Közgazdászok a válságról

Válságkezelés

Válságkezelés

Petschnig Mária Zita: Semmi sem az, mint aminek láttatják

2020. augusztus 04. - Közgazdászok a válságról

A járvány első hullámának magyarországi levonulta után, gondoltam, nem ártana áttekinteni a károk enyhítésére mondott adófizetői pénzek sorsának alakulását. A hónap közepén a PM is elkészítette a maga mérlegét, van tehát mihez viszonyítanunk.

A minisztériumban íródott anyag mindenekelőtt azt kívánja bizonyítani, hogy a magyar kormány élen járt a koronavírus elleni védekezés áldozathozatalában, hiszen az unióban a harmadik helyezést értük el (a németek és a csehek után) a GDP-ben kifejezett ráfordítások alapján. A 2019-es bruttó hazai termékhez viszonyítva, 20 százalékot hoztak ki, ami mennyiségileg valóban impozáns lenne, ha igaz lenne. Ha nem számoltak volna bele fűt, fát az intézkedésekbe. Így az MNB által nyitott új hitelkereteket és garanciákat, amik nem azonos fajsúlyúak a tényleges jövedelemosztással, hiszen csak igénybevételi lehetőségeket jelentenek és nem konkrét keresletnövekedést. E potenciális források nélkül, a járványra elkülönített alapok – az uniós pénzek átcsoportosításával együtt – a 2019-es GDP-nek csak az öt százalékát tették ki. Nem véletlenül kifogásolta az EB, hogy a magyar kormány az unió átlagánál jóval kevesebbet kíván fordítani a munkanélküliek ellátására, a munkahelyek megvédésére, az egészségügyre, oktatásra és a szociális ellátásra.

 Mennyiségi alulteljesítésünknél azonban nagyobb problémát látni a kárenyhítésre szánt források felhasználásának szerkezetében. Ismeretes, hogy április elején, három alapot képeztek: a járvány elleni védekezését, a gazdaságvédelmit és az EU-ból érkező támogatásokét. Az utóbbi forrását nullára állították be, demonstrálva, hogy az unió semmivel sem segít bennünket. A hivatkozott PM-jelentésből azonban kiderült, hogy 335 milliárd forint uniós forrást mégiscsak sikerült felhasználnunk, ami nagyon is érdemi volt: innen mentek a bértámogatások és a KKV-k fejlesztésére fordított pénzek.

A továbbiakban a két, forrásokkal feltöltött alap pénzeinek alakulását tekintem át.

 A járvány elleni védekezés alapjának forrásait – a 2020. évi szabad költségvetési tartalék bedarálásán túl – arra hivatkozva szedték össze, hogy ilyen válságos időkben mindenkinek hozzá kell járulni a nemzetmentéshez. A „mindenki” aztán egy szűkebb kört – a kormány bögyében lévőket – érintett, így a bankokat, a kereskedőket, az önkormányzatokat és a pártokat. A tervezett alap 663,5 milliárd forintot tett ki, amiből az operatív törzs által szükségesnek tartott kiadásokat és az egészségügyben dolgozókat kívánták finanszírozni (egyszeri juttatás és az egyébként is betervezett béremelés). A PM július 16-i közlése szerint, az alapból 126,5 milliárd forintos túlköltés történt, amire a szabályok szerint volt lehetőség. Az alapból történő tényleges költekezésről a következőket tudjuk.

375343.png

Több mint 300 milliárd forint felhasználásáról – ezért is neveztem el fekete lyuknak – nem tudunk semmit. Kézen-közön elcsorgott volna? Ha meg nem, miért nincs tisztességes elszámolásának nyoma, hiszen a mi pénzünkről lenne szó, nem?

A lélegeztetőgépeket – mint kiderült – sikerült túlvásárolnunk (mennyiségüket és árukat tekintve is), amiben azért jó is van. Mindenekelőtt, hogy az országban lévő hozzávetőleg 20 ezer készülékre momentán csak néhány polgártársunk szorul, így van bőven mit elajándékoznunk. (Legutóbb a kirgizeknek küldtünk 20 darabot, elvégre kipcsák rokonaink is megsegítettek bennünket a Türk Tanácson keresztül, amikor arra rászorultunk és az EU még a füle botját sem mozdította – Orbán Viktortól szerzett információ). S jó az is, hogy a jelentősen túlárazott gépek kontroll nélküli importja után, jó pár polgártársunk elmondhatja azt, amit Mészáros Lőrinc nemrég lenyilatkozott: „Nincsenek anyagi gondjaim”. Úgyhogy ez a tétel rendben van.

De hogy jönnek a járvány elleni védekezéshez a minisztériumi személyi és dologi kifizetések, valamint a központilag tönkre tett szemétszállítás 3 milliárd forintos kisegítése? A kérdés – költői persze.

A gazdaságvédelmi alap felhasználása ennél is cifrább. Máig nem tudni, honnan kaparták össze rá – a nemzeti foglalkoztatási alap bevetésén túl – azt 922,5 milliárd forintot, amivel az alap forrásai indulásnál 1345,6 milliárdot tettek ki. Ebből – a PM közlése szerint – július közepéig 1298 milliárd forintot használtak fel. Már az is sokat mond, hogy a zömét (70 százalékát) a miniszterelnökség/miniszterelnöki kabinetiroda, az ITM és a KKM közvetítésével.

Józan paraszti ésszel úgy gondolnánk, hogy ha válság van, ha leáll a gazdaság, kiesik a kereslet, akkor olyan döntéseket kell hozni, amelyek rövid távon pótolják a fogyasztási keresletet (a válságból való kilábolás mindig a fogyasztás beindulásával kezdődik), hosszabb távon pedig elősegítik a gazdaság jövedelemtermelő-képességének, versenyképességének javulását. A mi kormányunk azonban nem így gondolkodott. Számos országgal ellentétben, nem kezdett „pénzszórásba”, mondván, hogy „ingyen ebéd” pedig nincs. Azt az elvet követte, hogy a cégeket kell megsegíteni, amiből majd a foglalkoztatottakhoz is lecsorognak források. Csakhogy egyrészt júniusban például a statisztika szerint is munkát kereső honfitársaink közül kétszázezren semmilyen jövedelemhez nem tudtak hozzájutni. Másrészt az „ingyenebéd” tilalma csak a kiszolgáltatott munkavállalókra vonatkozott, hiszen a munkaadóknak, a hazai telephellyel rendelkező cégeknek 219 milliárd forintos támogatási alapot nyitottak (ezt július 23-án további 30 milliárddal megtoldották) – a gazdaságvédelmi alapból turisztikai fejlesztésekre fordítható 110 milliárdos adományon túlmenően. A KKM-nél fokozatosan 249 milliárd forintra duzzadt forrást kizárólag a nagy cégek 1,6 millió eurót meghaladó (nagyjából 560 millió forint) beruházásainak támogatására adják majd – vissz-tehermentesen!  Noha az ilyen arányú „ingyenebéd”-osztással (a végső fogyasztóknak, a tömegeknek semmi, de keveseknek, az egyébként is gazdagoknak pedig milliárdok) messze nem értek egyet, ám ez a versenyképesség-növelőnek elnevezett projekt mégis csak besorolható a gazdaságvédelem tárgykörébe.

Nem így az a közel 100 milliárd forint, amit ebben az évben a Budapest-Belgrád vasút és Paks II. építésére szánnak. Ezek a soha a büdös életben meg nem térülő beruházások ugyan lehet, hogy most növelik a foglalkoztatást, ám tartalmukban távlatosan nem védik, hanem rongálják a magyar gazdaság fejlődését, növekedési esélyeit. Mindamellett, hogy már ma is forrásokat vonnak el a lehetséges fogyasztásbővüléstől és/vagy a lukratív fejlesztésektől és/vagy a versenyképességjavító, embertőkébe való befektetésektől.

E legutóbbi állítás ráillik arra a több mint 200 milliárd forintra is, amit a gazdaságvédelmi alapból szórtak ki július közepéig olyan célokra, amiknek nincs közük a 2020-ban válságba került magyar gazdaság mielőbbi felépüléséhez. A Magyar Közlönyökben megjelent, jelzett tartalmú döntések összesített adatait tartalmazza a következő táblázat (április-július 15.).

375344.png

Nincs okunk a táblázat egyes tételeinek indokoltságát vitatni, csak az nem érthető, miért kell a magyar gazdaság védelmeként beállítani és eladni

  • a HM, a Katonai Biztonsági Szolgálatok költekezését, a büntetés-végrehajtás finanszírozását;
  • a Nemzeti Korcsolyázó Központ, a Bozsik Stadion, a kerékpáros létesítmények, az Erzsébet-táborok, a veszprémi uszoda, a nemzeti sportközpontok, az olimpiai utánpótlás-nevelés támogatását;
  • a határon túliak forrásellátását, beleértve a Nyugat-balkáni Beruházási társaságot is;
  • a Nemzeti Hauszmann-terv és a Várkapitányság építkezéseihez folyósított összegeket;
  • az Eifel Műhely és Próbacentrum, az Operaház felújítását, a Magyar Művészeti Akadémia, a művészeti intézmények, társaságok, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a közgyűjtemények, a Nemzeti Filmintézet, a Lakitelki Alapítvány cégének szubvencionálását;
  • a Nemzeti Hulladékgazdálkodást Koordináló Vagyonkezelő Zrt megsegítését;
  • a minisztériumok igazgatására kiutalt pénzeket;
  • egyes kormányközeli önkormányzatok működésének megsegítését;
  • az egyébként is túlfinanszírozott kormányzati kommunikációt;
  • a magyarországi űrtevékenységet, az egyházi örökség védelmét és a kínai orvoslás meghonosítását nálunk?

A felsoroltak nyilvánvalóan kilógnak a józan ésszel elképzelt gazdaságvédelem tárgyköréből. Kényszeres idesorolásuk arról tanúskodik, hogy a kormánynak nincs elképzelése a recesszió kezeléséről. Az Orbán-kormány sodródik a klientúrája és a vélt szavazóbázisa által támasztott igények folyamában.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a táblázatban megjelenített számok nem arra utalnak, hogy a vizsgált időszakban például a sportra, az egyházakra, a határon túliakra stb. csak ennyit költöttek volna. Nem, ennél jóval több folyt el minderre, ám itt csak azokat a kiadásokat gyűjtöttem egybe, amelyek a gazdaság védelmére felállított alapot terhelték, bemutatva, hogy a kedvenc témák, a preferált kijárók ide is be tudtak türemkedni.

S van még egy rossz hírem: a jövő évi költségvetésben megképzett gazdaságvédelmi alap tervezett kiadásai sem követnek más elosztási algoritmust. Megyünk tovább az Orbán-szabta úton, dudorászgatva, mintha nem történne semmi: „Ki tudja merre, merre visz a végzet…”

 (A cikk a HírKlikk.hu oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/public/kozelet/semmi-sem-az-mint-aminek-lattatjak/367211)

Bod Péter Ákos: Hogyan tovább és hova?

Merre halad, és merre haladjon a világ a koronavírus-válság után?

Hiszen még azt sem látjuk pontosan, mi is történt nálunk, milyen állapotban van a magyar társadalom. Sőt, van-e magyar társadalom, a szó igazi értelmében.

Ám menjünk sorban. Már a veszedelmes vírus európai felbukkanása előtt gyakori témája volt a közelgő krízis a szakmai és személyes beszélgetéseknek, noha egészen más válság lehetőségét latolgattuk. Ez már önmagában különös. Az Európai Unió és annak keleti pereme, az Egyesült Államok a foglalkoztatottsági, nemzeti jövedelmi adatokat tekintve rég maga mögött hagyta a 2008 utáni recessziót, sőt ezévig rekordhosszúságú üzleti konjunktúraciklust mutathatott fel. Mégis végig a válság gondolata, szóhasználata uralta a közbeszédet, nálunk különösen. Akik ma egyetemre járnak, a gazdaság és pénzügy szavakat gyerekkoruk óta leggyakrabban a gazdasági válság, pénzügyi krízis összetételben hallották. Amerikában a fiatalok között népszerűbb a szocializmus a piacgazdaságnál, emberemlékezet óta először nevezik magukat politikusok szocialistának, és nem is a közélet perifériáján. Recseg-ropog a nyugati társadalmi rend, több irányból is támadják a piacgazdaságot, vagy ha úgy tetszik, kapitalizmust a nagy pénzügyi válság óta.

És nálunk? Ahogy látom, a 2006 és 2010 közötti zavaros években végleg odaveszett az a remény, amely még 1990-ben így kapott formát: „Európába, de mindahányan!”. A rendszerváltozással a parlamenti demokrácia és a piacgazdaság ugyan helyreállt, de persze – mint máshol is a térségben – erős kelet-európai akcentussal. Európába vissza, mindahányan? Intézményileg visszakerült hazánk 2004. május elsején. Értékrendet, életmódon tekintve, amint ezt felmérések és napi tapasztalatok mutatják, csak hiányosan. Sokarcú, megosztott, közös irány és távlat nélküli magyar társadalmat talált el a 2008-as pénzügyi krízis. Az utána hatalomra kerülők jól érzékelték a nemzet megosztottságot és irányvesztettséget; az előzőt kihasználták, irányként pedig a NER-nevezetű felülről vezérelt rendet hirdették meg.

A NER igazi természetéről sokat lehetne vitázni.

Eleve nem világos, talán irányítóinak sem, a követőiknek pedig különösen nem, hogy mire is fut ki. Azt inkább látni, hogy mi nem akar lenni. Irányítói nem ambicionálják az európai centrumországok szoros politikai és monetáris együttműködésében való részvételünket, a szociális jogokkal ötvözött modern európai versenygazdasági modellhez igazodást. Talán nem tartják magukat arra alkalmasnak, a magyar nemzetet pedig felkészültnek.

És ez utóbbi a nagyobb ügy, az igazán súlyos kérdés. Amikor azzal kezdi a politikus, hogy „mi magyarok”, rendre olyat állít, amely a magyar társadalom nagy részére eleve nem igaz. Vannak magyarok, akik itthon boldogulnak, és vannak százezerszámra, akik külföldön dolgoznak és már tartósan ott élnek; vannak, akik beleszoktak vagy eleve beleszülettek a piacgazdaságba, természetesként élik meg a globális termelési láncok világát, míg másoknak az egész idegen és fenyegető maradt. A nemzetközi összehasonlító mérések alapján az utóbbiak sajnálatosan nagy hányadot tesznek ki.

Az elmúlt néhány évben a jó külső konjunktúra közepette, az uniós pénzügyi támogatások és a világpiacra termelő cégek által hajtva a magyar gazdaság végre ismét növekedett, a térség országaival együtt, azoktól némileg elmaradva, de mégis érzékelhetően. Ám eközben csak a felső egyötödnek javultak érdemben a jövedelmi pozíciói. Leginkább azok gazdagodtak, akik a globális értékláncokban dolgoztak, mások pedig a NER-kapcsolatokból profitáltak. Őket szolgálta az állami család- és lakástámogatási rend és az adózási szisztéma. Gyarapodásuk valóban erőteljes volt. A világkonjunktúra azokban 2019-ben elérte csúcsát, a nyugati üzleti élethez kötődők körében érezhetően megszaporodott a válság miatti aggódás. Azt nem tudom, hogy a NER-nyertesek aggódtak-e, aggódnak-e a jövőt illetően. Az viszont mérhető, hogy az alsó háromötöd-társadalomnak csak morzsák jutottak az anyagi gyarapodásból. Az új hatalmi rend döntően nem-gazdasági eszközökkel pacifikálta őket, meglehetős sikerrel: a külső ellenségek távoltartásának ígéretével, nemzeti büszkeséggel, kormányzati sikerpropagandával, a társadalmi rend fenntartásának szlogenjével.

Ebben az egyenetlen helyzetben érte hazánkat a koronavírus-járvány.

Láttuk, hogy kezdeti bizonytalankodás után a hatalmi központ milyen gyorsan fedezte fel, hogy az elkerülhetetlen krízissel újabb centralizációra nyílik ragyogó alkalom. Tovább korlátozható az önkormányzatok, az ellenzéki pártok, a média és a személyközi nyilvánosság mozgástere, sosem látott szabadsággal lehet átcsatornázni a költségvetési és uniós pénzeket a kiválasztott kedvezményezettekhez, a kedvenc presztízsberuházásokba. Így is történt a rendkívüli felhatalmazás heteiben. Amint független gazdasági elemzők szóvá tették: a válságkezelésre előirányzott költségvetési források komoly hányada is a szerencsés nyertesek vagyongyarapodását szolgálja majd. Felgyorsult a kormány keleti politikai szövetségeseivel és ügyfeleivel kötött projektek megvalósítása, és ezzel bizonyára faktummá váltak az adófizetőkre nézve nagyon költséges keleti kötődésű ügyletek.

Mi történt mind eközben a töredezett magyar társadalommal?

Keveset tudunk erről. Észleltük állások tízezreinek azonnali megszűnését, ezzel családi egzisztenciák megrendülését. Pontos képünk azonban nem lehet a statisztikai adatok késedelmessége és gyenge reprezentativitása miatt. A közmunka intézményének sajátos magyar definiálása eleve eltér az Európában szokásostól, és a valóságosnál kedvezőbb képet nyújt a munkanélküliségről; ez a statisztikai ügyeskedés még hátrányunkra is lehet az uniós válságkezelési eljárások során. De ami a legfőbb okozója a bizonytalanságnak: a munkaképes korú lakosság meglehetősen nagy hányada jó ideje féllegális vagy egyszerűen fekete foglalkoztatásból él. E kör mértékét csupán becsülni lehet. Csak találgathatjuk, hogy valójában hányan vesztették el törékeny jövedelmüket az üzleti ciklus márciusi megtörésekor.

Nem ok nélkül ilyen nagy a legalitás határán lévők száma, még a piacgazdasági rendre való visszatérésünk után három évtizeddel is. Ugyanis a volt tervgazdaságok között nálunk a legnagyobb az állami adóelvonás aránya, mivel itt a legaktívabb az állam. Márpedig ha a hazai termék felére rúg a költségvetés kiadási oldala, akkor a GDP felét teszi ki az adók, járulékok és egyéb elvonások aránya is. Ennek a rajtunk maradt poszt-szocializmusnak is szerepe van abban, hogy ilyen sokan húzódnak ki a társadalom peremére; hogy ilyen nagy az adóelkerülési hajlam, makacsan tartja magát a korrupció, és hogy eközben minden mértékadó indikátor-rendszer ítélete szerint gyenge hatékonyságú az államunk.

A politikai hatalom idén, a politikai rendszerváltozás harmincadik évfordulóján büszkén deklarálta, hogy a 2011-es Alaptörvénnyel lezárta a poszt-kommunista időszakot, holott valójában a versenygazdaság nyíltan vállalt visszaszorításával, az államon keresztüli erőforrás-osztogatással maga tartósította és intézményesítette az államszocialista országokra hasonlító etatizmust. Legalább is a gazdaság azon hányadában, amelyet nem engedett át a stratégiai szövetségesként kezelt multinacionális vállalati körnek. Ez a kör most szabja át a koronavírus-járványban megszakadt, a kereskedelmi háborúskodás miatt újrarendeződő termelési láncait; izgatottan várjuk, hogy a nagy újraindulás nyomán mi marad meg és mi marad el a magyar feldolgozóiparban, és mi jön ide. A nagy üzleti döntések máshol születnek ezekről.

Nem látni sokkal tisztábban azt sem, hogy milyen állapotban ér majd minket az ősz.

Itt van az oktatás ügye, amelynek hirtelen leállása és három napon belüli újraindulása családok millióit érintette. A társadalmi következményeiről keveset tudni. Minálunk otthon rendszeresen előfordult, hogy négyünk egyszerre négy laptopon dolgozott tanulóként, tanárként, otthoni irodistaként. Ám mi lehetett az olyan családokban, ahol egyetlen számítógép sincs? Ahol a szülők általános tudásszintje nem alkalmas a tanár pótlására? Magyarország az uniós felmérésekben a digitális felkészültséget tekintve a rangsor végén kullog. A PISA-felmérések tanúsága szerint a magyar iskolások eddig is lemaradoztak tudás- és képességi szintben az élenjáróktól. Vajon a nehezebb sorsú rétegekben, a rosszul ellátott körzetekben hogyan küzdöttek meg a krízis oktatási következményeivel? A társadalom szegényebb kétharmada mennyire áll készen a válság után várható technológiai, társadalmi átrendeződésekre?!

Az oktatásra valamint az egészségügyre költött kiadásoknak a nemzeti jövedelmen belüli hányadát tekintve hazánk az európai sor vége felé található.

És nemcsak a pénzhiány a baj. Magam úgy tapasztaltam, hogy a tanítók, tanárok, orvosok, ápolónők a szűkös anyagi keretek, a hatóságok tehetetlensége és kapkodása ellenére, áldozatos munkával alkalmazkodtak a járványidőszak cudar viszonyaihoz. Leginkább rajtuk múlott, hogy nagyobb botrány és kataklizma nélkül élte túl az ország ezt a tavaszt. Talán általában is elmondható, hogy az alkalmazkodási képességünk erős: a merev rendszerek, életidegen szabályok, valamint a pénzhiány és technikai elmaradottságok közepette is képesek vagyunk megtalálni a fennmaradáshoz szükséges pótmegoldást. Szerezhettünk ilyenben elég történelmi tapasztalatot, az igaz. Ám ebből aligha lesz modern és versenyképes társadalom. A merev rendszereket és az újratermelődő elmaradottságokat nem megbütykölni és kicselezni kellene, hanem eltakarítani az útból.

Ez pedig átvezet oda, hogy mi felé is kellene haladnunk most. Most, amikor még képlékeny a helyzet, és nem állt vissza a válság előtti status quo, elvileg nyílik mód a nagyobb változtatásra. De illúzióink ne legyenek. Csak reménykedhetünk, hogy a kényszerű leállás nyomán tisztábbá vált természeti környezetünket meg tudjuk őrizni a gazdasági tevékenységek újraindulása után is. Hogy a shoppingolás felfüggesztése alatt a fogyasztók felülvizsgálták vásárlási szokásaikat. Hogy a tömegturizmus túlzásairól lenevel minket az aggodalom és a kijózanodás, és helyébe a szelíd időtöltés lép. A szaktudás visszanyeri tekintélyét, a politika pedig belátja, hogy vírusügyben, csakúgy, mint a mai kornak megfelelő oktatás dolgában, vagy az atomenergia kérdésében nem dilettáns módon, ötletelve kell határozni, hanem gondos egyeztetéssel, az érintettek bevonásával, a nagy ügyek eldöntéséhez szükséges alázattal.

Aligha lesz így. És mégis mondjuk ki minél többen és minél világosabban, mit kellene tennünk a válság után, és még a következő előtt, a közös jövőnk érdekében.

Kezdjük itthon. A járvány talán azért is kímélte meg viszonylagosan eddig a térséget, és benne hazánkat, mert a világ sok más részéhez képest elég zárt. Az emberek nem sokat utaznak, sokan bizony a kijárási korlátozás idejében pont annyit ültek otthon, a televízió előtt, mint előtte. De az atomizáltság, a szűk családi körre korlátozott kapcsolat kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá, maradivá tesz. A vírusválság megmutatta, hogy ilyenkor még fontosabb a helyi közösség, a lakóhely. A helyi társadalom súlya bizonyosan felértékelődik a vírus utáni új körülmények között. A járvány idején megtanulhatjuk, hogy a kormány, a pártpolitika még messzebb kerül a polgártól és annak mindennapi gondjaitól, míg a szomszédja, a polgármestere, körorvosa, lelkésze, a civil önszerveződés annál fontosabb lesz. Maradjon meg ez így, a közéletnek tudatosan legyen fő terepe a lakóközösség, amelyben az emberek egymásra támaszkodhatnak.

 Most ismét megmutatkozott, hogy mennyire fontos az iskola a családnak, és a család is az iskolának.

Hibás ugyan az állam ideológiája, amely központosít és a politika harci terepévé teszi az oktatást; ám éppen emiatt még lényegesebb, hogy jelen legyenek az intézmények életében a legfőbb ’stakeholderek’, a szülők, a helyi közösség véleményformálói.

A gazdaság gyors leállása és szakaszos, elnyúló újraindulása rávilágított a magyar gazdaság sokféle gyengeségére. A nagyvállalatok ügyét félretehetjük, mert nincs sok ráhatásunk az ottani belső folyamatokra. A kisebb cégek körében gyakori volt a tanácstalanság, és első reflexként a visszahúzódás, a működés takaréklángra állítása. Félő, hogy nem mindenki tud majd egyáltalán újraindulni. Minden válság szelektál, azzal pedig teret nyit némelyeknek a gyors kiemelkedésre, de a krízis fölösleg károkkal is jár, értékeket rombol. A vállalkozói körnek jobban képessé kellene válnia az együttműködésre, egymás gyors kisegítésére, a megnyíló lehetőségek közös kihasználására. Ebben a magyar üzleti élet gyengébbnek mutatkozik, mint sok más országban, ahol a szakmai, helyi és hivatalos szervezetek keretein túl is élénk a kapcsolat az emberek között. A magyar cégvilágban sok a reménytelenül kicsi méretű vállalat; az ilyenek vagy kiszelektálódnak, vagy megtanulnak együttműködni, ami nehéz kulturális folyamat. Ám most évjárati okokból egy korosztályi váltásnak is a közepén vagyunk, az akár segítheti is az átalakulást.

A világban most mintha lelassult, leállt volna a globalizáció. Ezt azonban csak átmeneti döccenőnek gondolom, bár az újraindulásnál biztosan tanultak a cégvezetők a túl hosszú szállítási lánc, az egyetlen beszerzési forrástól való függés okozta veszteségekből, és figyelembe veszik a nagyhatalmak és tömbök közötti kereskedelmi villongásokat. Akár nyerhet is a közép-európai térség abból, ha átrendeződnek a beszerzési kapcsolatok. De Magyarországnak már nincs itt helyzeti előnye. Fejlettségben, ipari szofisztikáltságban, termelékenységben beértek a mögöttünk levők, és nagyon elhúztak a korábban is polgárosodottabbak, mint a csehek, szlovének. Súlyosbítja a helyzetet, hogy európai szövetségeseinknek a magyar kormány iránti bizalma láthatóan elfogyott, a roppant különös rezsimekkel szövögetett újabb kormánykapcsolatok pedig nem segítenek a magyar nemzetgazdaság szükséges modernizálódásában.

A kormánypolitika gyökeres megváltozására van szükség, amire csak az ellenzéki erők egyeztetett fellépése adhat esélyt. Annak sikere esetén olyan koalíciós kormány léphet majd hivatalba, amely elvégzi az európai érték- és érdekközösséghez való visszatérésnek és a modern Magyarországhoz szükséges politikai, törvényi keretek megalkotásának a feladatait.

Ám az még messze van. A civil társadalom addig is sokat tud sokat tenni, még külső kapcsolataikban is. A szakmai, települési szintű és személyes kapcsolatok révén a lehetőség szerint tudatosítani kell a partnereink, szövetségeseink körében, hogy a mai kormánypolitikán túl is van Magyarország, sőt a magyar társadalom nagyobb fele mutatkozik érdekeltnek és érdeklődőnek az európai kapcsolatrend iránt.

A munka zöme azonban otthon, helyben végzendő el. Egyáltalán nem gondolom értelmiségi pótcselekvésnek azokat a programvitákat, amelyek a magyar társadalmat szolgáló adózási elvekről, egészségügyi reformokról, oktatási koncepciókról, a múltunkhoz és a jövőnkhöz való viszonyunkról szólnak. Nincs jelenleg aktualitása, mégis fontos, hogy folyjon gondolkodás az euróövezeti csatlakozás ügyéről, a közös európai ügyészség munkájában való részvételről. Hazánkban ma nem létezik kormányzati szintű területfejlesztés (sem), miközben az ország fejlettségi szétszakadása, egész térségek elnéptelenedése már régen nem csupán jövőbeli fenyegetés.

 Most ismét az fenyeget, hogy hamis kérdésekkel, az igazi nemzeti bajokat elfedni szándékozó álvitákkal töltik meg a hivatalos kommunikációs tereket. Eközben a világ gyorsan fordul. Válság után mindig felgyorsulnak a folyamatok. Sosem lehet visszatérni pont oda, ahol megszakadt az ügymenet, és ilyenkor különösen fontos a tájékozódás, tájékoztatás, együttműködés, kifele fordulás, nyitottság. Válság után? De hiszen a mostani hirtelen epidémia is csak arra figyelmeztet minket, hogy társadalomban, természetben, gazdaságban, a kultúra és a gondolatok világában ritka, és leginkább csak illuzórikus a nyugodt, válságmentes időszak. Az ügyek hajlamosak időnként összetorlódni, a hatások összeadódni. Most is ilyen szakaszba kerültünk; ebből adódnak teendőink.

(A cikk a Városi Kurír oldalán jelent meg: https://varosikurir.hu/bod-peter-akos-hogyan-tovabb-es-hova/)

Petschnig Mária Zita: Mire folytak el a költségvetési pénzek?

A veszélyhelyzet június 18-i lezárásával véget nem érőnek tűnő ünneplésbe kezdett a karmester és dalárdája – mintha nekik köszönhetnénk, hogy a vírus más országokkal összevetve, nálunk szolidabb lefolyású volt.

Hát nem!

A gyeplőt ugyanis közénk vetették: egy magára hagyott társadalom védekezett úgy, ahogy tudott, megrémülve az olaszországi járvány látványától. Az egészségvédelem kimerült a „maradj otthon” és „moss kezet” intelmében, a háztartások anyagi védelmére pedig morzsácskák jutottak a költségvetési nagykalapból. Más uniós országok GDP-jük több mint tíz százalékát fordították a lakosság fogyasztásának mentésére. Nálunk erre ténylegesen legfeljebb egy százalék jutott. A kormány által bemondott, GDP-arányos, 20 százalékos „mentőcsomag” zöme hitel, illetve garanciavállalás; a vállalkozások közvetlen támogatása jó, ha két százalékot kitesz.

Ebben az írásban az elérhető számok alapján, megpróbálok mérleget készíteni arról, hogy az operatív törzs felállásától (január 31.) a veszélyhelyzet megszűntéig mi jellemezte a kormányzati költekezéseket.

Április elején, a költségvetési pénzek koncentrálására felállították a járvány elleni védekezés alapját és a gazdaságvédelmit. A járvány elleni védekezés alapjába beletették a 2020-as költségvetés szabad tartalékát, az országvédelmi alap 378 milliárdját, ami rendjén való, hiszen az a rendkívüli költségvetési kockázatok ellensúlyozását szolgálta. Ide irányították az egészségügyi dolgozók költségvetésbe egyébként is betervezett, év végi béremelési forrását, 82 milliárd forintot, ami sima átcsoportosítást jelentett. Besöpörtek a költségvetésből még – nem tudni honnan – 47 milliárdot és további 127 milliárdot azzal a felkiáltással, hogy a válság terheiből mindenkinek ki kell vennie a részét. Ám az e szlogenre hivatkozott intézkedések a bosszú, a büntetés és a kárörvendés stichjétől bűzlöttek, amikor az önkormányzatokat, a pártokat, a megszerzésre rég kiszemelt kereskedelmi cégeket és a bankokat (de csak átmenetileg) megsorozták. Összesen 633,7 milliárd forintot kalapoztak össze; ebből tervezték finanszírozni az operatív törzs döntéseit, továbbá a gyes, gyed, gyet meghosszabbítása miatti többletköltségeket, valamint az egészségügyi béremelést és bérkiegészítést (bruttó ötszáz ezer Ft/fő). Az alapból való felhasználás mértékéről ellentmondó kormányzati híradások jöttek. Április végén például az, hogy már 600 milliárdot elköltöttek belőle, júniusban azonban 480 milliárdra apadtak a kiadások.

Június végén megtudtuk, hogy az alapból 300 milliárd forintot 16 ezer lélegeztetőgépre adtak ki, miközben a hazai gyártás is megindult. Így momentán nagyjából 20 ezer készülékünk van, miközben a járvány csúcspontján is csak nyolcvanat kellett igénybe venni. Nem kis túlbiztosítás! Hogyan fordulhatott elő, amikor március 13-án Orbán Viktor arról adott számot, hogy az egészségügyben meglévő 2000 készülék elégséges tartalékot jelent?

A hazai gyakorlat ismeretében, csak azt tudjuk feltételezni, hogy egyeseknek jó üzletnek bizonyulhatott a készülékek behozatala. A KKM-től kapott információ alapján, az átlagos beszerzési ár 18,7 millió forintra jön ki, ami kétszerese a legprofibb amerikai gépekének. Mi meg a kínaiaktól vásároltunk, ahol a normál ár 4 millió forint körüli lehetett (de a kereslet-felhajtotta ár sem nőhetett ennek a duplájára). Most az a terv, hogy 9000 készüléket eladnak, s ha ezt a beszerzési ár feléért sikerülne, a kapott 81 milliárd forintot illő lenne az akciót finanszírozó, a válság alatt többszörösen megszorongatott önkormányzatoknak visszaadni. Ennek megtörténte azonban bizonyosan nulla valószínűségű.

 A járvány elleni védekezési alapot a jövő évi költségvetésbe is beállították – miközben a járványt már ez év második felében kiiktatódónak vélelmezik a költségvetés készítői! –, és az ide bedarált, önkormányzatoktól elvont 87 milliárd forintról sem mondanak le, sőt, a gépjárműadót a továbbiakban is 100 százalékban tartósítják a központi költségvetésben.

Ennél cifrább a helyzet a gazdaságvédelmi alappal (1345,6 milliárd). Ide suvasztották be a nemzeti foglalkoztatási alapot (423 milliárd) és összekapartak további 923 milliárdot az államháztartás más előirányzataiból – ennek részletei azonban nem ismertek. Április végéig az alapnak még csak a húsz százalékára volt program, főként bérkiegészítésre – de azóta már tudjuk, hogy innen finanszírozzák a Budapest-Belgrád vasút idei 82 milliárdra emelt kiadásait, az Erzsébet és ifjúsági táborok költségeit, támogatják a nagy cégek nagyberuházásait (minél nagyobb, annál nagyobb mértékben), de ebből jutott 36,5 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztésre is, legutóbb pedig a Nemzeti Korcsolyázó Központra (1,1 miééiárd),  a Vár-beli építkezésekre (10 milliárd), kerékpáros létesítményekre (4,3 milliárd), a 2021. évi vadászati kiállításra (a korábbi 7,7 milliárdot 2,2 milliárddal megfejelve) és kormányzati kommunikációra (2,1 milliárd).

A kiragadott példákkal csak azt akarom illusztrálni, milyen hatalmas a fantáziája a kabinetnek, amikor gazdaságvédelem címszó alatt szórogatja szerteszét az állampolgárok pénzét. Az igaz, hogy minden kiadásból lesz valami kereslet, ami kínálatot generál, és abból újabb kereslet, de egyfelől most rövid távon a munkát nem találók jövedelmét kellett volna pótolni, másfelől pedig hosszú távon korántsem mindegy, hogy milyen kapacitások épülnek ki, azok milyen termelő-, versenyképesség-növelő erővel rendelkeznek. Láthatóan, a kormányzati döntések ettől eltérő szempontokat követnek, gazdaságvédelemre való hivatkozásuk merő szemfényvesztés.

Sajnálatos módon, ugyanez jellemzi a jövő évi költségvetésben kialakított gazdaságvédelmi alap tervezett felhasználását is. Az összes elköltésre szánt 2555 milliárd forintnak legfeljebb 37 százalékára lehet ráfogni (és ekkor nagyon jóhiszemű voltam), hogy ténylegesen a gazdaság és a társadalom fejlődését szolgálja – hosszabb távon. Nem vitatom a többi jogosultságát – bár lenne mit bőven kapargatni rajtuk –, csak azt a hazugságot és a társadalom megvezetését kifogásolom, hogy minderre ráhúzzák a gazdaságvédelem megtévesztő ruháját. Álságos, képmutató kormányzati magatartás.

Ugyanakkor egy szempontból el kell ismerni a kabinet döntéseit: azok – járvány, veszélyhelyzet ide vagy oda – következetesek voltak. Következetesen kitartottak a korábban követett prioritások mentén. Mintha mi sem történt volna, folyósították a támogatásokat sportcélokra, egyházaknak, határon túliaknak, erőszakszervezeteknek, turizmusra, a kedvenc kulturális körnek, és vállaltak mindezen célokra kötelezettségeket a következő évekre is. (Ez utóbbiból kitűnik a turizmus, amelynek dotálását 2021-től 2030-ig 581 milliárd forintos keretben vállalták.)

Amikor márciusban elért bennünket a vész, egy kicsit mindenki elgondolkodott azon, hogyan készülhetne föl a járvány kivédésére, a várható jövedelemkiesésre, esetleg a kijárási korlátozásokra. Aki csak tehette, feltankolt gyógyszerekből, tisztasági és fertőtlenítő szerekből, tartós élelmiszerekből, lemondott az utazási tervéről – vagy legalábbis felfüggesztette azt. A nők a legkevésbé sem gondoltak tavaszi ruhatáruk felfrissítésére, a férfiak sem fontolgattak autóvásárlási terveket. Nem véletlen, hogy beomlott az ékszer-, a műkincs- és a lakáspiac is. A háztartások alkalmazkodtak az élethelyzet gyökeres megváltozásához. Nem így a sokak által szeretett kormányunk.

            Plakátjuk alapján, hogy tudniillik, „Egyetlen magyar sincs egyedül. Megvédjük a munkahelyeket és a biztosítjuk a családok megélhetését”, azt gondoltam, hogy át fogják dolgozni a költségvetési előirányzatokat, lemondanak a nélkülözhető, későbbre halasztható kiadásokról, és azokat vagy egy részüket átcsoportosítják a háztartások életben tartására és az egészségügyre. Kíváncsiságból elkezdtem olvasni a Magyar Közlönyöket, és az operatív törzs felállításától kezdve, a veszélyhelyzet megszüntetéséig feljegyzéseket készítettem az itt publikált kormányzati döntésekről. A kialakult összkép nem igazolta vissza a józan várakozásokat. Inkább azt üzente, hogy nálunk nincs is semmiféle válság, a kormány olyan döntéseket hoz garmadával, mintha még mindig a régi világ volna. Hihetetlen pénzszórást hajtottak végre, amit a következő táblázatban foglaltam össze.

A kormány egyes pénzügyi döntései az operatív törzs felállításától a veszélyhelyzet megszűntéig – a Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint (Ft)

Kifizetési cím

2020-ra

 

Kötelezettségvállalás későbbre

Sport

94.401.769.404

3.478.202.268

Határon túliak

55.632.803.076

420.000.000

Egyházak (mo-iak)

22.953.086.258

2.046.096.619

Minisztériumi igazgatás

36.595.792.094

-

Turisztika

93.670.081.266

583.400.000.000

Egyéb, veszélyhelyzetben halasztható

276.483.721.073

18.186.157.783

Összesen, ami nem volt hazai életszükséglet

579.737.253.171

607.530.456.670

 

sportcélú kiadásokon belül, támogatásokat folyósítottak a versenysportra, hazai és nemzetközi sporteseményekre, atlétikai, kézi- és kosárlabda, valamint labdarúgó stadionokra, kiemelt sportegyesületek, sportszövetségek működésére, sportparkokra, sőt, olimpiai felkészülésre is. A 94 milliárdos összeg nagyjából 50 tételből állt össze.

 A határon túliaknak átutalt 56 milliárd főként a gazdaságfejlesztést célozta meg, de jutott belőle hiteléletre és sportra is. (Újraelosztó központjukat, a Bethlen Gábor Alapot is rendesen kistafírozták.)

magyarországi egyházaknak most kevéssel, 23 milliárd forinttal kellett beérniük, amiben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (elmarad!) támogatásán túl, templom- és egyházi iskolaépítések, valamint egyházi közösségi feladatok ellátása szerepelt.

minisztériumok igazgatására kiutalt 36,6 milliárd forinton belül, a legnagyobb összeget (15 milliárd) a kormányzati kommunikáció tette ki. Hat milliárdot csoportosítottak át az ITM többletfeladataira (az EMMI kivezetésének pandantjaként?), és hozzávetőleg 5 milliárdot akaszthattak le a kormányhivatalok; 2,7 milliárdot utaltak ki a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezésére.

 A turisztikai jellegű pénzkihelyezések (zömük a Magyar Turisztikai Ügynökséghez került, további újraelosztásra) fejlesztéseket szolgáltak, kastélyprogramokat, szálláshely-, ifjúsági tábor fejlesztéseket. De jutott pénz borpromócióra és a Boucose d’Or Europa 2021-es budapesti megrendezésének pályázati díjára is.

A legnagyobb tételt az egyéb, csoportba nem sorolható, ám szükséghelyzetben halasztható kiadások adták – nem mintha az előbb felsoroltak nem lettek volna ilyenek. Itt a nagyon is felesleges, vagy/és értelmetlen, vagy/és káros kiadásokat összegeztem. Többek közt, a tömeges bevándorlás elleni védekezésre fordított és a Terrorelhárítási Központnak adott 46 milliárdot, a Budapest-Belgrád vasút 82,1 milliárdját, az űrtevékenységgel kapcsolatos 2,5 milliárdot, a nemzeti összetartás évére szánt több mint 7 milliárdot, az Eifel Műhelyház és Operaház felújításának 6,5 milliárdját, az André Kertész fotógyűjteményének megvásárlására nyújtott 6,1 millió dollárt, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak kiutalt 1,3 milliárd forintot (ez is újraosztó központ). Itt rögzítettem a belorusz és a mexikói templom, valamint a szíriai keresztes lovagvár felújítására kiutalt 941 millió forintot, továbbá a győri állatkertnek folyósított 880 milliót és a honvédségnek, rendőrségnek, katasztrófavédelemnek kiszignált több mint 100 milliárdot.

Mindezek a tételek, amelyeket három és fél hónap alatt – megítélésem szerint – részben vagy egészben valóságos gazdaság- és társadalomvédelemre lehetett volna fordítani úgy, hogy a válság legyűrése után, a magyar gazdaság tartós fellendülését szolgálják – az embertőkébe történő befektetéseken (oktatás, egészségügy) keresztül is –, összességében 580 milliárd forintra tehetők.

Ám erre most már nem kerül sor, és a 2021-es költségvetést ismerve, jövőre sem.

 

(A cikk a HírKlikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/kozelet/mire-folytak-el-a-koltsegvetesi-penzek/365814)

Bod Péter Ákos: A rendszerváltáshoz mérhető kihívás vár ránk

Naptári időt tekintve nem volt olyan régen, hogy szakmai rendezvényeken a résztvevők legtöbbször azt kérdezték, jön-e és mikor a következő gazdasági válság. Valóban, 2019 végére nyilvánvaló lett, hogy az európai konjunktúra nem folytatódhat sokáig. A kontinens képzeletbeli középvonalától felfele 2010-től, onnan délre, a mediterrán térségben inkább 2013-2014 után indult meg a növekedési trend, és ennyi év után jogos volt a kérdés.

A közbeszédet a gazdaságról szólva – nálunk különösen, aminek tudatos politikai motívumai voltak – évek óta a válság-diskurzus uralta, pedig nagyobb távlatból, objektív mutatók alapján mást mutatott a valóság. 2008 ősze tényleg mély dekonjunktúrát hozott Európában, ám altérségenként hol V, hol W, hol U lefutást követően hamarosan hosszú konjunkturális szakasz nyílt meg.

A magyar gazdaság a V4-ek között különösen komoly, négy negyedéves recessziót szenvedett el; hazánk e vonatkozásban is kissé délebbre csúszott, elfele a sokkal jobban teljesítő lengyel-szlovák térségtől. Sőt, nálunk jött egy második, de már kisebb és rövidebb recesszió 2012-ban, a megelőző évben megkísérelt, ám sikertelen „unortodox” gazdaságpolitikai élénkítés nyomán. Az előkészítetlen lineáris személyi adóztatás, a kieső állami bevételeket kompenzáló válságadók bevezetése, az államosított magánnyugdíj-pénztári vagyon egy részének elégetése nyomán nem lendült neki a gazdaság, viszont a bóvli kategóriájában süllyedt országkockázati besorolásunk, és egy megszorító csomag vált szükségessé („Széll Kálmán-terv”).

Az új hatalom gyerekbetegségein túljutva azonban az európai konjunktúra, az uniós pénzek beáramlása és a világméretű pénzbőség együttes hatására végre nálunk is beindult a fellendülés. Amíg aztán az utóbbi időkben meg nem jelentek a már említett kételyek: meddig tart a kegyelmi állapot, „mikor jön a válság”.

Mintha már a régmúlt lenne ez. Mert a válság jött, de nem az az európai ciklusfordulat, amelyre az üzlet és a gazdaságpolitika készült. Már ahol készült: a német államháztartás 2014-től 2019-ig költségvetési többlettel zárt az erős konjunktúra éveiben, jó keynesi módon. Ezzel tartalékjuk is képződött a nehezebb esztendőkre. Minálunk ugyanezen években a potenciális GDP-növekedést jóval meghaladó ütem ellenére változatlanul deficites volt az államháztartás, holott a visegrádiakat messze felülmúló arányú államadósság erőteljes visszavételére akkor, 2014 és 2019 között királyi út nyílt volna a döntéshozók előtt. Mégsem lett egyensúlyi költségvetésünk, a sokszori beígérés ellenére. Így érdemi tartalék sem maradhatott konjunktúraromlás esetére. Pedig tavaly ősszel már a Pénzügyminisztérium felől is megszólaltak óvatos hangok, hogy a növekedési tempó talán már nem lesz tartható.

De ez már valóban történelem. A koronavírus és annak nyomán a leállás a térség minden gazdaságát sújtotta. Ám nem egyforma mértékben. Kelet-Közép-Európát maga a járvány az eddigiek szerint kevésbé súlyosan érintette, mint Nyugat- és Dél-Európát. A gazdasági veszteségek számbavétele még zajlik. A gazdasági szerkezet láthatóan sokat számít: a járvány a mezőgazdaságot kevéssé húzta le (az aszály inkább), az iparban a beszállítói láncok zavarai okoztak kezdeti gondot, és ott a kínálat alakulása a nagy kockázati tényező, de a termelési folyamatokat – főleg a már eddig is gépesített, robotizált nagyüzemekben – kevéssé gátolja a vírusveszély. A szolgáltatási szektorban az egyéni kontaktusra érzékeny ágazatok szenvedtek a legtöbbet a leállástól, és ott a legnagyobb a bizonytalanság a jövőbeli üzleti modellek, keresleti viszonyok tekintetében. Ez is az egyik oka annak, hogy a legfejlettebb, szolgáltatásközpontú országok most rémisztőbb nemzeti jövedelmi adatokat produkálnak, mint a peremtérség.    

Az elemzők keresik a kapaszkodót az üzleti ciklus további szakaszainak prognosztizálásához. V vagy W lesz a válság? Sokan visszautalnak a 12 évvel ezelőtti nagy recesszióra. Bár a kiváltó ok ezúttal nem pénzügyi, még csak nem is gazdasági, hanem biológiai, azonban adhat bizonyos információt az üzleti, társadalmi, nemzetgazdasági reagálás felbecsléséhez mindaz, ami a Lehmann-csőd után történt. Legalábbis erre gondolnak azok, akik az IMF, OECD, Európai Bizottság műhelyeiben az idei visszaesést követően „felpattanást” valószínűsítenek.

Tényleg létezik párhuzam: akkor is már a levegőben volt az érzés, hogy a buborékok egyszer csak kipukkannak, a túlfutott trendek megtörnek – aztán beütött a sub-prime válság, és ez a látszólag másodlagos jelentőségű amerikai belügy heteken belül letarolta a pénzügyi piacokat világszerte. Azt követően, miként most is, likviditásbőséggel, költségvetési költekezéssel reagált a gazdaságpolitika. 2009 után az államadósságok ügye néhány évig még kísértett, de a termelés helyreállt (a foglalkoztatás azonban nem…). Ezen az alapon talán most is valami ilyen lesz, sugallja a történelmi párhuzam.

Még az 1929-es nagy gazdasági válság rémképe is felbukkant gazdaságtörténészi kommentárban. Arról személyes emléke már nem lehet senkinek, viszont az átélt előzmények között az 1970-es évtized kétszeri olajválságát joggal megemlíthetjük. Igen lendületes, két évtizedes nyugati konjunktúrát tört meg váratlanul 1973-ban a nyersolaj árának megháromszorozódása. Az olaj fizikai hiánya gazdasági leálláshoz, a társadalmak átmeneti megbénulásához vezetett. Majd néhány évre rá újabb áremelkedés jött, inflációs következményekkel. Súlyos társadalmi konfliktusokra, nagy elosztási vitákra emlékezhetünk ebből az időből. Ám arra is, hogy felgyorsult a miniatürizálás, az anyagtechnológiai haladás, továbbá egész vállalkozói forradalom tört ki a nyugaton. Mi viszont ezen a vidéken ezekből jórészt kimaradtunk – egy időre.

Historikus előzményként nem tanulság nélküli ez az ügy sem, ám magunk mögött hagytunk egy olyan krízist, amelynek tapasztalatai sokkal erősebben élnek a magyar társadalomban: ez a rendszerváltozás. Látszólag kevés az párhuzam, hiszen az nem globális esemény volt, csupán Európa keleti peremére korlátozódott. Mi azonban pontosan a peremvidéken éltük át azokat az éveket, és most sem egészen ugyanúgy érinti a sokk a társadalmunkat, mint Európa nyugati felét.

Abban mindenképpen van párhuzam a mával, hogy az addig kialakult termelési folyamatokat megtörte, másfelől a társadalmi változásokat hirtelen felgyorsította egy külső tényező: a geopolitikai viszonyok meghökkentően gyors átalakulása. Az államközi termékcsere leállása 1990-ben persze más természetű volt, mint a globális termelési láncok megszakadása 2020 első hónapjaiban a kínai, majd az olasz járványesemények miatt. Mégis, amint akkor, most is gyors állásvesztést hoztak az első sokkok.

Reménykedhetünk, hogy a termelési kapcsolatok helyreállása és a kereslet visszaerősödése nyomán a leállás a jelen esetben valóban átmeneti jellegű, amit kellő tartalékkal áthidalhat egyén és vállalat. Ám éppen az 1990 utáni társadalmi folyamatokra emlékezve szólaltunk meg többen sürgetően idén márciusban, hogy az állam éljen a végre rendelkezésre álló munkahelymegtartó és munkaképesség-megőrző anyagi eszközeivel. Míg ugyanis a harminc évvel ezelőtti nagy átrendeződés idején a magyar kormánynak roppant törékeny volt a pénzügyi helyzete, sietve kellett kiépíteni a munkaügyi miniszteriális szervezetet, a tömeges segélyezési rendszert, jelenleg összehasonlíthatatlanul jobbak az anyagi feltételek.

Az uniós pénzek éves beáramlása nagyjából olyan többletet nyújt, mint amekkora jövedelemkiáramlással járt annak idején a végletesen eladósodott állam kamatfizetése – ez önmagában hatalmas különbség. Viszont akkor keserűen kellett megtapasztalnunk, hogy a társadalom egy jelentős részének nem volt semmilyen mobilizálható tartaléka, és a vállalatok tömege vált illikviddé. Ilyen veszélyek most is léteznek. Az utóbbira valóban reagált most a kormányzat a hitelmoratórium bevezetésével, de a munkanélküli segélyezés és a törékeny munkaerő-piaci státuszú százezrek ügyében indokolatlan takarékosságot hirdet.

Akkor a cégek egy része – köztük a termelési kultúrát tekintve sok értékes és fejlődőképes is – csődbe került vagy felvásárlás sorára jutott. Ma még nem látni tisztán, hogy ha és amennyiben a leállás véget ér teljesen vagy nagyobb részben, kik és hányan tudják ugyanúgy folytatni üzleti működésüket. A rendszerváltozás menetében a válság okozta vákuumba főleg a külföldi tőke lépett be, amely szerencsés esetben modernebb üzemszervezést és technológiát, jobb külpiaci kapcsolatokat hozott magával.

Jelenleg a globális vállalati központokban folyik az újratervezés, amelynek része a munkának tőkével (robottal, mesterséges intelligenciával) való helyettesítése, a globális értékláncok rövidítése és ellátásbiztonsági felülvizsgálata – nem egyértelmű, hogy ezek a trendek miként érintik majd a magyar gazdaságot. Inkább várható a jó politikai kapcsolatokkal és állami pénzekkel bőven kistafírozott vállalkozói kör további térnyerése: a rendkívüli kormányzati felhatalmazás idején sosem látott koncentrációban áramlott közpénz egy igen szűk körnek.

A nagy válságok, háborúk utáni időszakokra mindig jellemző a szervezeti koncentráció, sokak lesüllyedése és kevesek hirtelen felemelkedése. Szervezeti konszolidációra nálunk is szükség van, de hatékonysági alapon, a globális értékláncolatokba integrálva. Ha csak annyi történik, hogy egy szűk oligarchikus kör kezébe még nagyobb szelete kerül a társadalmi tőkének és a gazdasági hatalomnak, abból nem sok jó következik a válság után kibontakozó új versenyviszonyok közepette.

Az ugyanis szintén tanulság a harminc évvel ezelőtti fejleményekből, hogy a sokkok hatására gyorsan átalakulnak a keresleti minták és viszonyok, és az addig még lappangó, kifejlődési szakaszban lévő technológiák, szervezeti megoldások hirtelen átveszik a korábbiak helyét. A poszt-korona korszakban a ma még nem tisztán látható viszonyok között kell helytállnia a magyar gazdaságnak. A rugalmasság, az alkalmazkodóképesség a kulcs, egyéni és vállalati szinten egyaránt.

A két korszak közötti számos különbség egyike az uniós gazdasági és politikai tér megléte: ez a mostani nyitottság olyan egyéni, családi alkalmazkodási stratégiákat is megenged, amelyek a rendszerváltozás idején keveseknek adattak meg: munkavállalás, cégalapítás külföldön, kétlaki életmód. Emiatt egy államkapitalista kurzussal vagy a „haveri kapitalizmus” elburjánzásával szemben ma már léteznek védekezési módszerek – az egyén szintjén. Nemzetgazdasági léptékben azonban más a siker titka: az autonóm személyiségek, innovatív szervezetek által húzott modernizáció, amelyben a társadalom nagy része, ideális esetben egésze részt tud venni.

Harminc éve sem volt teljesen más a feladat. Akkor csak félsikert ért el a térség, benne hazánk – noha a sorstársak között egy ideig az élen jártunk. Most újabb történelmi kihívás vár ránk.

(A cikk a g7.hu oldalán jelent meg: https://g7.hu/kozelet/20200603/a-rendszervaltashoz-merheto-kihivas-var-rank/)

Prinz Dániel: Még sokáig szenvedjük a koronavírus miatti gazdasági válság következményeit

Garai Szakács László interjúja

- Hány új munkanélkülivel lehet számolni május–júniusban?

- Nehéz megmondani, visszamennék néhány hónapot, hogy indokoljam, miért nehéz. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint márciusban 56 ezer embernek szűnt meg a munkája.Ezzel a számmal kapcsolatban három fontos dolgot érdemes tudni. A KSH maga is felhívja rá a figyelmet, hogy a koronavírus-válság következményei még nem láthatóak ezekben a számokban, például azért, mert egy ilyen jelentést nem a hónap utolsó napján zárnak le, hanem korábban. Az állásukat elvesztők száma és a munkanélküliek száma nem ugyanaz. Az 56 ezer ember közül, aki elvesztette az állását, a KSH számítása szerint csak kétezer regisztrált munkanélküliként, 54 ezer ember pedig gazdaságilag inaktív lett. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) márciusi jelentése szerint 17 ezer új álláskereső lett márciusban és összesen 281 ezer ember keres állást. Az NFSZ adatai a KSH adataival szemben a valós adminisztratív adatokon alapulnak nem pedig kérdőíves adatfelvételen. Eközben pont a válság közepén átalakították az NFSZ honlapját, és szűkítették a közölt adatok körét. Most áprilisban 428 ezren voltak. A GKI Gazdaságkutató Zrt. áprilisi felmérése tíz százalékos munkanélküliséget jelzett előre, egy első, 50–60 ezres és egy második, 90–100 ezres elbocsátási hullámot jósoltak az intézet kutatói. Egy korábbi saját cikkem szerint március végén háromszor annyian kerestek a Google-ön munkanélküli segélyre, mint az elmúlt tizenöt év átlaga és másfélszer annyian, mint a 2009–2010-es visszaesés idején. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik hivatalosan nem elvesztették az állásukat, hanem katás adózóként (vagy akár feketén foglalkoztatva) kerülnek nehéz helyzetbe akár rejtett munkavállalóként, akár csak általában a visszaesés miatt.

Ami biztos, még rosszabb számok következnek, illetve a gazdasági károk tartóssága miatt még hosszú ideig magasabb lesz a munkanélküliség, mint egyébként, a koronavírus-válság nélkül lett volna. Ráadásul nemcsak az új munkanélküliek száma nő, hanem lassabban találnak majd munkát azok, akik már eddig is munkanélküliek voltak. Nagyon fontos lenne az is, hogy a kormány átláthatóan és őszintén kommunikáljon és az egészségügyi és gazdasági mutatókat, ezek között például a munkanélküliségi számokat átláthatóan, pontosan és részletesen közölje.

- Hogyan és milyen gyorsan állhat talpra valójában a hazai gazdaság? Melyek lehetnek azok a szektorok, amelyeknek ez hamarabb sikerül, és melyek azok, amelyeknek később?

- A gazdasági visszaesés mértékével kapcsolatban is némileg sötétben tapogatózunk. A magyar kormány konvergenciaprogramja például három százalékos visszaeséssel számol 2020-ban és 4,8 százalékos növekedéssel 2021-ben. De a kormány is elképzelhetőnek tart ennél nagyobb visszaesést, két másik forgatókönyvet is bemutattak, amelyek 5,6 százalékos és 7,3 százalékos visszaeséssel számolnak idén. Mindhárom forgatókönyvben közös, hogy 2021-ben már növekedéssel számolnak. A kormány úgy látja, hogy a visszaesés mértéke attól függ, mikor ér valójában véget a koronavírus-járvány. Eközben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) teljesen mást vár, Matolcsy György elnök szerint idén nem visszaesés, hanem 2-3 százalékos növekedés várható. Az Európai Bizottság 2020-ra hét százalékos visszaesést, 2021-re pedig 6,3 százalékos bővülést jósol. A Nemzetközi Valutaalap optimistább (bár az ő előrejelzésük korábban készült) és 2020-ra 3,1 százalékos visszaesést, 2021-re pedig 4,2 százalékos bővülést jósol. Azért is nagy a bizonytalanság, mert nem tudjuk, hogyan vonul le a járvány, nem tudjuk hogyan alakul a külső környezet, és nem tudjuk milyen lépéseket tesz a kormány.

Szerintem amikor a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól gondolkodunk három különböző mechanizmust érdemes elkülöníteni. Ezekről írtam korábban a Qubit.hu-n, illetve Motyovszki Gergő közgazdásznak van egy kiváló angol nyelvű cikke. Ha megértjük ezt a három mechanizmust, akkor megérthetjük, milyen lehet a talpraállás.

- Vegyük át ezeket gyorsan!

- Az első a korlátozó intézkedések közvetlen kínálati és keresleti hatása: A korlátozó intézkedések miatt jelentősen visszaesik mind a termelés, mind a fogyasztás. A termelés bezuhan, mert egyrészt bizonyos vállalatok nem termelhetnek vagy csak korlátozottan termelnek, másrészt a hazai és globális beszállítói láncok akadoznak. A korlátozó intézkedések miatt a fogyasztás bizonyos típusai is eltűnnek vagy jelentősen visszaesnek.

A második a visszaesés közvetett keresleti hatása: mivel a visszaesik a termelés, visszaesnek és bizonytalanná válnak a vállalatok és az egyes emberek bevételei. Ez a másodlagos keresleti hatás tovább növeli a gazdasági visszaesés mértékét.

A harmadik a hosszabb távú károk: a gazdasági kapcsolatok felbomlása, a vállalatok összeomlása, a munkahelyek elvesztése hosszabb távú károkat okoz. Ennek oka, hogy a kapcsolatok újjáépítése, a termelés újraindítása, a vállalatok és a dolgozók újrakapcsolódása hosszú és költséges folyamatok. Emiatt a gazdaság jövőbeli potenciális kibocsátása is visszaesik.

Ha feltételezzük, hogy a közvetlen egészségügyi válsághelyzet elmúlik, és a korlátozó intézkedéseken lazítani lehet, akkor a közvetlen kínálati és keresleti visszaesés enyhébb lesz, hiszen újra működhetnek bizonyos cégek, illetve újra vásárolhatják a termékeiket és szolgáltatásaikat az emberek. Ebben annyi fennakadás lehet, hogy az emberek nem feltétlenül fogják magukat teljesen biztonságban érezni, kevésbé mennek majd bizonyos helyekre, mint korábban. A korlátozó intézkedések feloldása valamennyire csökkenti a közvetett keresleti hatást, hiszen kevesebb ember veszti el a munkáját, több pénzük lesz az embereknek. De összességében ez nem tűnik el, hiszen az emberek jövedelme a gazdasági visszaesés miatt csökkent, kevesebbet akarnak majd költeni.

A korlátozó intézkedések feloldása csökkenti a hosszabb távú károkat is, de persze ezek sem tűnnek el. Vagyis: lehet, hogy 2021-ben már újra növekedni fog a gazdaság, de korántsem fogunk ott tartani, mint ahol a válság nélkül tartottunk volna.

Ha szektorok szintjén gondolkozunk, akkor is ezt a hármas elkülönítést érdemes nézni: bizonyos szektorok gyorsan helyreállnak majd abból a szempontból, hogy újra működhetnek, de a termékeik és szolgáltatásaik iránt kisebb lesz a kereslet, hiszen kevesebb pénzük lesz az embereknek. A turizmuson például segít majd valamennyit, hogy lehet utazni, de közben jövőre kevesebben mennek majd nyaralni, mert nem lesz rá pénzük. Ugyanígy már újra is indultak a nagy autógyárak, de hosszabb távon kisebb lesz a kereslet autókra, mint válság nélkül lett volna.

Összességében tehát még sokáig szenvedjük majd a válság következményeit, hogy pontosan meddig és milyen mértékben az függ a járvány levonulásától, a külső környezettől, de a magyar kormány intézkedéseitől is.

- Egy átlag magyarnak mi mindenre kell fölkészülnie?

- A mindennapi életünkben sok kihívással nézünk majd szembe a következő hónapokban és hetekben. A korlátozó intézkedések, ha újra terjedni kezd a járvány, akkor újra szigorodhatnak. Sokaknak a munkájuk elvesztése és az emiatti létbizonytalanság okoz majd gondot. Ez nemcsak azokat érinti, akik már elvesztették a munkájukat, hanem azokat is, akik sokkal jobban fognak rettegni attól, hogy kirúghatják őket a gazdasági visszaesés miatt, egy olyan környezetben, amiben sokkal nehezebb állást találni, mint eddig. Akik eddig munkát kerestek, most sokkal nehezebben fognak állást találni. Emellett pedig, akik eddig szegénységben éltek, még nehezebb helyzetbe kerülnek a visszaesés miatt.

Amire az eddigi kormányzati megszólalások alapján készülhetnek az emberek, hogy a kormány a környező országokhoz képest keveset tesz a munkahelyek bővítéséért, nem kívánja bővíteni az egész Európai Unióban és OECD-ben legrövidebb ideig járó munkanélküli segély időtartamát és úgy tűnik, nem tervezi a családtámogatás és általában a legnehezebb helyzetben lévőknek járó támogatások érdemi bővítését sem. Vagyis összességében egy meglehetősen bizonytalan helyzetre kell készülnie sok honfitársunknak.

- Milyen program lenne jó a kisvállalkozásoknak?

- A kisvállalkozásoknak első körben egy átfogó bérgarancia-program segíthetne, aminek keretében a kormány ideiglenesen tovább fizeti a dolgozók bérét, ha egy cég vállalja, hogy nem épít le. A magyar kormány is bevezetett ilyen programot, de első körben nagyon korlátozott módon és bonyolultanmegvalósítva. Ezért aztán rövid úton lazították is a feltételeket, mert felismerték, hogy nem volt jó az eredeti csomag. Ugyanakkor a többi visegrádi kormányhoz képest még mindig keveset tesz a kormány.

A bérgarancia programon túl szükség lehet hitelprogramokra és hitelgaranciákra, ezen a téren már tett is lépéseket a kormány. A kormány emellett adókat is csökkent, elenged, illetve elhalasztja a befizetésük határidejét. Ez is jelenthet valamennyi segítséget, de ha egy vállalkozásnak kicsit hosszabb távon nagyon jelentős visszaeséssel kell szembenéznie, egyáltalán nem kap megrendeléseket, akkor egy adócsökkentés nem jelent majd elegendő segítséget. Végső esetben pedig a csődközelbe kerülő cégeket objektív szempontrendszer alapján elbírált – tőkeinjekció vagy állami transzfer formájában érkező – állami mentőövvel lehet megmenteni.

- Mit tud tenni egy fosztott jogkörű önkormányzat?

- Az egyik legnagyobb hiba a kormányzati intézkedésben a forrásoldalon van. A kormány a legtöbb intézkedését költségvetési átcsoportosításokból oldja meg, de ezek közül is kiemelkedik az önkormányzatoktól elvont pénzek kérdése. Egy olyan időszakban vonnak el pénzeket önkormányzatoktól, amikor a korábbiaknál nagyobb terhelés éri az önkormányzatok által működtetett intézményeket és az önkormányzatoknak kiemelt szerepük van a társadalmi válság kezelésében. Ráadásul az önkormányzatoktól elvont pénzek úgy hozzák nagyon nehéz helyzetekbe az önkormányzatokat, hogy közben nemzetgazdasági szinten nincsen túl nagy jelentőségük a válságkezelés költségeihez képest.

Az önkormányzatoknak szerintem elsősorban a helyi szociális problémák enyhítésére, a lakosok mindennapi életének támogatására kell fókuszálniuk, a kormánynak pedig partnernek kéne ebben lennie, többletforrást is biztosítva. Fontos lenne, hogy a kormány támogassa a civil szervezetek munkáját, az önkormányzatok pedig minél inkább együttműködjenek velük.

- Orbán Viktor brutális számokról beszélt, és ennél szerinte még brutálisabbak jönnek. Mit jelent valójában ez a brutalitás, mit és hogyan érezhetünk meg belőle?

- Mivel a kormány nagyon keveset árul el a gazdaság (és az egészségügy) valós helyzetéről, ezért nehéz pontosan megmondani, hogy mire gondolt. De feltehetően a miniszterelnök és más kormányzati vezetők már látják, hogy nagyobb lehet a munkanélküliség, mint a hivatalosan közölt számok. A jelentős gazdasági visszaesést és a magas munkanélküliséget sokan meg fogják érezni. Nyilvánvalóan a legnehezebb azoknak lesz, akik elvesztik a munkájukat. Sokan akik eddig munkát kerestek, most még nehezebben fognak találni, akiknek pedig még van munkájuk egyre jobban izgulhatnak, hogy nem veszítsék el. A jövedelemkiesés és a bizonytalanság pedig ahhoz fog vezetni, hogy az emberek visszafogják a kiadásaikat. Ezt a közvetett keresleti hatást aztán a gazdaság egésze megérzi majd.

- Brüsszelben hét százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak, de aztán egy év alatt hat százalékot nőhetünk. Valóban van az utóbbira esély?

- Az Európai Bizottság 2020-ra hét százalékos visszaesést, 2021-re pedig 6,3 százalékos bővülést jósol. Ez az előrejelzés 2020-ra pesszimistább, 2021-re pedig optimistább, mint a Magyar Nemzeti Bank, a kormány és a Nemzetközi Valutaalap előrejelzései. Nehéz előre jelezni, hogy mi fog történni, mert a kormány rengeteg adatot titkol, illetve a gazdasági kilátások jelentősen függenek a járvány nehezen megjósolható levonulásától, a külső környezettől, illetve a kormányzati intézkedésektől is. Ami szerintem fontos, hogy hogyan, mihez képest értelmezzük ezeket a számokat. Egy egyszerű példa: ha 2019-ben 100-on volt a gazdaság és 2020-ban és 2021-ben is öt százalékot nőtt volna, akkor 2021-ben egy kicsivel 110 fölött lett volna. Ha ehhez képest 2020-ban öt százalékos visszaesés, 2021-ben pedig öt százalékos növekedés következik be, akkor 2021-ben kicsivel 100 alatt lesz. Vagyis ahhoz képest, hogy egyébként hol lettünk volna, nagyon jelentős az eltérés, hiába tűnik úgy, mintha helyreállt volna a rend, visszapattant volna a gazdaság.

- Mikor, hogyan derülhet ki, jól reagált a kormány a válságra, vagy ha éppen hogy elbaltázta a válságkezelést, akkor lesz-e a lehetősége javítani, korrigálni menet közben?

- Rövidtávon meg tudjuk nézni, hogy a gazdasági szereplők hogyan reagálnak a kormányzati intézkedésekre. Például a magyar bértámogatási programot rosszul fogadta a piac,a munkaadók és a szakszervezetek, mert túl bonyolult és nehezen hozzáférhető és alacsonyan húzták meg a támogatás felső határát. A kormány gyorsan reagált is a kritikákra és egyszerűsítette a program hozzáférhetőségét, csökkentette a korlátozásokat, emelte a felső határt. Az persze önmagában is gazdasági károkat okoz, hogy a kormány rendkívül lassan reagál a helyzetre, a környező országok is mind előbb léptek.

Hosszabb távon meg tudjuk majd nézni, hogyan teljesít a magyar gazdaság a környező országokhoz képest, mekkora lett nálunk és náluk a visszaesés mértéke, mennyire gyorsan tudtunk nőni a következő években.

- Mit látunk, ha szétnézünk a közvetlen szomszédainknál? Mennyire vagyunk lemaradva? Hol tartunk, hol vagyunk a V4-ek között?

- A környező országok és a V4-ek hetekkel előbb léptek Magyarországnál és több támogatást adnak a munkahelyek megőrzésére. Ha például a bértámogatások felső összeghatárát nézzük (ami csak egy lehetséges mérőszám), akkor Csehországban 294 ezer forint, Szlovákiában 314 ezer forint, Lengyelországban 188 ezer forint lehet a legmagasabb állami támogatás, Magyarországon pedig 112 ezer forint. Összességében az látszik, hogy a magyar kormány részben hasonló stratégiát követ, mint régiós versenytársaink, de visszafogottabban lép.

- Miért van az, hogy a járvány miatt mindent elnézünk a kormánynak, pontosabban semmit nem teszünk? Oké, gyakorlatilag mindent megtiltottak, de mégis, nemhogy kiabálást nem lehet hallani, morgás, dünnyögés sincsen.

- Ezt érdemes egy politológustól is megkérdezni, nehezen tudok rá kielégítő választ adni. Volt pár hete egy cikkem az Azonnalin,amiben arról is írtam, hogy a kormány a tökéletlen válságkezelést megpróbálja lehengerlő kommunikációval elfedni, ennek is lehet részben hatása.

Emellett az elmúlt évtizedben a kormány megteremtette a félelemnek egy olyan fokát, ahol már csak nagyon kevesen emelik fel a hangjukat. A szakmai érdekképviseletek, szakszervezetek már eleve meglehetősen gyengék voltak Magyarországon és az elmúlt évtizedben a legtöbb területen nem javult a helyzet. Emellett a következő hónapokban, években a rendszernek a gazdasági helyzet jelenthet igazán nagy kihívást: ha jelentős visszaesés lesz, azt tömegek érezhetik meg, és így nehezebben lesz fenntartható az a kép, hogy a kormány sikeresen vezeti az országot. Persze idővel nyilván lépni fognak, és megpróbálnak majd életszínvonal-javító intézkedéseket tenni.

 (A beszélgetés a Szeged.hu oldalán jelent meg: https://szeged.hu/hirek/34980/meg-sokaig-szenvedjuk-a-koronavirus-miatti-gazdasagi-valsag-kovetkezmenyeit-interju-prinz-daniel-kozgazdasszal-a-harvard-phd-hallgatojaval)

Bod Péter Ákos: „Hibásnak, egyben vétkesnek is tartom…”

Barotányi Zoltán interjúja

A kormánynak adott rendkívüli felhatalmazásnak nem a gazdaság, a közjó látta hasznát – csekély hasznaihoz képest súlyosak a károk. Annál jobban látszanak a kormány mögötti árnyékgazdaság terjeszkedési irányai – erről is beszélt nekünk a jeles közgazdász, az Antall-kormány egykori minisztere, volt jegybankelnök.

Magyar Narancs: Miután a miniszterelnök ígéretet tett, hogy hamarosan lemond róla, ideje feltenni a kérdést: gazdasági értelemben mire volt jó és mibe került az országnak az Orbán-kormánynak megszavazott rendkívüli  felhatalmazás? 

Bod Péter Ákos: Gazdaságilag biztosan sokba került – hogy pontosan mennyibe, azt persze még nem tudjuk megmondani. Azért fogalmazok így, mert haszna bizonyosan nem volt gazdasági értelemben, de azt hiszem semmilyen más értelemben sem; a járványügyi védekezéshez sem járult hozzá a legkisebb mértékben sem (e tekintetben a már élő szabályozás is elegendő volt). Politikailag is elég költséges lett, a külső kapcsolataink tekintetében rendkívül károsnak bizonyult. Ezzel szemben a rendkívüli jogi helyzettel járó bizonytalanság érezhetően kifejtette a maga negatív gazdasági hatásait. Ez érezhető volt a forint árfolyamának megingásán, és az országkockázati megítélésünkön is. A hitelminősítők már éppen felminősítették volna Magyarországot a megelőző évek gyors növekedése nyomán, most inkább megtartották a korábbi besorolást - lehet, hogy később azért feljebb viszik, de a javuló tendencia e tekintetben is megtorpant. A Standard & Poor’s indoklásából szépen kiolvasható diplomatikus formában, hogy a checks & balances (azaz a fékek és ellensúlyok) további leolvadása maga is kockázati tényező. Ha tehát úgy tesszük fel a kérdés, hogy gazdaságilag mit hozott a rendkívüli felhatalmazás, akkor a válasz az, hogy semmit. Pedig ha az ország iránti bizalom nagyobb, akkor az állampapírok elhelyezése is könnyebb, olcsóbb, és a tőke sem menekül Magyarországról. A spekuláció ugyanis nem azt jelenti, hogy egy távoli pénzügyi központban egy gonosz tekintetű ember a vesztünkre spekulál, hanem azt, hogy több tízezer ember elgondolkozik azon, hogy hol tartsa a pénzét.

MN: Mennyire voltak jogosak a félelmek azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi rezsim politikai és gazdasági zsákmányszerzésre használja ki a rendkívüli helyzetet?

BPÁ: A beszélgetésünk pillanatában is van arra precedens, hogy egy (mondjuk nemzetközi léptékben nem túl nagyméretű) debreceni vállalatot (Kartonpack Dobozipari Nyrt.) általam átláthatatlan okból állami irányítás alá helyeztek. Ami pedig a kormányzati mentőcsomagot illeti: minden komoly, független elemző (legutóbb például Oblath Gábor a portfolio.hu-n) azt állapította meg, hogy a magyar kormányzat relatíve igen csekély összegeket irányzott elő a vállalatok megrendült gazdasági pozícióinak és a családok szintén megingott helyzetének stabilizálására – ezzel szemben igen nagy összegeket tett félre fejlesztésre, beleértve a vállalatszerzést. Ez igen fontos mondat, mert a recesszió alatt illetve után ritkán szoktak a vállalatok markáns fejlesztésbe fogni. Most sem valószínűsítem, hogy az államon kívül bárki más belevágna – az viszont azt tesz, amit akar, így építhet kínai hátterű Budapest-Belgrád vasútvonalat, akár kettőt is. A vállalatok ezzel szemben racionálisan viselkednek, tehát óvatosak lesznek. Márpedig a pénzek, amelyeket a Magyar Fejlesztési Banknál, az MNB-n keresztül, és más pénzintézeteknél is elérhetővé tesznek az arra érdemes ügyfeleknek, akár vállalatfelvásárlásra is fordíthatók. Korábban a kedvezményes hitelek értelemszerűen nem erre irányultak – nem is logikus, hogy miért kellene a barátságos vagy ellenséges kivásárlást állami eszközökkel támogatni, most azonban ez expessis verbis bele van írva a kiírási feltételekbe. Rossz az, aki rosszra gondol, de nem tudok nem arra gondolni, hogy ezt azért írták ki ebben a formában, hogy így is történjen.              

MN: A járvány elleni védekezés pénzügyi feltételeinek megteremtéséről beszélt a kormányzat akkor is, amikor megsarcolta a kiskereskedelmi láncokat illetve a bankokat. Ez esetleg jelezheti azt is, hol szeretnének nagyobb arányban „nemzeti”, valójában baráti tulajdonosokat látni? 

BPÁ: Itt két logikus magyarázat képzelhető el – és még számos más is, ami ebbe a logikába nem fér bele. Szerencsére nem tudok mindenki (így például a legfőbb  döntéshozó) fejével gondolkodni. De ha az ember elemzőként keres logikus választ, akkor kettő is adódik. Az egyik úgy hangzik: hiszen 2010-ben is milyen jól bevált a bankadó, így első reflexként kivetnek egy sarcot. A szektorális különadó sokáig Európában szokatlannak számított – 2010-ben azonban a kontinensen máshol is kiróttak bankadót. Ennek arrafelé viszont két indoka is akadt! Egyrészt a bankok működésükkel maguk is hozzájárultak a válsághoz. Másrészt jelentős állami támogatásra szorultak, éppen azért azt gondolhatta a közvélemény által támogatott ottani kormányzat, hogy ez a különadó rendben van. Nálunk egyébként nem kellett 2009-ben bankot menteni. Mindenesetre  idén is működött itt a régi reflex, elvégre a politikusok is szeretik az előző csatáikat újra megnyerni - elővették hát az egyszer már bevált receptet, hogy így gyorsan bevételeket teremtsenek. Kivetették tehát a bankokra és nagykerekre a különadót – jött volna még az olajszektor is, de az közben összeomlott. A második logikus magyarázat (amire a kérdésében is utalt), már figyelembe veszi azt is, hogy ezek olyan szektorok, amelyekre van ingerenciája is a magyar kormánynak, hiszen – megint csak szembemenve a nemzetközi trendekkel – már történt nálunk a közelmúltban államosítás. Állami tulajdonba került nem is egy bank, és elképzelhető efféle államosítási, illetve nacionalizálási (hungarizálási) szándék, esetleg állami eszközökkel a kiskereskedelemben is.

MN: Korábban nem is az volt az államosított vagyonelemek sorsa, hogy az állam megtartotta volna őket magának, hanem megpróbálta baráti kézbe átjátszani.

BPÁ: Így van, ez a következő lépés, hiszen az állami tulajdonba vétel még nem a végcél, hanem egy eszköz. Mondjuk ez modell kérdése is: van olyan gazdaságirányítási rendszer, ahol az állam tartósan jelen van tulajdonosként bizonyos szektorokban, ám a magyar modell inkább a crony capitalism (az üzleti és a politikai elit összefonódásán alapuló, a piaci mechanizmusokat torzító modell – a szerk.) felé hajlik, ahol az állam nem viselkedik hatékony fejlesztőként.  Én is látom, hogy mely szektorok kapnak terhet a nyakukba, és melyek részesülnek támogatásban! Nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbiak rendre olyanok, amelyek a hatalmi körbe tartozó  személyek számára nagyon fontosak. Meglehet, a nemzet egésze számára is fontos a turizmus, de azért az ország lakosai nem azonos mértékben részesülnek a turisztikai vagyonból és ezt követően a bevételekből sem.   

MN: A látszólag töretlenül folytatódó nagy infrastrukturális beruházásokba, sportcélú építkezésekbe továbbra is pumpálja a pénzt az állam - tényleg ezek húzzák ki a kátyúból a gazdaság szekerét?  

BPÁ: Én ezt roppant hibásnak, egyben vétkesnek is tartom. Hibásnak azért gondolom, mert bár az elköltött pénz növeli az aggregált keresletet (minden kiadott forint növeli valakinek a bevételét, ami keresletként valahol megjelenik), mégis a nagy presztízsberuházások, a már említett kínai hátterű vasútépítés, a szintén folyamatban lévő orosz finanszírozású paksi atomerőmű-beruházás vagy a gőzerővel folytatódó sportcélú beruházásoknak, uszoda- és stadionépítéseknek nagy az importtartalma, így relatíve kicsi a nemzetgazdaságra gyakorolt élénkítő hatása. Azért tartom vétkesnek, mert bár ezek a nem hatékony beruházások talán még a szerződéskötés pillanatában növelik a gazdasági aktivitást, a következő években, évtizedekben viszont súlyosan megterhelik a nemzetgazdaságot. Mennyire örülhet ennek az az önkormányzat (például a fővárosi), amelyhez most, ahogy hallom, hozzávágnak egy újabb stadiont! Az emberekben a járvány tapasztalatai miatt bizonyára megmarad a kellő óvatosság, ezért lehetetlen arra számítani, hogy innentől kezdve hatalmas tömegek látogassanak el egy közepes-kicsi vidéki városban a  stadionba. Annak a fenntartása (fűtés, őrzés, állagmegóvás) évente mondjuk egymilliárd forinttal (!) terheli meg az adott város költségvetését. Ez már nem csak hibás, de vétkes pénzköltés!

MN: A kormányzati propaganda naponta harsogja a fülünkbe, hány ezer munkahelyet sikerült megőrizni – az egyszer már revideált munkahelyvédelmi csomagnak köszönhetően. Mennyire hatékony ez az intézkedéscsomag?   

BPÁ: Még nem látunk tisztán ez ügyben – valóban igaz, amit ön is mondott, hogy egyszer már át kellett alakítani a munkahelyvédelmi csomagot. A magyar kormány eleve nem vette át az eredeti német Kurzarbeit-rendszert, amit velünk ellentétben számos más nyugati állam megtett, az  olaszok és a franciák elsők közt. A gyors jövedelemtámogatásra izgalmas példa az amerikaiaké, akik rögtön a rendszer lehető legszocialisztikusabb formáját alkalmazták, a kereslet-élénkítés szempontjait is figyelembe véve! Lám, lehet úgy is keresletet élénkíteni, hogy közvetlenül az emberek zsebébe juttatjuk a pénzt, hogy életben tarthassák a családi vállalkozásukat, megtarthassák a munkavégző képességüket! És úgy is lehet keresletet növelni, hogy értelmetlen beruházásokra emelik meg a költségvetési kereteket… Szóval a magyar kormány kijött a maga kissé bonyolult, pénzügyminisztériumi tisztviselők által íróasztalnál összeeszkábált megoldásával, amiről azonnal kiderült, hogy úgy, ahogy van, lényegében alkalmazhatatlan, és felelős vállalatvezető nem veszi igénybe. Ennek nyomán szerencsére jött egy korrekció, és ez hála istennek, már jobban működik. A gond csak az, hogy aki a hazai valóságot ismeri, jól tudja, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezet nagyon sajátos. A teljes állásos, bejelentett munkavállalók mellett (akiknek bizonyos körére vonatkozhat a rövidített munkaidőben foglalkoztatottak kieső bérének kompenzációjára vonatkozó szabályozás) vannak, akik formai szempontból vállalkoznak (esetükben résztámogatást vezettek be). És persze vannak, akik feketén dolgoznak önhibájukból vagy azon kívül – velük természetesen nem tud mit kezdeni ez a rendszer.

MN: A kormányzat krízisenyhítő intézkedéseit látva úgy tűnhet, mintha a fogukat húznák, ha pénzt kell költeniük. Közgazdaságilag mennyire indokolt ez a fajta fiskális szigorúság, a hiánycélhoz való ragaszkodás válság idején?

BPÁ: A tizenötök közgazdászcsoportjában, amelyhez tartozom, nagy vita volt arról, miért ilyen smucig, avagy finomabban fogalmazva takarékos a magyar kormány. A tavalyi 1,7 százalékos deficitről idén felmehet a költségvetés hiánya mondjuk 3,2-3,7 százalékra. Ebből az is következik, hogy egyik évről a másikra a költségvetési élénkítés hatása maximum a GDP 1,5-2 százalék lenne. Ez a legkisebb Európában - nincs még egy olyan kormány a kontinensen, amelyik ne nyúlna mélyebben a zsebébe. A németek 2 százalékos költségvetési többletből mennek át 6 százalékos hiányba: ez a német GDP 8 százaléka, ami brutális összeg! Ez valószínűleg megóvja Németországot a szociális krízistől, a gazdasági válság legsúlyosabb következményeitől, és segíti, hogy motorként szolgálhasson a többi európai ország számára. Ez így rendben is van, a közgazdászok ilyen esetben nem is tiltakoznak a deficit ellen. Ez nem holmi modern trend, hanem a krízisre adott, eredetileg J. M. Keynes nevéhez fűződő világos és logikus válasz: amikor más nem költ, akkor költsön az állam! Ezt persze lehet jól, rosszul és kevésbé rosszul is csinálni – ahogy az előbb is szemléltettük. A magyar kormány mindenesetre nem ezt az utat választotta…

MN: Adódik a kérdés: miért?

BPÁ: Egy ennyire centralizált országban véleménye lényegében csak egy embernek van, a többieknek legfeljebb álláspontja lehet, de ennek kialakítása előtt meg kell ismerniük ezt a bizonyos véleményt. Neki pedig néha más a péntek reggeli, majd a péntek délutáni véleménye: így változott meg a kormányzat álláspontja fél nap alatt arról, hogy célszerű-e becsukni az iskolákat. A döntéshozói centrum által a költségvetési hiányról kialakított álláspont tekintetében csupán hipotéziseim lehetnek. Az egyik verziót éppen tőle hallottam a rádióban – leegyszerűsítve a gondolatfolyamot: migráció, Soros, kamatokat akarnak tőlünk szedni. Elindul egy gondolatmenet, amelynek minden pontját hibásnak, tévesnek tartom – de ebből valóban az következik az illető számára, hogy kerülni kell az eladósodást, mert akkor a hatalmi centrum szuverenitása is korlátozódik, ebből pedig kellemetlenségek adódnak. Ebben a gondolatmenetben nincs semmi új - Nicolae Ceaușescu is hasonlóan érvelt, amikor megpróbált szabadulni a román államadósságától – mivel az adósság finanszírozása mindenféle kellemetlen gazdasági és (ez a lényeg!) politikai következményekkel jár.  Ezt pedig - kerül, amibe kerül! - meg kell úszni! Egy másik magyarázat, ha tetszik, civilizált változat szerint odafent arra számítanak, hogy a kamatszint növekszik, és ezért az eladósodásból könnyen erőforrás-kiáramlás fakadhat. Hiszen a magyar adósságszint a múltunkhoz képest nem magas, de Horvátországot kivéve az összes volt szocialista, ex-tervgazdasági ország közül a legnagyobb. Ennek figyelembevételével óvatosan kell eljárni. Ebben a gondolatmenetben már akad ráció, a lejáró adósságokat kétségtelenül újakkal kell finanszírozni – ha kellő belső forrás nincs, akkor esetleg külső forrásból, és esetleg magasabb kamatokat kell majd  fizetni . Ellentmondani látszik ennek, hogy elég sikeres volt a legutóbbi két devizakötvény-kibocsátás. Bár nem kirobbanó a siker, hiszen drágábban kap a magyar állam kölcsönt, mint a visegrádi hármak, de hát a hitelminősítőknél Magyarország az utóbbi 15 évben már nem áll jobban, mint az említett Szlovákia vagy  Lengyelország. Teoretikusan tehát lehetnek kockázatok a növekvő államadósság finanszírozásával, praktikusan viszont aligha – inkább számolhatunk azzal, hogy a kamatszintek belátható időn belül alacsonyak maradnak. Ha mégis úgy gondolja a magyar kormányzat, hogy merő óvatosságból nem akar hitelt felvenni és emiatt a magyar cégek egyharmadának el kell tűnnie, akkor azt gondolom, hogy ez a kalkuláció nem  megalapozott. Ennek dacára ez még egy jóindulatú, habár hibás gondolatmenet lenne – szemben a korábbi, közgazdasági eszközökkel már nem követhető, összeesküvés-elmélettel megalapozott spekulációval.    

MN: A Központi költségvetés mellett a Magyar Nemzeti Bank is megpróbált interveniálni a gazdasági válság enyhítése érdekében. Mi a véleménye a jegybank által alkalmazott eszközökről és a lépések időzítéséről?

BPÁ: Nem nagyon szoktam az MNB politikáját nyilvánosan kommentálni – régi fogadalma ez azoknak, akik dolgoztak a jegybanknál. Azért annyit elmondanék, hogy a hitelfizetési moratóriummal, amelynek kidolgozása részben az MNB-hez kapcsolódik,  akadnak problémák. A cél érthető és támogatható, de szerintem fordított logikával kellett volna csinálni, azaz annak kellett volna kérnie, aki átmenetileg nem tud, nem akar hitelt törleszteni. Ez egyáltalán nem mindegy, hiszen a cégek többsége 3-4 nap gondolkodás után rájött, hogy nem áll érdekében, hogy egyáltalán ne fizessen, mert a következő év első munkanapján hatalmas felhalmozódott tartozással szembesül. Ez is inkább jövedelempolitikai, mint monetáris politikai lépés, amit ugyan indokolt esetben meg lehet lépni, noha beavatkozás a bank és az ügyfél közötti szerződéses kapcsolatba, ami piacgazdaságban aggodalomra ad okot.  A forint ezt követően hatalmasat esett, nem egészen indokoltan, és a régióban nem is itt egyedül. Ám a forint már akkor gyengült, amikor még nem is hallottunk Vuhanról vagy a vírusról: másfél éve tart a gyengülés, és ennek az egyik oka az országkockázathoz és a már 2015-től kezdve gyorsuló inflációhoz képest is nagyon alacsonyan tartott alapkamat. A forintgyengülés miatt a jegybank márciusban kénytelen volt - nagyon helyesen! - egy burkolt kamatemeléssel interveniálni. Senki sem kifogásolta ezt, csak annyit jegyeztünk meg mintegy a bajszunk alatt, hogy ezt egy éve kellett volna meglépni. De hogy a cégek ne szembesüljenek még nagyobb kamatszinttel, az MNB ugyanazzal a lendülettel elindította az NHP Hajrá hitelprogramot. Ráléptek a fékre, de a másik lábbal adtak közben egy kis gázt is.

MN: Európai szinten is megpróbálnak pénzt önteni a gazdaságba – ennek a legutóbbi megnyilvánulása az ún. Merkel-Macron terv: az európai költségvetés terhére vennének fel 500 milliárd euró hitelt és ebből a rászoruló EU-tagállamok kapnának támogatást.

BPÁ: Ez az 500 milliárd euró jórészt nem nekünk szól, hanem az eurózóna országainak (ellentétben a még áprilisban bejelentett 100 milliárd eurós, kedvezményes kölcsönök formájában igénybe vehető uniós segélycsomaggal). Az viszont már egy másik kérdés, hogy miért nincs benne az eurózónában egy 10 milliónál kisebb lélekszámú ország, amelynek a gazdasága irdatlan mértékben be van épülve az európai értékláncokba. De az eurózónában akadnak olyan országok (Olaszország, Spanyolország, esetleg Franciaország), amelyek nagyobb bajba keveredtek a Covid-járvány nyomán, amelyeknek a tőkepiaci besorolása igen gyengécske. Az olaszoké olyan, mint a miénk – a spanyoloké kicsit jobb. Ők, ha kibocsájtanak – habár euróban – állampapírokat, annak a kamatszintje nem német szintű lesz, de talán még a magyarénál is több. Mivel nincs közös európai nagy büdzsé, csak ez a kicsi, amiből a magyarországi törpekilátók épülnek (meg azért más, hasznosabb dolgok is), az pedig nem alkalmas arra, hogy ebből mentsenek ki egy-egy országot - sőt, ez tilos is! Ám  ha történik valami a zóna egy-egy országával (ahogy történt korábban a görögökkel és most történhet az olaszokkal is), az kivetül a zóna egészére. És mekkora gondot tud okozni, ha a kolbászban az egyik berakott húsdarab megbüdösödik! Ezeket a helyzeteket eddig az Európai Központi Bank (EKB) közvetve, nyilvánvalóan az eredeti mandátumán túlnyúlva finanszírozta – ezt a gyakorlatot észrevételezte legutóbb a német Alkotmánybíróság, amely kimondta (joggal, csak éppen nagyon rossz időzítéssel), hogy az EKB olyat tesz, amire nincs felhatalmazása.  Erre most az van történőben, amit szerintem eredetileg is meg kellett volna lépni (lám, a logika utat tör magának, amikor már minden egyéb eszközt kimerítettünk): köztes megoldással most talán összeadnak  egy pénzalapot, amiből be lehet fektetni különféle állampapírokba. Mit ad isten, pont olasz állampapírok jutnak majd az eszükbe. . És amint megnő e papírok iránti kereslet, úgy az olasz kamatszint is lecsökken, azt pedig az olasz büdzsé már képes kifizetni.  

MN: De mi lesz azokkal, akik nincsenek benne az eurózónában?

BPÁ: Félek, hogy a vállukat fogják vonogatni a bentlevők: miért nem igyekeztetek korábban bejutni, most meg hiába is próbálnátok, hiszen a felvételi követelményeket nem teljesítettétek! A magyar infláció immár nagyobb, az államháztartás adóssága is nagyobb a belépési határértéknél, a forint pedig nincs benne az ERM2-ben, ahol el kell tölteni 24 hónapot megrázkódtatás nélkül. Az EU pedig nem olyan gyors, mint 1981-ben a Valutaalap, ahová bemenekült az akkori, Lázár György vezette kormány a fenyegető államcsőd elől. Bár hozzáteszem, ha most azt mondaná a magyar kormány, hogy osztott-szorzott és eldöntötte, hogy mihelyt teljesíti a feltételeket, belép az eurózónába, az a mondat önmagában stabilizálná az államháztartásunkat.

(A beszélgetés a Magyar Narancsban jelent meg 2020.május 28-án.)

Prinz Dániel: Kiszivárogtak a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részletei: eddig kevés pénz ment munkahelyek védelmére, és még kevesebb szociális válságkezelésre

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár május 12-én kedden, az európai országok magyarországi nagyköveteinek bemutatott, angol nyelvű prezentációjából korábban nem látott részletességgel derül ki, mennyi pénzt szán a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv különböző elemeire, és hogy eddig mennyi pénzt kértek a cégek a kormány különböző programjain keresztül. Az anyag végre segít megérteni, milyen számítások állnak a kormány által korábban bedobott hatalmas számok mögött. 

A tervek szerint viszonylag kevés pénz, 400 milliárd forint megy munkahelyek védelmére, még ennél is kevesebb, 235 milliárd forint szociális programokra, és  674 milliárd forint beruházások támogatására új munkahelyek létrehozása érdekében. A kormány a legtöbb pénzt hitelekre és tőkealapokra (2416 milliárd forint) és a kormány által prioritásnak tartott ágazatok fejlesztésére (2564 milliárd forint) szánja. 

Az anyagból az is kiderül, hogy május 8-ig négyezer cég kért bértámogatást 8,7 milliárd forint értékben, és ez 54 ezer dolgozót érint. A kutatás-fejlesztés területén 400 cég összesen 4,2 milliárd forintot kért, ami  6 ezer dolgozót érint.

1_kep.jpeg

( 1. kép: A munkahelyek védelmére szánt jövedelemkiegészítés)

2kep.jpeg

( 2. kép: A kutatás-fejlesztésben dolgozók jövedelemkiegészítése)

A kormány számításai szerint a Gazdaságvédelmi Akcióterv összértéke 2020 és 2022 között több mint 9 ezer milliárd forint. A terv öt átfogó területet foglal magában:

  1. A munkahelyek védelme (400 milliárd forint 2020-ban)
  2. Új munkahelyek létrehozása (674 milliárd forint 2020 és 2022 között)
  3. Befektetés és fejlesztés a kiemelt szektorokban (2564 milliárd forint 2020 és 2022 között)
  4. Hitelek és tőkeprogramok a cégek megsegítésére és a hazai tulajdon védelmére (2416 milliárd forint 2020 és 2022 között)
  5. Családok és nyugdíjasok védelme (235 milliárd forint 2020 és 2022 között).

Amikor a csomag méretét próbáljuk megérteni, több dolog okozhat zavart. Egyrészt a felsorolt összegeket összeadva nem 9200 ezer milliárd forintot kapunk, amiről korábban szó volt, hanem 6289 milliárd forintot. Másrészt ebből a 6289 milliárd forintból 1891 milliárd forint kedvezményes hitelek és hitelgaranciák formájában érkezik. Itt feltehetően nem a hitelezés költségeire, illetve a kamattámogatások összegére számoltak ennyit a kormány közgazdászai, hanem a hitelek teljes összegére. Egy hitelt viszont nehéz összevetni a közvetlen pénzbeli támogatásokkal. Harmadrészt, ahogy a kormány is kiemeli, ezeket az összegeket három költségvetési évben, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben szánják a gazdaság védelmére. Így viszont a 9200 milliárd, illetve a prezentációban szereplő 6289 milliárd forint már nem is olyan sok: a 2018-as bruttó hazai termék (GDP) majdnem 43 ezer milliárd forint volt, vagyis az akcióterv  értéke még 9 ezer milliárd forinttal számolva is valahol a hároméves GDP 7 százaléka körül lehet. Negyedrészt sok összegnél nem világos, hogy mennyiben fogják egyszerűen helyettesíteni más kormányzati programok, európai uniós támogatások elköltését. 

400 milliárd forint munkahelyek védelmére

3kep.jpeg

(3. kép: Foglalkoztatási költségek támogatása, munkahelyek rugalmasságának növelése, cégek tájékoztatása, adók elengedése és adminisztratív terhek csökkentése)

Az Gazdaságvédelmi Akcióterv első eleme az anyag szerint, hogy a kormány 2020-ban 400 milliárd forintot költ munkahelyek védelmére. A munkahelyek védelmének négy eleme van:

  1. foglalkoztatási költségek támogatása (220 milliárd forint);
  2. munkahelyek rugalmasságának növelése (nincs meghatározott pénzösszeg);
  3. cégek tájékoztatása (nincs meghatározott pénzösszeg);
  4. adók elengedése és adminisztratív terhek csökkentése (180 milliárd forint).

A foglalkoztatási költségek támogatására szánt 220 milliárd forint két részre oszlik: az egyik a munkahelyvédelmi bértámogatás (a magyar Kurzarbeit), amiben a prezentáció szerint a kieső bérek 70 százalékát, a másik a mérnöki munkát végzőknek szánt kutatás-fejlesztési bértámogatás, ahol a bérek 40 százalékát fedezi a kormány. A prezentációból kimaradt, hogy a munkahelyek védelmét szolgáló általános bértámogatás felső határa 112 ezer forint (jóval kevesebb, mint a többi visegrádi ország hasonló programjaiban: Csehországban 294 ezer forint, Szlovákiában 314 ezer forint, Lengyelországban 188 ezer forint lehet a legmagasabb állami támogatás). Ezzel szemben Magyarországon a kutatás-fejlesztési munkakörökben akár 319 ezer forintos támogatás jár három hónapig az igénylőknek.

A munkahelyek rugalmasságának növelése alatt a kormány a munkaidőkeretnek a veszélyhelyzet elmúlásától számított két évre való kiterjesztését érti. Ennek az intézkedésnek az a lényege, hogy az elszámolási időszak meghosszabbításával a cégek talán kevésbé kényszerülnek elbocsátani azokat a munkavállalóikat, akik most nem tudnak dolgozni, de később a keret kiterjesztésének köszönhetően ,,pótolhatják” a munkát.

A cégek informálása a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány létrehozott egy új weboldalt  VALI – Vállalkozói Információ néven, illetve a működéséről online képzési programokat indított. 

Az adók elengedése címszó alá tartozik a szociális hozzájárulási adó csökkentése 17,5 százalékról 15,5 százalékra július 1-től; az adóbevallások és éves jelentések leadásának elhalasztása szeptember 30-ra; az ÁFA-visszatérítés felgyorsítása 75 napról 30 napra, illetve a fizetési feltételek enyhítése. Adminisztratív egyszerűsítésnek számít még a prezentáció szerint, hogy a veszélyhelyzet alatt elektronikusan is lehet táppénzt igényelni, a fizetés nélküli szabadságra küldött dolgozókat pedig nem rakják ki a társadalombiztosításból.

Összességében a munkahelyek védelmével kapcsolatban az látszik, hogy a kormány nem szán erre a célra túl sok pénzt, inkább új munkahelyek létrehozására és befektetések támogatására helyezi a hangsúlyt. Az erre a célra szánt pénz fele ráadásul adócsökkentés, nem pedig közvetlen támogatás, ami nem célozza az ideiglenesen igazán nehéz helyzetbe kerülő cégeket és azokat, akiknek most egyáltalán nincsenek bevételeik. Ráadásul, ahogy a prezentáció további részéből kiderül, a munkahelyvédelmi programok igénybevétele eddig elenyésző, de erre még visszatérünk.

674 milliárd forint új munkahelyekre

4kep.jpeg

(4. kép: A munkahelyek létrehozására szánt összegek 2020-tól 2022-ig)

Orbán Viktor  miniszterelnök többször beszélt arról, hogy ,,annyi munkahelyet kell létrehozni, amennyit a vírus tönkretesz”. Ebben a szellemben a prezentáció szerint öt különböző módon, 2020 és 2022 között összesen 674 milliárd forintot költenek munkahelyek létrehozására:

  1. oktatási és képzési támogatások (65 milliárd forint);
  2. vállalatok és iparágak fejlesztése (344 milliárd forint);
  3. befektetések támogatása (126 milliárd forint);
  4. infrastruktúrafejlesztés indítása (72 milliárd forint);
  5. kutatás-fejlesztési és innovációs programok indítása (67 milliárd forint).

Az oktatási és képzési támogatások közé a kormány a nyelvvizsga-követelmények elengedését, új diákhitelprogramot, digitális és távoktatási programok indítását és az egyetemek fejlesztését sorolja. Ezeket a programokat valószínűleg mindenki üdvözli. Az egyetlen furcsaság, hogy ugyanattól a kormányzattól származnak, amely a tényekkel és a szakmai konszenzussal szemben évekig arról beszélt, sőt arra építette a oktatáspolitikáját, hogy túl sokan szereznek egyetemi diplomát, sőt túl sokan járnak gimnáziumba, és amely kormányzat néhány hét alatt rájött, hogy a gazdaságnak diplomás munkavállalók tömegeire van szüksége.

A vállalatok és iparágak fejlesztése alatt a kormány azt érti, hogy a cégek technológiai átállását és energiahatékonyságuk növelését támogató programokat indít, illetve a ,,jövő iparágaiba” (mesterséges intelligencia, űripar, adatgazdaság) fektetve megújítja a magyar ipart. Ezek a befektetések is hozzájárulhatnak Magyarország versenyképességének növeléséhez - kérdés, hogy miért volt hozzájuk szükség a koronavírus-válságra. Illetve ha valójában nem volt, akkor felmerül a kérdés, hogy a kormány nem csak újracímkéz-e olyan fejlesztési pénzeket, amiket egyébként is elköltött volna, így növelve a Gazdaságvédelmi Akcióterv látszólagos méretét.

A befektetések támogatását röviden úgy foglalja össze a kormány, hogy egyedi hazai és külföldi befektetéseket támogat majd jól fizetett állások létrehozása érdekében. Infrastruktúrafejlesztés indítása alatt a prezentáció a Gödön létrehozandó különleges gazdasági övezetet, illetve a rozsdaövezeti építkezések támogatását érti. A kutatás-fejlesztési és innovációs programok indítását sem részletezik, mindössze annyit írnak, hogy mérnöki állások létrehozása érdekében indítanak új programokat. Itt megint felmerül az újracímkézés lehetősége: lehet, hogy egyébként is elköltötték volna ezeket a pénzeket, csak más néven teszik ezt.

2564 milliárd forint a kiemelt szektorok megerősítésére

5kep.jpeg

(5. kép: A turizmus és a filmipar a kiemelt támogatottak között)

Az egész program legnagyobb eleme a kiemelt szektorok megerősítésére 2020 és 2022 elköltött 2564 milliárd forint. A kormány ezt a pénzösszeget hat szektorba szánja:

  1. turizmus (590 milliárd forint),
  2. film- és kreatívipar (61 milliárd forint),
  3. egészségipar (375 milliárd forint),
  4. élelmiszeripar és mezőgazdaság (480 milliárd forint),
  5. építőipar (65 milliárd forint),
  6. közlekedés és logisztika (993 milliárd forint).

A turizmust adócsökkentésekkel (SZÉP-kártya szociális hozzájárulási adójának eltörlése, idegenforgalmi adó felfüggesztése az év végéig, ÁFA-visszatérítés felgyorsítása), szálláshelyek felújításának támogatásával (külön gondolva a vidéki szálláshelyekre, a fürdőkre és a kastélyokra) és célzott támogatási programokkal (SZÉP-kártyák lejáratának kitolása, SZÉP-kártyára adható összeg emelése, belföldi utazást támogató program indítása) támogatják.

A filmipart új magyar filmek és sorozatok támogatásával fejlesztik, miközben a kreatíviparban a kis- és középvállalkozásokat megsegítő program, a védőfelszerelések gyártására való átállást elősegítő támogatások, a MOME Design Kompetencia Programjának támogatása és egy új Kreatív Média Központ 2021-es létrehozása jelentenek majd segítséget az anyag szerint.

Az egészségiparban elősegítik, hogy a magyar intézmények hazai termékeket használjanak, de elindul az Egészségipari Innovációs Ügynökség és támogatják a koronavírussal kapcsolatos kutatásokat is. 2021-től újabb támogatási programok indulnak, és hatékonyabbá teszik a Semmelweis Egyetem működését, a Debreceni Egyetemmel együttműködésben pedig oltóanyaggyárat hoznak létre.

Az élelmiszeriparban új programok indulnak, köztük egy élelmiszer-gazdasági válságkezelő program, egy új befektetési program, valamint a kutatás-fejlesztés és innovációt is támogatni fogják. Emellett csökkentik az adókat, és elősegítik, hogy a magyar boltokban és közétkeztetésben több hazai terméket használjanak. 

Az építőiparban egyszerűsítik a szabályokat és az intézményi környezetet, hatékonyabbá teszik az építési folyamatokat (egy állami befektetéseket nyomon követő okostérképet is ígérnek!), illetve támogatják a tudástranszfert. A minőségbiztosítás fejlesztésén alapuló megújulást és a hazai építőanyag- gyártás megújulását, modernizálását és fenntarthatóvá tételét is ígérik.

A közlekedés és logisztika területén folytatni fogják az utak és a vasutak fejlesztését, az egész rendszer megújítását és a megyei jogú városokat összekötő közlekedési rendszer fejlesztését ígérik. Emellett lesz logisztikai befektetés, illetve befért még ide a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpálya második fázisa is.

Az intézkedések első hullámának bejelentésekor írtam már arról, mik lehetnek ezeknek az intézkedéseknek a buktatói. Egyrészt probléma lehet, hogy a kormány viszonylag ad hoc módon válogatja ki, melyik iparágat tartja támogatásra érdemesnek. A turizmus például valószínűleg hosszabb távon is visszaesik, nem biztos, hogy érdemes most itt befektetni (a SZÉP-kártyás intézkedések ráadásul regresszívek, a magasabb keresetűeknél hagynak több pénzt egy olyan időszakban, amikor rengeteg magyar számára a mindennapi megélhetés fog gondot okozni). A többi iparág közül az egészségipar támogatása jó ötletnek tűnik, hiszen sikeres és innovatív magyar iparágról van szó, az viszont nem látszik, hogy ennek olyan sok köze lenne a koronavírus-válság miatt szükséges gazdaságvédelemhez.

Itt tűnik fel ugyanakkor a legjobban, hogy a kormány úgy próbálja nagyobbnak láttatni a program méretét, hogy mindent besorol a Gazdaságvédelmi Akciótervbe. Nyilván egyébként is fejlesztettük volna a vasúti hálózatot, és megépült volna a zalaegerszegi tesztpálya, most viszont ezek a kiadások új nevet kaptak, és bekerültek a nagy tervbe. A másik nagy probléma, hogy az intézkedések jelentős része teljesen elnagyolt és nem számszerűsített, miközben az egész akciótervre költött összeg nagy részét elvileg itt használják fel.

2416 milliárd forint hitelekre és tőkeprogramokra a cégek megsegítésére és a hazai tulajdon védelmére

6kep.jpeg

(6. kép: 2416 milliárd forint hitelekre és tőkeprogramokra a cégek megsegítésére és a hazai tulajdon védelmére)

A program második legnagyobb része hitelekre és tőkeprogramokra megy el:

  1. kedvezményes hitelek és hitelgaranciák az üzleti szféra segítésére (1891 milliárd forint);
  2. tőkeprogramok a hazai tulajdon védelmére (525 milliárd forint).

A kedvezményes hitelek között számos programot találni a munkahelymegtartó hiteltől a versenyképességet növelő hitelen át a különböző garanciaprogramokig. A programokban részt vesz az összes állami és államközeli bank: az Eximbank és az MFB közvetlenül, a Széchenyi-kártyás megoldások pedig az államközeli bankoknál (Budapest Bank, MKB Bank, OTP Bank, Sberbank, Takarékbank) vehetőek igénybe. A hitelprogramok összege a kormányzati számítás szerint közel 2000 milliárd forint, valamint a garanciák is érnek több mint 500 milliárd forintot. A tőkeprogramok kiemelt célja, hogy a külföldi felvásárlástól védjék a magyar cégeket.

A hitel- és garanciaprogramok furcsasága, hogy ezeket a kormányzat láthatólag minden további nélkül hozzáadja a program teljes összegéhez, miközben talán világos, miért nem lehet 1 forint közvetlen támogatást (bértámogatás, 13. havi nyugdíj, SZÉP-kártya, új építkezés formájában) 1 forint hitelhez mérni. Vagyis itt látszik, hogy a kormány a hiteleket a közvetlen támogatásokra rárakva próbálja nagyobbnak láttatni az akcióterv méretét. 

235 milliárd forint családok és nyugdíjasok védelmére

7kep.jpeg

(7. kép: 235 milliárd forint családok és nyugdíjasok védelmére)

A prezentáció szerint a Gazdaságvédelmi Akcióterv utolsó, ötödik eleme a családok és nyugdíjasok védelme. Itt hat különböző dolgot is ígérnek: 

  1. 13. havi nyugdíj fokozatos visszaállítása (235 milliárd forint);
  2. családtámogatások (tervezés alatt);
  3. bölcsődék támogatása (tervezés alatt);
  4. GYES, GYET, GYET meghosszabbítása a veszélyhelyzet idején (tervezés alatt);
  5. anyasági támogatás, CSOK, lakáshitelek csökkentése (tervezés alatt);
  6. KRESZ-vizsgák és nyelvvizsgák díjainak csökkentése (tervezés alatt).

Ezen a területen a 13. havi nyugdíj visszaállítása az egyetlen számszerűsített intézkedés. Erről is írtam korábban. A legnagyobb gond, hogy ennek az intézkedésnek sincs túl sok köze a válsághelyzet kezeléséhez, hiszen nem a nyugdíjasok kerülnek most igazán nehéz helyzetbe, hanem azok, akik elvesztették a munkájukat, ráadásul a nyugdíjasok között sem célozza az alacsony nyugdíjból élőket. 

A többi intézkedéshez nem rendel számokat az anyag, és nem is igazán részletezi őket. Mindenesetre a normatív alapon járó támogatásokhoz való hozzáférés javítása, a támogatások kiterjesztése hasznos, de több elemzőnek is fájóan hiányzik, hogy a kormány nem próbálja kezelni a szociális válsághelyzetet, nem segít a legszegényebb családoknak. 

De hogy megy eddig a terv végrehajtása?

A prezentáció utolsó része arról szól, hogy eddig miként alakul a Gazdaságvédelmi Akcióterv megvalósítása. Az anyag készítői kiemelik, hogy a rendeletalkotás jól halad: grafikonnal is illusztrálják, hogy a szükséges kormányrendeletet igénylő intézkedések esetében a kormányrendeletek 88 százalékát május 8-ig megalkották.

8kep.jpeg

(8. kép: A szükséges kormányrendeletet igénylő intézkedések esetében a kormányrendeletek 88 százalékát május 8-ig megalkották)

Ahol viszont úgy tűnik, hogy valami nem működik annyira jól, az a munkahelyvédelmi bértámogatások területe. Május 8-ig 3953 cég igényelt bértámogatást, ami összesen 53 880 dolgozót érint. A teljes támogatási összeg ezeknek a cégeknek az esetében 8,7 milliárd forint. Az anyagból az is kiderül, hogy a cégek átlagosan a dolgozóik 27,51 százalékára kértek támogatást, ami havonta átlagosan 53 848 forintba kerül. Május 8-ig a beadott igénylések 6,8 százalékát bírálták el pozitívan, 2,2 százalékát pedig elutasították. Vagyis kevesebb mint 300 cég kapott eddig segítséget 600 millió forint értékben. Ez alapján ennek a programnak túl sok hatása eddig nem volt, és az érdeklődés sem túl nagy. Az anyagból kiderül az is, hogy a legtöbb érdeklődő cég mikrovállalkozás, és Budapesten, Pest, Fejér és Veszprém megyében van a legtöbb igénylő.

9kep.jpeg

(9. kép: A munkahelyek védelmét célzó támogatások megyékre lebontva)

Eközben az általános bértámogatás mellett kutatás-fejlesztési dolgozók béreinek támogatására is igényeltek 4,2 milliárd forintot. Itt tizedannyi (5892) érintett dolgozóra igényeltek fele annyi pénzt. Ennek az aránytalanságnak az oka, hogy az általános bértámogatás felső határa 112 ezer forint, a kutatás-fejlesztési bértámogatásé viszont 319 ezer forint. Az átlagos igényelt támogatás is több mint négyszer akkora ezen a területen, 236 ezer forint. Itt a mikrovállalkozások mellett sok kisvállalkozás is igényelt pénzt, és Budapest mellett Pest és Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb igénylő. Ebben a programban sem történt eddig sok minden, a 376 beadott jelentkezésből csak néhány darabot bíráltak el május 8-ig. 

10kep.jpeg

(10. kép: A kutatási-fejlesztési munkahelyek támogatása megyénként)

A vállalati hitelprogramok sokkal jobban pörögnek, az anyag szerint 51 829 munkahelyet mentettek meg például a versenyképességi támogatásokkal. Különböző iparágakban 280 projektet támogatnak: 138 milliárd forint befektetésre 65 milliárd forint támogatást kértek a jelentkezők. Itt látszik az egész Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik legnagyobb kockázata is: az eddigi legnagyobb pénzösszeget egy meglehetősen átláthatatlan elbírálás mellett működő támogatási programban költötték el. 

(A cikk a Qubit oldalán jelent meg: https://qubit.hu/2020/05/13/kiszivarogtak-a-kormany-gazdasagvedelmi-akciotervenek-reszletei-eddig-keves-penz-ment-munkahelyek-vedelmere-es-meg-kevesebb-szocialis-valsagkezelesre)

Prinz Dániel: A külföldi befektetőknek elárulta a magyar kormány, hogyan készül kezelni a válságot

Az államadósság-kezelő központ (ÁKK) külföldi befektetőknek szóló áprilisi prezentációjából újabb részletek derülnek ki arról, hogyan tervezi a koronavírus-válság gazdasági hatásainak kezelését a kormány. Az anyag szerint idén 1345 milliárd forinttal (a GDP 2,9 százaléka) élénkítik a gazdaságot, aminek a forrása 922 milliárd forint átcsoportosítása minisztériumoktól és 423 milliárd átcsoportosítása a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. A többször emlegetett 9200 milliárd forint pedig úgy jön össze, hogy az ITM-prezentációban is megjelenő számokhoz hozzáadnak még 3500 milliárd forintot a hiteltörlesztési moratórium értékeként. Ebben a prezentációban a kormány azt állítja, hogy csak 2,7 százalék lesz a költségvetési hiány, 3 százalék a gazdasági visszaesés, és jövőre újra csökkenni fog az államadósság, ami két év alatt vissza is áll a mostani szintre. (Arról, hogy hogy milyen számokat mutatott be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az európai országok magyarországi nagyköveteinek, itt írtunk.)

Az ÁKK anyaga, ami, szemben a tegnap bemutatott ITM-es prezentációval, szabadon hozzáférhető a szervezet honlapján, többek között azt részletezi hogy melyek a magyar kormány prioritásai a jelenlegi válsághelyzetben. Ez a táblázat már csak azért is hasznos, mert korábban több közgazdász is azért kritizálta a kormányt, mert válságkezelő programjában nincsenek világosan és egyértelműen meghatározva a célok és az eszközök, nem elérhetők a program részletei. Ez nemcsak a véleményalkotást nehezíti meg, de bizonytalanságban tartja a magyar gazdaság szereplőit, a vállalatokat és a munkavállalókat is. 

Turizmus, találkozások, tartalékok

Úgy tűnik, hogy ha a szélesebb közönségnek szóló tájékoztatásból nem is világosak a kormány céljai a koronavírus-válság idején, a külföldi befektetőknek hajlandó ezeket összefoglalni. A célok:

  • egészségügyi termékek magyarországi gyártása;
  • a találkozások számának minimalizálása;
  • a likviditás fenntartása a gazdaságban;
  • a vészhelyzetben pénzek kiosztása a védekezésre;
  • a turizmust ért károk enyhítése;
  • tartalékok felszabadítása a költségvetésben;
  • két új alap (járvány elleni védekezési alap (634 milliárd forint) és gazdaságvédelmi alap (1345 milliárd forint) létrehozása; 
  • a nehéz helyzetbe került iparágak képviselőivel való folyamatos kapcsolattartás;
  • 11 új akciócsoport létrehozása.

Úgy tűnik, hogy legalábbis ebből a céllistából kimaradtak olyan fontosnak tűnő elemek, mint a munkahelyek védelme, a vállalkozások megsegítése, illetve a szociális válsághelyzet kezelése.

Honnan ered a kormány által sokat emlegetett 9200 milliárd forintos szám? Az ITM anyagában csak 6289 milliárd forintot találtunk. Most meglett még 3500 milliárd forint: a hiteltörlesztési moratórium (a korábban folyósított hitelek törlesztőrészleteit az év végéig nem kell fizetni) kapcsán adták hozzá ezt a számot a csomag értékéhez –furcsának tűnik összeadni olyan összegeket, amelyek között van közvetlen támogatás, hitel és hitelgarancia is. Ebbe a mintázatba még nehezebben illeszthető be egy olyan program, aminek lényege, hogy kilenc és fél hónapig nem kell fizetni a hiteleket, majd ugyanúgy fizetnek tovább az emberek, és a tartozás értéke sem csökken. Mindenesetre a kormány számításai szerint a teljes 9200 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomag majdnem 40 százalékát teszi ki ez az intézkedés.

Az anyag feltárja az éppen beszakadóban lévő  gazdaság élénkítésére szánt összegek valós méretét és szerkezetét az idei költségvetésben. A 9200 milliárd forintos, a GDP 19,6 százalékát kitevő számnak a töredéke, 1345 milliárd forint (a GDP 2,9 százaléka) szerepel az idei költségvetésben. Ez az 1345 milliárd forint négy elemből áll össze:

  • 92 milliárd forint adócsökkentés a munkaadók számára,
  • 375 milliárd forint munkahelyek megőrzésére,
  • 254 milliárd forint munkahelyek létrehozására,
  • 579 milliárd a kiemelt iparágak segítésére.

Vagyis az idén elköltendő összeg nagy része néhány kiemelt iparágba kerül majd, miközben szinte alig van költségvetési forrás munkahelyek megőrzésére, szociális intézkedésekre pedig egyáltalán nincs.

2,7 százalékos hiánycél, 3 százalékos visszaesés

Forrásoldalon azt ígérik, hogy a teljes összeget átcsoportosításokból fedezik majd: 922 milliárdot minisztériumoktól, 423 milliárdot pedig a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól vonnak el. Vagyis úgy tűnik, hogy ezeknek az intézkedéseknek a fedezésére nem von be plusz pénz a kormány (például a költségvetési hiány terhére vagy éppen szolidaritási adó formájában, ahogy korábban javasoltuk), így viszont kérdéses, mekkora lesz a program élénkítő hatása. 

Mindenesetre ebben a prezentációban éppen úgy látja a kormány, hogy idén 2,7 százalékos hiánycélt kell tartani 3 százalékos visszaesés mellett. (A konvergenciaprogramban eközben 3,8 százalékos hiányról beszélnek 3 százalékos visszaesés mellett, ami némileg ellentmondásosnak tűnik.) A cél az anyag szerint, hogy ,,üzenetet küldjünk, hogy a kormány nem hagyja az államadósság kontrollálatlan növekedését”. 2021-től újra csökkenő államadóssággal számolnak, ami két év alatt már újra el is éri a jelenlegi szintet, hogy aztán az évtized közepére nagyobb csökkenést érjünk el, mint az elmúlt 10 évben. Ez nem tűnik túl reálisnak, és valószínűleg nem is kívánatos: egy elhúzódó válság esetén nem lesznek tarthatók ezek a célok (ahogy az anyagban megjelenő kevésbé optimista szcenáriók is mutatják), de nem is lenne jó, ha a kormány a gazdaság kontraciklikus élénkítése helyett a hiánnyal és az adóssággal lenne elfoglalva. 

De vajon miért gondolja a kormány, hogy nincs szükség erőteljesebb jövedelempótló intézkedésekre, a családok szélesebb körű támogatására, illetve szociális intézkedésekre? A prezentáció felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar háztartások jó helyzetben vannak, kevésbé fog nekik gondot okozni a jövedelemkiesés. Például 2018-ban a magyar háztartások a jövedelmük 12 százalékát tették félre, többet, mint a svédektől a románokig mindenki más. Akinek gyanús, hogy a magyar háztartások nem állhatnak annyira jól megtakarításokkal, nem téved nagyot. Az Eurostat sztenderd táblázatában és az OECD releváns rangsorában sem állunk ilyen jól, és érdemi változást sem jeleznek ezek a statisztikák. De ami az átlagos megtakarítási szintnél több aggodalomra ad okot, az a megtakarítások eloszlása. A magyar háztartások felének 350 ezer forintnál kevesebb pénzügyi megtakarítása lehet, és csak a legvagyonosabb ötöd rendelkezik több mint 600 ezer forint pénzügyi megtakarítással. Vagyis akik most hónapokra elveszítik a munkájukat, nehéz helyzetbe kerülnek.

(A cikk a Qubit oldalán jelent meg: https://qubit.hu/2020/05/14/a-kulfoldi-befektetoknek-elarulta-a-magyar-kormany-hogyan-keszul-kezelni-a-valsagot)

Oblath Gábor: Inkonzisztens előrejelzés, elégtelen költségvetési reagálás

 

Nem kétséges, hogy koronavírusos időkben nehéz előrejelezni a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat. Ránézésre is látszik azonban, hogy a magyar kormány konvergencia-programja európai összehasonlításban meghökkentően optimista a 2020. évi GDP, különösen a háztartási fogyasztás alakulását tekintve (3%-os GDP csökkenés és 0,9%-os háztartási fogyasztási kiadás-emelkedés), miközben a kormány a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,8%-on kívánja tartani. A derűlátó reálgazdasági prognózis és a deficit mindössze 1,8 százalékpontnyi emelkedése azonban ellentmond egymásnak. Az EU-bizottság Magyarországra vonatkozó előrejelzései a kormányénál lényegesen valószerűbbek (GDP: -7%, fogyasztás: -6%, deficit: 5,2%), de az előrejelzések, valamint 21 EU-tagország konvergencia programjának egybevetése alapján is csak az tűnik ki, hogy európai összehasonlításban a magyar kormány kíván a legkevésbé támaszkodni a költségvetés egyenleg változásának – válságok esetén nélkülözhetetlen – gazdaságstabilizáló hatására.

 

Írásom először a hazai konvergencia-programban szereplő egyes előirányzatok inkonzisztenciáira hívja fel a figyelmet, majd a program néhány mutatóját egyes EU-tagországokéval veti egybe, végül az EU-bizottság előrejelzései, illetve becslései alapján mutatja be, hogy a magyar költségvetési politika törekvései erősen kilógnak az európai mezőnyből.

Indokolatlan derűlátás, belső inkonzisztenciák

A konvergencia programban egyfelől az szerepel, hogy 2020-ban a háztartási fogyasztási kiadások 0,9%-kal emelkednek, ami – később látni fogjuk – európai összehasonlításban szélsőségesen optimista feltevés. Ennek azonban egyértelműen ellentmond, hogy a kormány sem a munkahelyek megőrzését, sem munkájukat elveszítő háztartásokat nem kívánja érdemben segíteni, továbbá az összkereslet csökkenését sem óhajtja számottevően ellensúlyozni. A miniszterelnöktől megtudhattuk, hogy a munka nélkül maradtakat a közmunkába és a katonaságba kívánják beterelni – ezt jelentené az, hogy „annyi új munkahelyet teremtünk, amennyi megszűnik”. Eltekintve az ötlet abszurditásától – ez ugyanis kifejezetten megakadályozná a gazdaság gyors „újraindítását” –, egyáltalán nem járulna hozzá a fogyasztás visszaesésének megakadályozásához.

Annál is kevésbé, mert az eddigi logikát követve, nyilván ezt sem pótlólagos költségvetési kiadásokkal, hanem úgynevezett átcsoportosításokkal kívánnák fedezni. A konvergencia program „A” és B” táblázatából (51-52. old) kitűnik, hogy a járványhoz kapcsolódó intézkedések döntő részét költségvetési tételek áthelyezésével, az ilyen helyzetben egyértelműen kontraproduktív különadókkal (a tervezett GDP 0,2%-a), valamint a mikroszkóppal sem látható makrogazdasági hatású párttámogatás-csökkentéssel (a GDP 0,003%-a) tervezik fedezni. Ez utóbbi természetesen semmit sem jelent a vírus-krízissel szembeni védekezés szempontjából, de lehetetlen anyagi helyzetbe hozhatja az ellenzéki pártokat.

Hasonlóan kisstílű, de a fogyasztás visszaesésesét várhatóan fokozó igyekezet mutatkozik meg abban, hogy a kormány úgy tervezi a GDP 3,8%-án tartani a konszolidált államháztartási hiányt, hogy az önkormányzatok nulla körüli 2019. évi egyenlegét GDP-arányosan 0,2%-os többletbe kívánja fordíttatni 2020-ban (Konvergencia program, 2.a táblázat, 4. sor). Ez azt jelentené, hogy az önkormányzatoktól – amelyek a legtöbbet tehetnek a nélkülözés és a fogyasztás-csökkenés enyhítése érdekében – mintegy 90 milliárd forintnyi többletet vár el a tervezet, amely 112 milliárdos nettó szűkítést jelent 2019-hez viszonyítva.

Úgy látom, hogy a háztartási fogyasztás idei 0,9%-os bővülésére vonatkozó hivatalos prognózis nagyjából annyira megalapozott, mint az MNB elnöke által várt 2-3%-os gazdasági növekedés. A felmérések csak megerősítik azt, amire a józan ész alapján is számítani lehet: a háztartási jövedelmek visszaesése miatt a fogyasztás jelentősen csökkenni fog, és csak remélhetjük, hogy az EU-bizottság által várt 6%-nál nem lesz lényegesen nagyobb a visszaesés mértéke.

Különösen a fogyasztás várt alakulást tekintve érdemel figyelmet a konvergencia programban közölt kétféle kockázati pálya. Az alappálya szerint 2020 második negyedévében, a kockázati pályák szerint viszont a harmadik, illetve a negyedik negyedévben „ér véget a járvány”. Nos, e szcenáriók szerint a beruházások és a GDP visszaesése sokkal nagyobb mértékű lenne, miközben minimálisan változna a fogyasztás és az államháztartási egyenleg. A borúlátóbb forgatókönyv szerint 2019-hez viszonyítva a GDP, illetve a beruházások 7,3, illetve 17%-kal esnének, de a fogyasztás lényegében nem változna (-0,2%), és a GDP-arányos költségvetési deficit 4,6% körül alakulna – ez mindössze 2,6 százalékpontnyi változást jelentene 2019-hez viszonyítva.

A kockázati pályák tehát lényegében a beruházásoknál „játsszák le” a vírus-krízis elhúzódásának következményeit, és feltételezik, hogy az alappályához viszonyítva a fogyasztás változása csupán 1,1 százalékponttal lenne alacsonyabb, mégpedig úgy, hogy eközben a GDP-arányos államháztartási hiány csak 0,85 százalékponttal lenne nagyobb („ez jön ki a modellből”). Mindez számomra az alappálya előrejelzéseinél is kevésbé tűnik valószerűnek.

A hazai alap- és a kockázati szcenárió megalapozottságát először egyes EU-tagországok konvergencia (stabilitási) programjaival való összehasonlítás alapján érdemes átgondolni.

A 2020. évi magyar konvergencia program előirányzatai európai összehasonlításban

Két szempontból hasonlítom össze Magyarország konvergencia programját azokkal az EU tagországokéval, amelyek benyújtottak konvergencia (stabilitási) programot, és (a) 2020-ra vonatkozó előrejelzéseik reflektálnak a vírus okozta válságra; (b) tartalmaznak az államháztartási egyenlegre és a GDP alakulására vonatkozó prognózist. Ez a csoport – Magyarországgal együtt – 21 EU-tagországból áll.

Az összehasonlítás egyik szempontja a GDP és a fogyasztás várt alakulása 2020-ban (az utóbbira nézve a 21 közül 18 ország közölt előrejelzést), a másik a GDP-arányos kormányzati egyenleg prognosztizált változása 2019 és 2020 között. Az első két mutató a visszaesés feltételezett mértékét és annak a háztartásokra gyakorolt hatását fejezheti ki, a harmadik pedig nagyjából azt, hogy a kormányok milyen arányú költségvetési alkalmazkodásra készek, illetve készülnek a krízis következményeinek enyhítése végett. Ez utóbbi erősen elnagyolt indikátor, ezért a következő szakaszban áttekintem az EU Bizottságnak azokat a becsléseit, amelyek alapján hozzávetőlegesen összehasonlítható, hogy az egyes tagországok várható költségvetési egyenleg-változása mekkora keresleti impulzust jelenthet gazdaságaik számára.

Az alábbi ábra arról ad képet, hogy a tagországok saját előjelzései szerint hogyan változik a GDP és a háztartási fogyasztási kiadás reálértéke 2019 és 2020 között (Litvánia, Németország és Olaszország a fogyasztás alakulására nem közölt előrejelzést).

 

  1. ábra: A GDP és háztartási fogyasztási kiadás reálértékének 2020. évi változására vonatkozó kormányzati előrejelzések 21 EU-tagországban (százalékos változás)1_abra.png

Forrás: 2020 European Semester: National Reform Programmes and Stability/Convergence Programmes

Az országok a GDP várt visszaesésének csökkenő mértéke szerint vannak rendezve. Magyarország kormánya (lásd az ábra jobb szélén szereplő két oszlopot), Bulgáriához hasonlóan, a hazai össztermék legkisebb arányú zsugorodására számít, abban azonban egyértelműen egyedül áll, hogy a lakossági fogyasztás 1% körüli emelkedését vetíti előre. Az e szempontból ugyancsak derülátónak tekinthető Svédország a fogyasztás stagnálására és a GDP 4%-os csökkenésére számít.

A következő ábra azt mutatja, hogy a konvergencia programok szerint a GDP-arányos államháztartási egyenleg mekkora változásával számolnak a kormányok 2019 és 2020 között. Ez a mutató természetesen nem csak a kormányzati szándékokról szól, hiszen attól is függ, hogy melyek a 2020. évi gazdasági folyamatokra vonatkozó feltevések. Mégis, egyfajta nyers indikátora lehet annak, hogy mennyire eltökéltek az egyes EU-tagországok kormányai a válság okozta keresletszűkülés hatásainak ellensúlyozásában.

  1. ábra: A GDP-arányos államháztartási egyenlegnek az egyes kormányok által várt változása 2019 és 2020 között (százalékpontban)
    2_abra.png

Forrás: lásd az 1. ábrát és saját számítás

A Magyarországra vonatkozó mutató megint a jobb szélen találtató. A legnagyobb GDP-arányos egyenlegváltozással Dánia számol (-11,7 százalékpont), a legkisebbel pedig Magyarország (-1,8 százalékpont). Az összehasonított országok átlaga -7,3, a medián -7,7 százalékpont, így a magyar kormány törekvései, illetve elképzelései szélsőségesen kilógnak az európai mezőnyből. Az pedig, hogy a magyar konvergencia-program – Európában egyedül – a fogyasztás bővülésére számít, miközben a deficitrátának a legkisebb emelkedésével számol, nemzetközi összehasonlításban érzékelteti a program belső inkonzisztenciáját.

Összehasonlítások az EU Bizottság előrejelzései alapján

2020 májusában az EU Bizottsága nemcsak begyűjtötte a tagországok előjelzéseit saját helyzetük várható alakulásáról, hanem – ezektől függetlenül – közzétette a térség egészére és az egyes tagországokra vonatkozó 2020-2021. évi prognózisait is. Ezek a vírus-krízishez köthető ország-specifikus gazdasági hatások felmérésén alapulnak, és figyelembe veszik a bejelentett kormányzati lépéseket.

Számomra a Bizottság Magyarországra vonatkozó 2020. évi prognózisa sokkal hihetőbb, mint a magyar kormányé. A kormány prognózisait zárójelben jelezve, a Bizottság szakértői arra számítanak, hogy a hazai GDP 7%-kal (3%-kal) csökken; a vásárolt fogyasztás 6%-kal zsugorodik (0,9%-kal bővül); a beruházások 18,7%-kal (8,8%-kal), esnek vissza, és a GDP-arányos államháztartási hiány 2-ről 5,2%-ra, 3,2 százalékponttal változik (2-ről 3,8%-ra, 1,8 százalékponttal változik).

Az EU előrejelzései figyelembe veszik a várható világgazdasági és Európán belül fejleményeket, és – bár ez mellékes szálnak tűnhet – úgy látom, hogy reálisabban becsülik meg a külkereskedelmi egyenleg változásának növekedési hatását (az EU szerint semleges, a hazai prognózis szerint viszont 1,5 százalékpont a negatív hatás). A változatlan áron mért külkereskedelmi egyenleg szerintem sem fog lényegesen romlani, mert a belföldi felhasználás visszaesésének import-visszafogó hatása nagyobb lehet, mint a külső kereslet export-csökkentő hatásáé – bár az idegenfogalmi egyenleg nyilván jelentősen romlani fog. Ez mindössze azért érdekes, mert a fogyasztás (belföldi felhasználás) alakulására vonatkozó valószerűbb előrejelzéshez (nagyobb csökkenéshez) a nettó export kisebb negatív növekedési hatása társulna.

A következőkben áttekintem, hogy a Bizottság előjelzései, illetve becslései 2020-ra mekkora GDP-arányos államháztartási egyenleg-változással és költségvetési keresleti hatással (fiskális impulzussal) számolnak a tagországokban, és ezeknek a mutatóknak az alapján Magyarország hol helyezkedik el az EU-tagországok között.

Az ilyen indikátorok előrejelzését/becslését mindig jelentős bizonytalanság övezi, s ez nyilván fokozottan áll a 2020-ra vonatkozó számokra. Ezzel együtt, érdemes megnézni, hogy a Bizottság hogyan látja a GDP-arányos államháztartási egyenlegek, és a ciklikusan kiigazított elsődleges egyenlegek várható változását. Az első mutató megközelítően a költségvetési politika és a gazdaság teljesítményének együttes várt hatását jelzi, a második pedig nagyjából azt mutatja, hogy a költségvetési politika várhatóan tompítja, vagy erősíti a gazdasági visszaesés hatását.


  1. ábra: Az EU-bizottság által prognosztizált GDP-arányos államháztartási egyenlegek változása 2019 és 2020 között (százalékpontban)
    3_abra.png

Forrás: az EU Bizottság 2020 tavaszi előrejelzése alapján saját számítás

A 3. ábra Magyarország szempontjából ugyanazt a képet mutatja, mint amit már a 2. ábra is jelezett: a Bizottság – a magyar kormány nyilvánosságra került intézkedései alapján – arra számít, hogy 2019-hez viszonyítva 2020-ban az EU-n belül országunkat jellemzi majd a legcsekélyebb mértékű költségvetési lazítás (lásd az utolsó oszlopot). Bár az egyes országok saját előrejelzései sok esetben különböznek a Bizottságétól, az összkép hasonló.

A 4. ábra a Bizottság által becsült/prognosztizált GDP-arányos ciklikusan kiigazított elsődleges (kamatfizetés nélküli) államháztartási egyenleg 2020. évi változását mutatja, amelyet a költségvetés által kifejtett keresleti hatás egyik indikátorának tekintenek. A mutató azt igyekszik megragadni, hogy az egyenleg változásából mennyi köthető magához a költségvetési politikához.

  1. ábra: Az EU Bizottság által becsült, ciklikusan kiigazított GDP-arányos elsődleges államháztartási egyenleg változása 2019 és 2020 között (százalékpontban)
    4_abra.png

Megjegyzés: az egyenlegek ciklikus komponense a potenciális GDP becslésén alapul.

Forrás: lásd a 3. ábrát.

A negatív értékek azt jelzik, hogy a költségvetési impulzus tompítja a gazdasági visszaesést, a pozitív érték viszont azt, hogy a költségvetési politika „irányultsága” (ez a „fiscal stance” magyarítása lenne) kifejezetten rátesz a visszaesésre – ez utóbbi megint egyedül Magyarország esetében látható. A költségvetési impulzus más technikákkal is becsülhető – a potenciális helyett a trend-GDP alapján, illetve a ciklikusan kiigazított elsődleges egyenleg helyett az úgynevezett strukturális egyenleggel (amely kiszűri az egyszeri költségvetési tételeket), de valamennyi becslési módszer azt jelzi, hogy Magyarország a vírusválságra várhatóan költségvetési megszorítással, s ezzel az összes belföldi kereslet szűkítésével reagál.

Összegzés

Magyarország 2020. évi konvergencia programjának nemzetközi összehasonlítása és az EU Bizottság előrejelzéseinek egybevetése egyaránt azt jelzi, hogy a kormánynak a fogyasztás bővülésére és a költségvetési egyenlegre vonatkozó elképzelései ellentmondanak egymásnak. A realisztikusabb előrejelzésekhez és az értelmes válságkezeléshez nemcsak a helyzet pontosabb felmérésére, hanem arra is szükség lenne, hogy a döntéshozók legalább átmenetileg túllépjenek alkalmatlanná vált rögeszméiken: a „munkaalapú társadalmon” és az állami eladósodástól való irtózatukon.

 

(A cikk a Portfolio.hu odalán jelent meg: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200514/magyar-konvergencia-program-meghokkento-elorejelzes-elegtelen-koltsegvetesi-reagalas-431782

illetve a KTI-blogon: https://www.mtakti.hu/blog/oblath-gabor-inkonzisztens-elorejelzes-elegtelen-koltsegvetesi-reagalas/13579/

Mellár Tamás: Az ócska orbáni propaganda és a valóság

Ki is írta valójában a Konvergencia Programot? A kicsit is tájékozott olvasó, amikor megpillantja ezt a kérdést, bizonyára elégedetlenül dörmög magában, mondván, hogy lehet ilyet kérdezni, hát természetesen a Magyar Kormány írta és nyújtotta be hivatalosan az Európai Uniónak. Kétségtelenül igaza van az elégedetlen olvasónak, mert én magam is hasonlóképpen gondoltam az eddigiekben. Az elmúlt egy hét azonban elbizonytalanított, mert a kormányzat különböző rendű és rangú tagjai a miniszterelnöktől a minisztereken át az államtitkárokig úgy nyilatkoznak továbbra is a gazdasági kérdésekről, mintha nem is létezne a címben foglalt dokumentum. Pedig létezik, bárki könnyen utána kereshet az interneten, könnyen megtalálja a „Magyarország Konvergencia programja 2020–2024” címszó alatt.

Az Országgyűlésben ülve szinte minden kormányoldali felszólalótól azt hallom, hogy az Orbán-kormány fő célkitűzései a következők: (I) a munkahelyek teremtése, vagy a miniszterelnök veretes szavaival kifejezve: „annyi munkahelyet teremtünk, mint amennyit a vírus elpusztít” (ezt egyébként azok is sokszor hallhatják, akik nem járnak a Parlamentbe, de hallgatják a rádiót, nézik a TV-t, vagy a Facebookot — nincs mit, 15 milliárd Ft-os reklámköltségért a mi pénzünkből), (II) ellentétben a korábbi baloldali kormányokkal az Orbán-kormány nem segélyeket osztogat, hanem munkahelyeket teremt, így aztán mindenkinek lesz munkája 3 hónapon belül, (III) nem adósítja el az országot, az államháztartási hiány nem lépheti túl a 3 százalékot, a kormány nem engedi, hogy a spekulánsok martaléka legyen az ország, amint azt megtapasztaltuk a 2008-09-es válság idején a baloldali kormányok felelőtlen gazdaságpolitikájának következtében.

Ezek után most nézzük, hogy mi van az Uniónak elküldött dokumentumban. A kormány konvergencia programjában azt olvashatjuk, hogy az idei esztendőben 3 százalékos lesz a visszaesés, de jövőre (2021-ben) már ismét jelentős, 4,8 százalékos lesz a gazdasági növekedés. Tehát a magyar kormány egy V-alakú válsággal számol: rövid ideig tartó visszaeséssel és gyors visszapattanással. Így legyen! — mondjuk mi is az ellenzéki oldalon, hiszen mindannyian azt szeretnénk, hogy gyorsan túljussunk a válságon. A jövőt persze nem lehet előre látni, ezért nem is lehet a kormány várakozását hibásnak tekinteni. Egyébként az Európai Unió Gazdasági Bizottsága is V-alakú válságot vetít előre, jóllehet, Magyarország tekintetében jóval nagyobb ez évi visszaeséssel számol, mint a kormány, az ő előrejelzésük: -7 százalék. És ebből következően a munkanélküliséget is 7 százalékra kalibrálja a Bizottság az idei évre, jövőre pedig 6,1 százalékra számít.

A konvergencia program ennél kisebb, 5,6 százalékos munkanélküliséget tervez erre az évre, és 4,3 százalékot 2021-re. Viszont, ha így áll a dolog, akkor nyilvánvalóan nincs összhang a kommunikáció és a Brüsszelnek szánt szakmai anyag között. Ha ugyanis Orbán Viktor az (I) pontban jelzett ígéretét valóban be akarná tartani, akkor a 2020-as és a 2021-es évekre egyaránt 3,4 százalékos munkanélküliségi rátát kellett volna betervezni. Egyszerűen azért, mert ennyi volt a vírusválság kitörése előtti békeidőszakban a munkanélküliségi ráta, és ha a kormány valóban ugyanannyi munkahelyet akar teremteni, mint amennyi megszűnik, akkor nyilván nem növekedhet a munkanélküliségi ráta. Most akkor kinek higgyünk, a miniszterelnöknek, vagy az ő kormányának?

Hasonló ellentmondásra bukkanhatunk a költségvetési hiány kapcsán is, a konvergencia program szerint ebben az évben 3,8 százalék lesz az államháztartási hiány, amely ugye több, mint a miniszterelnök által betartani kíván maastrichti 3 százalékos küszöbérték. Csak zárójelben írjuk ide, hogy az EU Gazdasági Bizottsága ennél jóval nagyobb, 5,2 százalékos hiányt valószínűsít 2020-ra. De ez még csak a kisebbik probléma, a nagyobb baj az adósság/GDP hányados alakulásával van. A kormány konvergencia programja úgy kalkulál, hogy az idén 6,3 százalékkal fog nőni az adósság/GDP hányados és így 72,6 százalékra emelkedik majd (az Unió Gazdasági Bizottsága 75 százalékot prognosztizál). Nos, ha a kormánynak ez a terve valóra válik, akkor bizony Orbán miniszterelnök úrnak már megint nem lesz igaza, mert a korábbi baloldali kormányokhoz hasonlóan a fideszes válságkezelés is az adósságállomány jelentős növekedésével fog járni. Ami persze annak beismerését is jelenti a számok nyelvén, hogy tíz évnyi NER-uralom után a magyar gazdaság éppolyan sérülékeny, mint volt 12 évvel ezelőtt.

De a helyzet még ennél is súlyosabb, mert kormányzati körökből rendre azzal utasították el az ellenzék gyakran ismételt javaslatait, amelyek a válság miatt nehéz helyzetbe került polgártársaink megsegítését indítványozták, hogy nem lehet, nincs rá pénz, és ha ezt tenné a kormány, akkor nőne a hiány és az adósságállomány. És ehhez a deklarációhoz a kormány tényleg szigorúan tartotta is magát, mert a válságkezelés elmúlt másfél hónapjában egyetlen fillér támogatást sem adott a munkájukat elvesztőknek, a válságos helyzetbe került kisvállalkozóknak, az alacsony jövedelmű szegény családoknak. Ne legyen kétségünk, a közeljövőben sem szándékozik szociális támogatásokat adni, munkanélküliségi támogatást, vagy minimál-nyugdíjat emelni. Viszont akkor az a helyzet áll elő, legalábbis a konvergencia program tervszámai alapján, hogy se szociális támogatás, se elégséges munkahelyteremtés nem lesz, és ráadásul még az államadósság növekedésének megakadályozása sem fog megvalósulni. Ilyen válságkezelést már többször is láttunk az 1973-as olajválságtól napjainkig, nincs mire büszkének lennie az Orbán-kormánynak.

Visszatérve a címben feltett kérdésre, mit válaszolhatunk rá? Nyilván nem azt, hogy a miniszterelnök, valamint a miniszterei és államtitkárai tudta nélkül készült a konvergencia program, valamely rossz-szándékú szakemberek titokban állították össze a programot és küldték ki Brüsszelbe. Sokkal közelebb járunk az igazsághoz, ha azt vélelmezzük, hogy a kormánynak két válságkezelő programja van, az egyik hazai használatra szánt propagandaanyag, arra, hogy a közgazdaságtanban kevésbé jártas embereket félrevezessék. És van egy másik program (ez a hivatalos konvergencia program), amelyet az Európai Uniónak szánnak, ahol azért feltételezik, hogy a hivatali döntéshozók között van néhány olyan szakember, aki érti a gazdaság működésének alapvető összefüggéseit, és ezért nem lehet bármit elfogadtatni vele. Ma még úgy tűnik, hogy ez a kettős kommunikáció működik, de a tények makacs dolgok, előbb–utóbb felszínre törnek és akkor kiderül, hogy csak egy komolyan vehető program létezik, a másik nem több, mint ócska propaganda.

( A cikk a Magyar Hang oldalán jelent meg: https://magyarhang.org/publicisztika/2020/05/12/az-ocska-orbani-propaganda-es-a-valosag/?fbclid=IwAR1Vf6Q7U87Lt-E-0qT6qLPVpQJ7sQCI1fT-QK9tPmbI3hDrA0tRfFSsdf8)

süti beállítások módosítása