A válság mindig magában hordozza a megújulás lehetőségét. Csak nálunk nem. Mert Magyarországnak olyan miniszterelnöke van, aki a válságkezelésre szánt pénzből a nemzetgazdaság helyett a saját oligarcháit és a saját hobbi-céljait finanszírozta. Aki a hatalma megtartása érdekében inkább befagyasztotta a magyar társadalmat abba a félgyarmati sorsba, amiben van. De ez a rendszer csak addig lesz fenntartható, amíg az új generációk azt nem mondják, itthon akarunk boldogulni, nem külföldön, és nem tűrjük el, hogy egy ilyen korrupt rendszer legyen, amelyikben a boldogulásunk attól függ, mennyire vagyunk lojálisak a „királyhoz”. Mellár Tamás közgazdásszal, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjével beszélgettünk.
– Az államháztartás hiánya meghaladja az 5000 milliárd forintot, miközben a költségvetési törvényben eredetileg csak 367 milliárd forintot engedélyeztek. Mit jelent a gigahiány?
– A költségvetésnek, vagy szélesebb értelemben az államháztartásnak vannak bevételei és kiadásai. Ezeket egymással szembe kell állítani, és, ha a bevételeknél többet költ el a költségvetés, az egész államháztartás, akkor ott hiány lép föl. Ezt az államnak valamilyen forrásból finanszíroznia kell. Ilyenkor általában hiteleket vesz föl, de ezzel az adósság is nő. Az év végére az derült ki, hogy 5548,6 milliárd forint lett a költségvetés hiánya, amit össze kell vetni a tervbe vett 367 milliárd forinttal. Ez tizenötszörös növekedés, ami őrületesen nagy szám. Amikor még a tervezés folyt, nem volt Covid19 járvány, és nem volt a következtében fellépő válság, tehát nem mondhatjuk azt, hogy ez a hiány mind az Orbán-kormány sara, egy nagy része a válságnak is betudható. Amikor gazdasági válság van, akkor a bevételek csökkennek, a kiadások pedig nőnek.
Ebből következően, miután az Európai Unió látta ennek a válságnak a nagyságát, két dolgot közölt. Az egyik, hogy ebben az esztendőben nem kell fenntartani a három százalékos államháztartási hiányt, a maastrichti kritériumot, mert a válság miatt ez a hiány nem tartható. Nagyon rossz helyzetet teremtene, ha ragaszkodnának a maastrichti kritériumokhoz, mert az állam szinte semmit nem kompenzálna a kieső jövedelmekből, semmifajta segítséget nem nyújtana senkinek. Vagyis volt egy ilyen típusú fölengedés. Az Európai Unió azt is közölte – és ez volt a másik –, hogy arra vonatkozólag is hozott intézkedéseket, legyen olyan pénzügyi forrás, amelyik a fölmerült többletköltekezést, a fölmerült hiányokat fedezi. Ezért létrehozta a helyreállítási alapot, amelyiknek egy része vissza nem térítendő támogatás, a másik pedig egy kötvénykibocsátással fedezett hosszú lejáratú hitel. Erre a pénzre ugyanúgy, mint a többi uniós ország, a magyar kormány számíthat.
– Mi történt ezután?
– Az év végén az az Orbán-kormány, amelyik 2010 óta mindig betartotta a maastrichti szerződést, vagyis három százalék alatt tartotta az államháztartási hiányt, amikor látta, hogy az EU-ban van erre lehetőség, megváltoztatta az eddigi véleményét, és elkezdett költekezni. Sajnálatos módon, azonban ennek a költekezésnek a nagy része nem a válság kezelésére és enyhítésére irányult, nem arra, hogy visszafogják a termelés csökkenésének mértékét, vagy bérpótlékokat bérkiegészítéseket tettek volna, a kisvállalkozásokat segítették volna, hanem saját oligarcháikat támogatták, azoknak juttattak kárpótlásokat, azoknak adtak sok-sok többletpénzt. Vagyis a kiadások nem a válságkezelés céljából történtek, hanem a klientúra építését szolgálták. Mert, ha az Orbán-kormány ennek a többletpénznek a jó részét arra költötte volna, amire kellett volna, akkor jóval több munkahely megmarad, kevesebb lenne a munkanélküli, sokkal kevesebb kis- és középvállalkozás került volna nehéz helyzetbe. De ők nem ezt tették, és nem véletlenül.
– Mi volt a céljuk?
– Két cél lebegett Orbán szeme előtt, az egyik: együtt tartani és megmenteni azt a Nemzeti Együttműködési Rendszerbe tartozó vállalkozói kört, amelyik politikailag is támogatja a jelenlegi kormányt. A másik, hogy egyáltalán nem bánta egy csomó kis- és közepes vállalkozás tönkremenetelét, mert ez az ő baráti vállalkozói körét hozta abba a helyzetbe, hogy azokat a cégeket olcsón megvásárolhassák, és így a tőkének és a szolgáltatásoknak egyfajta koncentrációja is végbement. Még inkább monopolhelyzetbe került az Orbán környezetéhez tartozó szolgáltatási kör, a vendéglők, a szállodák, a vendéglátóegységek.
Ha jelentős mennyiségű pénzt – mint a nyugati országok –, a bérkiegészítésbe, bértámogatásba fektetnek, akkor nyilván több munkahely maradhatott volna. Ha erőteljesen megtámogatták volna a nehéz helyzetbe került családokat, emelték volna a családi pótlékot, az álláskeresési segélyt, a nyugdíjasoknak adott összegeket és az önkormányzatoknak juttattak volna több pénzt, akkor ennek pozitív, gazdaságélénkítő hatása lett volna. Ez a támogatás azonban nem, vagy csak nagyon kis mértékben történt meg.
Ezért amikor kiderül, hogy itt van egy jelentős, GDP arányosan kilenc százalékos mértékű hiány, akkor sajnálatos módon, azt kell mondanunk, hogy ami ebből valóban, ténylegesen válságkezelésre ment, az ennek csak egy része, jó esetben két-három százalék.
Nagyon árulkodó az is, hogy tavaly 5548,6 milliárd forint hiány keletkezett, és ebből 2250,5 milliárd – az egésznek majdnem a fele – decemberben. Ha a kormány év közben folyamatosan kezelte volna a válságot, akkor a hiány is folyamatosan merült volna fel. Legfeljebb az év végén egy kicsivel több lett volna, de minden hónapban arányosan jelentkezett volna. De majdnem a fele decemberben keletkezett. Miért? Mert az Orbán-kormány érzékelte, hogy az EU nem veszi komolyan a három százalékos kritériumot, és a vétó ellenére, megnyíltak az EU-s források, ezért elkezdtek eszement módon költekezni, kisöpörni a padlást, kidobni az összes pénzt. Odaadták a barátoknak, kistafírozták az oligarchákat, irreálisan magas összegeket költöttek azokra a célokra – sportra, egyházak támogatására stb.–, amiket a miniszterelnök fontosnak tart, és amiknek semmi közük a válságkezeléshez. Így jött össze, hogy az összes hiány közel fele decemberben keletkezett.
– Vagyis gyakorlatilag a saját egyéni érdekeiket Magyarország érdekei elé helyezték…
– A nemzetgazdaság helyett a saját oligarcháit és a saját hobbi-céljait finanszírozta meg Orbán Viktor. Nyilván – készülve a következő választásra – azzal a céllal is, hogy egyrészt próbálja jó állapotban tartani azt az oligarcha-kört, amelyik őt politikailag is támogatja, illetve azért is szórt el ilyen mennyiségű hatalmas pénzt, mert azt is kezdte beárazni, mi lesz akkor, ha nem ők nyerik meg a választást, és legyen pénz átvészelni azt az időszakot, amíg nem ők lesznek kormányon.
– Mi következik mindebből?
– Az nem valószínű, hogy látva, hogy mekkora hiány van, a nemzetközi tőke most majd másképp áll Magyarországhoz, vagy, hogy nem kapunk elég hitelt – ezt azért Orbánék jól kiszámolták, az újjáépítési csomagot is megszavazták -, mert az EU védernyője már itt van mögöttünk. Tehát hiába ilyen ijesztően magas, kilenc százalék az államháztartási hiány, finanszírozni nagyjából lehet. Mintegy tíz évvel korábban, a 2008-as év végén, amikor ugyanekkora volt a hiány, akkor fel kellett venni az IMF és az Európai Unió által adott hitelt. Erre most nyilvánvalóan nincs szükség, mert az Európai Unió jótáll ezért az egész hiányért.
– A 2008-as hiány volt akkora, mint a mostani?
– Igen. 2009-ben hasonló számok voltak, nyolc-kilenc százalékos volt az államháztartási hiány, 80 százalék volt az adósság/GDP hányados, és a visszaesés 6,9 százalék volt. Most visszaesésnek 6,5 százalékot jósol a Pénzügyminisztérium, kilenc százalékos az államháztartási hiány és 80 százalékos az adósság/GDP hányados. Vagyis az, amit a Fidesz az elmúlt években mondott, hogy a magyar gazdaság most már sokkal erősebb, sokkal válságállóbb mint volt tíz évvel ezelőtt, ebből egy betű sem igaz. Nem valósult meg, nincs semmiféle alapja. Akkor, amikor egy erőteljes válság jött, mély recesszióba került a magyar gazdaság, és nem tudott arra megfelelő választ adni.
– Ennek a nagy hiánynak mi lehet most a következménye?
– Azt nem gondolom – ahogy említettem már –, hogy rövid távon finanszírozási gondjai lennének a magyar kormánynak. Ami tényleg probléma, hogy hatalmas mennyiségű pénzt használt fel, fölnyomta az adósság/GDP arányost 65 százalékról 80-ra úgy, hogy közben ennek hosszú távú, pozitív hatásai nem jelennek meg, mert nem tettek lépéseket annak érdekében, hogy itt egy technikai, technológiai váltás, szerkezetátalakulás végbe menjen. Pedig mindenki tudja, hogy a válság mindig magában hordozza a megújulás lehetőségét is. A mostani válság még inkább, mert azt mutatta meg, hogy az a munkamegosztási rend, ami az elmúlt három évtizedben kialakult, nagyon sebezhető. Nem működőképes, hogy több ezer kilométerre legyenek a beszállító partnerek, ha valami olyan probléma üti fel a fejét, mint például a Covid-járvány, ami időszakos leállásra kényszeríti őket. Ez az egész rendszert fölborítja, ezért újra fogják gondolni a munkamegosztási rendszert, és a nyugat-európai nagy cégek nyilván olyan cégekkel fognak kapcsolatba kerülni, amelyek közelebb vannak. Magyarország számára ez akár lehetőség is lenne arra, hogy újra gomboljuk a mellényt, olyan munkamegosztási formákat alakítsunk ki, amelyek számunkra sokkal inkább kedvezőek, és nem olyan félgyarmati jellegűek, mint amilyeneket az Orbán-kormány hozott létre. De ennek a lehetőségét, az alapjait a mostani pénzszórással gyakorlatilag teljesen megszüntették. És persze annak a lehetőségét is, hogy a válság utáni új beruházásoknál új technológiát tudjunk alkalmazni, a negyedik ipari forradalom pozitív elemeit próbáljuk meg felhasználni.
Olyan beruházásoknak kellene indulniuk, amelyek a korszerűsödés és a modernizáció irányba mennek. Ennek nagyon sok eleme van a home officetól kezdve, más modern technikákig, és ezeknek az elterjesztése, elmélyítése nagyon fontos lenne. Ezekre kellett volna pénzt költeni és nem a sportra meg a haverokra. Amikor a jövőről beszélünk, az nem finanszírozási alapon jelent problémát, hanem sokkal inkább az elszalasztott lehetőségek oldaláról. Így Magyarország nem fog kilépni abból a félgyarmati sorból, amiben van.
– Orbán azt mondta ez év január 3-án, hogy „Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (...) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie.”
– Pont erre próbáltam reflektálni. Annyiban igaza van Orbánnak, hogy ez a válság utáni helyzet komoly lehetőséget ad. Mert reményeim szerint, el fog indulni egy újjáépítés és egy újjárendeződés is. Ha ebbe mi, magyarok, be tudnánk produktív módon kapcsolódni, akkor az Magyarország számára tényleg nagy lehetőséget adna, növekedési pályára is lehetne állni. Igen ám, csak ehhez arra lett volna, és lenne szükség, hogy egy olyan kormánya legyen ennek az országnak, amelyik nem a haverokat támogatja. Nem az a probléma a Csányi, Mészáros vagy a többiek cégeivel, hogy a tulajdonosaik jóban vannak Orbán Viktorral, hanem az, hogy ezek a cégek nemzetközileg nem versenyképesek, és nem hordoznak olyan fejlett technikákat és technológiákat, olyan magas hozzáadott értékű termékeket, amelyek a világpiacon jól eladhatók. Nekünk abba az irányba kellett volna és kellene továbbra is nyitni, hogy modern, versenyképen cégeink legyenek, mert akkor ebbe a fellendülésbe jól be tudnánk kapcsolódni. Csakhogy ez az Orbánék törekvésével pont ellentétes. Mert ez azt jelentené, hogy ha a következő évek nyertesei olyan nemzetközileg is elfogadható, korszerű technikát alkalmazó, versenyképes és korszerű termékeikkel a világpiacon is helytálló cégek lennének, akkor azok már nem függenének a miniszterelnöktől.
A mai szisztéma ugyanis az, ha valakire csúnyán néz a miniszterelnök, akkor annak holnap tönkremegy a cége. Azokat a cégeket, amelyek nemzetközileg is versenyképesek, hiába nem szereti a miniszterelnök, mégis meg tudnak állni a lábukon, mert a bevételeik nagy többségét a világpiacról szerzik be. Ha Orbán Viktor ebbe az irányba menne el, akkor nyilván olyan vállalkozói kör alakulna ki, amelyik nem függene tőle, nem hozzá igazodna, hanem a világpiachoz. Neki ezért nem célja, hogy ilyen vállalkozói kör alakuljon ki. Neki az a jó, ha tőle függenek.
– Ez esetben a kisembernek továbbra is marad a munkanélküliség, vagy a „betanított segédmunkás” munkakör?
– Ha Orbánék maradnak kormányon, akkor Magyarország ebbe az újkori fellendülésbe csak olyan módon tud majd bekapcsolódni, ha mi vesszük át azokat az összeszerelő üzemeket és azokat az egyszerű, betanított segédmunkákat végezzük, amik korábban Kínában és Távol-Keleten voltak, és amiket ott végeztek. Mert a nyugat-európaiak azt gondolják majd, hogy a közelségünk számukra nagyobb biztonságot, nagyobb biztosítékot jelent, a szállítások majd olajozottan fognak működni. Ennek viszont az a következménye, hogy ehhez alacsony bérekkel rendelkező ország kell, ahol abszolút nincs szükség nagy számban diplomásokra, magasan kvalifikált emberekre, humán tőkére, hanem csak egyszerű munkát végző emberekre. Ez az a félgyarmati sors, amelyik tulajdonképpen tetszik is a német nagytőkének, és nem véletlen, hogy készek arra, mindent megbocsássanak Orbán Viktornak. Ő biztosítja számukra azt, hogy Magyarországon nincs sztrájk, olcsó a munkaerő.
De ez nincs megírva a nagykönyvben! A fejlettebb országok számára nyilvánvalóan kapóra jön, ha van egy „hátsó udvar”, ahol a környezetszennyező és a munkaigényes dolgokat meg lehet csinálni, de, hogy melyik lesz ez az ország, az attól az országtól függ! A balti országok például azt mondták, hogy ők nem erre a szerepre vágynak, hanem arra, amit a velük szomszédos skandináv országok értek el. Ez az út Magyarország előtt is megvolt, de ahhoz egy demokratikus viszonyrendszer tartozott volna. Orbán jól mérte föl, és 2009 és 2012 között világossá vált számára, hogy ha ő egy polgári társadalmat akar, polgárokkal és versenyképes vállalkozókkal, akkor azok könnyen úgy dönthetnek, hogy nem akarják őt a hatalomban. Ez elég rosszul érintette, ezért inkább azt mondta, akkor fagyasszuk be az egészet, nem kell polgári átalakulás, ne legyen erős középosztály, hanem legyen egy nagyvállalkozói kör, amelyik tőlem függ, meg legyen egy elszegényedett társadalom, amelyet majd manipulálok, és befolyásolok.
– Ez meddig tartható így fenn?
– Addig, amíg a magyar társadalom azt mondja, hogy fönntartható. De azért van két dolog, ami az Orbánék ellen dolgozik. Az egyik a fiatal generáció, amelyik sokkal tájékozottabb, mint az idősek, hiszen a számítógéppel, internettel nőttek fel, valamilyen szinten tudnak nyelveket, mobilisabbak – fejben – is, hamarabb képesek arra, hogy elhagyják az országot. Számukra az egy lehetőség, hogy elmennek, és itt hagyják ezt az egészet. A másik, ami Orbán ellen dolgozik, hogy az ő támogatói főleg azok a vidéki, többnyire alacsonyabb iskolázottságú emberek, akik nem tudnak nyelveket, nem birtokolnak olyan kurrens szakmákat, amikkel el lehet menni Nyugatra, nincs elég információjuk a világról, nincs mobilitásuk. A számuk is csökkenni fog egyrészt a biológia okán, másrészt azért, mert látható, hogy a falvakból az emberek jelentős része a városokba költözik. A városokban pedig sokkal fogékonyabbak a szabadságjogok és a demokrácia iránt az emberek. Ez már a legutóbbi önkormányzati választásokon is kiderült. Visszatérve a kérdésére, ez a rendszer addig lesz itt fenntartható, amíg az új generációk majd azt nem mondják, hogy itthon akarunk boldogulni, nem külföldön, és nem tűrjük el, hogy egy ilyen korrupt rendszer legyen, amelyikben a boldogulásunk attól függ, mennyire vagyunk lojálisak a „királyhoz”. Egyébként pedig világgazdaság térhódításával a jobboldali populizmus is kezd visszaszorulni, ahogy azt az amerikai választások bizonyították. Európában sem sikerült átvenniük a hatalmat, ahogy azt korábban vizionálták. Vagyis az idő nem Orbánéknak dolgozik.
(A beszélgetés a HírKlikk oldalán jelent meg: https://hirklikk.hu/kozelet/mellar-tamas-az-ido-nem-orbannak-dolgozik/375425) https://hirklikk.hu/kozelet/mellar-tamas-az-ido-nem-orbannak-dolgozik/375425
