénzekkel próbálja stimulálni a gazdaságot.

 Eltekintve fontos  kivételektől, általában nem helyes többleterőforrásokat juttatni olyan területekre, amelyeket a fogyasztók nem szívesen – vagy adminisztratív korlátozások miatt – nem választanak. Azt pedig, hogy a fogyasztók mit választanának nem állami bürokraták, hanem ők maguk, jövedelmük elköltésével tudják kifejezésre juttatni. A kínálati oldalra fókuszáló magyar válságkezelés fájdalmas szociális érzéketlensége mellett hibás közgazdasági premisszán alapul: a kínálatot próbálja serkenti, miközben kereslethiány van. A végeredmény:  9000Mrd -os válságkezelési csomag mellett 5%-os gazdasági visszaesés és nagyon sokak nyomorba süllyedése.

(A cikk első megjelenése: https://hvg.hu/360/20210320_Bihari_Peter_A_Bidenterv_magyar_szemmel)

 

Petschnig Mária Zita: Messze még…

A növekedési vágyakról

Varga Mihály abból a tényből, hogy az unióban az elmúlt covidos évben 6,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék, nálunk viszont csak 5,1 százalékkal, azt a következtetést szűrte le, hogy a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál. Értelmezése beleillik az Orbán-kormány évek óta folytatott sikerpropagandájába, amire kudarcos időkben és új parlamenti választásokhoz közeledve, egyre nagyobb szükség van.

Ám, ha elfogadjuk a pénzügyminiszter leegyszerűsített logikáját, akkor abból arra is következtethetünk, hogy Lengyelország, Románia, sőt, Bulgária is még erősebb és ellenállóbb gazdaságúak, mint az unió, hiszen annak átlagánál még kevésbé estek vissza, mint mi, vagyis az uniónál és nálunk is jobbak. Ha csak a puszta számokat önmagukban nézzük, akkor valóban erre a furcsa következtetésre juthatunk. De ha kicsit belenézünk a részletekbe, akkor kiderül, hogy másról van szó.

Nem Magyarország és az említett kelet-európai országok fölényéről, hanem arról, hogy az unió átlagát a közösségben jelentős súlyt képviselő, azon országok gyenge teljesítménye húzta le, ahol a gazdaságban a turizmusnak meghatározó szerepe van. Így Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Portugália, Görögország, Málta, Horvátország – vagyis a Mediterráneum, s mellettük a főleg a téli turizmusban élenjáró Ausztria került bele ebbe a kritikus körbe. Ezekben az országokban 7-11 százalék közötti recesszió alakult ki, hozzájuk képest mi valóban kevesebbel úsztuk meg. Ám ez sajnos nem jelenti azt, hogy a válságban szerzett „uniós előnyünk” a jövőre nézve is kiterjeszthető volna.

A mostani teljesítmény törékeny alapjairól

Egyrészt azért nem, amire Mellár Tamás – helyesen – többször is felhívta a figyelmet, hogy a nagy uniós pénzbeáramlások idején (2013-2019 között), amikor Brüsszeltől a GDP négy-öt százalékát kaptuk ajándékba, elmaradt a magyar gazdaság átállítása a modernizáció, az innováció pályájára, és ezért – tehetjük hozzá – felzárkózási deficitet halmoztunk fel. Másrészt ez azért történhetett – és erre többek közt a legutóbb Györffy Dóra hívta fel a figyelmet –, mert a pénzcsapokhoz való hozzájutás nem a teljesítményelvet, hanem elsősorban a politikai pozícióválasztást követte. „A 2010 utáni években már az lett volna a feladat, hogy kitörjünk a közepes jövedelmi csapdából, amelyben több felzárkózó gazdaság megrekedt. Fel kellett volna készülni a minőségen alapuló versenyképesség korszakára. Ehelyett azonban az történt, hogy dőlt a pénz, a beáramló rengeteg forrás pedig lehetővé tette, hogy ezt a feladatot elodázza a kormány” – nyilatkozta a fiatal egyetemi tanárnő Farkas Zoltánnak a legutóbbi HVG-ben (Kanyarban kicsúszni, HVG 2021. március 11.).

Az innovációs, megújulási kényszer helyét, ami minden piacgazdaság elsődleges motorja, a politikai helyezkedés kényelme, édes semmittevése váltotta fel. Persze, amíg van bevonható külső forrás, addig így is lehet növekedni, ám fejlődni és felzárkózni a fejlettebb országokhoz kevésbé. A falusi munkaerő-tartaléknak, mint külső forrásnak a bevonásával az ötvenes-hatvanas években hat-hét százalékos éves dinamikát lehetett Magyarországon kimutatni, és mire mentünk vele?

Az elmúlt évben tovább romlott a helyzet

Akkor

– amikor az uniós szigor feloldásával (mentesülés a maastrichti kritériumok és a cégtámogatások tilalma alól) a NER szeretett kedvezményezettjei még könnyebben jutottak a korábbiaknál is nagyobb összegekhez;

– amikor az innovációs és a technikai fejlesztés kényszere tovább gyengült a magyar vállalkozók körében, mert a cégek ölébe hullott, vissztehermentes ajándékpénzeknek nincs megtérülési kényszere (könnyen jött, könnyen mehet);

– amikor az oktatásra, egészségügyre, szállítási infrastruktúrára, alapkutatásokra fordítandó szükséges produktív kiadásokat (a Nemzeti Versenyképességi Tanács meghatározása szerint) továbbra is korlátozták az improduktív jellegűek (sportcélú, egyházi jellegű, katonai, rendvédelmi, államigazgatási célú kifizetések), amelyeknek nem volt közük sem a járvány elleni védekezéshez, sem ahhoz a tartós elrugaszkodásához, ami a gazdasági válságból való kikerülést segítette és stabilizálta volna;

– amikor a tőkecentralizáció növeléséhez szinte teljesen szükségtelenné váltak a szokásos erőfeszítések, hiszen a lezárások miatti válságban tönkre ment vagy/és várhatóan erre a sorsra jutó cégek könnyen megszerezhetőkké váltak, s ezzel a lehetőséggel az új felszámolási biztosok is biztosan élni fognak. (A Direkt 36 kiderítette, hogy az állami felszámolók mellett – a nemrég kiírt pályázat alapján – piacra lépett 90 új cég csaknem felének van valamilyen kormányzati kapcsolata, és akkor a strómanokról még nem tudunk.) A cégfelvásárlásokra olcsó hiteleket és ingyenes állami forrásokat is szerezni lehetett, többet, mint amennyit a kormány a bajba jutott cégek megsegítésére fordított. Így lehetséges nem sok erőfeszítéssel a közeljövőben a NER-birodalmakat – minden teljesítménykényszer nélkül – tovább szélesíteni. A lokális, célzott tőkefelhalmozásban a kormány rendkívül innovatív, most a hullarablást is megfinanszírozza, hisz' az övéiről van szó.

S történik mindez a piacgazdaság szabályozó, nagyobb, jobb teljesítményre ösztönző szövetének további szétszaggatásával, a piaci versenykényszer sutba dobásával, s amikor ennek pandantjaként a GDP több mint 80 százalékára rugó adósságot hozott össze a kormányzat. Egyetlen év alatt akkora államadósságráta-növekedést, mint amekkora a 2008-201l közötti négy év alatt zajlott le a globális pénzügyi válság következményeként. Az ország a Covid évében nem lett ellenállóbb (és azt követően sem). A történések képlete – nagyon leegyszerűsítve: megemelkedett adóssághegy versus elgyengülő termelési/törlesztési képesség.

Matolcsy féligazsága

Nem véletlenül hangoztatja most már egyre gyakrabban Matolcsy György, hogy mást kellene csinálni, mert hogy a mostani úton nem lesz felzárkózás, legutóbb Észtország kitörését hozva fel például. S ajánlja rendre a jegybank műhelyében kidolgozott terveket, köztük a 2019 tavaszán bemutatott versenyképességi programot. Csakhogy az elnök úr valószínű, nem olvasta kellő figyelemmel a munkatársai által 330 pontban megfogalmazott javaslatokat. Különben rá kellett volna döbbennie arra, hogy azok alapvetése a 2010 után az ő aktív közreműködésével is kiépített gazdasági rendszer visszabontását jelentené. Vagyis a magyar gazdaság növekedési potenciáljának megerősítéséhez, felzárkózásunk felgyorsításához fel kellene számolni mindannak a zömét, amit a politikai akarat a NER-re való hivatkozással kiépített. Ezzel a magam részéről teljes egészében egyetértek.

A gazdaság versenyképességének, felzárkózási képességének növelése csak azoktól az intézményi átalakításoktól remélhető, amelyek lényegében az Orbán-rezsim öngyilkosságát jelentenék. Orbán ezt soha nem fogja megtenni, mert még részleges engedményekre, vagy ahogy a Kádár-rendszerben hívtuk: reformokra sem lesz hajlandó. Kádár János, ha vonakodva is, de engedett a rendszerének fellazítását eredményező reformoknak. Orbán tudja, hogy ez hova vezetett, ezért nem akarja. Hisz abban, amit 2019 tavaszán programként megfogalmazott és egy éve újból megerősített, hogy 2030-ra Magyarország az unió öt legjobban élhető országa lesz.

***

Lehet, hogy mi is hihetünk ebben, ha az elkövetkező években nem Orbán Viktornak hívják majd a Magyar Köztársaság miniszterelnökét….

Budapest, 2021. március 15.  

(A cikk a HírKlikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/velemeny/messze-meg/378487?fbclid)

 

Mellár Tamás: A KSH kiszolgálja a kormány manipulatív törekvéseit

Ungár Tamás interjúja

Honnan veszi a Központi Statisztikai Hivatal az átlagkereset-adatokat, merthogy a megadott összeg túlzottan is magasnak tűnik?

A statisztika bonyolult tudomány, hisz nehéz feladat a gazdaság és a társadalom változásait folyamatosan leképezni. Számos bizonytalansági faktor rontja a felmérések eredményét, ráadásul a politikai vezetés gyakran elvárja, megrendeli, hogy a kép kedvezően mutassa be a kormányzat teljesítményét. Ez nálunk is igaz, hisz a magyar kormány nagyon határozott és nyomás alatt tartja az általa ellenőrzött hivatalokat. Ha a KSH vezetése nem eléggé elkötelezett, akkor időnként kiszolgálja a kormány manipulatív szándékait. Például akkor, amikor kiszámítja, mekkora az átlagbér.

Tavaly a KSH szerint a bruttó havi átlagjövedelem 403 616 forint volt. Ez valós szám?

Nem az. A KSH ugyanis az öt embernél többet foglalkoztató vállalkozások dolgozóiról kér csak be adatokat, így nincs benne a statisztikában az ennél kisebb cégek által alkalmazottak bére. Arra hivatkozva teszik ezt, hogy ha valamennyi bérből élőt figyelembe vennének, az nagyon megnehezítené a havonkénti felmérést. Csakhogy a mikróvállalkozások dolgozói és az egyéni vállalkozók kevesebbet keresnek, mint a nagy cégek alkalmazottai. Emellett a nagyüzemek, a bankok, az állami hivatalok beosztottjainak bérét pedig felfelé viszi az átlagszámításnál a vezetők milliós fizetése. Ráadásul az átlagjövedelem-statisztika nem veszi figyelembe a közmunkásokat sem. Mindez felfelé torzítja a béradatokat.

Valóban olyan bonyolult a kisvállalkozások adatait begyűjteni, hisz miután minden digitalizált már, az adóhivatal az összes kereső bérét gombnyomásra produkálni tudná…

Még erre sincs szükség. Az éves GDP adatból és a foglalkoztatottak létszámából ki lehet mutatni, hogy egy emberre átlagosan mennyi bér jut havonta. Ezt két éve magam is kiszámoltam és publikáltam. Kiderült, hogy az átlagbér legalább 25 százalékkal a KSH által megadott átlagjövedelem alatt van. Ezt a számítást senki sem vitatta

Legmeglepőbb tavalyi adat az volt, hogy decemberre 449 442 forintos átlagbért számolt a KSH. Ebben volt valami trükk?

Feltétlenül, hisz az év végén adnak különféle jutalmakat a nagyobb cégeknél, hivataloknál és intézményeknél. Ezért decemberben mindig jóval magasabb az átlagbér. Így ez az adat végképp nagyon megtévesztő. Teljesen értelmetlen a decemberi béradat közlése, ha nem tesszük hozzá, hogy mitől nőtt meg kiugróan az átlagjövedelem.

Amúgy mi lenne az a mérőszám, ami pontosabban megmutatná az aktívkorú lakosság havi jövedelemtermelő képességét?

Semmiképp sem az átlagbér, hanem az úgynevezett mediánbér. Ez azt mutatja meg, hogy a magyarországi, hozzávetőleg négymillió munkavállaló mezőnyében a középen levők, tehát azok, akik a bérlistán nagyjából a kétmilliomodikak, mennyit keresnek. Hisz épp annyian keresnek náluk többet, mint amennyien kevesebbet. Így a jövedelem szempontjából valóban ők vannak középen. Az ő bérük ad hiteles információt arról, hogy mennyit is keres az, aki a havi jövedelem alapján a középmezőnyében helyezkedik el. A statisztikusok ma már világszerte beszédesebbnek tartják az átlagbérnél a mediánjövedelmet. Egyébként van ilyen adat nálunk is, és ez alapján a KSH számolta átlagbérnél jóval alacsonyabb a magyarok bére, hisz a tavalyi bruttó mediánjövedelem 320 ezer forint.

A kézhez kapott pénz a bruttó kereset 70-80 százaléka, ez is szerepet játszik abban, hogy az emberek sokkal kevesebbnek érzik a keresetüket, mint amennyit a KSH átlagbérként közöl.

Ez így van, ám ebben nincs manipuláció, azt, hogy a bruttó és a nettó bér között jelentős a különbség, illik tudni. Nekem azzal van bajom, hogy a KSH miképp számolja a bruttó átlagkeresetet, és azzal, hogy miért nem a mediánbér nagyságát közli a lakossággal. Ha azt tenné, tisztábban látnánk, így viszont az adatok félrevezetők.

 (A cikk a népszava.hu oldalán jelet meg: https://nepszava.hu/3112608_a-ksh-kiszolgalja-a-kormany-manipulativ-torekveseit--mondja-interjunkban-mellar-tamas)

Petschnig Mária Zita: Meglepetések éve: meglepő, de nem mulatságos

Orbán Viktor nemrég megrendelte: a magyar gazdaság visszaesése a világjárvány kitörésének évében legyen kisebb, mint amekkora 2008-2009-ben a globális válság idején bekövetkezett. Akkor 5,7 százalékkal zuhant a bruttó hazai termék, tehát ennél enyhébb recessziónak kellett lennie. És lőn!

Jót tettek a gazdaságnak a Covid második hullámának lezárásai?

A KSH a minap azt hozta ki előzetes adatként, hogy kiigazítások nélkül a GDP csak 5,1 százalékkal zsugorodott 2020-ban. Ez úgy jött ki, hogy a negyedik negyedévben – aminek több mint a felében már nálunk is érvényesültek a szigorú járványügyi előírások – a magyar gazdaság jobban teljesített, mint július-augusztus-szeptember hónapokban, amikor szinte semmiféle korlátozás nem érvényesült. Akkor a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához mérten 4,6 százalékkal esett, az év utolsó hónapjaiban azonban csak 3,7 százalékkal.

Logikusan – a lezárások miatt - mindenki gyengébb teljesítményt várt az utolsó negyedévtől, beleértve a pénzügyminiszter urat is, aki az MKIK évnyitóján (február 4-én, két héttel a KSH adat publikálása előtt) 5,6 százalékos csökkenéssel kalkulált. A szokásosan megkérdezett elemzői kör is átlagban 5,5 százalékos visszaesést prognosztizált (február idusán), de volt köztük olyan is, aki hat, illetve hat százalék fölöttire tette a negyedik negyedévi recessziót. Ehhez képest a KSH négy százalék alattira kihozott GDP-csökkenése valóban meglepő volt, ekkorát nem szoktak „benézni”.

A tavalyi utolsó hónapok kedvező adatából vajon levonhatjuk-e azt a következtetést, hogy a magyar gazdaságnak kifejezetten jót tesznek a le- és bezárások? Aligha. Főként azért nem, mert a korábbiaknál enyhébb visszaesés nem kifejezetten a magyar gazdaság teljesítménye.

A rendelkezésre álló részadatokból az rajzolódik ki, hogy a továbbra is nyomott belső kereslettel szemben, a külső kereslet megélénkült, és erre a nagy exportáló cégek rá tudtak kapcsolódni. Az ipar a javuló teljesítményét – amire a KSH is hivatkozik – is az export húzta, a belföldi eladások továbbra is csökkentek. A kiskereskedelem eladásai változatlanul zsugorodtak – a karácsony ellenére is, és az építőipar adataiból sem volt kiolvasható a beruházások berobbanása. A belső kereslet két elemének, a fogyasztásnak és a felhalmozásnak a kitartó zsugorodása eredményezhette azt, hogy az export belendülésével az import nem tartott lépést. Az export és az import különbözeteként előálló nettó kiviteli többlet járulhatott hozzá a negyedik negyedév nem várt, kedvező adatához, amiből a lakosság tömegei édeskeveset érzékelhettek (nem lehet mindenki temetkezési vállalkozó vagy/és Mészáros Lőrinc).

2020: 5,1 százalékos GDP-csökkenés és a védekezés

Az utolsó negyedév mérsékeltebb GDP visszaesésének folyományaként az éves szinten kimutatott 5,1 százalékos recesszió is meglepetést okozott. Annál is inkább, mert a második lockdown-tól kezdve, a pénzügyminiszter hat-hét százalékos csökkenésről kezdett nyilatkozgatni, december végén pedig be is mutatta az új növekedési pályát. A „Makrogazdasági és költségvetési előrejelzés 2020-2024” címet viselő tanulmány radikálisan átírta a 2020 nyarán elfogadott 2021. évi költségvetésben feltételezett alapvetést: három százalék helyett 6,4 százalékos visszaesést jelzett 2020-ra (jelentősen lerontott egyensúlyi adatok mellett). Az MNB szakértői által nagyjából ugyanebben az időben készített prognózis is 6-6,5 százalékos recessziót valószínűsített. Tavaly novemberben az Európai Bizottság is 6,4 százalékos GDP-esést vélelmezett 2020-ra.

 Az öt százalék körüli múlt évi recessziónkkal az unió 20 országán belül (február közepéig ennyien jelentettek az utolsó negyedévről is adatokat) nagyjából középtájt helyezkedtünk el, amit rendjén valónak is mondhatnánk, ha nem horribilis összeggel, a GDP 30 százalékára rugó, megközelítően 14 000 milliárd forintos költekezéssel értük volna el. A Pénzügyminisztérium hivatkozott jelentése szerint 2020-ban ekkora összeg ment ki a járvány és a gazdasági válság elleni védekezésre.

Ha csak úgy nem…

Év végéig több mint 9500 Covid miatt elhunyt honfitársunktól kellett végleg elbúcsúznunk, és lélekszám alapján, az elhalálozottak számát tekintve, azóta is a világ élvonalában vagyunk. Ennyit a járvány elleni védekezésünkről…

Hogy érzékeltessem a védekezés 14 000 milliárd forintos nagyságát (ami köznapi ésszel föl nem fogható!), Paks II. példáját hozom fel. A két újabb blokkra kötött szerződés szerint a beruházás 12,5 milliárd euróba kerül, ha ezt forintra átszámítjuk (360 forint/eurós árfolyammal), akkor 4 500 milliárd forintos költséget kapunk, vagyis a PM szerint védekezésre fordított költekezésből akár még Paks III-t és Paks IV-t is felépíttethetnénk az oroszokkal.

A Pénzügyminisztérium hivatkozott, tavaly év végén kiadott tanulmánya azt állapította meg, hogy „számításaink szerint a gazdasági visszaesés mértékét 5,6 százalékponttal sikerült tompítani, és a támogatási programok 586 ezer munkahelyet védtek meg.” (24. o.) Igaz, a korábbi jelentésekben 250 ezer körüli munkahely megmentése szerepelt, és Orbán Viktor is ezt az adatot mondta be a minap a Parlamentben. De ennek a több mint a kétszerese is csak a foglalkoztatottak 13 százalékát adja, miközben a mintaországnak tekintett Ausztriában már a járvány első szakaszában a munkahelyek egyharmadát védték meg a „kurzarbeit” keretében (valamivel jobb feltételek mellett, mint nálunk).

Ám visszatérve a PM növekedési adatához: amikor ezt a megállapítást tették, még 6,4 százalékos visszaesést prognosztizáltak. Ha szerintük 5,6 százalékos recessziót sikerült elhárítaniuk, akkor enélkül 12 százalékkal esett volna a GDP, amivel lehet, hogy a világ élvonalába kerültünk volna. Az előzetes adatok szerint az Európai Unióban Spanyolországban volt a legmélyebb a visszaesés, 11 százalékos. S nyomában a járvány által nagyon meggyötört országokban, Franciaországban és Olaszországban, ahol „csak” kilenc százalékos volt a GDP zuhanása.

Ha Orbánék a GDP valóban 30 százalékát a válság elleni védekezésre fordították volna, „Virágos Magyarország” venne körül bennünket.

Ezzel szemben például az Európai Unió tavaly szeptemberben, októberben készült reprezentatív felmérése szerint a magyarok 44 százalékának csökkentek a bevételei a világjárvány miatt, ami az unióban a legmagasabb arányt jelentette. S ezzel szoros összefüggésben, akkor a magyarok utasították el (persze, mert nem volt elég kompenzáció) a legnagyobb mértékben az unióban a lezárásokat, mondván, azok nagyon ártanak a gazdaságnak. Honfitársaim, tévedtetek!

És azt is rosszul tettétek, ha elhittétek Orbán Viktornak, hogy az adósság az ördögtől való, ami ellen harcolni kell, és amit le kell győzni. A minap ugyanis a Parlamentben a kormányfőnk arról számolt be, hogy „a válság miatt úgy döntöttünk, hogy az adósságot visszaengedjük 82 százalékra, mert ezekre a forrásokra szükség volt a válság kezeléséhez.”

Ha csak úgy nem…

(A cikk a HírKlikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/kozelet/meglepetesek-eve-meglepo-de-nem-mulatsagos/377274)

süti beállítások módosítása