Orbán Viktor emlékezetes, bálványosi beszédében 2014 augusztusában első ízben beszélt arról, amit ő munkaalapú társadalomnak nevez: „…a magyar válasz az, hogy egy munkaalapú állam korszaka következhet el, mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni, amely …. karakterét tekintve nem liberális természetű”. Addigra mindenesetre már megtörtént a liberális demokrácia meghatározó elemeinek a lebontása Magyarországon.

Mielőtt a részletekbe mennék, érdemes szemügyre venni a munkaalapú társadalmat (MAT) működés közben, egy példa nélkül állóan súlyos válság idején.

Az ismert mantra – nem fizetünk segélyt – a szokásosnál is méltánytalanabb és hamisabb. Most már nem csak a periférián élőkről van szó. Ami a munkájukat elvesztőkkel történik – ők korábban a munkaalapú társadalom érdemesei voltak –­ tipikus vis maior. Ennek ellenére a MAT elengedi a kezüket, jóllehet a társadalmi kockázatközösség pontosan ezekről a helyzetekről szól, hiszen a kár nem az érintettek hibájából következett be.

A másik jelszó – annyi munkahelyet teremtünk, amennyi megszűnik – épp ennyire álságos. A munkahelyek ma szűnnek meg, az újak legjobb esetben hónapokkal vagy akár évekkel később jönnek létre. A munkahelyüket elvesztők nem várhatnak, a jövedelmüket most kell pótolni.

A miniszterelnök által legutóbb kifejtett gondolatmenet pedig – vigyázni kell a költségvetés egyensúlyára, illetve az államadósságra, mert külföldi erők és spekulánsok markába kerülhet az ország – már egyenesen megdöbbentően paranoidnak tűnik, akár Ceausescu-féle reminiszcenciákat is ébreszthet. Ő emlékezetesen annak idején tűzzel vassal leszorította Románia külső adósságát, romba döntve ezzel az ország gazdaságát és társadalmát. 

Mi hát a MAT? A fentiekből kitűnően, nem viszonylag következetesen alkalmazott társadalmi modell, hanem politikai-kommunikációs termék, ha úgy tetszik szómágia, amely kiegészülve a liberális demokrácia elvetésével, jószerivel minden autoriter rendszer sajátja az egészen szélsőségesektől (fasizmus) a mostani ún. hibrid demokráciákig.

Lehetne persze akár pontosan definiált társadalmi modell is, amelyben, mondjuk:

• minden jövedelem forrása a munka,
• mindenki dolgozik, ezért senki nem szorul segélyre,
• a járadékvadászatot az állam hivatalból üldözi és végül
• a munkából szerzett jövedelem az erőfeszítéssel és nem a határtermelékenységgel van összhangban.

Ez persze gyanúsan kommunisztikus elképzelés, amivel az orbáni MAT természetesen köszönőviszonyban sincs.

Nagyon érdekes, bár a jelen írás szempontjából igazán talán nem fontos, hogy miért volt szüksége az Orbán-rezsimnek, hogy e fogalom megerősítésért visszanyúljon a Mussolini-féle korporatív fasizmussal rokonszenvező és azt sok szempontból a hazai viszonyokra adaptáló Gömbös-korszakhoz, amely – Szikra Dorottyát, a téma kutatóját idézve – „szisztematikusan különválasztotta a különböző társadalmi csoportoknak nyújtandó szociális ellátásokat, és ezzel élesíti a csoportok között már egyébként is meglévő különbségeket”. A magyarázat talán az lehet, hogy a hosszú távra szóló berendezkedéshez és a társadalom értékrendjének a megváltoztatásához legitimációra és kontinuitásra van szüksége. Ez vagy más, a lényeg, hogy a beszéd elhangzása óta eltelt időben a MAT az orbáni propaganda állandó elemévé vált.

Mint minden igazán sikeres politikai termékét, a MAT értékét is az adja, hogy pontos definíció híján rugalmasan adaptálható a konkrét helyzetekhez („az, aminek én nevezem”), és ami legalább ennyire fontos, lehetővé teszi a hívek számára a továbbgondolást olyan irányokba is, amit maga a fogalom explicit módon nem tartalmaz, illetve a meghirdetője nem feltétlenül mond ki.

A MAT fontosabb üzenetei a következők:

• a munka az, ami a nemzet számára mindenkor hasznos, ebbe ezért akár a járadékvadászat is beletartozhat,
• az így definiált munka a nemzeti hovatartozással párosulva mint közösségformáló erő egységbe kovácsolja, közös platformra állítja a „munkásokat”, akik tehát lehetnek keményen dolgozó és/vagy járadékvadászattal gazdagodó milliomosok és persze az ugyancsak keményen dolgozó gyári munkások, eladók vagy kórházi ápolók is,
• a társadalom „munkásokra” és „lustákra”, „érdemesekre” és „érdemtelenekre” oszlik. Az előzők tiszteletet és támogatást érdemelnek, ami pedig az utóbbiakat illeti, a szigorú, de erényes állam hajlandó a számukra segítséget nyújtani, feltéve, hogy az érintettek őszintén törekednek az érdemesek táborába. Ha nem akarnak vagy nem tudnak, vessenek magukra, az államtól ne számítsanak segítségre,
• az állam az érdemeseket az adórendszeren keresztül, de más módokon is támogatja, így adott esetben a nagyjövedelműek nagy, a kisjövedelműek kis támogatást kapnak. Ez azonban igazságos, hiszen a nagyjövedelműek jobban igyekeznek, értékesebb munkát végeznek és többel járulnak hozzá a közöshöz,
• a munkával szerzett jövedelem erkölcsös, a munka nélküli viszont nem az, amit ezért a munkaalapú társadalom nem helyeselhet (vö. a gyöngyöspatai diákoknak vagy az egyes fogvatartottaknak bírósági úton megítélt kártérítés esetét),
• az így létrejött érdek- és értékközösséget ellenségek, bevándorlók, Soros, Európai Unió) veszik körül, akikkel folyamatosan harcolni kell a munkaalapú társadalom megvédése érdekében.

A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a MAT mennyire alkalmas az orbáni társadalompolitika alátámasztására, amely a gömbösi logikát folytatva különbséget tesz a különböző társadalmi csoportok között, kedvezményezve a tehetőseket és büntetve a szegényeket. Az eszköztárban, ahogy arra az idézett kutató felhívja a figyelmet, eklektikus módon keverednek a neoliberális, etatista és tradicionális elemek, viszont nem csak a liberális, de még a keresztényszociális értékek is hiányoznak.

Termékről beszélünk tehát, amely, ahogy arról szó volt, kiválóan alkalmas a „továbbgondolásra” is, például:

• a spekuláció nem munka, viszont zsidós,
• a cigányok nem szeretnek dolgozni, az asszonyok segélyért szülnek gyereket, a férfiak között sok a bűnöző, a gyerekek pedig az átlagnál rosszabb képességűek, ezért helyes az elkülönítésük (l. a Balog ex-miniszter által használt „szeretetteljes szegregáció” kifejezést),
• a világ Magyarországgal az utóbbi tengersok érdeme dacára (Hunyaditól az olimpiai bajnokokig) igazságtalanul bánik (Trianontól mostanáig). „Mi, magyarok” kivételességünk miatt is csak magunkra számíthatunk.

Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy nem könnyű egy ilyen szómágián fogást találni. Nem meglepő ezért, hogy a demokratikus ellenzék viszonya a munkaalapú társadalom szlogenjéhez finoman szólva ambivalens, ritka az egyértelmű bírálat. Ennek alighanem az lehet az oka, hogy a MAT a társadalom jelentős csoportjai számára – amelyek nem is feltétlenül a hagyományos kormánypárt-ellenzék választóvonal mentén helyezkednek el – számos vonzó sztereotípiával szolgál.

Azonban, ha máskor nem, a MAT „viselkedése” a mostani helyzetben nagyon árulkodó kell, hogy legyen mindenki számára. Itt az ideje az elvi alapú, éles bírálatnak. Az összetartozás érzése, a szolidaritás, a segítőkészség, az empátia és a tehetősebbek nagyobb hozzájárulása a közös terhekhez nem hiányozhat a demokratikus ellenzék politikai üzenetei közül.