Közgazdászok a válságról

Válságkezelés

Válságkezelés

Prinz Dániel: A koronavírus-válság tanulsága Magyarország számára: egyre inkább lemaradunk.

2020. május 03. - Közgazdászok a válságról

Az egyik dolog, amit megfigyeltem az elmúlt hat hétben, hogy a koronavírus okozta válsághelyzetben a korábban is fennálló különbségek élesebben látszanak.

A munkámban világosabban látni a különbséget a termékeny és a szétesett kutatók között. A társadalomban élesebben látszik a különbség a szerencsésebb és kevésbé szerencsés helyzetben lévő emberek között. A világban pedig kiderült, melyik ország pontosan hol tart, hiszen a vírus Észak-Koreától Kanadáig, Magyarországtól Új-Zélandig senkit sem került el. Sajnos számunkra ez az eredményhirdetés nem túl örömteli: Magyarország egyre nagyobb lemaradásban van azokhoz a régiós országokhoz képest is, amikhez egyáltalán még érdemes lehet hasonlítani magunkat.

 Remélhetőleg a válság egy utolsó figyelmeztetés, hogy nagyon sürgősen változtatnunk kell szabadsághiányos, félelemalapú, mindent átpolitizáló rendszerünkön.Leköröztek minket már a szomszédaink is

 Magyarországon vasárnapig 189 ember hunyt el a járványban. A feleakkora Szlovákiában 12. Északi szomszédunk nem Luxemburg, Norvégia vagy Svájc, hanem egy Magyarországnál valamivel kisebb és gazdaságilag egy kicsit fejlettebb ország. A két ország történelmi tapasztalatai és fejlődési pályája meglehetősen hasonló, annál is inkább, mert a mai Szlovákia területe történelmünk legnagyobb részében Magyarország része volt.

 Most mégis kiderült, hogy valami nagyon különbözik a két országban, ami miatt nagyon különböző eredményességgel harcoltunk a szinte ugyanakkor – Magyarországra hivatalosan március 4-én, Szlovákiába hivatalosan március 6-án – megérkező koronavírus következményei ellen. Szerintem ez az alapvető különbség a két ország politikai rendszere és vezetőinek valódi vezetői képessége.

 A koronavírus egyszerre okozott egészségügyi és gazdasági válságot, a két terület közötti nyilvánvaló összefüggésekkel. Azt már a koronavírus-válság előtt tudni lehetett, hogy Magyarországon egyáltalán nem annyira jó a helyzet, mint azt a kormány hangoztatja. Egy rendkívül gyenge egészségügyi kormányzat és Európa egyik leggyengébb és legrosszabbul finanszírozott egészségügyi rendszere, benne a legyengített járványügyi intézményekkel néz szembe egy olyan vírussal, ami a világ legjobb rendszereinek is komoly kihívást jelent. Ennek jelentős részben az az oka, hogy az egészségügy nem prioritás a rendszer számára.

 A gazdaságban a szocialista kormányok horrorjához képest a kormány kordában tartotta a költségvetési hiányt és csökkentette az államadósságot, de bármennyire is ezt sulykolta a kormány, nem következett be semmilyen magyar csoda. Körülbelül úgy növekedtünk, mint Bulgária és Szlovákia, lassabban, mint Románia és Lengyelország. A másik három visegrádi országtól már lemaradtunk és már az sem elképzelhetetlen, hogy Románia (Románia!) is lehagy minket. Ráadásul az elfogadható átlagos növekedés az egyes emberek szintjén ennyit sem ért: Magyarország az Európai Unió harmadik legalacsonyabb mediánkeresetével és még Romániánál is alacsonyabb háztartási fogyasztással rendelkezett a válság előtt.

 

A kormány csak kommunikál, de nem válságkezel.

 Ilyen előjelek mellett talán nem volt annyira meglepő, hogy a magyar egészségügyi rendszer a benne dolgozók hősies küzdelme ellenére nehézkesen, lassan és titkolózva reagált a helyzetre. Nem végeztek elég tesztet, ehelyett inkább elmagyarázták miért nincs szükség több tesztre. Nem volt elég maszk Magyarországon, ezért a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkezdte hirdetni, hogy a maszkok valójában nem is jók semmire. Miközben egy ilyen válságos helyzetben alapvető lenne az őszinte, egységes és átlátható kommunikáció, a miniszterelnök eközben az Országgyűlésben arra kért mindenkit, hogy viseljen maszkot.

 A kormány megpróbál a lehető legtöbb információt titkolni a betegekről. Hetek alatt jutottak el oda, hogy egyáltalán elárulják, melyik megyében hány igazolt eset van, de ennél több adatot nem hajlandóak nyilvánosságra hozni, a betegek személyiségi jogaira hivatkozva. Nem világos, hogyan sértené a betegek személyiségi jogait, ha kiderülne a Fejér megyében lévő 93 igazolt eset koreloszlása, ugyanakkor a kormány jogsértő és járványügyi szempontból teljesen felesleges módon nyilvánosságra hozta az elhunytak olyan személyes adatait, amik alapján egyértelműen beazonosíthatóak.

 De ugyanígy derült ki, hogy mire képes a magyar oktatási rendszera szociális ellátási rendszerünk vagy éppen a gazdaságpolitikánk. Miközben a tanárok Facebook-csoportokban próbáltak használható eszközöket találni, az Oktatási Hivatal érdemi digitális oktatásra használhatatlan eszközökkel hagyta őket magukra, illetve bejelentették, hogy telefonon vagy levélben (!) is folyhat az oktatás. A digitális oktatásra való egyhétvégés átállásnál tisztán látszott a politikai rendszer egyik legnagyobb problémája: ahelyett, hogy valamennyi felkészülési időt hagytak volna az iskoláknak, amikor már látszott, hogy mindenképpen be kell majd őket zárni, az iskolák bezárásának napján reggel még a rádióban tette egyértelművé a miniszterelnök, hogy nem lesznek iskolabezárások.

 Miközben a kormány szembemenve a tényekkel és a szakmai konszenzussal évekig arról beszélt, sőt arra építette a oktatáspolitikáját, hogy túl sokan szereznek egyetemi diplomát, sőt túl sokan járnak gimnáziumba, most néhány hét alatt rájöttek, hogy a gazdaságnak diplomás munkavállalók tömegeire van szüksége.

 Mivel a járvány alatt viszonylag világosan kiderültek a rendszer problémái, a kormányzati válasz nem nagyon lehetett más, mint egy kommunikációs offenzíva.

 Miközben a cseh miniszterelnök nyilvánosan kért bocsánatot az kormánya által elkövetett hibákért, a magyar miniszterelnök először migránsozott, aztán ellenzékezett. A migránsozás alapja az volt, hogy az első igazolt esetek iráni egyetemi hallgatók voltak, akik annak köszönhetően érkeztek Magyarországra, hogy a kormány remek kapcsolatokat épített ki Iránnal és rengeteg közpénzt költött az onnan érkező diákok ösztöndíjaira. A ellenzékezésé pedig az, hogy az ellenzéki frakciók nem szavazták meg a a kommunikációs offenzíva részét képező felhatalmazási törvényt.

 Miközben a bolgár képviselők és kormánytagok az egészségügyi dolgozóknak adták fizetésük egy részét, Magyarországon köztiszteletben álló kórházigazgatókat távolítottak el mondvacsinált indokkal.

 

A magyar kormányzati válasz gazdasági és szociális szempontból erősen hiányos, mert nem támogatja erőteljesen a munkahelyek megtartását és nem foglalkozik a nehéz helyzetbe kerülő magyarok megsegítésével, a politikai kommunikációs szempontokat sikerült érvényesíteni: jön az új 13. havi nyugdíj.

 Miközben a norvég miniszterelnök külön sajtótájékoztatót tartott gyerekeknek, nálunk kiderült, hogy a magyar kormányzati vezetők szuperhősöknek tartják saját magukat. Az új-zélandi miniszterelnök leszögezte, hogy a húsvéti nyuszit létfontosságú munkavállalónak tartja, nálunk egy járvány idején pedig elsősorban rendőrökre és katonákra volt szükség. Ezek a külföldi példák persze mind elsősorban kommunikációs jellegűek, nem a húsvéti nyuszi vagy a parlamenti képviselők fizetése fog minket megmenteni, de jól mutatják, mit gondolnak a hatalmon lévők az ország polgárairól.

 Mik a válság közvetlen tanulságai Magyarországon?

 Ennek a válságnak az elsődleges tanulsága, hogy ez a politikai rendszer egyszerűen nem képes másfajta működésre, mint amit az elmúlt évtizedben megszokhattunk: minden kihívásra erőből válaszol és minden kétséget és kritikát politikai támadásnak állít be. Bár néha talán szélesebb tömegek számára is érthető módon kiderülnek alapvető hiányosságok, majdnem mindent meg tud oldani a kommunikációs gépezet.

 Nincsen lehetőség bármilyen kompromisszumra, megbékélésre, valódi nemzeti összefogásra, hiszen ezzel a rendszer újra és újra megalapozó külső és belső ellenségek elleni harcnak kéne legalább egy pillanatra búcsút mondani.

 A második tanulság, hogy a Magyarország kormánya sikerrel teremtette meg a félelemnek egy olyan fokát, ahol már nem merül fel a kormánnyal szembeni érdemi és tömeges tiltakozás lehetősége, bármilyen nagy a baj.

 Szakmai érdekképviseletek alig, szakszervezetek szinte egyáltalán nem léteznek már. Az orvosok nem tiltakoztak tömegesen a védőfelszerelések hiánya ellen. Más kórházak vezetői nem lengették be lemondásukat az Országos Rehabilitációs Intézet főigazgatójának igazságtalan kirúgásakor. A tanárok szervezett módon nem fejezték ki elégedetlenségüket a digitális oktatás körüli kormányzati bénázás miatt. A munkájukat elvesztő dolgozók ezrei nem követeltek határozottabb kormányzati segítséget. Azok a köztisztviselők, akiknek megtiltották az otthoni munkavégzést, nem maradtak tüntetőleg otthon.

 A harmadik tanulság, hogy mindezek ellenére ebben a válságban kiderül, hogy kik az igazi vezetők.

 A válság bizonyos következményei teljesen objektív módon mérhetőek: hányan haltak meg és mekkora lett a gazdasági visszaesés. Ha Magyarországon lényegesen többen halnak meg, mint a környező országokban, amire jó esély van a jelenlegi számok alapján, akkor a magyar kormány nem vezette jól az országot. Ha sokkal nagyobb lesz a gazdasági visszaesés, mint szomszédainknál, akkor a hibás válaszokat adtunk a válságra.

(A cikk az Azonnali oldalán jelent meg: https://azonnali.hu/cikk/20200421_a-koronavirus-valsag-tanulsaga-magyarorszag-szamara-egyre-inkabb-lemaradunk)

A bejegyzés trackback címe:

https://valsagkezeles.blog.hu/api/trackback/id/tr8615656394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lőrinc Soós 2020.05.03. 08:44:59

Egyetértek a cikk fejtegetéseivel, összesen egy dolgot fűznék hozzá - mintegy megerősítésképpen.
A szlovák - magyar összehasonlításhoz, ha visszatekintünk 17-18 évvel, hozzátartozik, hogy ÚNIÓS előszobáztatásunk idején (amikor még messze nem volt biztos Szlovákia beléptetése az ÚNIÓ-ba) még óriásinak mondható előnyünk volt a gazdasági fejlettség tekintetében. Az egy lakosra jutó GDP az ÚNIÓ átlagához mérten hazánkban már valamivel 60 % fölött, Szlovákiában valamivel 50 % alatt volt !
Ezt a hatalmas előnyt sikerült 16-18 év alatt komoly hátránnyá átfordítanunk.
Ma Magyarország mutatója alulról közelíti a 70 %-ot, Szlovákiáé meg már a 80 %-ot ostromolja.
A tendencia (tehát a pozícióvesztés) hasonló a románokkal, sőt a bulgárokkal szemben is.
Mindezt úgy, hogy évről évre élvezzük a közösségben a nettó haszonélvező státusát, és tele szájjal szidjuk közben a közösséget, melyben a meghatározó erők nyilván vastagon nettó befizető pozícióban vannak.
Szomorú, száraz tények, de a lényeg, hogy "dübörög a gazdaság", és erre jön még a járvány hatása, amiben köztudott, hogy - extrém magas külgazdasági kitettségünk miatt - Magyarország a világ legsérülékenyebb országai közé sorolódik !
süti beállítások módosítása