A magyar gazdaságot súlyos keresleti (és kínálati) válság sújtja, ami egyben szociális válság is. A kiesett jövedelmek miatt nem áll elegendő vásárlóerő a megtermelt termékekkel szemben, eközben pedig a jövedelmiesések következtében folyamatosan bővül az alapvető megélhetési nehézségekkel szembesülők köre. A hiányzó kereslet újabb és újabb vállalatokat kényszerít elbocsátásokra (vagy jövedelmek visszavágására), ami újabb keresleti csökkenéshez, ez pedig újabb vállalati kényszerintézkedésekhez vezet. Vészhelyzet van. Ha ezt az az öngerjesztő negatív folyamatot nem sikerül megállítani, annak gazdaságtörténeti tekintetben is példátlan mértékű visszaesés és nyomor lesz a következménye. Mesterséges állami keresletélénkítő lépésekkel lehet tenni a zuhanás ellen.  Ebben az írásban ezek két lehetséges technikájával foglalkozom.

(Bérgarancia) A bérgarancia rendszere észszerűnek látszó és szellemes konstrukció, de mégsem megfelelő eszköz a válság következményeinek enyhítésére.

A lecsökkent keresletre a vállalatok kibocsátásuk visszafogásával reagálnak. A folyamat azonban itt nem áll meg, költségeiket is az alacsonyabb kibocsátási szinthez kell igazítaniuk. Ha a vállalat úgy tud a bérköltségeken megtakarítani, hogy a kiesett bér egy részét a munkavállaló más forrásból visszakapja, akkor nem kényszerül elbocsátásra. A bérgarancia-rendszer ezt az alkalmazkodási folyamatot segíti azzal, hogy a rövidített munkaidő miatt kieső jövedelem egy részét az állam kompenzálja. Ez eddig rendben van.   A vállalatoknak azonban nem költségproblémájuk, hanem keresleti problémájuk van. Nem az a baj, hogy túl drágán termelnek, hanem az, hogy a széles körű jövedelemvesztés és a fizikai mobilitás korlátozottsága miatt nincs megfelelő kereslet a termékeik iránt. A költségcsökkentés keretében ki nem fizetett bér értelemszerűen keresletként sem jelenik meg. Az egyik vállalat bérmegtakarítása egy másik vállalat termékei iránti keresletet sorvasztja. A bérgarancia keretében nyújtott jövedelemkompenzáció eredményeként azonban a vállalati szektor egészének szintjén a bérjövedelem csökkentésénél kisebb mértékben esik vissza a bérből élők kereslete. A bérgarancia rendszere két legyet üt egy csapásra: segíti a kínálati alkalmazkodást és stabilizálja a keresleti oldalt.  A rendszer azonban nem mindenható.

A bérgarancia-rendszer nem terjed ki az önfoglalkoztatottakra, egyéni vállalkozásokra, szerződéses formában foglalkoztatottakra, és nyilván nem generál keresletet az exportáló vállalatok számára sem. 2020 februárjában a KSH 538 ezer regisztrált egyéni vállalkozót tartott nyilván.  2019-ben közel másfél millió volt az 1–4 főt foglalkoztató regisztrált vállalkozások száma.  A válság leginkább a szolgáltatási szektor kis méretű, gyakran csak 1-2 főt foglalkoztató és tőkeszegény vállalkozásait sújtja. A bérgarancia-rendszer részükre semmilyen kompenzációt nem nyújt. Az elbocsátott munkavállalók jövedelemkiesését az álláskeresési járadék 3 hónapig tompítja. Azt követően pedig gyakorlatilag semmi.  A munkanélküliek jelenleg érvényes támogatási rendszere kegyetlenül szűkmarkú. 250 ezer bruttó bér felett a járadék összege – a jogosultság 3 hónapos időtartama alatt – kevesebb, mint az eredeti jövedelem fele.  500 ezer forintos kereset mellett pedig a járadék az elveszett jövedelem 25 százalékát teszi ki.  Az elkövetkező hetekben a munkanélküliek számának ugrásszerű növekedése nyomán akár 1 millió is lehet azok száma (munkanélküliek, önfoglalkoztatottak, megbízási szerződés mellett dolgozók), akik kiszorulnak a bérgarancia védőernyője alól, és más érdemi segítséget nem kapnak.

A bérgarancia-rendszer nem lehet más, mint túl bonyolult, nehézkes, költséges. Részletes szabályok szükségesek a jogosultság feltételeinek meghatározására, és ezek sem fognak soha tiszta helyzetet teremteni.  A kérelmek vizsgálatára, elbírálására, nyilvántartására erőforrásokat kell lekötni.  Nagy lehet az állami ingyen pénz megszerzésének kísértése. Folyamatosan ellenőrizni kell, hogy a jelentkezők valóban jogosultak a programban való részvételre. Szankciókat kell kilátásba helyezni a visszaélések esetére. A kérelmeket alátámasztó adatok (árbevétel, jövedelmezőség) csak a múltra vonatkozóan állnak rendelkezésre. A jelen időszak s főként a jövőben várható folyamatok kellő megalapozottsággal nem ítélhetők meg. Ki fogja megállapítani, és milyen tényezők vizsgálata alapján dönti el, hogy egy vállalat rossz gazdálkodási döntések vagy piaci vis major miatt került nehéz helyzetbe?  Általánosságban: a bérgarancia révén gyengül a hatékony gazdálkodás imperatívusza. A Kornai-féle puha költségvetési korlát klasszikus esetével állunk szemben: a bajba kerültek részére az állam mentőövet dob. Ezen a mentőövön lóg az is, aki nem szorul segítségre. Ennél jóval nagyobb baj azonban az, hogy a süllyedő hajó másik oldalán fuldoklók semmibe nem tudnak kapaszkodni.

(Széles körű pénzbeli juttatás) Létezik egy alternatív megközelítés, amely nem a vállalatokon keresztül, hanem közvetlenül a munkavállalóknak (és eltartott gyerekeknek) nyújtott pénzbeli támogatás útján próbálja stabilizálni az összekereslet és ezen keresztül a vállalatok helyzetét. Egy egyszerű képlet szerint (majdnem) minden foglalkoztatott és munkanélküli pénzbeli juttatásban részesül, ami egyszerre enyhíti a vállalati szektor keresleti problémáját, és mérsékli a jövedelemkiesések miatti társadalmi válságot. A munkanélküliek esetében ezt a juttatást nem az álláskeresési járadék helyett, hanem annak kiegészítéseként fizetik ki (a kettő együttes összege nem haladhatná meg a megszűnő kereset szintjét).  Az állam jövedelemsávhoz igazodó degresszív rendszerben az alacsonyabb jövedelmi szinteken magasabb, a magasabb szinteken alacsonyabb, a legmagasabb szinteken nulla összegű pénzbeli juttatásban részesíti a foglalkoztatottakat és munkanélkülieket. Ha a mediánbér alatt 100 ezer forint, a mediánbér 150 százalékig (ebbe a tartományba a foglalkoztatottak mintegy 30 százaléka tartozhat) 50 ezer forint, a mediánbér 150 százaléka felett pedig 0 forint a juttatás, akkor havonként 325 Mrd lesz a költségvetés terhe. Ehhez járul   még az eltartottak utáni 50 ezer, 25 ezer, 0 tételekből adódó mintegy 55 Mrd forint. A pénzbeli juttatások rendszere a rendkívüli makrogazdasági körülmények fennállásáig lehet érvényben. Legnagyobb összege (100 ezer forint) alig kisebb, mint a bérgarancia rendszer keretében elérhető maximum (hivatalos közlés hiányában ennek becsült értéke 112 ezer forint).

Biztos, hogy a pénzbeli juttatások egésze keresletté válik? Nem fenyeget az a veszély, hogy ezek az összegek inkább a magasabb jövedelműek pénzügyi befektetéseit gyarapítják majd? A legmagasabb két jövedelmi decilisbe tartozók nem részesülnek ebből a juttatásból. A medián bér 150 százaléka 450–480 ezer forint között lehet.  Ezen a szinten pedig aligha reális jelentős megtakarítással számolni.

Ez a rendszer gyorsan, komolyabb adminisztráció, bírálati rendszer nélkül életbe léptethető. Áttekinthető, visszaélésekre kevés lehetőséget kínál. Nem sérti a hatékony gazdálkodás parancsát. A vállalatok bérköltség-csökkentési törekvéseit annyiban megkönnyíti, hogy a pénzbeli juttatás a bérről és munkaidőről folyó egyeztetéseken a munkavállalói oldalt engedékenyebbé, a munkáltatói oldalt pedig agresszívebbé teheti. A munkavállaló számára a munkahely vagy a bérjövedelem egy részének elvesztése a pénzbeli juttatás következtében nem jár azonnal a nyomorba süllyedéssel.

Ez a rendszer a munkavállalók mintegy 80 százalékának ad juttatást, nem vizsgálva azt, hogy fellépett e jövedelemkiesés vagy sem. Nem differenciál aszerint, hogy alacsony jövedelmű személy vesztette el az állását, vagy magas jövedelmű.  Olyanok is részesülnek ebben a juttatásban, akiknek a jövedelme nem változott (és esetleg még magas jövedelműek is). Ezek az anomáliák csak az alternatív megoldások anomáliáihoz viszonyítva értékelhetők helyesen. Elvileg olyan rendszer is építhető, amely kiszűri azokat, akiket nem ért jövedelemvesztés, vagy a kiesés magas jövedelmi helyzetükből nem okoz elviselhetetlen terheket. A szociálpolitika örök dilemmájánál tartunk. Rászorultsági elv alapján vagy univerzális módon célszerű a rendelkezésre álló erőforrásokat felhasználni? Egy egyszerű és durva szűrést a javasolt degresszív rendszer is tartalmaz: a legmagasabb jövedelműek nem részesülnek a pénzbeli juttatásokból. Célzott támogatás alkalmazásának szükséges feltétele, hogy jól körülírható legyen, és ne legyen túlzottan nagy a támogatandók köre. A jelen helyzetben a munkavállalók nagyon széles körét sújtja a válság. A kárvallottak nem köthetők ágazatokhoz (még ha az idegenforgalmi és szállodaágazat, valamint szórakoztató ipar kiemelkedik is a vesztesek tengeréből), foglalkoztatási csoporthoz, életkorhoz, lakóhelyhez. A válság szinte mindenkit sújt. Ezért szinte megoldhatatlan (időben, szervezésben) a ténylegesen rászorultak kiválogatása. Minden szelekciós mechanizmus óhatatlanul „kifelejt” és akaratlanul is „bennfelejt” olyan eseteket, amelyek az alapelvek tükrében nem oda tartoznának. Tapasztalatból tudjuk, hogy a célzott rendszerekben gyakran olyanok is támogatáshoz jutnak, akik valójában nem jogosultak, miközben a ténylegesen jogosultak egy részét nem éri el a segély.  Egy ilyen rendszert csak széles körű társadalmi egyeztetés és vita nyomán lehet közmegelégedésre működtetni. Erre azonban most nincs idő. 

Az alternatív megoldás erényeinek és gyengeségeinek fényében a (majdnem) általános pénzbeli juttatás a legjobb (legkevésbé rossz) keresletélénkítő módszer. Inkább „jutalmazzunk” olyan személyt is, akinek változatlan a jövedelme, semmint hogy hosszú időn keresztül vívjuk azokat a meddő küzdelmeket, hogy kiknek a jövedelmét is kell kompenzálni. Számos nagy tekintélyű tudós és közéleti személyiség támogatja az általános pénzbeli juttatás gondolatát.1 A gyakorlati megvalósításra már nemzetközi példák is vannak. Általános pénzbeli támogatást alkalmaz Hongkong, Japán, az Egyesült Államok. Egy javaslat szerint az euróövezet minden polgárának ezer eurót kéne kapnia az Európai Központi Banktól.2

Fontos megjegyezni, hogy alapvető különbség van a széles körű pénzbeli juttatások és az alapjövedelem koncepció között. Az itt ismertetett javaslat csak a válság akut fázisának időtartamára szól, és konkrét célra irányul (keresleti és szociális válság csillapítása). Ezzel szemben az alapjövedelem egy paradigmatikus elosztási rendszer folytatólagosan alkalmazott eleme. Alapjövedelem a társadalom minden tagjának jár, az itt ismertetett javaslat nem teljesen általános érvényű, mert nem terjed ki a nyugdíjasok és a legmagasabb jövedelműek csoportjára.

A kormány már elindult a bérgarancia kiépítésének útján. A rendszer azonban még nem működik. Még nincs késő a változtatáshoz. A bérgarancia egy huszárvágással könnyen átalakítható a közvetlen pénzbeli juttatások rendszerévé.  A széles körű pénzbeli juttatások segítenek mindazokon, akik a bérgarancia keretében valamilyen kompenzációhoz jutnának. Ezen túlmenően segít azokon is, akiknek a bérgarancia rendszere semmilyen segítséget nem kínál.

1  Chandrashekar Rao, indiai miniszter (https://www.livemint.com/news/india/rbi-should-implement-helicopter-money-to-counter-economic-crisis-telangana-cm-11586633899851.html),

Grant Robertson, Új-Zéland pénzügyminisztere (https://www.newshub.co.nz/home/politics/2020/04/coronavirus-helicopter-money-for-everyone-an-option-to-boost-economy-grant-robertson.html ),  

Gali J.: Helicopter money: The time is now https://voxeu.org/article/helicopter-money-time-now

Bernanke B.: What tools does the Fed have left?  https://www.brookings.edu/blog/ben-bernanke/2016/04/11/what-tools-does-the-fed-have-left-part-3-helicopter-money/ ;

Turner A,: The Case for Monetary Finance  – An Essentially Political Issue https://www.imf.org/external/np/res/seminars/2015/arc/pdf/adair.pdf

2 https://www.positivemoney.eu/helicopter-money/

(A cikk az Élet és Irodalom oldalán jelent meg: https://www.es.hu/cikk/2020-04-30/bihari-peter/a-bergarancia-keves.html?fbclid=IwAR0luw9cglbAus228rx8kgqcNEdeMQtpmPGi7uY2wxLsFXZu2EgeAHrZ6Ks)

A koronavírus hirtelen felbukkanása és globális elterjedése felülírta az idei gazdasági konjunktúra-előrejelzéseket, egész iparágak piaci helyzetét rendezte át.

A gazdasági, üzleti életről szóló diskurzusban jellemzően mint külső tényező - szakmai nyelven: sokk - jelenik meg a COVID-19-ügy, mint olyan egzogén változó, amely zavaró hatással van a fundamentumok által meghatározott trendekre. Az üzleti elemzők egy része, főként a járvány korábbi, és akkor még Kínára korlátozott szakaszában átmeneti változást prognosztizált termelési volumenben, árban (kinek csökkenést, némelyek számára növekedést). Mások elképzelhetőnek tartották, hogy a gazdasági hatás tartós lesz, és ahol az adott iparág kibocsájtását erősen sújtotta a járvány, ott annak elmúltával sem tér vissza az output arra szintre, ahova egyébként eljutott volna. Megint mások még azt is elképzelhetőnek tartják a 2008-as amerikai jelzáloghitelezési krízisre utalva, hogy globális bizalmi (és így hitelezési, majd gazdasági ) válságot robbantana ki az ügy.

A prognosztizált pályák nagyon eltérnek, de mindezen megközelítésekben az közös, hogy a vírus ügyét a gazdasági élet logikája felől nézve egzogén tényezőnek veszik. Az embert, társadalmat, természetet egységben látó tudós viszont endogén jelenségként tekint a járványokra, amelyek kísérői és alakítói az emberiség történelmének.

Ebben a felfogásban a járvány (a mostani pandémia, meg az ezt megelőző, valamint a bizonyára hamarosan bekövetkező) nem valami rendkívüli, rendszeren túli ügy, hanem szerves része az emberi faj létezési formáinak. Ugyanúgy, mint a háborúk.

Lám, amióta vannak emlékek az emberiség földi létezéséről, azóta léteznek az egyéni és szervezett erőszak nyomai és emlékei is.

Szerencsére az ember gazdasági tevékenységeivel foglalkozók nem mindegyike van bezárva a hatékony pénzügyi piacok, a tökéletes üzleti informáltság és az eszközracionális emberkép szellemi kalodájába. A világra nyitott, tapasztalt vezető sokkal reálisabban képes látni az egyes ember és a társadalmi csoportok tényleges viselkedését. Az embertudományok pedig eleve holisztikus felfogásúak. Hatnak a gazdaságtan művelőire, amint például Jared Diamond 1997-es szakmai bestsellerének címe mutatja: Guns, Germs and Steel: A Short History of Everybody for the Last 13,000 Years.

Valóban, az emberiség története (benne az anyagi, gazdasági vonatkozásokkal) nem értelmezhető az erőszak, fegyverkezés, háborúk, hódítások, valamint az azokkal járó betegségek, járványok következményeinek ismerete nélkül.

A demográfusoknak, gazdaságtörténésznek, szociológusnak, szervezetkutatónak sok minden evidencia, ami a műszaki és üzleti szaktudományok számos művelőjét meglepetésként éri a társas viselkedés gyakran különös mozgásformái kapcsán. De talán a mindenkori bevett üzleti gyakorlat (best practice) kritikátlan követői is érzékenyebbé tehetők a társadalmi mozgások soktényezős meghatározottsága iránt.

Vegyük a környezeti fenntarthatóság ügyét, korunk talán legsúlyosabb globális gondját: sok ipari vezető, üzletember, gazdasági szakember számára az még mindig valami nem-gazdasági, külsődleges, „puha” témakör, amivel leginkább a kordivat miatt illik foglalkozni.

Ám amikor a klíma drasztikus megváltozásának jeleit már le sem tagadhatja, és a vállalkozás külső ’stakeholderei’, így a vásárlók maguk is reagálnak a környezeti változásokra, akkor a leginkább technokrata beállítottságú személy is kénytelen üzleti modelljének alapjait átértékelni.

Sokkok, krízisek nyomán megváltozik a status quo. És azután?

A bevett üzleti gyakorlaton azonban nehéz változtatni. Sőt az egyes cég, a konkrét szervezet közvetlen és azonnali kockázatnak teszi ki magát a széles körben elfogadott „legjobb gyakorlat” feladásával, a sorból való kilépéssel.

Jöhetnek azonban hirtelen külső megrázkódtatások, amelyek nyomán mindenki kénytelen azonnal reagálni. Ilyennek látszik a mostani vírus-ügy; szállítási útvonalat kell újra gondolni, megelőző intézkedéseket kell meghozni, válaszolni kell a keresleti sokkokra.

Ám fakadnak a mostani fejleményekből általánosabb kérdések is. Akár külső, egzogén változónak tekinti valaki a klíma, a járvány, a háború ügyeit, akár képes egységben látni az emberi társadalom különféle jellemzőit, egy ilyen gyors felfutású krízis súlyos erkölcsi és politikai dilemmákat vet fel. Ezek illusztrálásául tekintsük a NASA által közzétett felvételsort a mostani pandémia kiindulási pontjaként ismert kínai Vuhan tartományról, mégpedig a térség feletti troposzféra nitrogéndioxid-szennyeződéséről.

A NASA mérései erőteljes vizualitással mutatnak rá e Magyarország méretű térség létmódjának átalakulására a 2019 eleji adatok és 2020 elején mért szennyezettség szembeállításával.

Az NO2-szennyezés mértéke a környezeti minőségnek csupán egyetlen, noha fontos indikátora; ez a két összemért időszakban roppant különböző értékeket vett fel. 2019 januárjában a nitrogéndioxid-szennyeződés szintje az utóbbi éveknek megfelelően igen nagy volt ebben a térségben, és intenzitása majd csak a kínai újév idején szokásos ütemezett termelésleállás és szabadságolás miatt mérséklődött. Ezt mutatják a tavalyi év január 28-a és február 9-e közötti átlagot jelző színek.

Az ünnepek után a gazdasági aktivitás újra helyreállt; az űrfelvételeken ismét sötétvörös jelezte a légkör terhelésének súlyosságát. 2020 eleje viszont egészen más. A színeződés már a kiinduló időszakban (2020. január 1-20.) töredéke az egy évvel korábbinak, majd a kínai újévi időszakban a terhelés még tovább esik, és nemhogy nem áll vissza, de még csekélyebb értéket vesz fel február 10-25 között.

Bizonyos szerény mérséklődést – hosszabb időtávon mérve – okozhatott volna a kínai környezetvédelmi normák szigorodása, az autóállomány korszerűsödése, ám itt nem erről van szó.

A szennyeződés drasztikus csökkenése, a felvételeken a színeződés eltűnése egyértelműen amiatt következett be, mert a kibontakozó járvány hatására már az év elején csökkent a termelés, bezárkózással védekezett a lakosság, majd pedig a karanténba zárt térségben leállt a gazdasági élet. Másfelől gyorsan elmúlott a légszennyezés.

Tekintettel a súlyos kiváltó okra, a közvetlenül érintettek tragédiáira, óvakodnunk kell az első következtetés hirtelen kimondásától. Az így bekövetkező környezet-javulás az emberi életekben, a jólétben, sőt jóllétben beálló veszteségeket okozó eseménysornak tudható be.

Mégis, roppant látványosan mutatkozik meg annak környezeti hatása, ha egy térségben az emberek felhagynak addigi anyagi termelési, fogyasztási, közlekedési szokásaikkal, felfüggesztik kialakult társadalmi életformájukat.

A NASA-felvételeket immár alapinformációként használják az üzleti elemzők, messze túllépve a vuhani tartományon. Az egész kínai térség feletti NO2-szennyeződés komoly mérséklődését jelzik a képek, megerősítve azokat a híreket, amelyek szerint az emberek igyekeznek otthon maradni Kína más vidékein is, a gazdasági aktivitást (árutermelés, szállítást) visszafogják a hatóságok, no meg a vállalatközi kapcsolatokban beálló kooperációs zavarok.

Nagy társadalmi ára van tehát a környezeti tisztulásnak. Mégis, most világosan leolvasható a felvételről a gazdaság és társadalom szokásos működéséhez kapcsolódó környezetszennyezés, egészen 2019 végéig. Aztán látványosan megmutatkozik előttünk az átváltás (trade-off) az addigi gyakorlat szerinti gazdálkodás valamint a levegő szennyezése között; 2020 elejére sokat romlik a gazdasági teljesítmény, és nagyot javul a levegő minősége.  

A magyar nagyközönség egy részének talán eszébe juthat az 1990. őszi úgynevezett taxis blokád, amikor a nagy üzemanyag-áremelés út- és hídlezárásokat váltott ki a magyar fővárosban és főbb településeken. Mindezek következtében a gazdasági élet megtorpant, a járműmozgás három napra drasztikusan visszaesett. És ennek kísérőjelenségeként piknikezők jelentek meg a máskor nagy forgalmú és zajos, füstben úszó dunai hidak kellős közepén.

A rendkívüli események elmúltával azonban a korábbi viszonyok is helyreállnak. Vagy mégsem? A Duna-hidakon ugyan ma is erős járműforgalom zajlik, de néha ünnepi alkalmakkor a gyalogosok ismét birtokba vehetnek egy vagy két hidat. Az akkor megismert érzés és megélt élmény nyomán megmaradt az igény, és a hatóságok találtak módot a járműforgalom időnkénti lezárására. Nincs áll vissza tehát szükségszerűen a status quo ante.

Ahhoz még korán van, hogy a kínai gazdaságnak a régi kerékvágásba való visszatérését konstatáljuk, bár a Bloomberg jelentése szerint a nitrogéndioxod-szennyezés újból növekedésnek indult. Ez pedig a termelési helyzet stabilizálódásának a jele. De nem szükségszerű, hogy visszaálljon az addigi üzleti modell, társadalmi viselkedés, hatósági szabályozás. Majd meglátjuk, hogy az ipari tevékenységben, az emberi érintkezési viszonyokban egy ilyen sokk milyen változást idéz elő.  

A múlt néhány tanulsága

A történelmi tanulság ugyanis az, hogy a megrázkódtatások, krízisek felbontják az addig merevnek látszó kereteket, és folytathatatlanná teszik a korábban kifejlődő gyakorlatot. Majd amikor a válság elmúlik, egy új szakasz következik el, és abban a kényszerből hozott változások egy része gyökeret ereszt.

Ne menjünk vissza évszázadokat, de érdemes felidézni a bő száz évvel ezelőtti kort, a Nagy Háború idejét. Akkor még nem tudták a kortársak, hogy a második világháború elkövetkezte miatt az első világháború nevet kapja majd az újabb kori történelem addig példa nélküli véres tömegháborúja. Valóban tömegháborúba sodródott Európa: már nem a katonai kaszt dolga lett  a háborúskodás, szinte minden hadra fogható és nélkülözhető férfit a frontra vezényelték. Fordulópont ez Európában, az akkori fejlett világban, majd áttétellel a gyarmatokon. Új szakasz az állam és a társadalom, az állam és a gazdaság viszonyában, új korszak a szervezés és irányítás kultúrájában és módszereiben.

Hogy csak a legnyilvánvalóbbat vegyük: súlyos munkaerőhiány lépett fel. A „munkaerőpiaci kínálati sokk” pedig a nők tömeges munkába állását idézte elő. Addig női munkaerő leginkább a szolgáltató tevékenységekben fordult elő, például a családi üzletben, cselédként, a földbirtokon kisegítőként, a családüzemben, háziiparban, ám a Nagy Háborútól fogva a nagyipari munkaszervezetben is megjelentek a nők.

A nő mint önálló kereső, mint az anyagháborút vívó ország pótolhatatlan erőforrása – innentől szükségszerűen megváltozott a női nem társadalmi szerepe és súlya.

De meg kellett változnia az üzemszervezési gyakorlatnak is, figyelemmel az új munkaerőkínálat sajátosságaira.

A háborút követően nem állt vissza a férfi munkaerő kizárólagossága a nagyiparban. A diplomát igénylő munkakörökben is egyre több lett a nő, ez fokozatosan átalakította az oktatási rendszert. Megváltoztak a politikai viszonyok is, hiszen innentől kezdve a politikai jogokból sem lehetett minden további nélkül kirekeszteni a nőket. A választójog kiterjesztésével, a vagyoni és iskolázottsági cenzus felszámolásával megszületett a tömegdemokrácia. Ez a tömegpártok, nagylétszámú szakszervezetek létrejöttének ideje.

Az állam, amely mozgósított, kezébe vette a haditermelés, közlekedés, készletezés, közellátás nagy részét, árakat szabályozott és tarifákat szabott meg, a békeidőszak eljövetelével csak részben vonult vissza. A fejlett világ országaiban többé nem álltak vissza a minimális állam viszonyai.

A nagy változásokat sorolhatnánk tovább, ide leginkább az tartozik, hogy a háború megrendítette a korábbi gazdálkodási módszerek és szervezeti megoldások alapjait, majd kényszerből új módszerek és pótmegoldások terjedtek el, és ezek egy része intézményesült, sőt hamarosan ’best practice’ lett belőlük.

A jövő körvonalai

Minden krízis ok az emberi lét és a társadalmi rend nagy kérdéseinek taglalására, de jelenleg gyakorlatias teendők foglalkoztatják a döntéshozókat: ha már egy ilyen külső tényező, mint amilyen a (látszólag) váratlanul felbukkanó epidémia megzavarja a gazdasági üzleti kapcsolatrendszert és ezzel együtt a társadalom életét, miként lehet ésszerűen alkalmazkodni.

A közvetlenül érintett térségekből tájékozódhatunk az eddig megtett szükségintézkedésekről. A gyakorlat sokszínű, ám szembeötlő a már ismert információ-technológiai lehetőségek gyors kihasználása. Az elsőként bezárt kínai egyetemek átálltak a távoktatási eljárásokra, a kontakt-órákat IT-módszerekkel támogatott oktatással helyettesítik. A nemzetközi tanácsadó cégek, a fejlesztési bankok a külföldi utazásaikat a szükséges minimumra korlátozták, és inkább rendszeres telekonferenciával, skype általi konzultációval viszik tovább projektjeiket.

Számos cég mára felülvizsgálta a ’home office’ eddigi tapasztalatait, és ezek alapján a munkavállalók újabb körére terjesztik ki az otthoni munkavégzést.

Az új helyzetben hirtelen fontossá válik a szervezeten belüli kommunikáció, immár nem a gyakran divatkövető, de valójában kétes hatékonyságú „csapatépítés” jegyében. Rendkívüli helyzetben a szervezet vezetése akár komoly bizalmi tőkét is építhet, ha a munkavállalói számára kritikusan fontos ügyekben szakszerűséget és egyben figyelmességet tanúsít. Korábbi esettanulmány tanulsága, hogy havária (konkrétan: tűzeset) során a cég „csupán” tőkeállományának egy részét vesztette el, de a gyors vezetői reagálásnak köszönhetően az értékmentéshez és a későbbi helyreállításhoz szükséges kulcsfontosságú munkavállalók hite és cég-kötődése nem veszett oda, az pedig a siker legfőbb forrásának bizonyult.

Most is van jó tapasztalat: speditőr cégnél azonnali és részletes tájékoztatást, személyre szabott felkészítést adtak – máskülönben e nélkül a kamionvezetők, rakodók, egyéb követlenül érintettek fel sem vették volna a munkát, így viszont az üzletvitel folytonossága fennmaradt.

Gyors ipari körkép alapján elmondhatjuk, hogy a kezdeti szokásos önnyugtatgatást, probléma-kisebbítést követően megindult nálunk is a felkészülés az esetleges zavarokra.

Főként olyan cégeknél tapasztalható érdemi munka, amelyek szervesen kötődnek nemzetközi termelési láncolatokhoz, vagy ahol komolyan vették az üzletmenet-folytonossági (business continuity) tervezést, noha az rendszerint egészen más vész-esetekre készült.

Ezek a készülődések inkább védekező-reagáló jellegűek: miként lehetne alternatív alkatrészbeszerzési pályát találni, milyen termékválaszték-cserével mérsékelhető az input hiánya miatti termeléskiesés, milyen személyi védelmi eszközökkel minimalizálható a járvány bejutása és a cégen belüli terjedése. A gyors üzleti reagálás persze igen fontos, különösen azt ismerve, hogy az érdekképviseleti ajánlások, a kormányzati előírások és tiltások mindig bizonyos késéssel jelennek meg, és gyakran túl általánosak, egy kaptafára szabottak.

A járványveszély korai szakaszában valóban talán a külső-belső érintettek megnyugtatása a leghasznosabb vezetői tevékenység, elkerülendő a nyomasztó információhiányból fakadó kapkodást, pánikot. De már ebben a szakaszban érdemes végiggondolni, hogy a kényszer-lépések nyomán előálló helyzetből merre vezet tovább út.

Csak egy vonatkozást említve: a védekezési jelleggel elrendelt home office megoldás nem intézményesíthető-e majd a krízis utáni időben?

Nálunk főleg az állami intézményekben (ahol a munkaerő jóval nagyobb hányadát foglalkoztatják, mint az EU vagy különösen az OECD tagországainak átlagában) teljesen idejétmúlt szervezeti gyakorlattal találkozhatunk. A fix nyolc órás, ott ülős, merev munkarendről kiválóan lehet tudni, hogy ma már nem hatékony, egyebek mellett a női gyermekvállalás egyik nagy ellensége, és a legfiatalabb potenciális munkavállalók kultúrájától teljesen idegen.

Ami nem csoda, mindez még bőven magán viseli a 20. század első harmadában kialakuló „élenjáró gyakorlat”, azaz Max Weber illetve a fordizmus hatását. Itt lenne az alkalom, hogy az intézményvezetés végig számolja, mely munkakörökben szükséges ténylegesen a kötött munkaidő és a fizikai ottlét – meglepő eredményre jutna.

Nem sokkal jobb a helyzet a KKV-szektorban sem, amelyben még mindig igen gyakori a korábbi korokból örökölt vezetői-tulajdonosi szemlélet: látni kell a beosztottakat, szemmel tartani a folyamatokat.

Azóta viszont a folyamatvezérlés egészen új korszaka jött el, amelyben a tevékenységek monitorozása kis költséggel igen hatékonyan megoldható. Már a modern ipari mosodákban minden egyes ruhadarab útját követik a tisztítási fázisok során chipek és szenzorok révén; miért okozna gondot a távmunka költséghatékony mérése és kontrollálása? A technológia megvan, mi igazán számít, az a vezetői attitűd és a vállalati kultúra ügye.

Hasznos lenne a szervezeti innováció. De vajon lesz-e?

A makrogazdasági elemzők elmondják, hogy a koronavírus-járvány a világgazdaságot és annak néhány fontos szereplőjét az üzleti ciklus stagnáló-csökkenő ágában érte; ezért is különösen nehéz felmérni a COVID-19 gazdasági-üzleti hatását. Kínában több ok miatt is megtorpanni látszott az addigi szinte töretlen, exponenciális gazdasági növekedés – noha éppen a környezeti degradáció miatt tudható volt, hogy mind keményebbek a növekedés korlátai. Az amerikai-kínai vámháború is megnövelte a kockázatokat, fékezően hatott e kontinensnyi ország kivitelére, és azon keresztül a növekedési ütemre.

A járvány hirtelen rávilágított egy sor tudott vagy gyanított jelenségre, így az illiberális autokrata rendszerek torz belső nyilvánosságából adódó válságkezelési gyengeségekre. Ám az is kézzelfogható lett, hogy a kínai ipari kolosszustól való függés rendkívül kockázatos.

A legszorosabban érintettek jól teszik, ha mielőbb diverzifikálják beszerzési forrásaikat (A. Garcia-Herrero: Companies must move supply chains further from China. Asia Nikkei Review, 2020, február 26). Korábban a Japánt sújtó 2011-es cunami is arra ébresztette rá a félvezetők és egyéb iparcikkek importőreit, hogy az egy forrástól való függésnek olyan rizikói vannak, amelyekkel egyszerűen nem szokás számolni.

A beszerzési igazgatók nyilván éjt nappallá téve keresik a gyors megoldást, és biztosra vehető, hogy a nagyvállalati központokban világszerte intenzív gondolkodás folyik a termékláncolatok jövőjéről, a mostani járvány tanulságai alapján. Ma még nem egyértelmű, hogy milyen lokációs döntések születnek, milyen formában igyekszenek láncolatokat rövidíteni, és milyen munkafázisoknál gyorsítják fel a robotok alkalmazását (azaz a vírusfertőzésnek kitett ember helyettesítését).

Ennyire gyorsan változó környezetben kizárt, hogy a járvány remélt gyors lezárulását követően a gazdasági élet és az annak keretül szolgáló társadalom minden vonatkozásában visszaálljon a status quo. Márpedig akkor még fontosabb, hogy az üzleti és állami szervezetekben a helyzet okozta szükségintézkedések kidolgozásán túl már most folyjon érdemi gondolkodás a tevékenységek szervezésének új rendjéről.

És nemcsak annak megtervezésére van szükség, hogy az embert mint termelési tényezőt miként lehet a rendelkezésre álló technológiákkal a lehetőség szerint megóvni a járványoktól, a klíma előnytelen változásától és a természet okozta egyéb externáliáktól a hatékony üzletvitel érdekében – ez roppant szűk utilista vetülete a nagyobb kérdésnek.

Annak nevezetesen: miként lehet az ember anyagi, gazdasági létét és ténykedését egy nagyobb egész részeként látni, és az ökonómiát a nagy egészre tekintettel megszervezni.

( A cikk a Növekedés.hu oldalán jelent meg: https://novekedes.hu/mag/katasztrofak-nyoman-valtozik-az-uzleti-gyakorlat-bod-peter-akos-irasa)

Tizenöt közgazdász egy petíciót fogalmazott meg a kormány felé, bírálva az ő gazdaságmentő csomagjukat. Ennek egyik aláírója Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, aki Skype-on adott interjút az Alfahírnek.

A közgazdász asszony hisz benne, hogy vannak olyan közös érdekek, melyek függetlenek a pártpolitikától, tehát vannak olyan közös minimumok, melyeket mindannyian vallunk.

Győrffy Dóra elárulta, az ötlet Mellár Tamástól származik, akit a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Bizottsága révén ismer. Mellár kereste meg a különféle világnézeteket (konzervatív és liberális) valló közgazdászokat.

Hiszek abban, hogy van egy szakmai minimum, és van az országnak a közös érdeke – húzta alá Győrffy Dóra. Kiemelte: az utóbbi időben pártpolitikai hovatartozástól függetlenül sokan kerültek nagy bajba, és mindenki számára fontos, hogy a válságból való kilábaláshoz a legjobb megoldásokat válasszuk.

A közgazdász gárda viszont nem megszorításokat kér a kormányzattól, hanem épp azért kritizál, mert a kabinet nem hajlandó több költségvetési forrást biztosítani a rászorulóknak. Ezt az anticiklikus gazdaságpolitikát az elmúlt években többször is hiányolta a közgazdász szakma. Győrffy Dóra hangsúlyozta, a bibliai József története régre nyúlik vissza, és mindenki számára alapelv kell, hogy legyen: amikor jól mennek a dolgok, akkor gondolni kell arra, hogy ez nem marad mindig így!

A közgazdászok petíciója a kormányzati csomagot követő pár napon belül jelent meg. Őket követően a gazdaság többi szereplője, a kis- és középvállalkozások, valamint az országban működő multinacionális cégek is jelezték ellenvetéseiket. Ennek köszönhető, hogy a kormány hétfőn bejelentette, bővíti a program bértámogatási részét.

Vagyis az elmúlt egy-két hét igazolta a megfogalmazott kritikákat.

Győrffy Dóra felhívta a figyelmet a megemelkedő munkanélküliségre, amiből az következik, hogy a járvány idején a három hónapnyi munkanélküli segély időtartama rendkívül rövid. Arra a kormányzati felvetésre, hogy ezzel visszaterelnék a társadalmat a segélyezésre, Győrffy úgy reagált, hogy vis maior helyzet van, az érintettek önhibájukon kívül kerültek bajba, és alapvető társadalmi szolidaritási szempont, hogy rajtuk segíteni kell.

Nem gondoljuk, hogy a végtelenségig meg kell hosszabbítani a munkanélküli ellátásokat, azt viszont gondoljuk, hogy ne hagyjunk az út szélén több százezer embert, és segítsünk nekik átvészelni ezt az időszakot, hogy amikor rendeződik a helyzet, akkor vissza tudjanak lépni a munkaerőpiacra

– fogalmazott a szakember, hozzátéve, a csoportban vannak legitim szakmai viták akár ennek hosszáról, akár az alapjövedelem bevezetéséről.

Ezt követően kell majd azon gondolkozni, hogyan tegyük válságállóbbá a gazdaságot, mely szektorok azok, melyek túlnőttek, de a rendkívüli időszakban közvetlen segítséget kell nyújtani azoknak, akik rászorulnak – húzta alá Győrffy Dóra.

Arra a felvetésre, hogy a jegybank 3000 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagját nevezhetjük-e bankóprésnek, a közgazdász asszony azt felelte, tény, hogy pénzteremtés folyik. Ugyanakkor az infláció a pénzmennyiségből és a pénz forgási sebességéből adódik. Most ez utóbbi lassult le. Ekkora visszaesésnél viszont nem az inflációs félelmek a legnagyobbak – mondta a közgazdász. Ám – tette hozzá Győrffy Dóra – a nemzeti valuta is sérülékeny, a kamatokat sem lehet megemelni, mert nagyon sokan eladósodtak, és a hitelek fizetését is el kell kezdeni januárban.

Úgy véli, a kormányzat kímélni akarja a költségvetést, ezért a bankokra és a Magyar Nemzeti Bankra bízza a válságkezelést, de hitelezéssel történő kilábalás során a hitelt felvevő magyar vállalatok hátrányba kerülnek a költségvetési támogatásban részesülő nyugat-európai vállalatokkal szemben. A hiteleket pedig vissza kell fizetni, és nem lehet biztos senki, hogy a járvány véget ér július-augusztusra.

Kérdés, hogy ennek a kockázatát ki viseli – hívta fel a figyelmet Győrffy Dóra. Tehát a vállalkozó például vagy a családi házát adja garanciaként, vagy a hitelnyújtó kockáztatja, hogy bedől a hitel. Ezek mögött a hitelek mögött ugyanis nincs állami garancia.

A közgazdász asszony úgy látja, a gazdaságvédelmi csomag mellé oda kell tenni a szociális háló megerősítését és egy német mintájú munkavédelmi akciót is.

(A beszélgetés az Alfahír oldalán jelent meg: https://alfahir.hu/2020/04/23)

A kormány az elmúlt napokban több lépésben jelentette be gazdaságpolitikai intézkedéseit. A szombati és hétfői bejelentéseket ebben a cikkben értékeltem. Most a kedden bejelentett lépésekről lesz szó. Néhány összefoglaló megállapítás: 

• Úgy tűnik a kormány részben olyan lépéseket tesz, mint amiket rengeteg magyar közgazdász is javasolt, és amikről én is írtam az elmúlt hetekben a Qubiten rövidebb és hosszabb cikkekben. 
• Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a magyar kormány a környező országokhoz képest lassabban és bátortalanabbul teszi meg ezeket a lépéseket. Hasonló, de erőteljesebb lépések történtek Csehországban, Romániában, Lengyelországban és más régiós országokban majdnem három héttel ezelőtt.
• A javaslatok előremutatóak, de mivel a részletek sokszor hiányoznak, továbbra is bizonytalanságban tartják a cégeket és dolgozókat. A gazdaságpolitikai válaszba vetett bizalom önmagában is fontos a lépések sikeréhez.
• Eddig viszonylag kevés közvetlen lépést tett a kormány a kialakuló szociális válság kezelésére, az igazán nehéz helyzetbe kerülők problémáinak enyhítésére. (Közvetetten közülük sokaknak, de egyáltalán nem mindenkinek és nem feltétlenül a legnehezebb helyzetben lévőknek segítettek korábban a törlesztési moratóriummal.)
• Nem látszik, hogyan támogatják a munkájukat elvesztőket, a rekordrövid 3 hónapos álláskeresési járadék valószínűleg nem lesz elegendő. 
• Eközben viszont regresszív intézkedésekre (pl. SZÉP-kártya bővítés, nagycsaládosok autóvásárlása) és a válsággal nem sok kapcsolatot mutató intézkedésekre (pl. 13. havi nyugdíj) találnak forrásokat.
• Továbbra is érthetetlen, hogy miért beszélnek maximum 2,7 százalékos költségvetési hiányról. A 2020-as költségvetésbe 4 százalékos növekedés mellett terveztek 1 százalékos hiányt. Csak a gazdasági lassulás is 3 százalékos hiányt generálna, és még erre jönnének a gazdasági lépések költségei. Az MNB valamiért továbbra is 2-3 százalékos növekedést vizionál, miközben például Németországban 4,5-9 százalékos lehet a visszaesés.
• Fontos lenne, hogy a költségvetési hiány terhére segítsük a gazdaságot. Valószínűleg egyébként részben ez is történik, csak nem őszinték a hiány mértékével kapcsolatban. 

Munkahelyek védelmére vonatkozó intézkedések

A bérgarancia egy formájaként a kormány bejelentette, hogy állami támogatást biztosít a rövidített munkaidőre. A leállás idejére eső bért az állam 70 százalékban átvállalja 3 hónapra. Azt szeretnék, ha a munkavállalók ebben az időszakban hasznos tevékenységet végeznének, illetve az is elhangzott, hogy akkor jár majd ez a támogatás, ha nem maradnak otthon. A bérgarancia jó irány, egybeesik a régió többi országában tett lépésekkel. Ugyanakkor nem világos, hogy mit jelent, hogy az emberek ne maradjanak otthon, és ez miért lenne jó. A járvány lassítása érdekében rövid távon éppen az lenne a fontos, hogy az emberek otthon üljenek. Továbbra sem világosak a részletek, például a javasolt plafon vagy a rövidített munkaidő és a hasznos tevékenység végzése mint fogalmak. Emiatt most elmegy egy csomó idő, mire a cégek megtudják, mire számíthatnak, pedig fontos lenne addig lépni, amíg nem építik le a dolgozókat. A gazdaságpolitika sikerességében nagyon fontos a bizalmi tényező: ha a cégek nem hisznek abban, hogy a kormány segít nekik, nem lesz sikeres a program. Egy másik problematikus eleme a bejelentésnek, hogy bonyolultnak tűnik a megvalósítás és az ellenőrzés (ezt a járási hivatalokhoz utalják), főleg a jelenlegi válsághelyzetben; nem látszik hogyan lehet majd gyorsan, átláthatóan, objektív feltételek mentén megvalósítani.

A mérnöki, kutatás-fejlesztési dolgozóknál a kormány a következő 3 hónapban 40 százalékos bértámogatást biztosít, mert esetükben szerinte nem értelmezhető a rövidített munkaidő. Gyakorló kutatóként nem teljesen értem, mit takar, hogy nálunk nem értelmezhető a rövidített munkaidő (bár egyébként a rövidített munkaidő fogalmát sem tisztázta a kormány eddig). Én biztos, hogy tudok egy nap 6, 8 vagy 12 órát is dolgozni. Bár közgazdász vagyok, feltételezem, hogy villamosmérnök, építőmérnök és környezetmérnök kollégáim is képesek lennének erre. Nem látszik, hogy mi ennek a szektornak az a különleges tulajdonsága, ami miatt különleges elbírálás alá kell esnie egy elsődlegesen a munkahelyek védelmét célzó gazdaságpolitikai programban.  

Július 1-től két százalékponttal csökkentik a szociális hozzájárulási adót. Ennek az intézkedésnek erősen kérdéses az időzítése (majd három hónap múlva), illetve a célzottsága, hiszen általános adócsökkentésről van szó. Általában is igaz (még általában adócsökkentés párti konzervatív közgazdászok szerint is), hogy a jelenlegi válságban az adócsökkentések nem a legjobb eszközt jelentik, mert nem segítenek azoknak, akik nem tudnak dolgozni a vírus miatt.

Emellett bejelentettek több adminisztratív könnyítést és egyszerűsítést is, például az adóbevallásoknál és az áfa-visszaigényléseknél. Nem hinném, hogy akad olyan ember, aki nem támogatja ezeket, teljesen függetlenül a koronavírus-válságtól. 

Átképzések és az egyetemi hallgatók támogatása

Bejelentették, hogy a vállalati leállások miatt online továbbképzéseket indítanak és „a vállalatnál éppen abban a pillanatban nem szükséges munkavállalókat” távoktatásban átképzik. Például informatikusokat képeznek majd, és a tandíj 95 százalékát  a költségvetés vállalja át. A munkahelyüket elvesztett munkavállalók 0 százalékos kamatozású diákhitelt kapnak. Az hogy növelik a magyar munkavállalók képzettségi szintjét, jó lépésnek tűnik. Mondjuk elnézve azt, hogy mi történik most éppen az iskolákban, nem világos, hogy ezt hogyan lehet értelmes időtávon, működőképes módon megvalósítani. Az én ismeretségi körömben például budapesti iskolákban tanító tanárok azt mondják, hogy jelenleg azért tartanak 40 perces órákat, mert a Zoom szoftver alapverziója egyszerre csak 40 percig ingyenes, az állam viszont nem fizeti ki nekik a korlátlan szoftverhasználat havi 5 ezer forintos költségét.

75 ezer olyan egyetemi hallgató fejezte be a tanulmányait, aki a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudta átvenni a diplomáját, náluk most eltekintenek a nyelvvizsga-kötelezettségtől, és megkapják a diplomájukat. A kormány ezt azzal indokolja, hogy a beinduló gazdaságnak több diplomásra lesz szüksége. Ez is olyan lépés, ami hasznosnak bizonyulhat. Az már másik kérdés, hogy a koronavírus mennyiben változtatta meg a munkaerőpiaci igényt ezekre a dolgozókra, tehát miért most teszik meg ezt a lépést. 

Turizmus és vállalati hitelprogramok

Mivel a turizmust érinti a legjobban a válság, az év végéig felfüggesztik az idegenforgalmi adót; június 30-ig 4 százalékra csökkentik a SZÉP kártya szociális hozzájárulási adóját; megemelik a SZÉP kártya határait is: a versenyszférában 800 ezer, a közszférában pedig 400 ezer forintra, és fejlesztési programok is indulnak – az ágazatra 600 milliárd forintot szánnak. Természetesen méltányolandó a turizmus nehéz helyzete, de nem biztos, hogy optimális egyetlen ágazat kiemelése. Egyrészt a turizmus mellett rengeteg más szektor is érintett, másrészt pedig nem világos, hogy ha komolyabb és elhúzódó gazdasági visszaesés lesz (ami szerintem várható), akkor nem lenne-e optimális a szektor részleges elengedése a szektor dolgozóinak támogatása mellett. Leegyszerűsítve: nem biztos, hogy mondjuk szállodafejlesztésben van most a legjobb helyen az adófizetők pénze, amikor jövőre valószínűleg kevesebben engedhetik meg majd maguknak a nyaralást. Ráadásul meglehetősen regresszív módon pumpálnak pénzt a szektorba, hiszen a SZÉP kártyából sokkal nagyobb arányban részesülnek a magas keresetű munkavállalók. Vagyis azért, hogy az emberek menjenek nyaralni, most főleg a jobb helyzetű munkavállalóknak  juttat több pénzt az állam, és általában azoknak, akiknek megmarad a munkahelyük. 

A kormány bejelentése szerint támogatják az egészségügyben jelenleg is zajló kutatásokat, és létrehozzák az Egészségipari Innovációs Ügynökséget. Ennek célja, hogy a hazai gyógyszergyárak termékei nagyobb arányban jelenjenek meg a hazai egészségügyben. Ezt részben az is motiválja, hogy mivel most egy egészségügyi válság van, úgy tűnik hasznos lenne, ha erősebb lenne ez az iparág Magyarországon. A magyar gyógyszergyártás nemzetközileg is sikeres, nagy hozzáadott értékű, tudásalapú iparág, szóval ezt támogatni jó ötletnek tűnik. 

További lépésként bejelentették, hogy tőkeprogramokat indítanak, hogy megvédjék a magyar vállalatokat „az ellenséges felvásárlásoktól”. Közel 2000 milliárd forint értékben teremtenek kedvezményes hiteleket kedvező kamatozási feltételek mellett; 500 milliárd forint értékben állami garanciát is biztosítanak, és átalakítják a Széchenyi tőkealap-kezelőt. Új alapokat is indítanak, lesz restrukturálási részalap. Ezek alapvetően kedvező lépések, ahogy azt előző cikkemben is kiemeltem. 

Szociális kedvezmények

A szociális kedvezmények között újra bejelentették, hogy 2021 februárjától fokozatosan visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, amire 280 milliárdot biztosít a kormány. Itt nem világos, hogy pontosan milyen időtávra számítják ezt a költséget, mert a 2021 februárjában esedékes plusz egy heti nyugdíj a 2021-es költségvetést terheli majd 70 milliárd forinttal, és négy év alatt akkor kerül összesen 280 milliárd forintba, ha minden évben egyheti extra nyugdíjat adnak, négy év után pedig kivezetik a programot. Az igazi probléma, hogy ennek az intézkedésnek nincsen semmi köze a válság gazdasági vagy szociális kezeléséhez. Nem a nyugdíjasok kerülnek most igazán nehéz helyzetbe, ráadásul 2021 februárjában plusz egy heti nyugdíjat adni nem sokat segít a válságon. Emellett nem célzott, nem segíti kiemelten a rövid távon bekövetkező drágulás miatt gyorsan nehéz helyzetbe kerülő, alacsony nyugdíjban részesülő magyarokat.

A családi támogatások között meghosszabbítják a gyermekek otthongondozási díjára (GYOD) vonatkozó feltételeket: a jogosultság a veszélyhelyzet végét követő második hónap végéig nem szűnik meg és a családi pótlékra való jogosultság nem a 2019/2020-as tanév utolsó napjáig, hanem annak a hónapnak a végéig jár, amikor a veszélyhelyzet megszűnik. Ezek valamennyit segítenek a családoknak, de a családi pótlék 12 éve nem emelkedett, pedig a legnehezebb helyzetben lévő családok számára ez a jövedelemforrás jelentene segítséget, szemben a kormány által kedvelt családi adókedvezménnyel és családi otthonteremtési kedvezménnyel. Ezek a családok most a válság miatt tovább marginalizálódnak, és a kormány olyan sokat nem segít rajtuk. Eközben folytatódik a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, az erre vonatkozó jogosultságot igazoló határozat nem hat hónap után jár le, hanem a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvanadik napon. Ez egy meglehetősen regresszív közpolitika, amely nem támogatja az igazán nehéz helyzetben lévő családokat.

(A cikk a Qubit oldalán jelent meg: https://qubit.hu/2020/04/08/eloremutato-lepesek-vannak-de-tovabbra-is-hianyosnak-tunik-a-kormany-gazdasagpolitikai-valasza-a-koronavirus-valsagra)

Tisztelt miniszter úr, múltheti megbízására reagálva csatolom az európai kormányzati reakciók valamint a korábbi válságok tapasztalatai alapján készített szakértői jelentésünk vezetői összefoglalóját, benne kitérve a felkérő levelében feltett kérdésekre.

Előre bocsájtom, hogy hazája kormányzatának belső politikai döntéshozatali viszonyai munkacsoportunk előtt nem ismeretesek, de a hírügynökségi jelentések szerint a felső vezetésnek országon belül – mint eddig is – igen nagyfokú szabadsága van bármilyen állami döntés meghozatalában, beleértve a központi költségvetés bevételi és kiadási tételeinek átcsoportosítását. Javaslatainknál tehát abból indulunk ki, hogy politikai szándék esetén a végrehajtó hatalom kezét a továbbiakban sem kötik érdekegyeztetési, jogszabályi előírások döntései kivitelezésében.

Vajon a koronavírus-járvány lehetséges állami befolyásolását illetően a fertőzés ellaposítása vagy a gyors lefutás a gazdaságilag ésszerűbb megoldás – tette fel a kérdést. Amint azóta látható, a nyugati demokráciák mindannyian a járvány elnyújtásának opcióját választották, félretéve az üzleti élet egy részéből érkező ezzel ellentétes tanácsot. A gyors lefutás esetén bekövetkező mortalitás-növekedés súlyos politikai kihívás lenne. A legtöbb érintett országban az egészségügyi kapacitások kiépítettsége és személyzettel való ellátottsága hirtelen megnövekvő betegszám befogadására nem elégséges.

Ez vonatkozik az ön országára is, amelynek költségvetésében évek óta alacsonyabb az egészségügyi kiadások GDP-hez mért hányada, mint az EU átlagában, miközben az ország GDP-je egyébként is annak csak 60 százaléka. Mindezek miatt a fertőzés terjedésének elhúzása marad az egyetlen javasolható út.

Vajon a gazdasági válság lefutása várhatóan követi-e a 2008 körüli krízis V-alakját? A modell-számítások gyors termelésesést és annál lassabb ütemű helyreállítást valószínűsítenek. A kínai adatok ebben a vonatkozásban nem mérvadók, tekintettel az európai tagállami szabályozások eltéréseire, az érintett országok nagy számára, eltérő gazdaságszerkezeti, demográfiai és kulturális adottságaikra.

A 12 évvel ezelőtti globális pénzügyi válsághoz képest fontos különbség, hogy az output-esés most nem a pénzügyi szektorból ered, hanem egyfelől a globális értékláncok zavaraiból, másfelől a járványügyi megfontolások miatti munkarend-változásból, harmadszor a keresleti viszonyok roppant gyors átalakulásából. Mindez ágazatonként igen eltérő termelési következményeket idéz elő. A monetáris lazítás ezért ugyan kézenfekvő intézkedés, de csak mérsékelt hatással jár. Engedje megjegyeznem, hogy a lakossági és üzleti banki hiteltörlesztés felfüggesztésének előírásánál ésszerűbb lett volna, ha a moratórium az ügyfél kérésére történik; ez megszabadította volna a törlesztésképes ügyfeleket, a hitelkártya-tulajdonosokat az adminisztratív terhektől, kisebb problémahalmazt görgetve az év végéig.

A keresleti oldalon súlyosan érintett szakmákban a foglalkoztatáshoz fűződő adóterhek részleges mérséklése indokolt intézkedés volt. Ám nem tartjuk elégségesnek. Utalunk az olasz azonnali jövedelemkiegészítés vagy a német Kurzarbeitgelt intézményének gyors alkalmazására. Ezek célja részben az aggregált kereslet állami megtámogatása, de főként a vállalatok munkaerőmegtartó képességének segítése. Az ágazatok egy részében, például a turizmusban a tavasszal kiesett kereslet zöme akkor sem tér vissza, ha a járványhelyzet lehetővé tenné a társadalom működésének normalizálódását az év második felében. Más ágazatokban azonban arra kell már most készülni, hogy a kínálati oldali zavarok, a termelési láncok fennakadásai megszűnnek, és a felhalmozódó kereslet hirtelen jelenik meg: a képzett munkaerő azonnali mobilizálásán múlik az üzleti siker.

Történelmi párhuzamként ezért inkább a három évtizeddel ezelőtti rendszerváltozások menetét javasoljuk tanulmányozni.

A keresleti és kínálati struktúra akkori szimultán megváltozása idején a munkaerő-állomány aktivitásának megtartása, a gyors ipari szerkezetváltásra való felkészítése volt (lett volna) a kulcskérdés. Akkor az elégtelenül valósult meg, alapvetően a költségvetési korlátok szűkössége miatt. Most ennél jobb az általános államháztartási helyzet, és nagyarányú EU-források állnak rendelkezésre. Észleltük, hogy az önök országában évek óta nem emelkedett a családi pótlék, holott mértékadó források szerint nem csekély a gyermekszegénység – ebből elég nyilvánvaló következtetések adódnak a most folyó költségvetési tervezés számára. A munkanélküli segélyezés időszaka eddig is meglepően rövid volt, amelyre közgazdasági indok csak akkor adható, ha az önök munkaerőpiaca igen hatékony, az elhelyezkedés megoldható hetek alatt. Most bizonyosan nem ilyen időszak jön, a munkaerőpiaci keresés bizonyosan megnyúlik, az álláskeresők száma megnőhet a nem standard szakmákban és hivatásokban is. Helyes lenne, ha a kormányon belül kezdeményezné (és az állami kiadásoknál beárazná) a szükséges munkaügyi intézkedések meghozatalát.

Engedje meg észrevételeznünk, hogy az EU-transzferek körüli és nyilván belpolitikai célú média-manipuláció különösen fölösleges és kockázatos a mai helyzetben, amikor az euróövezeten kívüli országok pénzpiaci megítélése amúgy is ingatag. Mivel az önök kormánya a korábbi években a megszabott uniós kereteken felül is odaítélt jövőbeli forrásokat, talán a gazdasági növekedési ütem fenntartása érdekében, most annak a hangoztatása, hogy nem jön elég uniós pénz, rontja a hazai várakozásokat és fölösleges zajokat kelt a pénzügyi piacokon az ország körül. Mindezt olyan időszakban, amikor a HUF árfolyamának nagyfokú gyengülése jelzi a nemzeti fizetőeszköz megítélését, az országkockázat mértékét.

Az uniós források korai túlosztogatása, amely – ha megengedi – közgazdaságilag eleve indokolatlan, tekintettel a projektek tartalmának mai gyors erkölcsi avulására, a mostani helyzetben lehetőséget nyújtana a kormánynak arra, hogy azonnali felülvizsgálat keretében leállítsa a relevanciáját vesztő projekteket, és visszavegye az elérhető forrásokat. A járvány utáni felpattanás időszakában ugyanis minden mértékadó előrejelzés szerint az év elejitől nagyon eltérő szerkezetben megy vége az üzleti ciklus emelkedése.

A nyugat-európai vállalatközpontokból származó információk szerint az iparban erőteljes a diverzifikációs és beszerzési-csatorna módosítási szándék; a termelési láncolat ilyen átszervezéséből Kelet-Közép-Európa gazdaságai profitálhatnak is. Azonban sok ágazatban, így a járműiparban, elektronikában fölös kapacitások gyűltek fel már 2020 előtt, és azok visszavágása, a termelés konszolidálása veszélyt is hozhat az eddig kialakult globális értékláncok nem-stratégiai szereplőire (önök országában sok ilyen érintett létezik).

Az állami reguláció a demokratikus államokban is nagyban megerősödött: ez mi nem rövidtávú jelenségnek gondoljuk. Így a poszt-korona szakaszban is megmarad a stratégiai méretű vállalatcsoportok (járműgyártásban, gyógyszeriparban, elektronikában) és az adott tagállami kormány közötti egyeztetés beszerzési, fejlesztési és lokációs ügyekben.

A rövidtávú belpolitikai célú Nyugat-ellenes és EU-ellenes kormánypropaganda, melyre bőven találni példát az EU keleti és déli térségében és talán önöknél is, szembe fordíthatja a tagállami kormányokat. Különállásuk hangoztatása, a külső kritikák nem-diplomatikus és sértett elutasítása megnehezítheti azon jogos gazdaságpolitikai szándékuk valóra váltását, hogy az új szerkezetű helyreállítási szakaszban országuk cégei megmaradnak, sőt feljebb lépjenek a gyorsan átalakuló nemzetközi értékláncokban.

(A cikk a G7 oldalán jelent meg: https://g7.hu/kozelet/20200402/memo-a-penzugyminiszternek-2020-aprilis-2-bizalmas/)

- Két hét alatt több munkahelyvédelmi csomagot jelentett be a kormány, később jöhet újabb is. Mennyivel kerültünk közelebb a munkahelyek megtartásához?

- A nullához képest minden javulás és a munkahelyeket megtartó intézkedések iránya is rendben lenne, de a segítség mértéke még mindig kérdéses. Az adókönnyítés, átütemezés nem kompenzálja a kieső jövedelmeket, a kisvállalkozók esetében az eddigi lépések nem elegendők. A rövidített munkaidő támogatását túlságosan szűk kör igényelheti, mert az életképesnek ítélt cégekre korlátozták. Ebben a válságban azonban nem a vállalkozás korábbi teljesítménye befolyásolja a működőképességet, hanem a beszállítói láncok elakadása és a járvány miatt meghozott korlátozások. Ha visszatérnek a vevők, megérkezik a szükséges alkatrész, ezek a vállalkozások újra életképesek lehetnek, tehát nem indokolt, hogy eredetileg 30-50 százalékos, majd 15-75 százalékos leálláshoz kötötték a támogatást.

- Mi van a mögött, hogy a kormány mindig a következő héten készül nagy bejelentésre, tolja maga előtt a megoldandó feladatokat?

- Minden kelet-európai államban, így Magyarországon is rosszabb a döntéselőkészítés minősége, gyengébb a kormány döntési képessége, hatékonysága, mint a fejlett demokráciákban, a svédeknél vagy a németeknél. Ráadásul most nem lehet másolni a korábbi válságok megoldásait és az is ront a hatékonyságon, hogy az Orbán-kormány leszokott az érdemi társadalmi egyeztetésről, így a döntések bejelentése után kapja meg az érintettek észrevételeit. Annyit meg kell engedni, hogy a kritikák hatására legalább utólag javítgatják ezeket a lépéseket.

- Megengedhető, hogy az állam befolyásolja, melyik cég maradhat életben?

- Súlyos szereptévesztésnek tartom, ha az állam meg akarja mondani, melyik cég vagy ágazat életképes, ezt még a jobban felkészült kormányzatok sem teszik. Egy „normál” gazdasági válságban, amilyen a 2008-as volt, lehet azt mondani, hogy ha egy cég nem tud alkalmazkodni a megváltozott piaci feltételekhez, ne kapjon kormányzati támogatást, majd keletkeznek máshol munkahelyek. Most azonban elvileg mindegyik vállalkozás életképes volt februárban, tehát fel kell tételezni, hogy augusztusban is az lesz. Vannak ágazatok (például az idegenforgalom) ahol várhatóan tartósan csökken a kereslet, nem tudnak visszaállni a korábbi szintre, a kormány azonban nem csak ágazati, hanem vállalati szinten befolyásolja az életben maradást és ez nem indokolt.

- A honvédelmi tárca államtitkára, Németh Szilárd a napokban kijelentette, „a honvédség kész, hogy részt vegyen a gazdaság újjáépítésében”, rengeteg stratégiainak tekintett cégnél már ott vannak a katonák. Mire készüljünk?

- Ez az embereket és a vállalkozásokat is megijesztheti, nagyon rossz az üzenete. Jobb esetben csak kommunikációs fogás, amivel erősíteni akarják a lakosság biztonságérzetét, rosszabb esetben valóban kontrollálni akarja a hadsereg a vállalatok tulajdonosait és menedzsmentjét, ami sérti a magántulajdon szabadságát, ráadásul okkal kérdezheti bárki, hogy egy katonatiszt mennyit ért a gazdasághoz.

- Az Audi már termel, elindul a Mercedes, kinyitnak a kis boltok. Ideje újraindítani a gazdaságot vagy azoknak van igazuk, akik szerint még most jön a gazdasági válság java?

- A kormánynak kell kiszámolni, hogy hol tartunk a válságban, remélem, teszi is. Kívülről nehéz bármit mondani erről, mert a döntéseket megalapozó adatok nem nyilvánosak. A NAV napi, vagy havi szinten látja a pénztárgépek forgalmát, a kiállított számlákat, a dolgozók bére után fizetett adókat, a regisztrált munkanélküliek részletes adatai megmutatják, milyen stratégiát választottak a cégek: az időseket vagy a próbaidősöket küldik el, átmeneti vagy tartós válságra készülnek, de mi, kutatók nem jutunk hozzá ezekhez az információkhoz. Így nehéz segíteni.

- Ön is aláírta április 10-én azt a nyilatkozatot, amelyben közgazdásztársaival arra figyelmeztettek: Magyarországon gazdasági válság és társadalmi katasztrófa van kibontakozóban. Ez utóbbi mit takar?

- A betegség kockázata és a válságintézkedések nemcsak a cégeket, hanem a munkavállalókat is akadályozzák, és az eddigi intézkedések rajtuk nem segítettek – így további tömegek veszítik el a jövedelmüket, a munkájukat, és ennek nyomán lakhatásukat is. Katasztrófához vezethet, hogy a társadalom nagy csoportjainak nincsenek tartalékai. Akik például feketén dolgoztak a vendéglátásban vagy a turizmusban, még a háromhónapos álláskeresési támogatást sem kaphatják meg, és sok esetben a szigorú vagyoni feltételekhez kötött 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásra sem jogosultak. A legszegényebbeket az éhezés határára sodorhatja a mostani helyzet.

- Mit kellene tenni a kormánynak?

- Fontos lenne tovább lazítani az eddigi támogatások hozzáférhetőségét, és megfontolandó, hogy néhány havi átmeneti, táppénz-szerű juttatást kapjanak azok, akiknek lecsökkent, vagy megszűnt a munkajövedelme. Akinek maradt valamennyi jövedelme, arányosan kevesebbet kapna, de a lényeg, hogy ne fenyegessen senkit a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a feleslegesség érzése, ne kelljen aggódnia, hogy miből fizeti a lakbért, vagy másnap is tud-e a gyerekének enni adni. Ezek a lelki terhek ugyanis betegségekhez, családi konfliktusokhoz vezetnek, ez máris tapintható. A szélesebb körnek nyújtott kormányzati támogatás ráadásul a gazdaságot is segítené, hiszen lassítaná a fogyasztás visszaesését.

- A digitális oktatás a szegregátumokban nem működik, az álláskeresők 14 százaléka 25 év alatti fiatal. Az eddigieknél is nehezebb jövő vár a hátrányos térségek ifjúságára?

- A legszegényebbek egyetlen kitörési lehetősége az oktatás lenne, de a járvány miatt elrendelt otthoni tanulás épp ebben a körben nem működik, sok helyen nincsenek hozzá eszközök. A legrosszabbul azok járnak, akik most fejezik be a tanulmányaikat, mert ők nehezebben találnak majd munkát, mint az elmúlt években indult társaik. Azt pedig kutatások igazolják, hogy akár egész későbbi életét befolyásoló stigma, ha valaki munkanélküliként kezdi a pályafutását. Ugyanakkor a válság gazdasági következményei nem feltétlenül a leghátrányosabb térségeket sújtják jobban - egy győri fogorvos osztrák páciensei teljesen elmaradtak és csak lassan térnek majd vissza, míg egy ózdi rendelőben a korlátozások feloldása után helyreáll a régi forgalom.

(A beszélgetés a nepszava.hu oldalán jelet meg: https://nepszava.hu/3076121_katasztrofahoz-vezethet-hogy-sokaknak-nincsenek-tartalekai)

Nem magam miatt, mert nyugdíjasként én elvagyok, és jelentem, rendesen betartom az előírt szabályaikat. Sokak nevében fordulok Önökhöz. Azok érdekében,

• akik dolgoznának, de nem tudnak, mert elvesztették az állásukat vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek;
• akiknek be kellett zárniuk a vállalkozásaikat;
• akik a lefagyott gazdaságban alkalmi munkához sem tudnak hozzájutni;
• akik külföldről haza lettek paterolva;
• akik nem tudnak a határzárak miatt, a szomszédos országokban munkát vállalni;
• akik az intézmények zárlata miatt, bölcsődés, óvodás vagy iskolás gyermekeiket csak munkájuk feladása árán képesek ellátni és felügyelni;
• akiknek azért kellett otthagyniuk az állásukat, mert a kórházakból hazaküldött hozzátartozóik gondozását nem áll módjukban másként megoldani.

Hányan vannak?

Nem tudom. Csak azt, hogy sokan és növekvő számban. Erről nem Önök tehetnek. Önöknek meg kellett hozni az emberéletek mentése érdekében azokat a korlátozásokat, amelyek következtében a munkahelyek megszűntek és/vagy embertársaink azok feladására kényszerültek.

Számukról a foglalkoztatási adatok nem adnak megbízható képet. És erről sem Önök tehetnek. A statisztikák mindig késésben vannak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat – amely a leggyorsabb – április végén a márciusi regisztrált munkanélkülieket közli (281 ezer fő). De tudjuk, hogy ők csak azokat veszik nyilvántartásba, akik álláskeresés céljából jelentkeznek náluk. Az ilyenek pedig jóval kevesebben vannak, mint a tényleges állást vesztők. Mert sokaknak nincs pénzük arra, hogy elutazzanak a járási szolgálathoz, de még inkább, mert – a kialakult országos helyzet ismeretében – reménytelennek tartják a jelentkezést, és hát ki van adva, hogy maradjon otthon.

A másik statisztikával, a KSH munkaerő-felmérésével is számos gond van. Az ugyanis három havi csúszó átlagot tartalmaz; most, április végén, a január-márciusban rögzített számok átlaga jelenik meg (173 ezer). Ebben pedig még benne vannak az első két, erős, „békebeli” hónap adatai is. (Most kivételesen a márciusi adatot is közölte a hivatal: 168 ezer.) A március-április-május havi adatok átlagát – amikor a vírus kibontakozott – csak június végén fogjuk látni. Persze az is kérdéses, hogy a statisztikai hivatal hogyan tudja megoldani a személyes kikérdezést on-line módon, amire most kénytelen volt átállni. Valószínűsíthető, hogy a jelentős módszertani váltás miatt, az eddig standardnak tekintett mintavételi hiba változni fog. Erről sem Önök tehetnek.

Önök arról tehetnek, hogy ennek a járvány következtében előállt, nem kis anyagi gondokkal küszködő csoportnak – feltehetően több százezer embernek – nem mondanak semmit, nem üzennek semmit. Végtelenül cinikusan úgy tesznek, mintha ők nem léteznének – és ekkor nagyon jóhiszeműen fogalmaztam. Mert ugye azzal önök is tisztában vannak, hogy ezek az emberek nem tudnak elmenni bevásárolni azzal a kormányígérettel, amely szerint majd annyi munkahelyet fognak létrehozni, amennyi most leépült. Azt is tudják, hogy munkaalapú társadalmat akkor lehet építeni, ha van munka, és most nincs. És senki nem tudja, meddig nincs. Azt is tudják, hogy a kialakult helyzetben végtelenül igazságtalan, méltatlan és megalázó azon elvet követve, döntéseket hozni, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Mert tudniuk kell, hogy e csoportok önhibájukon kívül kerültek nehéz szociális helyzetbe.

Szerencsére Önökkel szemben, akik gyakorlatilag elutasítják e szerencsétlen társadalmi csoporttal való szolidaritást, vannak még, akik nem vesztették el az emberiességüket és segítenek. A társadalom mikroszövetében nap mint nap felbukkannak a jótevők, az ilyen-olyan segítséget nyújtók. Hála Istennek! Csak keveset tudnak tenni, csodára nem képesek. Akik többet tudnának segíteni, azok a civil szervezetek, akiket önök Soros meghosszabbított kezeként nyomorgatnak évek óta, továbbá az önkormányzatok. Csakhogy Önök ebben – az erős társadalmi összefogást igénylő – a helyzetben az önkormányzatok ellen is könyörtelen harcot folytatnak. Fosztogatják a forrásaikat, miközben rájuk lőcsölték az ellátás nélküliekről való gondoskodást. Legutóbb a különleges gazdasági övezetekről szóló rendelkezés kiadásával, még azt a harci problémájukat is megoldották, hogy miként lehet a nem kormánypárti önkormányzatokon revansot venni, azokat ellehetetleníteni.

Önök arra hivatkoznak, hogy a válság megoldásában mindenkinek ki kell venni a részét. Helyes az elv, és mi a gyakorlat? A gyakorlat az, hogy vannak, akik nyelnek, és vannak, akik nyernek.

A felhatalmazási törvényben kihirdetett rendkívüli állapot kezdete óta (márc.30.) eltelt hetek alatt, olyan összegeket utaltak ki, amelyeknek közük nem volt sem a vírus elleni védekezéshez, sem a munkahelyek visszaépítéséhez. Így például, az egyházi épített örökség védelmére és egyházi beruházásokra, kiemelt sportágak támogatására, olimpiai felkészülésre, egyedi sportlétesítmények fejlesztésére, a Magyar Honvédségnek, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, a Terrorelhárítási Központnak, a kastélyok turisztikai célú átalakításának többletköltségeire, a Corvin Lánc Testület elhelyezésére, továbbá kormányhivataloknak, államigazgatási szerveknek, a 2021. évi Vadászati kiállítás előkészítésére engedélyeztek több tízmilliárd forintokat. Közülük egy sem bírta mondani, hogy köszöni szépen, most nem kéri a pénzt, mert a vészhelyzetben a kormány biztos talál náluknál jobb felhasználási helyet. Mint tette ezt a Göncz Árpád Alapítvány és a Göncz család, amikor levélben fejezte ki szolidaritását Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával, és a kerület által Göncz Árpád emlékének ápolására felajánlott támogatással kapcsolatban javasolta, hosszú távú terveikre a járvány végeztével térjenek vissza, mert most az egészségügynek, a betegeknek, az időseknek, a gyerekeknek és a nagycsaládosoknak kell elsősorban segítséget kapniuk. Jó lett volna pénz, jól jött volna nekik is, hiszen korábban már megállapodtak a tervekről, de azt mondták, hogy Göncz elnök úr is visszautasította volna a segítséget.

Direkt munkahelyteremtést áprilisban egyetlen program tartalmazott „a koronavírus járvány következtében szükséges versenyképesség-növelő támogatás” 50 milliárd forintos kerete, amit a KKM-hez tartozó HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. fog az arra érdemeseknek kiosztani. És kik lesznek ezek? Hát akik nincsenek kizárva (hosszú ezek listája is) és legalább 150 ezer eurós bekerülési értékű beruházásukat pályázatuk benyújtását követően indítják el. Nagy valószínűség szerint, nem a kkv-k köréből fognak kikerülni az ingyen pénzre érdemesek. Ráadásul minél nagyobb lesz a beruházás összege, annál nagyobb a támogatás aránya. Félmillió euró felett már az összeg felét fizeti a költségvetés, azaz a mi pénzünk megy át véglegesen a magánszférába.

Önök a társadalmi szolidaritás megtagadásakor büszkén hivatkoznak kormányzati elveikhez való ragaszkodásukra, adott esetben, hogy ingyen ebédet pedig nem adnak, mert az az elvük, hogy az ebédért meg kell dolgozni. Ám emlékeztetném Önöket, hogy az elmúlt napokban két, korábban kőbevésettnek állított elkötelezettségüket is felülírták, ha úgy tetszik, megsértették. Az egyik esetben szerintem helyesen jártak el, a rugalmasságukat bizonyították, amikor kölcsönfelvételükkel kiléptek a nemzetközi tőkepiacokra. Feladva azt az elvet, hogy az adósságot belső forrásokból finanszírozzák, mert úgy ítélték meg, hogy ezek a források el fognak apadni.

A másik esetben viszont, a Budapest-Belgrád vasút (2,078 milliárd dollár) szerződésének aláírásával a belátható időn belül meg nem térülő olyan projektet fogadtak be, aminek 85 százalékát 2,5 százalékos (magas) kamattal, 20 éves lejáraton kínai hitel finanszírozza. E projekt kivitelezője – két kínai céggel együtt – Mészáros Lőrinc érdekeltsége, így a főnök az ország további eladósodása árán – mindannyiunk kárára – újabb több száz milliárd forintos árbevételre tehet szert.

Kedves Kormány!

Önök, akik kereszténynek vallják magukat és szerte a világban fellépnek (anyagilag is támogatva) – nagyon helyesen – a keresztények üldözése ellen, hogy kapcsolhatják ki magukból saját kormányzottaikkal szemben azt, amit Jézus Krisztus tanított az irgalmasságról? Az irgalomnak a szolidaritás tetteiben kell megnyilvánulnia. Az irgalom nem áll szemben az igazsággal, az irgalom más dimenzióban létezik, a nyomorúság enyhítésére irányul. Nyomorúság pedig bőven van. Akkor is, ha Önök nem akarják látni, nem akarnak tudomást venni róla.

Kérem, gondolkodjanak el Pál apostol Róma-beliekhez írt levelének következő sorain, és fogadják meg annak üzenetét: „Tartozunk pedig mi, az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.” (15.1.)

(A levél a Hírklikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/kozelet/kedves-kormany-most-en-irok-onnek/363063?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202005)

A koronavírus magyarországi kezelése a kritikus állapotúak és az elhunytak alacsony száma alapján sikeresnek tekinthető. Ám a korlátozások feloldásához és a gazdaság újraindításához az eddigi módszerek kevésnek bizonyulhatnak. Háborús uszítás helyett világos stratégiára, hiteles kommunikációra és társadalmi bizalomra van szükség mind a járvány terjedésének korlátok közé szorításához, mind a gazdasági válság kezeléséhez.

A félévi bizonyítvány elmegy, de ettől az év végén akár bukásra is állhatunk. Ez a járvány nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az eddigi eredmények biztatóak, de a jelenlegi módszerekkel nehéz lesz ezeket megőrizni. Nézzük a hétfői adatokat: a regisztrált fertőzöttek száma alacsony, 2583, a halottaké 280. Néhány hét alatt felértünk a fertőzés platójára. Tíz napja 50-120 között hullámzik az új regisztrált fertőzöttek, 8-17 között változik a halottak száma. A lélegeztetésre szoruló kritikus állapotúak száma 52-63 között mozog. Ezekhez a jó eredményekhez nyilván hozzájárultak a korán, már az első halálesetet követően március 16-tól elrendelt elég szigorú (bár Európában egyáltalán nem a legbrutálisabb) korlátozó intézkedések, amelyeket hétpárti egyetértés övezett. Az egymást követő szigorításokat, kijárási korlátozásokat nagy fegyelemmel viselik az állampolgárok.

De meddig tarthatnak ezek az élet rengeteg területét érintő, nyilvánvalóan súlyos társadalmi és gazdasági károkat okozó korlátozások? Milyen intézkedések szükségesek a korlátozások feloldásához?

Két mutatóra kell egy időben figyelnünk. A járványok  terjedési sebességét az R fejezi ki. Ezt 1 alatt kell tartanunk. Ez azt jelenti, hogy egy fertőzött legfeljebb egy embert fertőz tovább. Ha az R értéke felmegy 1,3-ra, akkor beindul a járvány exponenciális növekedése. Ekkor szembesülhetünk az egészségügyi rendszer túlterhelődésével. Ezt kell a korlátozásokkal megakadályoznunk.

Van azonban egy másik mutatórendszer is. A járvány megfékezését célzó korlátozásokkal egy időben és ezek miatt kialakult gazdasági válságot is kezelni kell. Mindkét feladatnál kulcskérdés az államba vetett bizalom Ezt a közjó szolgálatával, a szakmailag megalapozott döntéshozatallal, valamint ezeknek a hiteles kommunikációjával lehet kiérdemelni.

Ezekben egyáltalán nem állunk jól.

1. A korlátozások feloldásának feltételei az egészségügyi rendszerben

1.1. Az egészségügyi rendszer egyes elemeinek bővítése a várhatóan megnövekvő terhelés miatt

1.1.1. Védőfelszerelések

Az egészségügyi dolgozók védelme elsődleges fontosságú a járvány kezelésében, hiszen ha megbetegszenek, akkor nem tudnak gyógyítani. A védőfelszerelések fogyóeszközök, csak maszkból négy darabra van szükségük a kórházi dolgozóknak egyetlen műszakban. De a háziorvosoknak, az asszisztenseknek, a szakrendeléseken dolgozóknak, az egyéb kórházi személyzetnek, sőt az idősotthoni ápolóknak is épp ennyi kell. Ezért a védőfelszerelés-beszerzés nem egyszeri PR-esemény, hanem heti rutinfeladat, miként a tárolása, szétosztása is. Ezt a feladatot máig nem sikerült teljesen megoldani. Bár a járványkórházakban már talán van elég védőfelszerelés, a többi helyen viszont szinte biztosan nincs elég eszköz, az utánpótlás pedig az információk szerint nem érkezik a fogyás ütemében. Az egészségügyi személyzet védelme tehát egyelőre egyáltalán nem megnyugtató.

1.1.2. Kórházi ágyszám

Fontos feladat a kórházi ellátás megszervezése úgy, hogy a nem koronás betegek is megkaphassák a szükséges ellátást. A WHO és a nemzetközi példák szerint a koronavírusos betegek 15 százaléka kerül kórházba. Vegyük alapul a belgiumi helyzetet, és készüljünk arra, hogy akár húszezer beteg esetén is jusson minden rászorulónak kórházi ágy. Ebben az esetben 3000-3600 kórházi ágyra lesz szükségünk. Azért Belgium a jó minta, mert 1 millió lakosra vetítve ez az egyik legfertőzöttebb, hazánkhoz hasonló nagyságú ország. A 36 ezer kórházi ágy felszabadítása ezek alapján teljesen értelmetlen volt, hiszen ez épp tízszerese a szükséges mennyiségnek. Miért olyan nagy baj ez? Azért, mert ezek az ágyak most jórészt üresen állnak, hiszen 900 koronás beteget ápolnak jelenleg kórházban. És eközben most nagyon sok más betegségben szenvedő nem jut hozzá a megfelelő ellátáshoz, ami bizonyos esetekben halálhoz is vezethet.

1.1.3. Intenzív ellátás, lélegeztetőgépek

A WHO szerint a koronás betegek 5 százaléka szorul intenzív ellátásra. Ennek ideje akár két hétig is eltarthat. Gyakran, bár nem minden esetben, invazív lélegeztetésre is szükségük van, ezt intubálásban jártas intenzív terápiás orvos végzi. Az ellátáshoz nélkülözhetetlenek a különösen jól képzett intenzíves szakápolók, ők kétezren vannak Magyarországon. Az invazív lélegeztetésre 1400 lélegeztetőgép áll rendelkezésre vírusmentes időkben.

Mindezek az erőforrások hány beteg ellátását teszik egy időben lehetővé? Ha a lélegeztetőgépek 60 százalékát veszik igénybe a koronás betegek gyógyítására, mert a többi gépre az egyéb betegeknek van szüksége, akkor 840 géppel számolhatunk. Ha a 2000 intenzíves szakápolóból csak 10 százalék fertőződik meg egyszerre, akkor 1800 szakápolónk fogható munkára. Ők két műszakban, pihenőnap nélkül dolgoznak hónapokon keresztül (ez nem reális). Így egy műszakban 900 szakápolónk 60 százaléka, tehát 540 fő gondozza a fertőzött betegeket. Gondos, szakszerű ápolás esetén egy nővér két beteget felügyel, de most számoljunk három beteggel, hiszen járvány van. Tehát egyszerre 1620 koronás beteget képes a szakszemélyzet biztonságosan felügyelni.

A számítások alapján tehát 2000 szakápolóval egyidejűleg az egész országban legfeljebb 2700 lélegeztetett beteget (legyen bármilyen betegsége) lehet ellátni. Ennél több lélegeztetőgépet akkor sem érdemes beszerezni, ha ingyen adják, mert nincs rá személyzet. Miért is akar bárki 8000 gépet venni? És honnan? Egy hónapja Sebastian Kurz osztrák kancellár személyesen hívta fel Stefan Drägert, a legismertebb lélegeztetőgép-gyár tulajdonosát, aki ekkor 50 darabot ígért neki. Az nem kétséges, hogy a lélegeztetőgépek számát növelni kell, körülbelül a duplájára. Ám teljesen fölösleges kampányokból nagyot mondani, érdemes az elérhető szakemberek számához igazodni, mert az ember gyógyít, nem pedig a gép. Cikkünk írásakor 52 beteg szorul lélegeztetésre, a meglévő szakemberekkel és lélegeztetőgépekkel el fogunk tudni látni huszonötször ennyi beteget is.

A feleslegesen beszerzett lélegeztetőgépek árát a megelőzést szolgáló tesztelésre és kontaktkutatásra kellene költeni.

1.2. A megelőzéshez szükséges tesztelésre és kontaktkutatásra alkalmas infrastruktúra

Ezen a területen az elmaradás tudatos, óriási, és eddig semmilyen jel nem mutat arra, hogy a kormány és/vagy az operatív törzs ezen változtatni akarna. A koronavírus nagyjából 50 napos magyarországi története idején hivatalosan65 ezer tesztet végeztek, tehát alig több mint napi ezer darabot egy 10 milliós országban. Ez az egyik legalacsonyabb szám Európában. Pedig a WHO, az összes sikeresen védekező ország példája, és minden szakértő szerint a felderítés még a kezelésnél is sokkal fontosabb. Ha a felderítés sikeres, nem lesz rengeteg fertőzött, és nem kell az egészségügyi intézmények túlterhelésétől tartani.  És akkor nem is kell azokat kiüríteni, nem szükséges az ápolásra szoruló betegeket hazaküldeni. Bónuszként, sokkal hamarabb lehet a korlátozó intézkedéseket lazítani annak kockáztatása nélkül, hogy a fertőzés a második hulláma esetleg még az elsőnél is nagyobb veszteségeket okozna. Ezzel pedig meg lehetne védeni a gazdaságot és a társadalmat a későbbi és hosszan tartó nagy válságtól.

Ám e stratégia követése helyett a kormány inkább háborús hangulatkeltést végez. A veszély felnagyításán munkálkodik ahelyett, hogy az elhárítása érdekében tenne meggyőző lépéseket. Miért nem a korlátozások lassú feloldását készíti elő a társadalom lelkében egy nyilvános menetrenddel? A saját szempontjaiból is a gazdaság mihamarabbi újraindítása a legjobb megoldás, ám a tesztelés és a kontaktkutatás erőteljes alkalmazása nélkül a korlátozások feloldása rendkívül kockázatos.

Ezt a prevenciót két intézményrendszer összehangolt működése szolgálja: az egyik a tesztelést, a másik a kontaktkutatást végzi. Hogy állunk ezekkel? Szinte sehogy.

A koronavírusteszteknek alapvetően két típusa létezik: a vírus mostani jelenlétét kimutató tesztek és a korábbi fertőzöttséget vizsgáló ellenanyagtesztek. Mind a kettő drága és mind a kettőnek más a feladata. Vírusteszteket azokon érdemes csinálni, akik elég nagy valószínűséggel fertőzöttek. Ezt tehát a kontaktkutatás során érdemes használni. Az ellenanyagteszteket pedig akkor, ha már a fertőzésen valószínűleg átesett nagy tömeget sok ember közé akarunk engedni: bolti eladókat, buszsofőröket, pincéreket érdemes így vizsgálni.

Mivel mi még a korlátozások feloldása előtti fázisban vagyunk, számunkra a kontaktkutatás során használható vírustesztek mennyisége a lényeges. Miért nem tesztelnek ebből eleget? Alighanem azért, mert nincs elég erre alkalmas labor. Az egészségügyön ugyanis a kormány tíz éve spórol. A vírus megérkeztekor alighanem csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ félautomata laborja volt ilyen tesztek elvégzésére alkalmas, 300 teszt/nap kapacitással. Azóta néhány kórházi és egyetemi labort is akkreditáltak ilyen vizsgálatokra. De például a legnagyobb magánlabort nem vonták be a finanszírozásba, így nem is számolják be az ott végzett teszteket a statisztikába. Ennek a néhány intézménynek a kapacitása becslésünk szerint 5000 teszt/nap körül lehet, de még ezt sem használják ki. Még ennyi tesztet sem végeznek. Pedig az orbáni laborban, a nálunk kisebb Ausztriában hirtelen 20-ról 40-re növelték a laborok számát. 130 ezer tesztet akarnak rövid idő alatt elvégezni.

Ha a meglévő laborok kapacitását végül talán majd ki is használják, hatalmas mennyiségű tesztet csak új járványlaborok felállításával lennének képesek elvégezni. Lehetetlen lett volna ilyet létrehozni három hónap alatt? Nem, hiszen a kiskunhalasi járványkórházat is felhúzták egy hónap alatt, sokkal több pénzből.

Labort is lehetne egy hónap alatt építeni, hiszen a piacon ma automatagépek és tesztek  is kaphatók. A laborasszisztensek más, akár kutatói, akár ipari laborokból átvezényelhetők és betaníthatók pár nap alatt. Ez lenne a felhatalmazási törvény értelme, nem tőzsdei magáncégek megszállása vagy önkormányzati adók átcsoportosítása.

Persze nemcsak labor és laboráns kell, hanem egy egész, katonás rend szerint működő egészségügyi infrastruktúra: járásonként felállított és zöld számon elérhető ügyfélszolgálat 7×24 órában. Ahonnan minden egyes tünetet produkáló emberhez és családjához 12 órán belül kiküldik a tesztelőket. A teszteket végző asszisztensek hada mellé kellene rendelni az őket szállító nagyszámú taxist. Az ügyfélszolgálatos a laboreredményeket a háziorvossal megosztja, a beteget értesíti a teendőiről. És a legfontosabb, a további folyamatokat elindító szál informálása, az igazolt fertőzöttek esetén munkába lépő nyomozók értesítése. Ők elrendelhetik az összes letesztelt ember karanténját, az igazolt fertőzöttek izolálását: a híres piros matrica kiragasztását. Továbbá az izoláltak rendszeres ellenőrzését és az összes kapcsolatuk lenyomozását.

Ez a szervezet lenne majd később arra is alkalmas, hogy a gyors és a mainál jobb minőségű ellenanyagteszteket elvégezze. Szerencsére az ennek megfelelő Elisa-teszt néhány hét alatt már Magyarországon is elérhető lenne óriási mennyiségben. Nem lenne már semmi akadálya a tömeges tesztelésnek és ezzel a korlátozások biztonságos feloldásának.

Megtörtént mindez? Nem. Pedig három hónap alatt hézagmentesen meg lehetett volna szervezni a folyamatot.

Miért olyan fontos ennyire részletesen megismerni a korlátozások feloldásának egészségügyi feltételeit? Két ok miatt is. Egyrészt valószínűleg hosszú ideig, esetleg évekig is együtt kell élnünk a koronavírussal,. Addig mindenesetre, amíg az ország 60 százaléka nem kapja meg a védőoltást. Ezért tudnunk kell védekezni. Csak ezek ismeretében lehet a járulékos veszteségeket a legkisebbre csökkenteni. Ezeket két területen különösen fontos minimalizálni.

Az egyik szempont az, hogy az egyéb betegség miatt elhalálozottak vagy maradandó károsodást szenvedők száma nem lehet nagyobb, mint a koronavírusban elhunytak száma. Még akkor sem, ha most mindenki a koronavírusos betegek miatt érez aggodalmat. A másik szempont  az, hogy a gazdasági visszaesés elkerülése érdekében minden rendelkezésre álló olyan eszközt be kell vetni, amivel elkerüljük, hogy a gazdasági válság társadalmi krízissé növekedjen.

A társadalmi krízis megelőzése érdekében együtt kell alkalmazni az egészségügyi védekezés és a gazdasági nyitás eszközeit. Ezért hétről hétre finomra kell hangolni az intézkedéseket. Nem hentesbárdra, hanem svájcibicskára van szükségünk. Csak akkor leszünk eredményesek, ha az állami intézmények hatékonysága azonnal utoléri legalább a magyar középvállalatok hatékonyságát. Ehhez érdemes Thomas Pueyo cikkének 16. ábráját tanulmányozni, ami bemutatja, milyen összetett intézkedésekkel lehet leszorítani az R értékét a biztonságos 0,6-1 közzé. És az egyes intézkedéseknek mennyi a költsége és a hozadéka.

A járulékos költségek minimalizáláshoz megkerülhetetlen a gazdasági válság szakszerű kezelése.

2. A gazdasági válság kezelése

2.1. A válság természete

A gazdasági válság mindenképpen elhúzódó lesz. Az élet nem tud visszatérni a válság előtti időszakhoz mindaddig, amíg a járvány újabb kitörésétől tartani kell. Azaz a megbízható oltás tömegessé válásáig. A visszaesés mértéke nagyban függ a korlátozások időtartamától és a válságra adott válaszoktól. Magyarországon mostanra már a Pénzügyminisztérium is lehetségesnek tart egy 4,5 százalékos visszaesést 2020-ra. A visszaesés három, egymást erősítő folyamat eredménye: a lezárások miatt csökken a kereslet és a kínálat a gazdaságban, a munkahelyek elvesztése miatt csökken az elkölthető jövedelem nagysága, és hosszabb távon a felbomló gazdasági kapcsolatok újjáépítésének is komoly költségei vannak. Az OECD számításai szerint minden hónapnyi leállás nagyjából 2 százalékponttal csökkenti az éves növekedést.

A világban modellnek tekintett ázsiai országokban (Dél-Korea, Hongkong, Szingapúr, Tajvan) az óvatos nyitás után nagy számban jelentek meg újabb esetek. Ez pedig azt jelenti, hogy a következő egy évben arra is fel kell készülni, hogy a normalizálás egy „húzd meg, ereszd meg” folyamat lesz, amikor szabadabb és korlátozottabb időszakok váltakoznak.

Ebben az időszakban az üzleti tervezés rendkívül bizonytalan lesz. A nehézségek különösen nagyok lesznek a szolgáltató szektorokban – elsősorban a turizmusban és tömegrendezvényeknél.

A fentiek alapján csekély az esély a gazdaságban a V-alakú kilábalásra, azaz aligha történik meg, hogy a gazdasági mutatók visszapattannak a járvány előtti szintre. Már annak is örülhetünk, ha a gazdaság nem omlik teljesen össze. A legjobb, amit elérhetünk, egy elnyújtott U-alakú kilábalás lesz.

Az ázsiai és európai példák alapján a járvány utáni nyitás csak fokozatosan mehet végbe – először azokon a helyeken, ahol a távolságtartás fenntartható és nem alakul ki tömeg: gyárakban és kisebb üzletekben. Ezt követően nyithatnak a nagyobb üzletek, majd az iskolák. Míg a tömegrendezvények engedélyezése az utolsó fázisra marad, sok helyen ennek lehetőségét csupán a nyár végére teszik.

A normalitáshoz való közelítésnek is komoly feltételei vannak. Amíg a járvány fenyegetése nem múlik el teljesen, a társadalom együttműködése megkerülhetetlen.

Ahhoz, hogy a munka újrainduljon, az embereknek viszonylagos biztonságban kell magukat érezniük. Ennek érdekében pontos információkkal kell rendelkezniük a veszély mértékéről, a tesztelés elérhetőségéről.

Biztosnak kell lenniük abban, hogy a fertőzötteket és kontaktjaikat mind izolálták. A kormányzati beszámolókat el is kell hinniük ahhoz, hogy kövessék az utasításokat. Ehhez világos, meggyőző és egyértelmű információkra van szükségük. Szintén érezniük kell, hogy a kormányzati útmutatások a biztonságukat szolgálják, nem pedig pártpolitikai célokat érvényesítenek.

Az elhúzódó visszaesésre a gazdasági válságkezelésben is fel kell készülni. Mivel számos szektor akár hosszú időre is leállhat, az életképes vállalatok megvédése mellett szó szerint életbe vágó a jóléti rendszer védőhálójának megerősítése.

2.2. A válságkezelés eddigi lépései

Az elemzők és a munkaerőpiac szereplői egyetértenek abban, hogy a gazdaságban a válságkezelő lépések elkésettek és elégtelenek. A válságkezelő intézkedések több héttel más országok programjai után születettek, ami a vállalatok számára nehezen elviselhető bizonytalanságot okozott. Egy olyan időszakban, amikor egyes jelentések szerint naponta 4-5 ezer ember veszti el a munkáját, a késedelem ára sok-sok ezer munkahelyben mérhető.

A bejelentett intézkedések csalódást keltőek.

A munkabér-támogatást kezdetben csupán azok a cégek tudták igénybe venni, amelyek rendeléseiknek pontosan 15 és 50 százaléka közötti részét vesztették el – áprilisban, miközben március második felétől a lezárások már életbe léptek. És nem saját elhatározásuk miatt nem dolgoztak emberek. Hanem azért nem, mert a kormány bezáratta a munkahelyüket, hogy a járvány terjedését lelassítsa. Bár a széleskörű elégedetlenségre válaszul ezt a programot később kibővítették, de aki már elvesztette a munkáját, az semmilyen támogatást nem kap. Őket csak az EU legszűkmarkúbb munkanélküli ellátása várja.

Szintén nem kaptak támogatást a gyerekes családok, akiknek a digitális oktatás jelent súlyos terhet. Bár egy részüknek a hitelmoratórium könnyebbséget jelenthet, de azok, akik nem vettek fel hitelt, ebből nem részesülnek. Ha pedig nem saját lakásban élnek, fizethetik tovább az albérletet, ha tudják. A munkanélküliség a gyerekes családokat azért is sújtja különösen, mert az elmúlt tíz évben a családtámogatások alapja a munkajövedelem lett. Mindezeken túl a kórházak kiürítése is újabb terhet jelent azoknak a családoknak, akikhez hozzátartozójukat hazaküldték. A rászorulók szociális ellátását pedig azoknak az önkormányzatoknak kellene megoldani, amelyektől nyilvánvalóan politikai megfontolások alapján elvonták bevételeik egy részét.

A kormányzat a válságkezelés során messzemenően törekszik a költségvetés megkímélésére – az intézkedések forrásai elsősorban átcsoportosítások, azok is jórészt politikai szempontokat szolgálva (önkormányzatok, pártok forrásainak szűkítése). A Bruegel Intézet számításai szerint az intézkedések 0,4 százalék pluszforrást jelentenek, miközben ez az érték Ausztriában 9, Csehországban 2, Lengyelországban 4,2 százalék. A máskor oly szigorú európai költségvetési szabályozásokat a járványra válaszul ezúttal felfüggesztették. A közgazdasági elmélet szerint is érdemes recesszió idején tompítani a visszaesés mértékét. A költségvetés megkímélésének magyarázata tehát nem gazdasági, hanem inkább politikai. A nagyobb hiányt épp a következő választások előtt kellene csökkenteni, ami veszélyeztethetné a Fidesz sikerét. 2021 végén a hiányt finanszírozó befektetők nem választási osztogatást, hanem kiadáscsökkentést várnának.

A költségvetés megkímélése miatt a válságkezelés a bankrendszerre marad. A szinte kizárólag hitelezésre épülő program hátrányba hozza a magyar vállalatokat azokkal a külföldi cégekkel szemben, amelyek vissza nem térítendő költségvetési támogatást kapnak.

Az is kérdés, hogy a mostani szélsőségesen bizonytalan helyzetben ki vállalja a beruházások kockázatát. A hitelfelvétel súlyos kockázat a vállalat tulajdonosai vagy a hitelnyújtó számára. A garanciával kapcsolatos ígéreteket a kormány hetekig lebegtette, míg Ausztriában és Németországban a garancia feltételeit már régen bejelentették. Nálunk a vállalatok továbbra is jelentős bizonytalansággal szembesülnek. És mire megszületik a döntés a megmentésükről, lehet, hogy már nem lesz mit megmenteni.

2.3. Mit kellene tenni az eddigi lépéseken túl?

2.3.1. Az állami egészségügyi rendszer fejlesztése

Meg kell erősíteni az intenzív ellátást, fejleszteni kell a labordiagnosztikát és önellátóvá kell válni a védekezéshez szükséges eszközök (maszkok, kesztyűk, fertőtlenítők, gyógyszerek, oltás) gyártásában. Nem tartható, hogy ezekben kizárólag Kínára támaszkodjunk.  Mindehhez hozzátartozik az egészségügyi és szociális dolgozók, orvosok és ápolók béremelése a Magyar Orvosi Kamara által igényelt szintre. Nem csupán hálából a helytállásért. Hanem azért is, hogy ne menjenek el jól fizető állásokba nyugatra. Az egészségügyi személyzet iránti igény mindenütt exponenciálisan nőni fog és egymástól csábítják majd el az országok a szakembereket. Ezt pedig azonnal meg kell előzni.

2.3.2. Munkaerőpiac és vállalatok támogatása

A bérgarancia-programot a rendkívüli állapot végéig ki kell terjeszteni azokra a cégekre is, ahol átmenetileg leáll a termelés a lezárások miatt. Ez semmiképpen se legyen munkába járáshoz kötve. Ez a biztosítéka annak, hogy a bérgarancia-program összhangba kerül a járvány lassításának szándékával.

A vállalatokat segíteni kell az új normalitáshoz való alkalmazkodásban. Azaz abban, hogy a megváltozott körülményekhez igazítsák a tevékenységüket. Ahol lehet, digitalizálni kell. Másutt (például éttermekben, mozikban, repülőgépeken, tömegközlekedésben) pedig arra kell törekedni, hogy a személyek közötti fizikai távolságot növelni lehessen. A támogatási rendszerek kialakítása során érdemes az osztrák és német tapasztalatokra támaszkodni.

Nem lehet azonban minden vállalatot megmenteni. A járvány utáni új normalitásban a gazdaság szerkezete biztosan átalakul. A szállodaiparban, az irodapiacon például a jelenlegi kapacitások túlzottnak bizonyulhatnak. A súlyosan szennyező iparágaknak is át kell alakulniuk. A gazdasági átalakulás mindig fájdalmas folyamat, különösen a munkájukat elvesztők számára. Ezért megkerülhetetlen a szociális háló megerősítése is.

2.3.3. A szociális védőháló erősítése

A vállalatok megmentésére irányuló lépések és a bérgarancia-program azokon már nem segít, akik időközben elvesztették az állásukat. Az új körülmények között a 3 hónapos munkanélküli támogatás tarthatatlanul rövid, és legalább 6 hónapra kell emelni.  A 2020-as költségvetésben 83 milliárd forint van előirányozva munkanélküli ellátásokra. Az álláskeresési járadék időtartamának 3 hónapról 6 hónapra emelése, feltételezve, hogy a munkanélküliség a háromszorosára nő, 249 milliárd forintba kerülne. Szintén tarthatatlan, hogy a munkabérekhez kötött családtámogatási rendszerből most rengetegen kiesnek. A családi pótlékot 2008 óta nem emelték, reálértékének több mint 30 százalékát azóta elvesztette. Ezt most érdemes lenne megduplázni. A 2020-as költségvetésben 305 milliárd forint van előirányozva családi pótlékra. A családi pótlék megkétszerezése 305 milliárd forintba kerülne. A kettő együtt 554 milliárd forint. A járvány szociális következményeinek a kezelésében támaszkodni kell az önkormányzatokra és a civil szervezetekre is, és az ellenségeskedést fel kell függeszteni.

2.3.4. Az intézkedések forrásai

A járvány kezelésének a költségeit valakinek mindenképpen ki kell fizetni, ingyenebéd ugyanis tényleg nincs. A költségvetési tervezés nagy kérdése, hogy kitől vegyünk el pénzt, és kinek adjuk oda. A válságkezelés számláját a kiadási tételek átalakításából, hitelekből és adóemelésekből lehet finanszírozni.

A jelenlegi helyzetben a legkézenfekvőbb azoknak a presztízsberuházásoknak a leállítása, amelyek bizonyosan halaszthatók. Mindenképpen ide tartozik a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása, amelynek megtérülése 100 éven belül erősen kétséges. Szintén leállítható a Paks II beruházás. Csak ez a két tétel idén közel 130 milliárd forint megtakarítás ebben az évben. Lehet még találni további lehetőségeket. Számos idei évre tervezett rendezvény költsége is átirányítható a válság kezelésére. Például a június 4-ére tervezett Nemzeti Összefogás Napja 10 milliárd forintja.

Szintén jelentős összegek szabadíthatók fel az EU-források átrendezésével olyan esetekben, amikor az állam még nem kötötte meg a szerződést a nyertessel. Vagy még nem utaltak egy fillért sem – e két tétel együtt közel 2500 milliárd forint. A felvetett lehetőségek csupán példák arra, hogy nem szükséges a végletekig eladósodni ahhoz, hogy a válságkezelés forrásait megtaláljuk. Bár kétségtelen, hogy bizonyos érdekcsoportot rosszul járnának ezekkel a lépésekkel.

Most a tervezett 2,7 százaléknál valamivel magasabb költségvetési hiány is indokolható lehet. Annál is inkább, mert a visszaesés mértéke miatt ez várhatóan be is fog következni. Egy idei 5 százalék körüli hiány valóban szűkíti a jövőbeni mozgásteret a költségvetésben, amit később ki kell fizetni a kiadások visszafogása vagy nagyobb adók árán. Ez a vis maior okozta magasabb hiány közgazdaságilag azonban éppen azért indokolt, hogy a gazdasági kapcsolatok ne bomoljanak fel, az életképes vállalatok ne szűnjenek meg, és ezzel meg tudjuk spórolni a jövőbeni újjáépítésük költségeit.

A mai magyar újraelosztási szint (a kormányzati kiadások a GDP 46 százalékát teszik ki) mellett az adók növelésével nagyon óvatosan kell bánni. Lehetőleg kerülni kell. Ezzel együtt is megfontolható egy szolidaritási adó. Azok a vállalatok, amelyek az elmúlt 10 évben sok milliárd forint értékű EU-támogatáshoz jutottak,  juttassanak vissza valamit a közös kasszába. A költségvetési mozgástér növelése nem jelent költségvetési felelőtlenséget. A járványkezelés forrásait meg lehet találni – ha a szándék megvan rá.

2.3.5. Közép- és hosszútávú gazdaságpolitikai stratégia kialakítása

A mostani járvány egyfajta figyelmeztetésnek tekinthető. Láthatóvá vált, hogy a globalizáció mennyire sérülékeny és milyen következményekkel jár a természeti környezet rombolása. A klímaváltozás miatt számos új fenyegetéssel számolhatunk a későbbiekben is. A járványok gyakoribbá válása csupán egy a rengeteg szélsőséges jelenség közül. A következő évtized  sikeres gazdaságpolitikájának alapja az, hogy ezeket a hazai sérülékenységeket számbaveszi és kidolgoz egy adaptációs stratégiát. Majd elindítja az ehhez szükséges beruházásokat. 150 év után megint fontos lesz a vízgazdálkodás.  A globális értékláncokat is át kell majd alakítani.  Ehhez számba kell venni azt, hogy melyek azok az alapvető termékek, amikben ösztönözni kell az önellátást. Mindehhez kiterjedt adatbázisokra és alapos tudományos elemzésre van szükség.

A klímaváltozáshoz való lokális adaptáció mellett részt kell vennünk a környezetvédelemmel kapcsolatos globális együttműködésben is.  A saját intézkedéseinket az Európai Unió Green New Deal programjával összhangban kell meghatároznunk. Ennek alakításában nem rövid-távú politikai szempontok alapján kell részt venni. Hanem a saját érdekeink védelme mellett az európai ökoszisztémát is meg kell védenünk, mert az EU mi vagyunk. Így lehetünk fekete bárány helyett komolyan vehető partnerek az európai együttműködésben.

***

Lehetetlen felnőni ezekhez a feladatokhoz? Nem, de szinte minden szereplőnek azonnal meg kell változnia.

Az állami intézményeknek és az operatív törzsnek világos stratégiát kell követnie. Ehhez a miniszterek helyett járványügyi, gazdasági és a társadalmi folyamatokat ismerő szakértőkre kell támaszkodniuk, miként a német kormány teszi. Ezt a stratégiát számításokkal kell alátámasztani, közérthetően, folyamatosan és őszintén el kell magyarázni az állampolgároknak. A minisztereknek az a dolguk, hogy a kivitelezés szakszerűségét és gyorsaságát biztosítsák. Ezek a szükséges feltételek ahhoz, hogy az állami szervek elnyerjék az emberek bizalmát. Bizalom nélkül ugyanis nincs jogkövető állampolgári magatartás.

Az igazi válsághelyzet arról ismerhető fel, hogy azt a kormányzati számítás és a kommunikációt átható hübrisz egyedül nem képes megoldani. Csak együtt tudunk megküzdeni vele. Sok áldozattal vagy a lehető legkevesebbel.  A közbizalom mértékétől függ, mekkora lesz végül a járulékos veszteség. Ezen múlik az, hogy nemcsak félévkor, hanem az év végén is átmegyünk-e majd a vizsgán. Egy országban ez már sikerülni látszik, a jó példa Dél-Korea.

A szakszerű és eredményes védekezésnek a dél-koreai külügyminiszter  lett az egyik idolja, az arca. Higgadt és bizalomépítő szavait még annak is érdemes meghallgatni, aki nem ért angolul.

Ez a valódi válságkezelés: A többi színház.

( A cikk a 24.hu oldalán jelent meg: https://24.hu/belfold/2020/04/27/koronavirus-jarvany-egeszsegugy-gazdasag-munka-gyorffy-dora-lantos-gabriella/)

Az elmúlt hetekben bezártak az iskolák, az ország átállt a digitális oktatásra. Szerencsés helyzetű gyerekek számára ez akár jobb is lehet, mint a szokásos rendszer: nem kell korán kelni, reggel megkapják online a feladatokat, amit utána saját ütemben, akkor végeznek el, amikor szeretnék. Jó esetben a szülőknek is van idejük és lehetőségük, hogy segítsék őket. A nap pedig egy tágas lakásban, esetleg kertes házban, szerető családi légkörben telik.

Sajnos nem minden gyerek ilyen szerencsés. Hermann Zoltán (MTA-KRTK) számításai szerint a 6. osztályos gyerekek több mint 40 százalékának nincs saját számítógépe, azaz nem zökkenőmentes számukra a digitális oktatásban való részvétel. Azt is tudjuk, hogy a járvány kitörésekor jelentősen megnőtt a digitális eszközök értékesítése, azaz feltehetően a digitális oktatáshoz kapcsolódóan sok család vásárolt új eszközt. Már aki ezt megtehette. Akik olyan szektorokban dolgoznak, hogy súlyosan érintette őket a járvány, a megtakarításaikat feltehetően nem új eszközökre költötték, hanem élelmiszerre.

A legszegényebb gyerekek most olyan körülmények közé kerültek, ahol egy zsúfolt, rosszul fűtött lakásban nem csupán az eszköz hiányzik a digitális oktatásban való részvételhez, hanem a hely is, ahol a feladatokat megcsinálhatják.

Sokak számára nem is az oktatásból való kiesés a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem tudnak rendesen enni.

Azok a gyerekek, akik meleg étkezést az iskolában kaptak eddig, most otthon esznek, ha van mit.

A járvány idején a gyerekek a leginkább veszélyeztetett csoportot alkotják – nem egészségileg, hanem azért, mert az iskolából való tartós kiesés hosszú távra befolyásolhatja a jövőjüket. A családokra hatalmas teher és felelősség hárul amiatt, hogy a gyerekek ezt az időszakot átvészeljék súlyosabb következmények nélkül. A gyerekeket felügyelni, etetni és oktatni kell. A kormány válságkezelő csomagja erről teljesen elfeledkezett.

A családi pótlék 2008 óta forintban változatlan. Reálértéken hozzávetőlegesen 30 százalékkal ér kevesebbet, mint akkor. 2010 után a kormányzat a gyerekes családokat elsősorban lakásvásárlási hitelekkel és az adókedvezmények rendszerén keresztül támogatta. Ez utóbbi rendszer azonban tarthatatlanná válik egy olyan időszakban, amikor napi több ezer fővel nő a munkanélküliek száma, és már most több százezren keresnek állást. A hitelmoratórium pedig nem segít azokon, akik nem vettek fel, vagy nem tudtak kereskedelmi banknál hitelt felvenni már a járvány előtt sem.

A mostani válságban a családokra jelentős extra teher hárul, és azt gondolhatnánk, hogy a gazdaságvédelmi csomag erre valamilyen választ ad. Ez lehetett volna a családi pótlék tartós emelése vagy pedig egyszeri juttatás. A családi pótlék megduplázása 2 millió gyerekkel számolva havi 30 milliárd forint. Már az is segített volna, hogyha egy-két havi extra családi pótlékot osztanak ki. Talán ennyi beleférhetett volna „minden idők legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervébe”. Különösen egy magát családbarátként meghatározó kormánytól. Az intézkedésnek még a politikai logika szerint is lenne értelme, hiszen a népszerűsége nem kérdéses. Mégis mi akadályozza? Hogyhogy éppen a családok számára nincs pénz egy oly sikeresnek mondott évtized után?

Hogyan lehet szándékosan leszakadásra ítélni a gyerekek 20-30 százalékát? Hogyan lehet várni a születések számának növekedését, ha nem veszünk tudomást a már megszületett gyerekekről? Hogyan lehet társadalmi bizalomról meg szolidaritásról beszélni ott, ahol a legsebezhetőbb csoportokat magukra hagyják? Amit ma nem költünk el ezekre a gyerekekre, azt hamarosan elkölthetjük közmunkára, segélyre és rendvédelemre.

Hogyhogy éppen a családok számára nincs pénz egy olyan sikeresnek mondott évtized után?

(A cikk a G7 oldalán jelent meg: https://g7.hu/kozelet/20200409/a-gyerekekkel-mi-lesz/?fbclid=IwAR3NZUUWvZcMyA8joVtniYld3CblbMDZH7kV_Rz9IWnGKMAohOlsFXOT_Hc)

Az egyik dolog, amit megfigyeltem az elmúlt hat hétben, hogy a koronavírus okozta válsághelyzetben a korábban is fennálló különbségek élesebben látszanak.

A munkámban világosabban látni a különbséget a termékeny és a szétesett kutatók között. A társadalomban élesebben látszik a különbség a szerencsésebb és kevésbé szerencsés helyzetben lévő emberek között. A világban pedig kiderült, melyik ország pontosan hol tart, hiszen a vírus Észak-Koreától Kanadáig, Magyarországtól Új-Zélandig senkit sem került el. Sajnos számunkra ez az eredményhirdetés nem túl örömteli: Magyarország egyre nagyobb lemaradásban van azokhoz a régiós országokhoz képest is, amikhez egyáltalán még érdemes lehet hasonlítani magunkat.

 Remélhetőleg a válság egy utolsó figyelmeztetés, hogy nagyon sürgősen változtatnunk kell szabadsághiányos, félelemalapú, mindent átpolitizáló rendszerünkön.Leköröztek minket már a szomszédaink is

 Magyarországon vasárnapig 189 ember hunyt el a járványban. A feleakkora Szlovákiában 12. Északi szomszédunk nem Luxemburg, Norvégia vagy Svájc, hanem egy Magyarországnál valamivel kisebb és gazdaságilag egy kicsit fejlettebb ország. A két ország történelmi tapasztalatai és fejlődési pályája meglehetősen hasonló, annál is inkább, mert a mai Szlovákia területe történelmünk legnagyobb részében Magyarország része volt.

 Most mégis kiderült, hogy valami nagyon különbözik a két országban, ami miatt nagyon különböző eredményességgel harcoltunk a szinte ugyanakkor – Magyarországra hivatalosan március 4-én, Szlovákiába hivatalosan március 6-án – megérkező koronavírus következményei ellen. Szerintem ez az alapvető különbség a két ország politikai rendszere és vezetőinek valódi vezetői képessége.

 A koronavírus egyszerre okozott egészségügyi és gazdasági válságot, a két terület közötti nyilvánvaló összefüggésekkel. Azt már a koronavírus-válság előtt tudni lehetett, hogy Magyarországon egyáltalán nem annyira jó a helyzet, mint azt a kormány hangoztatja. Egy rendkívül gyenge egészségügyi kormányzat és Európa egyik leggyengébb és legrosszabbul finanszírozott egészségügyi rendszere, benne a legyengített járványügyi intézményekkel néz szembe egy olyan vírussal, ami a világ legjobb rendszereinek is komoly kihívást jelent. Ennek jelentős részben az az oka, hogy az egészségügy nem prioritás a rendszer számára.

 A gazdaságban a szocialista kormányok horrorjához képest a kormány kordában tartotta a költségvetési hiányt és csökkentette az államadósságot, de bármennyire is ezt sulykolta a kormány, nem következett be semmilyen magyar csoda. Körülbelül úgy növekedtünk, mint Bulgária és Szlovákia, lassabban, mint Románia és Lengyelország. A másik három visegrádi országtól már lemaradtunk és már az sem elképzelhetetlen, hogy Románia (Románia!) is lehagy minket. Ráadásul az elfogadható átlagos növekedés az egyes emberek szintjén ennyit sem ért: Magyarország az Európai Unió harmadik legalacsonyabb mediánkeresetével és még Romániánál is alacsonyabb háztartási fogyasztással rendelkezett a válság előtt.

A kormány csak kommunikál, de nem válságkezel.

 Ilyen előjelek mellett talán nem volt annyira meglepő, hogy a magyar egészségügyi rendszer a benne dolgozók hősies küzdelme ellenére nehézkesen, lassan és titkolózva reagált a helyzetre. Nem végeztek elég tesztet, ehelyett inkább elmagyarázták miért nincs szükség több tesztre. Nem volt elég maszk Magyarországon, ezért a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkezdte hirdetni, hogy a maszkok valójában nem is jók semmire. Miközben egy ilyen válságos helyzetben alapvető lenne az őszinte, egységes és átlátható kommunikáció, a miniszterelnök eközben az Országgyűlésben arra kért mindenkit, hogy viseljen maszkot.

 A kormány megpróbál a lehető legtöbb információt titkolni a betegekről. Hetek alatt jutottak el oda, hogy egyáltalán elárulják, melyik megyében hány igazolt eset van, de ennél több adatot nem hajlandóak nyilvánosságra hozni, a betegek személyiségi jogaira hivatkozva. Nem világos, hogyan sértené a betegek személyiségi jogait, ha kiderülne a Fejér megyében lévő 93 igazolt eset koreloszlása, ugyanakkor a kormány jogsértő és járványügyi szempontból teljesen felesleges módon nyilvánosságra hozta az elhunytak olyan személyes adatait, amik alapján egyértelműen beazonosíthatóak.

 De ugyanígy derült ki, hogy mire képes a magyar oktatási rendszer, a szociális ellátási rendszerünk vagy éppen a gazdaságpolitikánk. Miközben a tanárok Facebook-csoportokban próbáltak használható eszközöket találni, az Oktatási Hivatal érdemi digitális oktatásra használhatatlan eszközökkel hagyta őket magukra, illetve bejelentették, hogy telefonon vagy levélben (!) is folyhat az oktatás. A digitális oktatásra való egyhétvégés átállásnál tisztán látszott a politikai rendszer egyik legnagyobb problémája: ahelyett, hogy valamennyi felkészülési időt hagytak volna az iskoláknak, amikor már látszott, hogy mindenképpen be kell majd őket zárni, az iskolák bezárásának napján reggel még a rádióban tette egyértelművé a miniszterelnök, hogy nem lesznek iskolabezárások.

 Miközben a kormány szembemenve a tényekkel és a szakmai konszenzussal évekig arról beszélt, sőt arra építette a oktatáspolitikáját, hogy túl sokan szereznek egyetemi diplomát, sőt túl sokan járnak gimnáziumba, most néhány hét alatt rájöttek, hogy a gazdaságnak diplomás munkavállalók tömegeire van szüksége.

 Mivel a járvány alatt viszonylag világosan kiderültek a rendszer problémái, a kormányzati válasz nem nagyon lehetett más, mint egy kommunikációs offenzíva.

 Miközben a cseh miniszterelnök nyilvánosan kért bocsánatot az kormánya által elkövetett hibákért, a magyar miniszterelnök először migránsozott, aztán ellenzékezett. A migránsozás alapja az volt, hogy az első igazolt esetek iráni egyetemi hallgatók voltak, akik annak köszönhetően érkeztek Magyarországra, hogy a kormány remek kapcsolatokat épített ki Iránnal és rengeteg közpénzt költött az onnan érkező diákok ösztöndíjaira. A ellenzékezésé pedig az, hogy az ellenzéki frakciók nem szavazták meg a a kommunikációs offenzíva részét képező felhatalmazási törvényt.

 Miközben a bolgár képviselők és kormánytagok az egészségügyi dolgozóknak adták fizetésük egy részét, Magyarországon köztiszteletben álló kórházigazgatókat távolítottak el mondvacsinált indokkal.

A magyar kormányzati válasz gazdasági és szociális szempontból erősen hiányos, mert nem támogatja erőteljesen a munkahelyek megtartását és nem foglalkozik a nehéz helyzetbe kerülő magyarok megsegítésével, a politikai kommunikációs szempontokat sikerült érvényesíteni: jön az új 13. havi nyugdíj.

 Miközben a norvég miniszterelnök külön sajtótájékoztatót tartott gyerekeknek, nálunk kiderült, hogy a magyar kormányzati vezetők szuperhősöknek tartják saját magukat. Az új-zélandi miniszterelnök leszögezte, hogy a húsvéti nyuszit létfontosságú munkavállalónak tartja, nálunk egy járvány idején pedig elsősorban rendőrökre és katonákra volt szükség. Ezek a külföldi példák persze mind elsősorban kommunikációs jellegűek, nem a húsvéti nyuszi vagy a parlamenti képviselők fizetése fog minket megmenteni, de jól mutatják, mit gondolnak a hatalmon lévők az ország polgárairól.

 Mik a válság közvetlen tanulságai Magyarországon?

 Ennek a válságnak az elsődleges tanulsága, hogy ez a politikai rendszer egyszerűen nem képes másfajta működésre, mint amit az elmúlt évtizedben megszokhattunk: minden kihívásra erőből válaszol és minden kétséget és kritikát politikai támadásnak állít be. Bár néha talán szélesebb tömegek számára is érthető módon kiderülnek alapvető hiányosságok, majdnem mindent meg tud oldani a kommunikációs gépezet.

 Nincsen lehetőség bármilyen kompromisszumra, megbékélésre, valódi nemzeti összefogásra, hiszen ezzel a rendszer újra és újra megalapozó külső és belső ellenségek elleni harcnak kéne legalább egy pillanatra búcsút mondani.

 A második tanulság, hogy a Magyarország kormánya sikerrel teremtette meg a félelemnek egy olyan fokát, ahol már nem merül fel a kormánnyal szembeni érdemi és tömeges tiltakozás lehetősége, bármilyen nagy a baj.

 Szakmai érdekképviseletek alig, szakszervezetek szinte egyáltalán nem léteznek már. Az orvosok nem tiltakoztak tömegesen a védőfelszerelések hiánya ellen. Más kórházak vezetői nem lengették be lemondásukat az Országos Rehabilitációs Intézet főigazgatójának igazságtalan kirúgásakor. A tanárok szervezett módon nem fejezték ki elégedetlenségüket a digitális oktatás körüli kormányzati bénázás miatt. A munkájukat elvesztő dolgozók ezrei nem követeltek határozottabb kormányzati segítséget. Azok a köztisztviselők, akiknek megtiltották az otthoni munkavégzést, nem maradtak tüntetőleg otthon.

 A harmadik tanulság, hogy mindezek ellenére ebben a válságban kiderül, hogy kik az igazi vezetők.

 A válság bizonyos következményei teljesen objektív módon mérhetőek: hányan haltak meg és mekkora lett a gazdasági visszaesés. Ha Magyarországon lényegesen többen halnak meg, mint a környező országokban, amire jó esély van a jelenlegi számok alapján, akkor a magyar kormány nem vezette jól az országot. Ha sokkal nagyobb lesz a gazdasági visszaesés, mint szomszédainknál, akkor a hibás válaszokat adtunk a válságra.

(A cikk az Azonnali oldalán jelent meg: https://azonnali.hu/cikk/20200421_a-koronavirus-valsag-tanulsaga-magyarorszag-szamara-egyre-inkabb-lemaradunk)